Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)

1940-12-25 / 94. szám

8 1940 december 2í>. — A kultuszminisztérium tar­tozása a szekszárdi kórháznak. Ismeretes, hogy a vallás* és közok­tatásügyi minisztérium a megszűnte tett szekszárdi áll. bábaképző intézet felszámolása során nagyobb összeggel maradt adósa a szekszárdi vármegyei Horthy Miklós közkórháznak. A már körülbelül kilenc éve fennálló és idő­közben alig csökkent tartozás ügyé ben dr Szakáts Pál, a szekszárdi kerület országgyűlési képviselője el járt dr Szily államtitkárnál és sike* rült elérnie, hogy a vallás- és köz* oktatásügyi minisztérium — egyelőre 12.000 P törlesztést folyósít az álta­lános drágaság folytán nehéz anyagi viszonyok közé került kórháznak. Ezen az összegen felül még fenn­marad a kórház követeléséből 23.000 pengő. — Január hó 1-én megkezdi működését a dunaföldvárl fő­szolgabírói kirendeltség. Megem­lékeztünk róla, hogy a vármegye a jogkereső közönség érdekében Duna* földvárott a paksi főszolgabírói hi­vatali kirendeltség felállítását tervezte. Ezt a tervet a belügyminiszter már jóvá is hagyta, úgyhogy a dunaföld* vári főszolgabírói kirendeltség január hó l*én már meg is kezdi működé* sét Ezzel megszűnik a közönségnek az a kényelmetlensége, amellyel a dunaföldváriak ügyeinek Pakson való elintézése járt. Szongott Edvin al­ispán a kirendeltség vezetésével meg* bizta dr Regős István tb. főszolga­bírót, akit egyidejűén Szekszárdról, az alispáni hivataltól áthelyezett Dunaföldvárra. A kirendeltséghez a paksi főszolgabírói hivataltól áthelyez­tetett Dunaföldvárra dr Endrődy Ferenc paksi főszolgabírói hivatali irodasegédtiszt. — Vármegyei áthelyezések. Szongott Edvin alispán dr Malonyay Elemér szolgabirót felmentette alispáni titkári beosztásától és az alispáni hi­vatalba való áthelyezésével egyide­jűén megbízta a dunaföldvári fő­szolgabírói kirendeltség vezetésére kirendelt dr Regös István tb. főszolga­bíró előadói ügykörének átvételével. Dr Muhi Andor vm. aljegyző alispáni titkár lett, dr Korda József szolga- biró pedig Paksról áthelyeztetett a gyönki főszolgabírói hivatalhoz. — Halálozás. Dr Nitnausz Gyula oki. ügyvéd, pénzügyi tanácsos, f. hó 23 án hosszas betegség után Szék szárdon meghalt. Gyászolja özvegye szül. Bittenbinder Sarolta, szekszárdi polgári iskolai tanárnő és leánya. — A szekszárdi leventék ka­rácsonya. A lapunkban már ismer­tetett műsor szerint a polgári és katonai hatóságok vezetőinek, vala­mint Szekszárd megyei város kö­zönségének impozáns részvétele mellett a Szekszárd-Szálló nagy­termében vasárnap délután tartot­ták meg a szekszárdi leventék ka­rácsonyfaünnepélyét. A hazafiás megnyitót dr Kunczer Jenő vm. tiszti főügyész mondotta, mig a költői szépségű ünnepi beszédet Németh Gyula ev.lelkész tartotta. •Az ünnepély végeztével az ajándé­kok kiosztása következett. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Hol biztosítsunk ? n fontiére Ált. Biztosító intézetnél egyik legnagyobb, legrégibb és legelőzékenyebb magyar biztositó tár saságnál, amely minden ágazatbeli elemi és életbiztosítást legelőnyösebben köt. ^------------------------------------------------—------------------------------------------------------­To lnamegyel föugynökségek i Szekszárdi Népbank, Szekszárd Dunaföldvári Népbank, Dunaföldvár — és fiókjai Simontornyai Takarékpénztár, Simontornya és fiókjai Pécsi Takarékpénztár bonyhádi fiókinté­zete, Bonyhád Paksi Közgazdasági Bank, Paks Pincehely Görbői Takarékpénztár, Pince­hely — “A Szekszárdi Kaszinó“ tagjai és azok családja részére f. hó 31-én este fél 10 órai kezdettel tánccal egybekötött összejövetelt rendez. — A szekszárdi szini szezon. Mint értesülünk, Galeita Ferenc ke rületi színtársulata január hó 25-én kívánja megkezdeni Szekszárdon elő adásai sorozatát. — A STOSz Szilvesztere. A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének szekszárdi Csoportja a Polgári Olvasókör helyiségében Szilveszter-estélyt rendez. — Kinevezés. A vallás- és köz­oktatásügyi m. kir. miniszter Theza- rovich Éva oki. tanítónőt a szekszárdi közs. mezőgazdasági népiskolához osztotta be kisegítő tanítónőül. IGMÁN Dl •KESERŰVÍZ) " minőségé éigyédüU.' — Sportbál. Szongott Edvin al­ispán elnöklete alatt működő Tolna* vármegye Sport Egylet szakosztálya a f. évi december hó 31. napján, Szilveszter este órai kezdettel tartja ez évi bálját. A bál iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, mert a sportbál a múlt években is kitü­nően sikerült. — Kóztisztviselők és nyug­díjasok egy utazásra szóló fél­áru igazolványai. A Magyar Ki­rályi Államvasutak pécsi üzletvezető­sége közli, hogy Kelet Magyar- ország és Erdély egy részével visz- szakerült tényleges közszolgálati al­kalmazottak, nemkülönben nyug­díjasok és mindezek igényjogosult családtagjai részére január hó 31-ig egyes utazásra szóló féláru jegy váltására jogositó igazolványokat állít ki díjmentesen. Az igazol­ványok érvénytartama február hó 15. Azok a tényleges közszolgálati alkalmazottak, kiknek saját szemé­lyükre kiállítóit CFR. arcképes iga­zolványuk van, az 50%-os menet­kedvezményt az arcképes igazol­vány alapján szintén január hó 31-ig igénybe vehetik. Az igénybevétel feltétele, hogy 1940. évre érvényes CFR. igazolványukat az illetékes szolgálati főnökségük: „Az arc­képes igazolvány tulajdonosa tényle­ges szolgálatban áll* szövegű iga­zolással aláírásával és hivatali pe­cséttel lássa el. Azoknál az igény- jogosult tényleges közszolgálati al­kalmazottaknál, kik CFR. igazol­vánnyal nem rendelkeznek, az ese­tenként beadott kérvényüket tarto­zik a szolgálati főnökségük a fen­tiek értelmében záradékolni. A tény­leges közszolgálati alkalmazottak családtagjai a hivatali felsőbbségük által záradékolt, mig a nyugdíjasok és ezek családtagjai a közigazga­tási hatóság által záradékolt kére­lem alapján vehetik igénybe az egyes utazásra szóló 50% os jegy­váltásra. jogositó utazási kedvez­ményt. — Karácsonyfaünnepély. A Ma­gyar Kender , Len- és Jutaipar Rt. dunaföldvári gyártelepén f. hó 21- én, szombaton tartották a gyári munká­sok részére a karácsonyfaünnepélyt. A munkások kaptak fejenként lisztet, zsírt és húst; és gyermekeik összesen 96 an, egy-egy öltözet ruhát, 1—1 pár cipőt és 1—1 csomag szeretet- adományt, ezenkívül az óvodások és a gyártelep által fenntartott csecsemő- és napközi otthon gyermekei külön ajándékot. Az óvodások kétfelvonásos karácsonyi színdarabot adtak elő — óriási sikerrel, amit a munkások könnyes szemmel hallgattak végig. A munkások, továbbá Ambach Mi hály apátplebános vezetésével nagy­számú érdeklődő közönség jelent meg az ünnepélyen, ahol az apátplebános magasszárnyalásu beszédet mondott. — Fodrászüzletek zárórája. A fodrászüzleteket december 24* én este 7 (hét) óráig szabad nyitva- tartani. December 25-én (karácsony első ünnepén) egész napon át, de­cember 26-án (karácsony második ünnepén) pedig déli 12 (tizenkét) órától kezdve zárva kell tartani. December 31-én reggel 7 órától este 9 óráig nyitva szabad tartani. Január 1-én egész napon [át zárva kell tartani. ­— Utazni kívánó közalkalma­zottak figyelmébe. A Magyar Kir. Államvasutak pécsi üzletvezetősége közli hogy a tömegesen beérkező menetdijvisszatérités iránti kérelmek megelőzése érdekében mindazoknak a közszolgálati alkalmazottaknak és családtagjaiknak, — kiknek vasúti arcképes igazolványa 1941. évre való érvényesítés alatt áll és ez idő alatt előre látott sürgős utazásuk volna, a felettes hatóságuk által igazolt kér vényükre egy oda- és visszutra szóló 50°/O*os utazási kedvezményre jogo sitó igazolványt állít ki. Amennyiben pedig előre nem tudott halaszthatat­lan sürgős utazásról volna szó (halál eset, betegség stb.), úgyhogy a fenti kedvezményre jogositó utazási iga vány kéréséhez idő már nem lett volna és igy az illetők teljes polgári menetdij megfizetése ellenében vol­nának kénytelenek utazni, a menet­dij visszatérítés iránti kérelmüket az üzletvezetőség csak abban az eset­ben tárgyalja érdemileg, ha az utazás halaszthatatlan sürgős voltát a kér­vényükhöz csatolt távirattal, vagy közigazgatási hatóságok által kiállí­tott bizonyítvánnyal igazolják, a jegy­váltás alkalmával a jegypénztártól dijnyugtát kérnek és ezt menctdij- visszatéritési kérelmükhöz mellékelik. — Tilos az újévi malac. A rend­kívüli idők takarékosságra figyel­meztetnek. Ez a kötelesség tilalom­fát állít megszokott élet és élet­rendünk útjába is. A földművelés- ügyi miniszter most kiadott rendelete szigorúan megszabja a sertésvágások rendjét és ennek során a 60 kiló» aluli sertések levágását eltiltaita. Ez annyit jelent, hogy az idén elmarad az újévi malac is, mert annak a. levágása különösen szigorúan bün­tetendő. Ujesztendőre tehát nem lesz malac, amely a kedves néphit szerint kitúrja annak a szerencséjét, aki a húsából eszik. Szilveszter éjjel, mikor az óra mutatója ráfordul a boldog új évre, nem veri á mulatók zaját az éles malacvisitás és a fehér bó­bitás szakácsok nem hordják körül a fehérre njosott malacot, hogy érintésével 10—20 filléreket szedje­nek be. A takarékossági rendelet igy űzi el az egyik kedves régi szokást: a szerencsét túró újévi malacot. — Megjelent a Hid karácsonyi száma. Díszes, négyszinnyomásu köntösben jelent meg a Hid pazar gazdaságú karácsonyi száma. Teleki Pál gróf miniszterelnök és Hómatt Bálint kultuszminiszter cikkei vezetik be a számot, finely irodalmi szen­zációként közli Krúdy Gyula most megtalált ismereteden regényét. Zilahy Lajos főszerkesztő „ A bőgőhordozó cimmel irt novelát az ünnepi számba- Részletet közöl a Hid Tamási Áron uj szindorabjából, Budapesten élő hires külföldi írók novelláit, verseit adja, Németh László a Heltai-darab- ból irt kritikát. Kodolányi János, Márkus László, Mécs László Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Széchenyi Zsigmond, Tersánszky J. Jenő, Veres Péter novellái, cikkei, versei diszitik még a Hid karácsonyi számát. Három regény, két pályázat, az ÁSz- szonyrovat- ban pesti és amerikai divatcikkek, film, világhiradó, Inyes- mester, sok képes riport, érdekes rovatok, rengeteg olvasnivaló van az ünnepi számban, mely kétszeres terjedelmű, az ára azonban csak 50 fillér. A Hid főszerkesztője: Zilahy Lajos, felelős szerkesztője: Kállay Miklós. Mutatványszámot készség* gél küld a kiadóhivatal, Budapest, V1L, Erzsébet* körút 7. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. 025 Egy darab éves szín vizsla eladó Schmaizer Györgynél az űcsényi szőlőhegyen (Tolna m )

Next

/
Oldalképek
Tartalom