Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-08-27 / 62. szám
1941 augusztus 27. 5 — Áthelyezik a városi hidmér- leget. A város legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a Hunyady- uton levő hídmérleget áthelyezi, mert az uj Mávaut épületének felemelésével és a telek bekerítésével a mérleg megfelelő módon nem kezelhető. A hídmérleg ezzel mintegy 50 méternyire lesz a jelenlegi helyétől. A közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy a sürgősségre tekintettel az áthelyezés iránt az in* tézkedéseket haladéktalanul tegye meg. — Szent István napját Nagy- mányokon is lélekemelőn ünnepelték meg ez évben is. Az ünnepi szentmisét Regeit József apari rk. káplán mondotta, aki a hazafias áldozatkészséget és szenitistváni gondolatot domborította ki prédikációjában. A szentmise után a tűzharcosok diszmenetben vonultak a hősök emlékműve elé, melyet a Himnusz hangjai mellett megkoszorúztak, kegyelettel adózva a hazáért elesett hősi halottak emlékének az első magyar király ünnepén. A liszt, kenyér és száraztészta forgalmának szabályozása. A közellátási miniszter elrendelheti, hogy az ország egész területén, vagy annak meghatározott részén a lisztet, kenyeret és száraztésztákat csak hatósági jegy alapján hozzák forgalomba. A jegy ellenében kiszolgáltatható fejadagot a közellátási miniszter vagy hozzájárulásával a közellátási kormánybiztos (Budapesten a polgármester) állapítja meg. — Hatósági jegyet igényelhet mindenki, aki vámőrlésre nem jogosult, vagy aki a jogáról lemondott és gabonáját a kijelölt kereskedőnek eladta. Nem kaphatnak lisztjegyet azok, akik állandóan vendéglőben étkeznek. Az olyan gyermek, aki első életévét nem töltötte be, kenyér- vagy lisztjegyet nem kap, részére azonban buzadarajegyet kell kiszolgáltatni. — A jegyeket a községi elöljáróság (polgármester) osztja szét a fogyasztók között a közellátási miniszter által megállapított szabályok szerint. A kereskedő köteles készlete erejéig az érvényes jegyekre készpénzfizetés ellenében lisztet, kenyeret vagy száraz- tésztát kiszolgáltatni. — A rendelet értelmében tilos a liszt kiszolgáltatását más árucikk vásárlásával kapcsolatba hozni. — Elfogták a tizennégy betörés tettesét. Bonyhád környékén tavasz óta sorozatos betörések voltak, amelyek tettesét soká nem sikerült megállapítani. A bonyhádi csendőrség most elfogta Siket József makói százmazásu gyári munkást, aki eddig 14 betörést ismert be. A többszörösen büntetett betörőt beszállították a szekszárdi kir. ügyészségre, ahol most állítják össze a bünlaj- stromát. — Elutasított textilnagykereskedői kérelmek. A m. kir. közellátási miniszter Wilhelm Lajos, Baj- tényi István, Kálmán Géza és Társai kft dunaföldvári, özv.Both Istvánná gyönki, Hirschfeld Testvérek, Rosen. féld Henrik, Till József, Davidóvics Pál és József, Dragon Péter, Blum Klementin, Bárány Simon bonyhádi, Henrich Alajos és neje döryzombai, valamint Pogány István tamási lakosokat a szekszárdi körzetben textilnagykereskedővé való kijelölés iránti kérelmökkel elutasította. Ezek a cégek befőldi származású textilárukkal a részükre már kiadott értesítés kézhezvételét kővető 60 napon dúl nem kereskedhetnek. TOLNANEGYEI ÚJSÁG Városi közgyűlés Szekszárd megyei város képviselőtestülete folyó évi augusztus hó 23-án délelőtt a városházán rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a szabadságon lévő polgármester helyett dr Cs. Papp Jenő polgármester-helyettes, tanácsnok elnökölt. — Az elnöklő polgármester-helyettes a megjelentek üdvözlése és a jegyző- könyvi hitelesítők felkérése után napirend előtt kegyeletes szavakkal emlékezett meg Babits Mihály költőről és bejelentette, hogy az európai hirü tudósnak, a város szülöttének temetésén Szekszárd képviseletében részt vett és koporsójára elhelyezte a város kegyeletének koszorúját. Ezután bejelentette, hogy a m. kir. belügyminiszter az ideiglenes házadómentesség hatályát az 1942. évre is kiterjesztette és kimondotta, hogy a város képviselőtestülete a háromemeletes nagyobb újonnan épülő házakra 15 évre terjedő pótadómentességet adhat. A folyó évi február havának egy éjszakáján Dunaföldváron három álarcos ember közrefogta özv. Busáik Györgyné nevű idősebb nő házát és mindhárman behatoltak az asszony lakásába. Az álarcos férfiak revolverekkel kényszeritették a megfélemlített öregasszonyt pénzének átadására. A remegő nő össze is szedett 30 pengőt és azt átadta a támadóknak, akik azonban keve- selték az összeget és úgy átkutatták az egész házat, hogy még a szalmazsákok tartalmát is szétszórták, de kutatásuk eredménytelen maradt. Nemrégiben megírtuk, hogy a tolnai búcsú éjszakáján betörők jártak Tolnán és hogy a tolnai csendőrség bravúros nyomozással még aznap elfogott kettőt a tettesek közül. A betörők különösen Perler Mátyás bankigazgató lakásából vittek el nagyobb mennyiségű ruhaneműt. A tolnai csendőrök a mözsi kukoricásban letartóztatták Sárközi István és Sárközi Ferenc zombori cigányokat, akik még két társukkal együtt voltak ott, de a másik két Majd bejelentette, hogy vitéz Vendel István polgármester ez évi szeptember-október havában kiadja a város történetéről irt könyvét, amely 320 oldal terjedelemben foglalkozik a város múltjával, a világháború és az ezt követő forradalmi idők eseményeivel, végül mindazokkal a jelentősebb eseményekkel, amelyek a Trianon után Szekszárdon történtek. Miután e könyv népoktatásra és idegenforgalmi propaganda céljaira kiválóan alkalmas, javasolta, hogy a város a munkát 400 példányban vegye meg. A képviselőtestület a polgármesterhelyettes javaslatát egyhangúlag elfogadta. Végül a közgyűlés a Szekszárdi Kaszinó választmányának Bezerédj István szobrára megszavazott 1200 pengős adományért mondott köszönetének bejelentése után több magánkérelemben határozott s ezzel a közgyűlést az elnök berekesztette. Mikor az álarcos rablók eltávoztak és a megfélemlített Busnikné magához tért, örömmel észlelte, hogy egy szekrény alá régi kávésdobozban elhelyezett kétezer pengőjét nem találták meg az éjjeli látogatók, akikről reggel nyomban jelentést tett a csendőrségen. A csendőrök azóta szakadatlanul nyomoztak az ügyben és most meg is találták a tetteseket Pusztai János, Arany János és Gerendái Mihály dunaföldvári fiatalemberek személyében, akiket letartóztattak és átadtak a szekszárdi királyi ügyészségnek. cigánynak sikerült a csendőrök elől megszökni. A nyomozó közegek zsákszámra találták a kukoricásban a bűnjeleket, köztük rengeteg ruhát, sok zsebórát és tekintélyes összegű készpénzt is. A két Sárközi megnevezte megszökött két társát is, akik ellen elrendelték az országos körözést. Sárközi Istvánt és Sárközi Ferencet a bűnjelekkel együtt beszállították a szekszárdi kir. ügyészségre, amely most bünlajstromuk összeállításán dolgozik. — Az öcsényi róm. kát. iskola építési munkáira tartott verseny- tárgyalást a szekszárdi államépité- szeti hivatal. Ajánlatot adtak be: Szabó Gyula (Szekszárd) 36.893*52 pengővel, Trázer István (Bátaszék) 39.855*57 P-vel, — Horváth János (Szekszárd) 44.407*70 P-vel. — Az egyetemekre fölvehető hallgatók számát az 1941/42. tanévre az elsőéveseknél ekként állapította meg a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter: 1. a budapesti egyetemre a) a hittudományi karon 60, b) a jog- és államtudományi karon 540, c) az orvostudományi karon 300, d) a bölcsészettudományi karon 240 s e) a gyógyszerészi tanfolyamra a régi rendszerűre 100, az újra 90 ; 2. a kolozsvári egyetemre a) jog- és államtudományi karon 500, b) az orvostudományi karon 150, c) a bölcsészettudományi karon 150, d) a matematikai és természettudományi karon 100, e) a tözgazdaságtudományi karon 400, f) a gyógyszerészi tanfolyamra 60; 3. a debreceni egyetemre a) a ref. hittudományi karon 35, b) a jog- tudományi karon 180, c) az orvos- tudományi karon 100, d) a bölcsészettudományi karon 80 ; 4. a pécsi egyetemre: a) az ág. ev. hittudományi karon 50, b) a jogtudományi karon 180, c) az orvostudományi karon 100; 5. a szegedi egyetemre: a) az orvostudományi karon 100, b) a bölcsészet- és matematikai karokon 80 + 60, c) a gyógyszerészi tanfolyamra 80; a budapesti műegyetemre : a) a mérnöki osztályon 300, b) az építészmérnöki osztályon 100, c) a gépészmérnöki osztályon 300, d) a vegyészmérnöki osztályon 80, e) a bányamérnöki szakon 25, f) a kohómérnöki szakon 15, g) az erdőmérnöki szakon 60, h) a mező- gazdasági osztályon 100, i) az állatorvosi osztályon 150, j) a közgazdasági és kereskedelmi osztályon 800, k) a közigazgatási osztályon 100; 7. az egri jogakadémián 75; 8. a miskolci jogakadémián 75; 9. a kecskeméti jogakadémián 75; 10. a kassai kereskedelmi főiskolán 120 elsőéves hallgató lesz fölvehető. — A kajdacsi vasútállomáshoz vezető ut építési munkáira tartott versenytárgyalást a szekszárdi államépitéseti hivatal. Ajánlatot adtak be: Klem István (Mözs) 36.121*20 P-vel, — Pösta Lajos (Szekszárd) 35.110*75, — Szerday István (Szekszárd) 37.666*10, Mikácsi és Társa (Budapest) 24.187*20 P-vel. Elfogadásra javasolva: Pósta Lajos ajánlata 35.110*75 P ár mellett. — Vessünk nyári lucernát. A lucerna Magyarország legértékesebb évelő szálastakarmánya. Takarmányozási értéke a legkiválóbb, ezenfelül a magyar lucernamag értékes világpiaci cikk. A talajt televényben és nitrogénben gazdagítja. Vetés- területének növelése országos ér| dekből is fontos. Talajigénye nem I nagy, legjobban diszlik olyan tala- | jón, hol a talajvíz mélyen (legalább I 1*5—2 méter mélységben) van. LegTANKÖNYVEK minden iskola részére beszerezhetők a Molnár-féle Bt Könau- ft paplrKercskeJftéhen Telefon 37. Szekszárd, Kaszinó-bazár. Telefon 37. Iskola- és egyéb könyvek kötését jutányos áron készítjük Kézrekerült álarcos rablók Betörő cigányok zsákmányraktára a mözsl kukoricásban