Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-05-14 / 39. szám
1:939 május 14. TOLNAMEGYE] ÚJSÁG 3 dégefi a záróversenyek alkalmával az összes leventéket Természetes, hogy közéleti szereplése, különösen pedig az egyesületekben viselt elnöki tisztsége jelentékeny anyagi áldozatokat is kíván. Ezekben pedig egyáltalában nem fukarkodik. Körülbelül évi ezer pengővel rendszeresen segélyezi a tüzoltótestületet, a leventeegyesületet, az inségakciót és a cserkész- csapatot. Ezenkívül úgy a helyi, polgári és elemi iskolát, továbbá az óvodát díjtalanul látja el gyógy- és kötszerekkel és különböző szegényeknek is többszáz pengő értékű gyógyszert ajándékoz. Általánosan ismert jótékonysága kőztu- domás szerint állandóan igen sok könnyet töröl le. Kiemelkedő Pongrácz Lajosnak erősen aktiv politikai működése hiszen az 1921. év óta elnöke a nemzeti kormányzó pártnak. A párt e téren felmutatott sikerei egyedül és kizárólag Pongrácz Lajosnak tulajdoníthatók, mert mindenkor lelkesen tette magáévá ezt a politikai programmot, amelyről mély meggyőződéssel és meggyőzően hirdeti, hogy az- egyedüli ut a szebb és boldogabb magyar jövő felé. Közel három évtizedes közéleti szereplés alatt tagja lett Tolna vár- | megye törvényhatóságának, közigaz- i gatási bizottságának, kisgyülésének, J kórházbizottsdgdnak, közegészségügyi és testnevelésügyi, valamint iskolán- kívüli népművelési bizottságának. Elnöke a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Tolnamegyei és Bajavidéki kerületének s mint ilyen, tagja a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület központi (Budapest) igazgatóságának és választmányának. Elnöke azonkívül a Bátaszékl Kaszinónak, a Bátaszéki Levente Egyesületnek, a Bátaszéki Wosinszky Mór Cserkész Egyesületnek. Disz- elnöke a Bátaszéki Polgári Lövész- Egyesületnek, parancsnoka a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Testületnek. Ezeket a tisztségeket azonban nemcsak mint elmeket viseli, hanem igen tevékenyen vesz részt e jelsorolt intézmények munkájában. Igazgatósági tagja a Takarék- pénztárak és Bankok Orsz. Nyugdíjpénztárának. Igazgatósági tagja a Takarékpénztárak és Bankok vidéki kerületeinek (pécsi kerület). Választmányi és 8-as bizottsági tagja a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (Budapest). Tulajdonosa a Vöröskereszt hadi- ékitményes ezüst érdemérmének. Elnöke a Magyar Élet Pártja szekszárdi választókerületének s mint ilyen, fanatikus híve és harcosa annak a reformpolitikának, amelyet a párt vezére, Teleki Pál gróf m. kir. miniszterelnök tűzött ki célul és feladatául. Haypál litván lajstromot képviselőfelőli Haypál István, akinek neve nem ismeretlen és igen jócsengésü a magyar politikai életben, az 1873. évben Tótkéren született földmives szü löktől. Bár a kitűnő eszü fiú nagyszerű tanuló volt, kora gyermekségében megnyilvánult a magyar embernek a föld iránt érzett szeretete és ahelyett, hogy magasabb tanulmányokat végzett volna, ősei nyom dókán haladva ő is a földmivelést választotta élete céljának. Szülei iránt tanúsított hűséges tisztelettel és sze* retettel harminc éves koráig gazdái* kodott együtt édesatyjával, majd Tótkérről Tolnanémedibe költözött, ott telepedett le és önállóan kezdett gazdálkodni. Uj lakóhelyén nagy megbecsülést szerzett magának értékes egyéni tulajdonságaival és azzal a tiszteletet parancsoló becsületes szellemmel, — amelyet mint a cs. és kir. 44 gyalogezred kiszolgált katonája tanúsított az életben. Vezető ember lett nem csak Tolnanémediben és környékén, hanem távolabbi vidékeken is. Régóta összeköttetésbe került Nagyatádi Szabó Istvánnal, a megboldogult kis- gazdavezérrel, akinek már a kisgazdamozgalmak megindításakor bizalmasa volt és vele együtt munkálkodott a Kisgazdapárt érdekében Megyeszerte felfigyeltek képességeire és a tolnamegyei kisgazdapárt megalakulása után elnökévé választotta. Mint a pártnak tekintélyes vezető tagja az 1920—1922. évi ciklusra bekerült az első nemzetgyűlésbe — Mint képviselő, komoly higgadtságával, minden szélsőségtől mentes bölcseségével sok tisztelőt szerzett magának és okos, talpraesett, hozzá értő alapos nemzetgyűlési és bizottsági felszólalásai nagy tetszést arattak. Egyházának buzgó hive, a keresztény tanok bátor megváltója, mint ilyen, a Tolnanémedi református egyház prezsbitere a Külsősomogyi ref. egyházmegye tanácsbirája. Azonkívül a Tolnanémedi Kisgazdakörnek és az ottani »Hangya« Szövetkezetnek elnöke Községi képviselőtestületi tag és faluja közönségének bizalma két ízben a községi pénztárnoki állással is kitüntette. Tolna vármegye választott törvényhatósági bizottsági tagja és mint kiváló földraivelő, az Alsó dunántúli Mezőgazdasági Kamarának is volt választott tagja. Michéli Mihály lajstromot képviselőjelölt Született Bátaszéken az 1885. év január hó 14 én, róm. kát. vallásu, földmives szülőktől. Anyanyelve né met, mert erős magyar érzésű szülei magyarul beszélni nem tudtak Az I elemi iskolát Bátaszéken végezte, I utána Szekszárdra került a polgári Haypál István Michéli Mihály