Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-01-04 / 2. szám
1941 január 4. Biztosítsa Miben Tavaszi nitrogén műtrágya szükségletét ! Péti só 17% N fflészsalétrom 15 5% N Kénsavasammoniák 20 5% N Péti Nitrogénművek B.T. Budapest, 0., Nádor-utca 21. ünnepélyt rendezett. Külön . kell szóvátennünk, hogy ezen az estén leventefiuk előadtak már-már fele- désbemerülő régi szekszárdi népi játékot, az u. n. Betlehemjárást és .a Balázs-püspököt. Most halljuk, liógy e népszokások összegyűjtője -és betanítója dr Csalog József vármegyei muzeumőr néhány más karácsonyi népszokással együtt ezeket a hozzájuk tartozó dallamokkal egyetemben rövidesen külön füzetben fogja kiadni. Saját szükebb «hazájának és egyben a magyar ügynek használ az, aki ilyenekről tudva, azokat a muzeum vezetőjével közli, illetve fonográfon való megörőkités végett azokat bármelyik délelőttön a muzeum felvevőgépébe bemondja. Nagy kár, hogy az említett karácsonyfa-ünnepélyről még sokan hiányoztak s hogy a műsort megillető propaganda is hiányzott. — Eljegyzés. Irányi Magdit elhegyezte dr Márkus Pál. — A vármegyei pénzkészletek gyümölcsöző elhelyezése. A vármegye törvényhatósága akként határozott, hogy a vármegyei gyámpénztár pénzkészletéből a Szekszárdi Takarékpénztárnál 17°/o-ot, az Egyesült Dunaföldvári Takarék és Hitelbanknál, valamint a Dunaföldvári Népbanknál 16—16°/c-ot, a Szekszárdi Népbanknál ir5°/o-ot, a Pécsi Takarékpénztár Bonyhádi "fiókjánál, valamint a Bonyhádi Tankaré kpénztárnál 8’5—85°/o-ot, a Dombóvári Takarékpénztárnál, valamint a Bátaszék Sárközi Takarék és Hitelbanknál, nemkülömben a Tolnavidéki Takarékpénztárnál 7*5 —7*5°/c-ot, a vármegyei ebadóalap | pénzkészletéből 150.000 pengőt az I 'Országos Központi Hitelszövetke- I TOLNAMEGYEI ÚJSÁG MÁDnnOáPRllI decimbe« p november mm tűzetnél, mig a vármegyei ebadóalap pénzkészletének többi részéből és egyéb vármegyei pénzkészletekből 67°/0-ot a Szekszárdi Takarékpénztárnál, 33%-ot pedig a Szekszárdi Népbanknál helyez el gyümölcsöz- tetés végett az 1941. évre. A pénzintézetek a náluk elhelyezett vármegyei pénzeket csak Tolna vármegye területén helyezhetik ki éspedig a Nemzeti Bank visszleszá- mitolási kamatlábát legfeljebb 3% ot meghaladó kamatozás mellett. Az Országos Központi Hitelszövetkezet kizárólag a kötelékébe tartozó és Tolna vármegye területén működő hitelszövetkezetek részére adhatja ki a nála elhelyezett pénzkészleteket oly módon, hogy az egyes fiókintézetek számára nyújtani szokott kishitel ellátmányt a j nála elhelyezett vármegyei pénzeknek megfelelő összeggel növeli és ' azt a vármegyei pénzkészletekkel | együtt kishiteli kamatláb mellett ! nyújtja a fiókintézeteknek. — Ezek j viszont a hitelt kereső kötelékükbe í tartozó közönségnek ugyancsak kis- ! hiteli kamatláb mellett nyújtják j kölcsönként. — Adakozás az erdélyi könyvakcióra. A visszatért erdélyi magyarságnak jó könyvekkel való el- , látása érdekében lapunk hasábjain egyizben már felszólítást intéztünk olvasótáborához. Mint halljuk, edteljesiti tanítói, nevelői hivatását. — Községében, mint leventefőoktató és mint az ifjúságnak lelkes vezetője kiváló eredményeket ért el. Tanitótársai is nagy szeretettel és megbecsüléssel övezik. Évek óta az egyházmegyei tanítóegyesületnek al- elnöke és mint ilyen, lelkes mozgatója a tanítói érdekeknek. Évek óta tagja az Egyházmegyei Számszéknek és az Egyházmegyei Törvényszéknek jegyzője. — Postatiszti előléptetések. A m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter postafőtisztté a IX. fiz. osztályba Kovács János uj- dombóvári postatisztet, I. osztályú postatisztté a X. fiz. osztályba Horváth István dunaföldvári II. oszt. postatisztet kinevezte. — Kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Nagy József devecseri lakos, oki. tanitót az alsónyéki pörbölypusztai áll. iskolába segélydijas tanítóvá nevezte ki. — Vasúti, áthelyezés. A MÁV igazgatósága Fenyvesi Lajos MÁV üzletgyakornokot a Dunaföldvári állomásról áthelyezte Jánoshalmára. Pénzügyi kinevezések, előléptetések dig csak két adakozó küldte be adományait a Vármegyei Múzeumhoz. Gerenday Endre bogyiszlói ref. lelkész három könyvet küldött erdélyi véreink részére, Tittler Béla paksi ig. főmérnök pedig tizennyolcát. Reméljük, hogy felhívásunk csak elkerülte sokak figyelmét, de a jó példa ragadós lesz. — Lemondás. Dr. Reglödi (Recht- zügel) József, a szekszárdi Horthy Miklós kózkórház tüdőgyógyászati osztályának alorvosa solti községi orvossá kineveztetvén, itteni állásáról lemondott. Szederkényi (Schwirián) György szekszárdi m. kir. áll. gimn. tanár állásáról lemondott. — Mérnöki kinevezések. A m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter ifj. Grőger Rezső és Filló György oki. mérnököket a szekszárdi m. kir. államépitészeti hivatalnál kir. segédmérnökökké kinevezte. — Postai előléptetések. A m. kir. kereskedelem- és közlekedés- ügyi miniszter előterjesztésére a Kormányzó Ur Őfőméltósága Hortobágyi György és Nagy Béla szekszárdi posta és távírda ellenőröknek a postafőellenőri címet és jelleadom ányozta. — Igazgatói kinevezés. Dr Kapi Béla, Dunántúl evang. püspöke az evangélikus népoktatásügy, valamint az egyháztársadalom terén kifejtett kiválóan eredményes és értékes munkásságáért igazgatói címmel tüntette ki Gáspár József majosi ev. kántortanitót. Minden tekintetben kiváló és értékes tanitót ért a kir tüntetés, aki nemcsak az iskolájában hanem a társadalom széles köreiben is lelkiismeretes hűséggel A Kormányzó Ur Őfőméltósága a magyar királyi pénzügyminiszter előterjesztésére dr Nagy Dezső c. p. ü. főtanácsos, szekszárdi pénzügyigazgatót a VI. fizetési osztályba pénzügyi főtanácsossá nevezte ki, Gärtner Sándor pénzügyi tanácsos, h. pénzügyigazgatónak a pénzügyi főtanácsosi címet és jelleget, — Aszatay József szekszárdi állampénztári főtisztnek az állampénztári tanácsosi cimet és jelleget, Háry István p. ü. irodatisztnek a pénzügyi irodafőtiszti cimet és jelleget adományozta. — A mü^hir. pénzügyminiszter Debreczy Zoltán szekszárdi pénzügyi titkárt a VII. fiz. osztályba p. ü. tanácsossá, Mohay Lajos számvevőségi főtanácsost címmel és jelleggel felruházott számvevőségi tanácsost, a szekszárdi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség főnökét számvevőségi II. oszt. főtanácsossá, dr Barabás István és dr Etelváry Zsolt szekszárdi pénzügyi titkári címmel és jelleggel felruházott pénzügyi segédtitkárokat, továbbá dr Balogh István, dr Pálos József, Müller János szekszárdi és dr Faragó Géza paksi segédtitkárc- kat titkárrá, dr Kelesi Dezső és dr Csanádi Kálmán szekszárdi! pénzügyi fogalmazókat segédtitkárrá, dr Porkoláb József, dr Konderth Elemér, Sellyéi Ottó szekszárdi, dr Ko- vácsy Árpád dunaföldvári, dr Váraljai Károly gyönki, dr Szalkay Béla bonyhádi, dr Illés János tamási fogalmazógyakornokokat fogalmazóvá, dr Palka István és dr Héjjas János dombóvári, dr Bognár János tamási, dr Gáspár László paksi m. királyi adóhivatali ideiglenes alkalmazottakat jelenlegi állomáshelyükön, dr Simon Tibor budapesti lakost a bonyhádi, dr. Étre-Karcsay Lukács Imre budapesti, dr Zobay Ferenc pécsi és dr Kiss László budapesti lakosokat a szekszárdi, dr Németh Ferenc István kapuvári lakost a bonyhádi m. kir. adóhivatalhoz és dr Wessely Tibor szekszárdi malomellenőrt a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatósághoz pénzügyi fogalmazógyakornokká. Sziklay István bonyhádi állam- pénztári II. Osztályú tisztet állampénztári I. osztályú tisztté, vitéz Széles Dezső paksi állampénztári II. osztályú tisztet állampénztári I. osztályú tisztté, Szendrey László paksi, Béres Béla gyönki és Misky Lajos dombóvári adóhivatali gyakornokokat állampénztári II. osztályú tisztté, Turányi Álajos forgalmi adóhivatali I. osztályú tisztet, a szekszárdi forgalmi adóhivatal vezetőjét főtisztté, Szászvári József, Kérész Gyula, Csergőffy Sándor, Pekáry Jstván malomfőellenőröket forgalmi adóhivatali II. osztályú tisztté, Máthé Géza forgalmi adóellenőrt, Szatmári Dezső forgalmi adóhivatali kőnyvélőt, Aranyosi János, Szívós Miklós, Kovács László, Márkus János Kemenes József, Jakab József, Orbán János malomellenőrőket forgalmi adóhivatali gyakornokokká, Kiss Gyula számgyakornokot, számtisztté, Rehák János és Boros Emil szekszárdi pénzügyi dijnokokat a szekszárdi m. kir. adóhivatalhoz, adóhivatali gyakornokká, Horváth István veszprémi pénzügyi dijnokot, Bodrogi István marcali és Orbán Imre pécsi adóhivatali dijnokokat a tamási m. kir. adóhivatalhoz adóhivatali gyakornokká. Laky Ilona honyhádi adóhivatali irodasegédtisztet (irodatisztté, vitéz ifj. Györkös Imre dunaföldvári adóhivatali irodakezelőt irodasegédtisztté, Szabó Teréz és Temesváry Miklósné szekszárdi irodakezelőket kezelési gyakornokká, Tóth Margit szekszárdi és dr Börzsönyi Tiborné paksi dijnokot kezelővé és Romhá- nyi Gyula szekszárdi forgalmi adóhivatali irodai segéderőt kezelővé nevezte ki.