Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)

1939-07-19 / 57. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 julius 19. olvasó. Págef Antal írja le élmé­nyeit és terveit. Még sok-sok tarka riportot foglal magában a Magazin uj száma, melynek vezércikkét Innocent Ernő irta. Gazdag rovatok egészítik ki a lapot, külön kotta és kézimunkamelléklet, valamint teljes tizenhatoldalas gyermeklap. Ára 60 fillér. — A Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének szekszárdi, dombóvári és dunaföld- vári fiókjai együttesen a következő forgalmat bonyolították le: beteg­szállítást teljesítettek 62 esetben, belesethez kivonultak szállítás nél­kül 4 alkalommal, végül baleset miatt 13 egyént szállítottak kórházba. A rendelkezésükre álló mentőautók Összesen 3965 km utat tettek meg. — Hogyan kell védekezni a barackfák gutafitése ellen ? A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Ka­mara kísérleteket végez a barack­fák úgynevezett gutaütés betegségé­nek kivizsgálására, illetve kórokozó­jának megállapítására. A vizsgálat még tart, de általános tapasztalatok alapján máris megállapították a kő­vetkezőket : A fagyjelenségeket min­den esetben minden lehető eszköz­zel ellensúlyozni kell. Ezért telepí­tésnél mellőzni ajánlják az északi és északnyugati lejtősfekvésü talajo­kat. Ajánlják a fák törzsének és koronájának mésztejjel való perme­tezését, májusi fagyok idején füstölő­kályhák használatát és edzettebb fajtának a megválogatását. Vizenyős talajok telepítésre ne használtassa­nak fel, vagy ha igen, úgy gondos­kodni kell a felesleges talajvíz el­vezetéséről. Mész-szegény talajon kívánatos a talajok megfelelő arányú meszezése. Csemete ültetéskor az indokolatlan gyökér- és korona- csonkitás elkerülendő, valamint .a koronatisztitásokat mindig csak megfelelő időszakban kell elvégezni, de akkor is csak mérsékelten. — Aszályos nyarakon a fa töve locso­landó. Tömeges fertőzéseket okozó élösdi gombák ellen »Fungicid“ anyaggal óvópermetezéseket vagy porozásokat kell végezni. A vizsgá­lat eredményét nagy érdeklődéssel várják a gyümölcstermelők. — Berlin lakóinak száma a május 17-iki népszámlálás szerint 4 millió 333 ezer 337 lélek. — 1933 óta 90 ezer fővel szaporodott. Ér­dekes, hogy Berlinben a nők nagy többségben vannak. éé %ßf&ö4£ — A PVSK jutott be az NBB-be Vasárnap játszották le Dombóvárott a délnyugati kér. kerületbajnoki döntő mérkőzés harmadik fordulóját. E mérkőzés volt hivatva eldönteni a 0:4, 4:0-as eredményű mérkő­zések után, hogy a kerület két al­osztályának bajnokai közül melyik van hivatva Délnyugatot képviselni az NBB-ben. A nagyfontosságu és a Délnyugat egész közönségét ér­deklő mérkőzésre vidékről is sok szürkülő és kjváncsi látogatott el Dombóvárra. A mérkőzés bírája, Boronkay volt, aki közmegelégedésre látta el nehéz hivatását. A Turul fergeteges biztatással kezdi a játékot | és a 6. percben Kovács góljával ■ vezetéshez is jut. 1:0-rávezet Baja. f Ezután a nagy iramú félidőben < kölcsönösen lendülnek szép tárna- I TELEFON: 143 Szerdán, Julius 19. Csütörtökön, Julius 20. VILÁ6­N0Z1 Vidám történet a 60 emeletes házak és hazugságok városából J ' Ahol semmi sem szent Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: V»7 és 9 órakor, vasár- és Ünnepnap : 3, 5, 7 és 9 órakor Főszereplők; Frederic Marc és Carole Lombard Fox világhiradé dásba a riválisok, de a biztos vé­delmek minden ostromot állnak és rombolnak. A második félidő még gyilkosabb tempóban tolyik s a PVSK kezd fölénybe kerülni. A jól védekező Turul kapuját azonban csak a 41. percben tudja áttörni a PVSK Bérces révén, aki egy kavaro­dásból hálóba kotorja a kiegyenlítő gólt 1:1, Már-már azt hiszi a közön­ség, hogy hosszabbítás lesz, midőn a vasutasoknak a 44. percben si­került a győzelmet és ezzel az NBB-be jutást jelentő második gólt a Turul hálójába bombázni. A gól után már játék nincs is, mert Boronkay a mérkőzés végét jelzi. Eldőlt tehát az NBB-be jutás. Tán elmondhatjuk, hogy amilyen sze­rencsével nevezheti magát a bajai alosztály bajnokának a bajai Turul, épp oly megérdemelt szerencsével lett a PVSK a Délnyugat bajnoka. — Magyar KK döntő lesz Buda­pesten. A magyar szív és huszár- bravur megmutatta, hogy a magyar futballt nem lehet eltemetni. Szom­baton az Újpest verte ki 7:l-es győzelemmel a belgrádi BSK-t a KK kupáért folyó versengésből, mig vasárnap a huszárbravurjáról világ­híres Fradi, Toldival (az olaszok rémével) az élen 4:l-es eredmény­nyel fektette két vállra az olasz baj­nok Bolognát. — A magyar labda­rugósport ezen újabb diadala azt mutatja, hogy van itt szív és tudás, lesz itt dicsőség is, csak hasonló szivü vezetők is kellenek az élre! — Nagydorog LE Tengelic LE 4:2 (2:1). A mérkőzést vezette, Kubinyi. Vasárnap, 16-án a két csapat Nagydorogon barátságos mérkőzést játszott, melyet a nagy­dorogiak nyertek 4:2 arányban. Nagydorogi csapatban jó volt Pesty, Pintér, Jánosa, valamint a kapus aki nehéz helyzetekben bravúrosan védett. Tengeliciek között kitűnt, Simon, és Mazolay a kapus. A mérkőzést a nagy meleg ellenére szép számú közönség nézte végig. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó t*, (Vezérigazgató Schneider Elemér.) A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. 639—1939, tkv. szám Árverési hlrdelménv-klvonat. Maláti Lajos gabonabizományos végrehaj­tatnak, Németh Bálint és neje Szabadi Juli­anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144, 146. és 147. §-ai értelmé­ben a végrehajtási árverést 247 P 50 fillér tőkekövetelés, ennek 1938. évi junius hó 1. napjálól járó 5°/o kamata, 37 P 6 f eddig megállapított per- és végrehajtási költség és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 13 P 70 f költség behajtása végett, a Bogyiszló községben fekvő s a bogyiszlói 1786. számú betétben f. 1—2 sorsz. 3463. és 3464 hrsz. 1 hold 328 D ől éa 1 hold 328 D-öl szán­tóból a Kistér dűlőben */, részre Póta Sán­dor nős Horváth Máriával és Póta Sándorné I (előbb férj. volt özvegy Szabadi FerenCné) Horváth Mária holtigtartó haszonélvezeti jo- I gáva! terhelten 964 P, H. 1—2. sorsz. 2302. és 2303 hrsz. 1061 és 1062 Qöl szántóból a Sipsa dűlőben */• részre Póta Sándor nős Horváth Máriával holtigtartó haszonélvezeti jogával terhelten 636 P 90 f kikiáltási ár mellett, továbbá a bogyiszlói 2161. számú betétben J* 1. sorsz. 139. hrsz. házra és ud­varra a Beltelekben */, részben Németh Bá- lintné szül. Szabadi Julianna holtigtartó ha­szonélvezeti jogával terhelten 4C0 pengő ki­kiáltási ár mellett elrendelte. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Bo­gyiszló községházánál megtartására 1939. évi augusztus hó 10. (fiz) napjának «délután 3 óráját tfizi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX, te. 150, §-a alapján meg­állapítja. Az árverés alá eső ingatlant és jutalékokat 2088 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E. számú rende­let 21. §.» Bánatpénz a kikiáltási ár 10 °/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi */o-ára kell kiegészíteni. Szekszárd, 1939 január 28. 0r Péter, 435 királyi járásbiró. Felszerelt 430 uarsa.dobfihúlű és huzőháló eladó Isgum Károly halásználTolna, Magaspart-utca 9. szám (Dunapart). Eladd szílfitelep Paks község közelében el­adó 16 kát. hold 978 D-öl, 3 szobás lakással, présház- és borházzal biró, igen jó karban lévő szőlő, 600 hl hordóval^ és teljes felszere­léssel. Érdeklődés: Duna- földvári Népbank. Telefon: Dunaföldvár 2. 421 Eladd ház Szekszárdon, a Rákóczi-utca 20. számú hatszobás családi ház, elköltözés miatt olcsón eladó. — Ugyanott szalon- garnitúra is eladó. 420 A gyönki királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 3319—1939. tkv. szám. Árverési hlrdetménu-klvorrut. Pénzintézeti Központ végrehajtatnak, Tint- ner Mihály és Tintner Miháljné Weisz Iréa végrehajtást szenvedők ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2000 P tőkekövetelés, és járulékai behajtása végett, a gyönki kir« járásbíróság területén levő, Hőgyész köz­ségben fekvő s a hőgyészi 1569. szám alatti tjkvből szerkesztett 1026. szám alatti tkvi betétben A f. 1—3. sorsz. 146. tkvi és 502. 503. és 504. kát. hrsz. alatt felvett s B l! sorsz. szerint Tintner Mihálvné Weisz frén nevén álló szántó és ház művelési ágú 1551 □-öl területű beltelkes ingatlanra 6701 P 44 f, azaz Hatezerhétszázegy pengő 44 fillér kikiáltási árban a C 2—3. sorszám alatt a 4277/tkv. 1931. számú végzéssel Grósz De- zsőné Weisz Gizella és Weisz Elza (Bernát leánya) javára bekebelezett szolgalmi joggal terhelten. Ha a Pénzintézeti Központ kérelmére meg­tartott árverésen az ingatlanok haszonélve­zeti jog fenntartásával nem adhatók el, úgy azt szolgalmi jog nélkül kell árverés alá bocsájtani. A csatlakozottak kérelmére meg­tartott árverésen a szolgalmi jog fenntar­tandó. Az árverést Hőpyész községházánál fog*^ ják megtartani 1939. évi szeptember hó 6. (hat) napjának délután 3 órakor. Az árverés alá eső ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem ad­ható, mégis azzal az eltéréssel, hogy az in­gatlanok csupán a Pénzintézeti Központ végrehajtató kérelmére adható el a kikiáltási jjj kétharmadáért, míg a Somogymegyei Takarékpénztár végrehajtató kérelmére meg- tariotj árverésen külön külön 12.453 pengő, az Országos Társadalombiztosító Intézet ké­jeimére megtartott árverésen 15.678 P 59 I legkisebb vételáron alul el nem adható, te­kintettel a fedezeti elvre. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat* pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben,, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket* aláírni. (1881 r LX. t.-c. 147., 150., 170, §§ - 1908 : LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt u általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. te. 25. §.) Gyönk, 1939 junius 5. 433 Dr Szentiványi, kir. járásbiró; M. kir.'honvéd építési igazgatóság kirendeltsége a IV. hadtestnél Pécs. 153—1939. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. A pi. kir. honvéd építési igazgatóság kirendeltsége a IV. hadtest­nél Pécs, a gyékényest határőrlaktanyában végzendő W- C. helyek sza­porítása, pöcegödör bővítése ós trágyatartó építési munkáival, a kapos­vári tüzérlaktanyában fedeles lovarda átalakítási munkáival, Tolnán a régi lovassági laktanyában végzendő átalakítási munkákkal kapcsolatos bontás, föld, kőműves, ács. bádogos, tetőfedő, asztalos, lakatos, mázoló, üvege?, műköburkolé, fspadoiati, vízvezeték ós csatornázási és villamos Szerelő munkákra nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlati minta, a feltételek, tervek, költségvetési űrlapok stb. a m. kir. honvéd építési igazgatóság kirendeltségénél Pécs, Apáca-u. 9. sz. I. em a hivatalos órák alatt 11—13 óráig megtekinthetők és ön költségi áron megszerezhetők. A munkálatoknál az egyes munkákra külön-külön is lehet aján­latot tenni. Az aláirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel le­zárva a megrendelő hivatalnál Pécs, Apáca u. 9. sz. I. em. 1939« évi julius hó 21-én délelőtt 10 éréig személyesen vagy posta ut­ján kell benyújtani. Ugyanezen a napon a megrendelő hivatalos helyi­ségében 11 órakor fogják az ajánlatokat felbontani, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői je­len lehetnek. Pécs, 1939. évi julius hó 6 án. Balog, fh. 438 a kirendeltség vezetője. Molnár-féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt, Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pái.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom