Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-05-24 / 42. szám
Ul-NAMKO) Kl LJbAvj 1939 május 24. Len a daiosok karnagyai közös ebéden vettek részt. Az ebéden Lovass M. János polg. isk. igazgató köszöntötte dr Halmos Andort, Tóth Nándor pedig a kedves szekszárdi és bajai vendégeket, s dr Juhász János bajai kir. tanfelügyelőt, nemkülönben dr Szakáts Pált. — A néma hét politikai ebédel és vacsorái. Egyes ellenzéki pártok azt tervezik, hogy a néma hét alatt politikai ebédeket és vacsorákat rendeznek és azon felszólalások is hangzanak el. A választási törvény helyes értelmezése alapján kézenfekvő, hogy a néma héten olyan politikai ebédek és vacsorák, ahol beszédek hangzanak el, nem tarthatók. A néma héten tartandó ebéden és vacsorán csak azok vehetnek részt, akiknek ülőhelyük van, „álló vendégek*4 nem lehetnek jelen az ilyen polttikai jellegű ebéden és vacsorán. A hatóságok különben szigorúan őrködnek azon, hogy a törvény fenti rendelkezését senki ki ne játszhassa és szigorú meg- | torló eljárást indit tiltott gyűlés tartása cimén azok ellen, akik ilyen ebéden felszólalnak, vagy részt vesznek. — Kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Hollósy Agnes tolnai beteghelyettes tanítónőt állami iskolai helyettes tanítónővé nevezte ki. — Tanulmányi kirándulás. A bajai polgári fiúiskola növendékei számszerint száztizén Skultéty Endre igazgatóhelyettes vezetésével tanulmányi kiránduláson voltak folyó hó 20-án Szekszárdon. Meglátogatták a város nevezetességeit, mint a belvárosi plébániatemplomot, a múzeumot, az itteni polgári fiúiskolát, a selyemgyárat és a Szekszárdi Bortermelők szövetkezeti pincéjét, ahol szakszerű propaganda előadást hallgattak. A fiuk vidáman, tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza Bajára. — Halálozás. Taklet József önkéntes tűzoltó őrvezető, aki 15 évig volt a szekszárdi tüzoltótestület tagja, folyó hó 2l-én 33 éves korában meghalt és 23-án délután temették el. — öröm a bátaszékl elemi iskolában. Május 19-én csupa kedves dolgot hozott a községi elemi iskolába a posta. Az Ifjúsági Vörös- kereszt Egyletet külföldi barátai két cserealbummal lepték meg a múlt évben elküldött magyaros albumokért. Az észtországi Leisi községi elemi iskolái és bt. Luisi USA állam iskolája küldött igen meleghangú levél kíséretében művésziesen összeállított albumot. Az Ifjúsági Vöröskereszt Egylet végrehajtó- bizottsága ez alkalomból Schuszter Gáspár V. el. oszt. tanulót és Mihli Mihály VI. oszt. tanulót dicsérő elismeréssel, valamint Wolf Borbála VI. oszt. tanulót bronzéremmel tüntetett ki. Az Ifjúsági Vöröskereszt Egylet két nemzeti szinü zászlója közül az egyiket a beregmegyei Bótrágy község áll. iskolája kapta. Az iskolások igen kedves levéllel keresték meg bátaszéki barátaikat, hogy köszönetéi mondjanak figyelmükért. — Elfogott csalók. Buzáth István 31 éves ügynök, Pintér György 38 éves iparművész és Révész Sándor ügynök, mindhárman budapesti lakosok, akik csalásért már esztendőket töltöttek különböző fegy- házakban, az 1937. évben Felsőire- gen, Nagyszokolyon és Magyar- keszin felkeresték a házakat, ahol 5 éven aluli gyermekek voltak. Egy kitalált országos gyermekügyi kiállítási albumba fényképeket készíttettek róluk és az albumra 3—3 P előleget vettek fel, azonkívül meg- vendégeltették magukat. Fehérmegyében is folytatták csalásaikat, de ott elfogták és Székesfehérvárott előzetes letartóztatásba helyezték őket. A három dologházra érett jó- madarat tolnamegyei bűncselekményeiért a szekszárdi kir. törvényszéken fogják felelősségre vonni. — Ifjúsági dalosfinnepélyek. A közbejött képviselőválasztások miatt a pünkösd másodnapjára tervezett ifjúsági dalosünnepélyek kitolódtak, igy Tolnán junius 4-én, Dombóváron junius 8-án fognak azok megtartatni. — Elgázoltatta magát a vonattal. A folyó hó 22-én reggel a Szek- szárdról 5 óra 10 perckor induló pécsi vonat mozdonyvezetője egy női holttestet látott a síneken. A rendőri nyomozás során a hullában felismerték K o c z a Jánosné szül. Keresztes Julianna 51 éves szekszárdi lakost, aki valószínűleg az éjszakai vonat elé feküdt és a kerekek fejét összeroncsolták. A szerencsétlen asszony családi viszályok miatt dobta el magától az életet. — Elitéit tolvaj és merénylő. Fábián Jenő 31 éves állandó tartózkodásnélküli gépészkovácssegéd Bátya községben 1938 március havában egy Perity István nevű 12 éves kisfiútól egy lámpát és egy ernyőt vett meg egy pengőért, egy revolvert elsikkasztott, továbbá Du- naföldváron egy kiskorú leány ellen erkölcstelen merényletet követett el. A szekszárdi kir. törvényszék ezekért a bűncselekményekért 8 havi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. LEVENTE ÉS SPORT — A Szekszárdi Levente Egyesület május 18*án tartotta meg házi céllövő versenyét, amely alkalommal a Pirnitzer féle 50 pengős és a dr Kliegl Lajos városi főjegyző által adományozott tiszteletdijért folyt a küzdelem. Eredmény a következő volt, 5 lövésből: 1. Takler István 44, 2. Koszorú Béla 42, 3. Majsai László 42, 4. Fogarasy József 39, 5. Nagy János 39, 6 Vass József 38, 7. Balogh József 38, 8. Sebestyén Zoltán 38, 9. Sipos Károly 38, 10. Biró Ferenc 38. Ugyanezen alkalommal tartatott meg a házi gránátdobó verseny a Pir- nitzer-féle 25 pengős és az egyesület által adományozott dijakért. Itt a következő eredmények voltak: 1. vitéz Czank József 17, 2. vitéz Rácz János 17, 3. Dora István 15, 4. Tóth Sándor 14, 5. Szászvári Ferenc 13, 6. Rotkai Gyula 12, 7. Balog József 12. — A bajnoki mérkőzések vasárnap az esttől átázott pályákon erősen próbára tették a játékosok erőnlétét. A TSE-nek a Helyőrség elleni mérkőzése a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, mig vidéken a kitűzött bajnoki mérkőzéseket a csapatok lejátszották. Kalocsán a KSC-Dombóvári VSE 4:2(1 : 1), Baján a BTSE—Bácska 4:2 (1:0), Mohácson a MTE— BMTE 9:0 (3:0) arányban végződtek az összecsapások. Meglepetés a DVSE veresége és a BTSE győzelme. — Bajnoki mérkőzés lesz vasárnap Szekszárdon. A TSE-nek a Mohácsi TE elleni bajnoki mérkőzése eredetileg junius 4-re volt kitűzve. Az MTE /az alszövetségnél bemutatott igazolás szerint e napon levente játékosainak akadályoztatása miatt a mérkőzésre nem állhatott volna ki és a mérkőzést az alszö- vetség hivatalból — egyoldalú kérésre is — junius 25-re fűzte ki. A TSE pedig igazolta, hogy júniusban a pálya rendelkezésre nem bocsátható s a mérkőzésnek Pünkösd vasárnapjára, május 28-ra való kitűzését kérte. Az alszövetség ki is tűzte az igazolás alapján e bajnoki mérkőzést és igy Szekszárd Pünkösd első napján jó és ' izgalmas mérkőzés színhelye lesz. A mérkőzés kezdete délután 5 óra. — Az alosztálydöntőt már kisorsolta az alszövetség. Szombaton, május 20 án a pécsi labdarugó alszövetség kisorsolta a bajai I. osztály és a pécsi I. osztály bajnok- csapatai között lejátszandó alosz- tályi döntő mérkőzést. A sorsolás szerint a bajai alosztály bajnoka junius 25-én fogadja ellenfelét, a pécsi alosztály bajnokát, mig a második forduló Pécsett, julius 2-án lesz. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rf. (Vezérigazgató Schneider Elemér.) m Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik felejthetetlen jó testvérem, nagybátyám és sógorunk elhunytéval részvéiktfejezésOkkel vagy a temetésen való megjelenésekkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton fogadják hálás köszönetünket. Szekszárd, 1939 május 20. Gyimóthy éa Biiky család Nyaralásra kiválóan alkalmas 2 bútorozott szoba, előszobával, kiadó Szekszárdon, Kadarka utca 100 szám alatt (Herman-féle villa) TELEFON: 143 0ILA6M0ZI Igazgató: KRENNEB JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: ll»7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap : 3, 5, 7 és 9 órakor Szerdán, május 24 Csűtortikth, má|us 25. Nézze meg a magyar nemzet diadalmas napjait Ez a film megoobogtatja minden magyar szívéi Hazatért a raténföld A vezérkari főnökség irányitásával készült eredeti helyszíni felvételek. Ma! pokol. Továbbá: Harold Austin magyarul beszélő vadállatfilmje. Fox világhiradó Kivonatos versenytárs válási hirdetés Alulírott hivatal nyivános verseny- tárgyalást hirdet a dombóvári r. k rlenti iskola tatarozási munkálataira. Ajánlati nyomtatványok beszerez- bet ők Dombóvár község elöljáróságánál Az ajánlatok beadási határideje f. évi Junius hó 13-án délelőtt 10 óra,, felbontás ugyanaznap d e. 11 órakor; ajánlatok beadandót Dombóvár köz« ség elöljáróságánál. Szekszárd, 1939 május 19. M. kir. állam építészeti hivatal 323 Szekszárd. Schulthelsz Jakab böröndös, bőrdíszműves, aki műhelyét SzekI kozik helyezni, társat keres lehetőleg 2000 pengővel B ztos megélhetés. I Szakismeret nem szükséges.. Cim m egtud- I ható a »Tolnamegyei Újság« kiadó hi vatalá- ■ ban. — Levélbeli tudakozódáshoz 40 fillér I bélyegben melléklendő. 316 Pálfa község elöljárósága. 2492/1939. Árverési hirdetmény. Pálfa község elöljárósága a képviselőtestület 10. kgy. számú határozata alapján ezennel közhírré teszi hogy a község vagyonváltságí vadász- területének 418 kát. hold és 780 Q öl területű vadászati jogát 1939 évi junius hó l-én délelőtt 9 órakor, a községházán 1939 augusztus 1 tői 1949 juli s 31-ig terjedő időre a legtöbbet ígérőnek bérbeadja. Kikiáltást ár 80 P. A bánatpénz 40 P. A részletes árverési feltételek Pálfa községházán a hivatalos érák alatt megtekinthetők. Pálfa, 1939 május 15. Bordács Sándor Bárdos János főjegyző. 321 bíró. A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek könyvi hatóság. 4792—1939, tkv. szám. árverési hirdetmény-kivonat. Perity Istvánné szül. Ihos Kata in végrehajtatnak, Perity István nős Kovács Borbálával végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 176. § a 8, § a értelmében elrendeli, hogy a végrehajtási árverést 3 >■) P tőkekövetelés, ennek 1937. évi november hó 9. napjától járó 5°/e kamata, 195 P eddig megállapított per- és fellebbezési költség, s ennek 1937. évi november hó 9-től 5°/o kamata, 15 pengő 40 fillér újabb költség, végül az árverési kérvényért ezúttal megállapított 14 P költség, valamint a csatla- kozottnak kimondott Balázs Simonnéaak 85 P 80 f és járulékai behajtása végett a szekszárdi kir. járásbíróság területén levő, Decs községben fekvő s a decai 772. számú betétben I. 1—2. sorszám 3678. és 3679. hrsz. alatt felvett 549 0*61 keltre és házra, udvara a Belsőmező dűlőben 6549 pengő; A II. 1-6. sorsz 6600/7,6600/9., 6601/1.,6601/3., 66 5/7., 6605/9 hrszámu 1 hold 475 dj-Öl szántóra és 1 hold 471 G-öl szántóra a Bikád síkja dülőbon (ártér) 306 és 310 Q öl kútra itatótérre ugyanő't 19 és 19 Qöl árokra ugyanott 2853 P kikiáltási ár mellett, továbbá f 4. sorsz. 4825 hisz. 529 O őí szőlőre az Országúti FeHődUlőben 423 P^ t 5. sorsz. 4'<37. hrsz. 146 Q öl szőlőre a Görögszó dűlőben 117 P, t 8. sorsz. 4338. krsz 116 Q-öl szőlőre ugyanott 93 pengő hikiáltási ár mellett A telekkönyvi hatóság az árverésnek a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (földszint 2. számú ajtó) megtartására 1939. évi junius hó 14. (tizennégy) napjának délután 4 óráiét tűzi ki és az árverési feltételeket az 1831. évi LX. te. 150, §-a alapján megállapítja. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár felénél, illetőleg kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. évi XLI. te. 26 §.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10 #/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi (/o-ára kell kiegészíteni. Szekszárd, 1939 március 30. 320 MolnárDr Péter, királyi járásbiró. féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt, Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pál.)