Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-03-25 / 25. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Félpohár vízben vegyük be qz S P I R I tablettákat N A r» így hamarabb jutnak a szervezetbe és gyorsabban fejthetik ki kitűnő hatásukat fájdalmak és meghűlés el len. Minden Aspirin-tablettán a »'Jiay&i «-kereszt látható, ez különbözteti meg az utánzatoktól. A Béla-téren és.a templomban A belvárosi r. k. plébánia templom, a városháza és a megyeháza előtti téren többezer főből álló impozáns közönség várta már az érkezőket és Oaiál apátot szflnni alig akaró éljenzés fogadta. A templom lépcsőjénél iskolás gyermekek Qdvözölték, a szentegyház ajtajában pedig a karinges papság élén Püspök Pál volt helyettes plébános fogadta. Az előcsarnokban egyházi diszbe öltözött és orgonazugás közben vonult be paptársai kíséretében a zsúfolásig megtelt Istenháza főoltárához, ahonnan rövid áhitat után szentségi áldást adott uj híveire. Az áldásadás után lelkes ovációk közepette ment át a kar* ' Inges papokkal együtt uj otthonába, a plébániára, az Üdvözlő küldöttségek fogadására. A plébánia emeleti nagy szalonjában először a katolikus papság élén Horváth Károly esperes, újvárosi plébános üdvözölte, majd dr Rubinstein Mátyás főrabbi tisztelgését fogadta. A helyőrség tisztikara küldöttségének az élén vitéz tardos- keddi Benke József tábornok üdvözölte az uj plébánost, a közalapítványi uradalom, mint kegyur nevében az alapítványi felügyelőség és erdőgondnokság nevében vitéz . Kohányl-Szabelly Károly dr tisztelgett. A vármegye tisztikarával együtt Szongott Edvin alispán, Szekszárd város közönsége és tisztikara részéről vitéz Vendel István polgár- mester mondott üdvözletét. A rendőrség küldöttségét dr Griczman Gyula rendőrfőtanácsos, a Magy. Nemzeti Bankét Träuber Rezső bankfőnök, az izr. egyházközséget dr Rubinstein Mátyás, a kir. tanfelügyelőség és az iskolák küldöttségeit dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, a vasút és posta tisztelgését Hangéi Andor MÁV műszaki főtanácsos, a középiskolákét Faludi Ferenc gimnáziumi igazgató tolmácsolta. Tisztelegtek azonkívül a selyemgyár, a tanító, kórházi és árvaházi apácák, az Általános Ipartestület, a Katolikus Legényegylet, a Róm. Kát. Olvasókör, a Polgári Társulat, az Oltáregylet, a Jézus Szive Szövetség és Mária Kongregáció, továbbá a Róm. Katolikus Egyházközség és Tantestület, a Katolikus Férfiliga és a Cecilia egyházi énekkar. A tisztelgésekkel a bevonulás napjának ünnepségei véget értek és a tisztelgők azzal az érzéssel távoztak a plébániáról, hogy Gaál János méltó utóda Szekszárd kiváló lelkipás torainak. Az uj plébános ünnepélyes beiktatása szombaton, a nagymise keretében lesz. 'étitek Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Időjelzés. Hőmérsékleti szélsőségek és csapadék Szekszárdon, 1939 március 16—22-ig: Hőmérséklet: 9 0 C° március 22*én, maximum minimum: — 27 C° március 17-én. Csapadék; hó, havas esó 1'4 mm március 16 án. — Lelkész! áthelyezések a vármegye területén. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök legutóbb az alábbi — vármegyénket is érdeklő — személyi változásokat rendelte el: dr Vesztergombl József nagydorogi helyi lelkész Paksra került hitoktatónak, Szírt István vajszlói káplán Nagydorogra helyi lelkésznek, Gergely Antal koppányszántói káplán Bakonyára kisegítőnek. — Kápláni áthelyezések a következők: Lehr Ignác Gödréről Aparra, Káptalan József Decsről V jszlóra, Simon Lajos Nagykónyiból Decsre, Nagy Ferenc Aparról Kurdra, Szeitz András Kurdról Gödrére került. — Jó sikerült lelkigyakorlatokat tartott Dunaföldváron a kát. legényegyletben páter Röss Bertalan kapucinus atya. A lelkigyakorlatokat a vasárnap megtartott közös áldozás fejezte be. — A Dunaföldvári Úri Kaszinó vasárnap tartotta nagy érdeklődés mellett 79-ik rendes évi tisztújító közgyűlését. Szavazás utján az uj tisztikart a következőképp választották meg. Elnök: Bertics Pál, alelnöki Koudela Gyula, ügyvezetőigazgató: Gyaraky Mihály, jegyző: Bús Lajos, pénztáros: Kronyecz István, könyvtáros: Koszorús József, ellenőrök: dr Bujdos János, Endl Ferenc, ügyészek: dr Frey Tivadar, dr Gaál József. A választmány megalakulása után néhány felszólalás következett, majd Gyaraky Mihály ügyv. igazgató zárószavaival a közgyűlés véget ért. — Teaestély. A szekszárdi ref. középiskolás diákok Soli Deo Gloria fiú- és leánycollegiumai e hó 26-án, vasárnap d. u. fél 6 órai kezdettel a gimnázium tornatermében jóté- konycélu műsoros teadélutánt rendeznek. A diákok ezúton is örömmel várják minden ismerősüket és minden érdeklődőt kedves műsorral készült teaestjükre. — Szerencse, váratlan gazdagság el sem képzelhető kísérlet, próba nélkül, hogy érheti önt egy nagyobb nyeremény, szerencse, ha nincs sorsjegye ? Még ha csalódott is eddig, nem szabad reményét, optimizmusát elvesztenie, sőt kitartás és türelem a legfontosabb! Most itt az alkalom 1 Már április 4-én kezdődik az uj sorsjáték. Próbálja ki a szerencséjét és vegyen, vagy rendeljen egy sorsjegyet bármelyik főárusitónál. Uj sorsjáték uj reménységl Hiyatalos árak az I. osztályra: Vs sorsjegy — 3 50 P, 1/i — 7 P, 7* = 14 P, 7i = 28 P. — Orvosi hir. Dr Fábián Ármin, szekszárdi bőrgyógyász-urologus a budapesti bőr és urológiai klinikákon folytatott továbbképző orvosi tanulmányait befejezte és folyó hó 27-én, hétfőn ismét rendel. — A Dunaföldvári Kát. Legény- egylet vasárnap délután nagy érdeklődés mellett saját szék házában tartotta évi rendes közgyű.ését. A közgyűlésen meleg ünneplésben részesítették Pálinkás Istvánt, aki 50 éve pénztárnoka az egyesületnek és ma is ifjú mozgékonysággal vesz részt az egyesület életének irányításában. A közgyűlés működé éérl jegy őkönyvi köszönetét szavazott meg. Az uj tisztikar megalakulása után megválasztották az egyesület különböző tagozatának vezetőit: Karnagyok: Koudela Gyula és Radies Gyula lettek, a mű Kedvelők vezetője Koncz István, sport szakosztályvezető Mateidesz Miklós, ön- képzőköri elnök Herczeg Sándor. A közgyűlés Sudár Dezső egyházi vezető szavaival ért véget. — Halálozás. Fischhof Jakab f. hó 21-én 78 éves korában Pakson elhunyt. Temetése Szekszárdon e hó 23-án, csütörtökön délután 3 órakor volt nagy részvét mellett. — Népművelési záróünnepély. A „Dombóvári iskolánkivüli népművelési bizottság" az 1938—39. évi népművelési tevékenységének záróünnepelyét március hó 24-én délután tartotta az Iparmozgóban. A Hiszekegyet az áll. polgári fiúiskola énekkara adta elő, majd Radványi „Március" c. versét szavalta Nagy S. polg. isk. II1. o. t. Bárdos L. „Huszárnóta", Kodály. Z. „Lengyel László játék" c. műdalát az áll. polg. fiúiskola énekkara adta elő Kamarás Gábor polg. isk. ig. vezetésével. „Rádióamatőr" c. diák- tréfát Horváth I., Géring K., Fülőp M., Nagy I. és Zámbó B polg. isk. tanulók mutatták be ügyesen. — Gulyás J. „Mit kíván a magyar nemzet" c. versét Zámbó B. szavalta el, majd Elnöki zárószót Vér Vencel társelnök mondott. A kedves ünnepély a Himnusz eléneklé- sével ért véget. IfadlemlekmQoek. ornóiztózlóK, templamfelszerelések művészies kivitelű síremlékek készítése és raktár márványból és műkőből — kedvező fizetési fettételekkel Hutschenbacher Ödön és Fia ( Mutschenbacher Jenő) kőfaragó, szobrászati műterme, sírkő nagyraktára Szekszárd, Horthy Miklós-ut 14—16—18. szám Fiók sirkőraktárak: Tolna és Kakasd 1939 március 25. Lakodalmakra, 200 vagy bármilyen fényképfelvételre hívásra jövök Fényképnagyitások régi képekről is elsőrendűen készülnek borgula fotóterme, Szekszárd Amatőr munkák 24 órán belQ| készülnek — Olcsó bokorrózsát szállítja legszebb uj fajtákban, 20 darabot postán, utánvéttel 8 pengőért Ungh- váry József faiskolája Cegléd. Árjegyzéket ingyen küld. — A Dombóvári önkéntes Tűzoltó Testület évi rendes közgyűlését csütörtökön, 1939. évi március hó 30-án délelőtt 7 órakor tartja a községháza tanácstermében. — Iskolabezárás. Vármegyénk alispánja a fácánkerti központi közs. elemi népiskolát a hőkhurut járvány- szerű fellépése miatt bezáratta. — Letartóztatott tol vaj nő. Po* iocska Erzsébet 27 éves kaposvári születésű állandó lakásnélküli napszámosnő, aki lopásért már tiz hosz- szabb-rövidebb szabadságvesztést töltött ki, Dombóváron Orbán Mi- hálynétól egy zsák tollat, Laposa Lajosnétól pedig ruhaneműt lopott. A csendőrök hamarosan elfogták és bekísérték a szekszárdi királyi ügyészségre, ahol a javíthatatlan tolvajnő ellen szigorú eljárás indult. \f\ti*té4bei A szekszárdi színtársulat ezen a héten is nagyszerű előadásokkal szórakoztatta a közönséget. Kedden Éva, Lehár klasszikus szép, dallamgazdag operettje került színre és alkalmat adott Havassy Mimi primadonnának, hogy kivételes művészi képességeit ismét ragyogtathassa. Kitűnő volt Komáromy Piri is és velük együtt pompásan hozzájárultak a sikerhez Leviczky Andor, Horváth Gyula, Kormos Ferenc, Kormos Lajos és Szalay Gyula, akiket melegen ünnepelt a közönség. Szerdán a társulat kitűnő tagjának, Horváth Gyulának Tavaszi mámor cimü bájos operettje ment. A kiváló darabban, amelynek előadása megérdemelt sikert hozott a kitűnő színésznek, mint szerzőnek is, az egész operettegyüttes remekelt. Csütörtökön a Fűszer és csemege, a Vígszínház hatalmas sikerű vig- játéka volt műsoron. Ez a bemutató előadás valóban forró színpadi est volt. Csak a legnagyobb elismeréssel emlékezhetünk meg Szűcs Vilma, Horváth Gyula és Csanády Ila gondosan kidolgozott, magas művészi nívójú emberábrázolásáról, Kormos Lajos, Komáromy Piri és Leviczky Andor vérbeli színészi munkájáról, valamint Déry Béla és Székely András igen dicséres szerepléséről. Ez az előadás olyan gondosan rendezett, elsőrendű színpadi produktum volt, hogy a legrigorózu- sabb kritika is csak kalaplevéve beszélhet róla és méltó párja volt a Francia szobaleány multheti szenzációs sikerű bemutatójának.