Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-12-02 / 95. szám
XXI. évfolyam. Szekszárdi 1939. december 2. (Szombat) 95. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség' és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Előfizetési d i j: Egész évre _ 12 pengő || Félévre______6 pengő Fe lelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1*50 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mlllimétersoronként 10 fillér. Áilástkeresőknek 50 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyllttér soronként 60 fillérbe kerti I. térből fenyegetően fölszálló réme a rettenetes összeomlásnak és ínségnek a megváltás jelei-e? Nem a megváltás jelei, de a megváltás szükségének annál hangosabb tanúságai. Eötvös József szerint a „rombolás az ember minden- hatósága", s az ember a maga erejéből nem tudja magamagát megváltani, vagyis a pusztulásból kimenteni. A megújhodásnak elsősorban erkölcsinek kell lennie, a megváltás nem technikai vívmány, nem is tisztán emberi tény, hanem a gondviselésnek és az elszánt akaratnak együttes eredménye. Ha minden csak egy vak végzet szerint történnék, akkor igázán csak sorsról beszélhetnénk. De mert az emberi életnek Isten is, meg min- magunk is együtthatói vagyunk, azért mondja találóan Prohászka, hogy célunk nem sors, hanem hivatás. Nem vagyunk játékszerei egy kegyetlen fátumnak, hanem kovácsai jobb sorsunknak, amelyet a Teremtő hivatásul tűzött elénk. Minden erkölcsileg szép elhatározás, minden nemes tett, minden becsülettel végzett munka, minden emberül teljesített kötelesség, minden megbocsátott sérelem, minden megfékezett szenvedély, minden letörölt könny felebarátunk orcáján, minden híven megőrzött hitvesi eskü, minden áldozat a gyermekért, minden következetesség a közéletben, minden erkölcsi, tehát keresztény érték egy-egy lépés a megváltás felé, egy-egy ádventje az Urnák, kinek utján járni csakugyan nem öntudatlan sorsnak kárhozata, hanem nemes hivatásnak öntudata. Ez az öntudat pedig ádventi gon- gondolat a javából, nem a papok számára csupán, hanem a világiaknak is, kik ilyen ádventi, ilyen megváltó gondolat által lesznek hitük igazi apostolaivá. Dr Magyarász Ferenc O. Cist. Adventi gondolatok »Célom hivatás, nem sors«. Prohászka. Ezt a igazságot kivált az ádventi időszakban érdemes megszívlelnünk. Mert mi is az az ádventi időszak, és mi az benne, ami az embert a mindennapi élet taposó malmában érdekelhetné? Vannak-e az ádvent- nek olyan általános emberi vonatkozásai, amelyek az újságíró tollára és az olvasó figyelmébe kívánkoznak? Az ádvent megváltás — várás: és ezzel máris rámutattunk arra, — mennyi őseredeti, igazi emberi vonás van benne. Mert a megváltás- várás mindenekelőtt azt mondja, hogy a világ jelenlegi állása nem az, aminek lennie kellene, hogy az emberiség sorsa rosszabb, mint volt és mint lehetne. Ez a beismerés nem merőben vallási vagy természetfölötti igazság, — ebben az őszinte szóban találkozik a ködös őskorba vesző pátriárkák reménysége, a Babilon vizei mellett hazájuk szabadságát sirató rab zsidók elnémult lantja, a klasszikus ókornak a letűnt t aranykoron kesergő és „a dolgok uj rendjének születésén" örvendező költője a természetnépek naiv hitével — és a magunk tapasztalatával és meggyőződésével. Hiszen a kisdedtől az aggastyánig mindnyájan azt érezzük és valljuk, hogy sem az egyénnek és társadalomnak, sem a népeknek és nemzeteknek életében nem találjuk meg a békének és megelégedésnek elemeit. Megváltás után epekedünk, megváltót várunk, kiben a megváltás fogalma reális valósággá válik. Ennek az eljövendő jobb sorsnak érzése azonban hatalmas rugója a haladásnak. Kulturtényező, melynek kár volna kiesnie. Mozgató erő, melynek jótékonyan nyugtalanító hatása megóvja a társadalmat a tespedéstől és hanyatlástól. A meg- váltásvárás nem meddő vágy, hanem termékeny talaja az elméleti és gyakorlati vívmányoknak, de meg az erkölcsi megújhodásnak is, melyek által az emberi élet nemcsak szebbé és kedvesebbé, de jobbá is lesz. De van-e kilátás rá, hogy az emberiség csakugyan jobbá, nemesebbé váljék? Vájjon a világ mostani képe, az egyre nyomasztóbb háborús veszedelem, a gyűlölet gyilkos paroxizmusa, a sötét hátA földreform óriási fontosságú kérdése uralja napok óta a politikai közvéleményt és különösen az óliberális sajtó az, amely szeretné megakadályozni a földbirtokreformnak gróf Teleki Pál elgondolása szerint leendő megvalósítását. Midőn hangoztatni kívánjuk, hogy a hon-, faj-, nemzet- és családvédelemnek minden gazdaságpolitikai, társadalomszerkezeti, sőt részben és bizonyos vonatkozásban világnézeti szempontnál és érdeknél fontosabb, szentebb, örök magyar szempontjai követelik legalább gróf Teleki Pál javaslatának törvényerőre emefését és végrehajtását: ebben a kérdésben megszólaltathatnánk a múlt századvég és a háború előtt idők' nagy politikusait, tudósait: Kelety Károlyt, Kerkápolyí Károlyt, gróf Bethlen Andrást (1893), gróf Sztáray Istvánt, Ugrón Gábort, gróf Szécheny Imrét, őrgróf Pallavicini Edét, Rubinek Gyulát, Prohdszka Ottokárt, Darányi Ignácot stb., akik régóta küzdöttek a magyar nép és a magyar haza érdekében a földbirtok helyesebb megoszlásáért. Szeretik idézni a földbirtokreform ellenzői gróf Tisza Istvánt, akinek kormánya ebben a kérdés- ! ben a mozdulatlanság álláspontjára | helyezkedett. — Elfelejtik azonban, hogy gróf Tisza István megváltoztatta csökönyös felfogását. Mikor ugyanis a háború vége felé átadta a kormányhatalmat, az 1917. év májusában, a lemondást követő első munkapárti értekezleten végre maga is elismerte a földreform szükségességét. Hogy pedig ezeknek az időknek régi és még most is aktiv, nagytekintélyű politikusára is hivatkozhassunk, vissza kell emlékezni arra, hogy gróf Bethlen István a háború előtti években sokszor támadta rendkívül élesen a kormányt „a birtok- politikával űzött komolytalan játék miatt". Állandóan sürgette ebben az időben a magyar parasztelemeknek Erdélybe való telepítését, mert szerinte „még nagy áldozatok árán is erőteljes, egészséges parasztosztályt kell kreálni". Nagyon bölcsen mondta Bethlen István: „Az olyan államokban, amelyekben két széisőség: latifundium és törpebirtok érintkeznek, a haladás nem fokozatos, hanem ugrásszerű és csak nagy összeütközés árán valósítható meg. A magyarság pozíciójának helyes birtokpolitika utján- való megerősítése egyszersmind az egyedül helyes nemzetiségi politika is. Ehelyett — mondja Bethlen István 1913-ban — tétlenül töltjük a I drága napokat, elmúlnak fejünk felett a helyes földbirtokpolitika szempontjából legkedvezőbben felhasználható évek és ez által magunk nyújtunk segítséget ahhoz, hogy ellenségeink politikai törekvései érett gyümölcsként hulljanak ölükbe." Gróf Bethlen István államférfim nagyságának bizonyítéka, hogy milyen tisztán és világosan látott már akkor is ebben a kérdésben. Vargha Gyula, a statisztikai hivatal egykori nagynevű igazgatója, a nagy költő, számtalan tanulmányban sürgette a földreformot. „Mint a sár — irta egyik tanulmányában — a vakolat lehull a falról, úgy fognak lehullani egész területek Magyarország testéről, ha okos telepítési politikával a magyarságot meg nem erősítjük." Gróf Széchenyi Aladár 1916-ban a törvényhozás elé terjesztett határozati javaslattal követelte ennek a problémának a megoldását, hangoztatva, hogy nem szűkmarkú, félénk kísérleteket vár a nemzet, hanem nagyszabású reformokat. Azt hisszük, ezeknek a nagy tekintélyeknek tanúbizonyságul hívása megerősít mindenkit abban-a felfogásban, hogy nem szabad továbbra is a fennálló aránytalanságok konzerválására törekedni, hanem bármennyire fájdalmas is, végre kell hajtani azt az operációt, ami megmentheti az ország békéjét és nyugalmát. Még pedig lehetőleg addig, amíg a szakszerű operáció lehetőségével el nem késtünk. Rá kell ugyanis jönnünk arra az igazságra: más a nincstelenség szomorú reménytelenségében vergődni, más cselédsorban élni, más törpebirtokosként fölfelé törekedni és egészen más kisbirtokos öntudattal keményen helytállani a magyarság évezredes őrhelyén. Fajtánk fennmaradása, jövője parancsolja, hogy minél több értékes magyart, minél előbb, minél gyorsabban tegyünk kisbirtokossá az ősei vérével ezer éven át áztatott földön — a maga erejéből a természetes fejlődés utján, a társadalmi emelkedés legemberibb módján. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a földreform tisztessséges végrehajtása tulajdonképpen a magyarság becsületének a kérdése is, mert most már meg kell végre jutalmazni azoknak az ivadékait, akiknek ezeréves vérontása megőrizte, ezeréves verejtékezése pedig termővé tette | ezt az országot. Egyes szám ára 12 fillér» Tekintélyek a földreformról
