Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-10-19 / 84. szám

1938 október 19. Kladő lakás 4 szoba, fürdőszobából álló komfortos lakás Szekszárdon, Rákóczi-utca 14. szám alatt kiadó. November l-re beköltözhető. Bármikor megtekinthető. 674 add-vev6 készülékét. Faludi Ferenc igazgató üdvözölte a megjelent vendégeket, majd Laskó László, a csapat rádióstisztje bemutatta és ismertette a készüléket. Vitéz Finy Béla ezredes katonai szempontból emelte ki e cserkészvállalkozás je­lentőségét. A rádióbemutató után megtekintették a vendégek még a csapat vitorlázórepülő modellező műhelyét is. Délben közgyűlés volt a vár- megyeházán, ahol a cserkészszövet­ség központja képviseletében Éry Emil orsz. ügyv. elnök jelent meg. Ott volt Pötz Edgar ügyv. elnök vezetésével a székesfehérvári cser­készkerület 4 tagú küldöttsége és dr Bartók Egyed, a pécsi kerület elnöke. Előkelő közönség gyűlt össze: ott voltak az intézőbizottság diszelnökei, a tábornok, a főispán és alispán,. az intézőbizottság tag­jai ; rajtuk kivül szép számmal vet­tek részt a megyei cserkészvezetők és cserkészek. Faludi Ferenc, a közgyűlés el­nöke tartotta a hatásos megnyitó beszédet. Az ő szavaiba kapcso­lódva, Éry Emil orsz. ügyv. elnök az országos mozgalom lelki mérle­gét állította fel, majd szeretettel emlékezett meg a 40. számú csapat 25 éves jubileumi ünnepéről. A szövetség meleg üdvözletének tol­mácsolása után a 40. számú csapat parancsnokának, Surányi Károlynak átnyújtotta a Szövetség jubileumi ajándékát, egy emlékzászlót. A tárgysorozat pontjai során Csapó Jenő vármegyei főtitkár, vi­téz Zerinváry János vezetőtiszt, Mentz János kiscserkészügyi elő­adó, Surányi Károly ellenőrző, De- bulay Imre gazdasági és pénzügyi vezető és a számvizsgáló bizottság terjesztették be jelentéseiket. Ezek­ből megtudtuk, hogy ma a nemzeti nevetés és nemzetvédelmi munka állnak a cserkésznevelés középpont­jában. Történelmi táborok rende­zése, légoltalmi, híradó, mentő, cél­lövőkiképzés voltak a munka leg­fontosabb szakaszai. A cserkészet támogatói között első helyen van Tolna vármegye törvényhatósága, mely 1937-ben 1671 P, 1938-ban 2500 pengő összeget bocsátott a megyei cserkészet rendelkezésére. A beszámolók után Éry Emil az országos elnökség nevében köszö­netét mondott a megyei vezetőség­nek a végzett munkáért. A tiszttujitás során a megyei in­tézőbizottság diszelnökeivé válasz­tották : dr vitéz Thuránszky főispánt, vitéz Benke tábornokot, Kiss apát- plebánost és Szongott alispánt; — elnökévé vitéz Makray országgyű­lési képviselőt, ügyvezető elnökévé Faludi gimnáziumi igazgatót. Az intézőbizottság tagjai sorában a ka­tonai és polgári társadalom megyei vezérszemélyiségei foglalnak helyet, valamint a csapatok képviselői. — Megválasztották végül a megyei tit­kárság tisztikarát. A választás után vitéz Benke tábornok meleg sza­vakkal mondott köszönetét a meg­választásáért. A közgyűlés után közős ebéd kö­vetkezett a kaszinóban. Délután 3 órától 6-ig a vármegyei csapatok versenyőrsei őrsi akadályversenyen mérkőztek egymással. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG ieii Csonka Magjarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország! Mindent vissza! Harsogjon a »Mindent vissza cl Pozsonyt vissza! Kassát vissza! Vesszen a béke szégyenfoltja, A Felvidéket adják vissza. Adják vissza a Felvidéket! Minden folyót, erdőt, bércet. Legyen miénk ismét, újra, Felvidékünk minden zúga. Adják vissza Trencsént, Nyitrát, Adják vissza Zsolnát, Ungvárt. Legyen miénk Munkács vára, Érsekújvár, Selmecbánya. Miénk legyen Magas-Tátra, Erdős Kárpátok szép tája, Vértől megszentelt Branyiszkó S hős temető, Uzsok'-hágó. Thököly fészke nem maradhat Rabló cseh uralom alatt, S ha maradna egy cseh zsupán, Rákóczi sem nyughat Kassán. A Felvidék sok kincsét, Hegyeinek nemes ércét Rongy cseh hordáknak nem adjuk, De bitorolni sem hagyhatjuk. Magyar földön folyjon a Vág, Lengyel határt mosson Párád. Rutén és tót. mind jó testvér, Magyarokkal békén megfér. Mit elraboltak adják vissza ! Követelünk mindent vissza! Boldog lesz majd Magyarország, Ha Felvidéket visszaadják. Felcsut, 1938 október. Juhász Ferenc. — A Szekszárdon átvonuló ka­tonák Ünneplése. Szombaton, e hó 15-én nagytömegű katonaság vonult át Szekszárdon, melynek lakossága hazafias lelkesedéssel várta fiainak, a Nemzet büszkeségének, dédelge­tett honvédeinknek érkezését. — A várost fellobogózták és a muzeum- kerttől az újváros végéig sűrűn el­lepte a járdákat a közönség. A vár­megyei tisztikar vitéz Thuránszky László dr főispán vezetésével a Hő­sök szobra előtt állott fel és velük együtt voltak vitéz Vendel István városi polgármesterrel az élen Szek­szárd megyei város tisztviselői is. Utánuk érkezett kíséretével vitéz Benke József tábornok, akit a Szent Imre ligettel szemben felállított diá­kok és cserkészek lelkes huj-huj, hajrá kiáltással fogadtak. — Nem­sokára megérkezett az átvonuló gyalogság és tüzérség, amely a katonazenekar indulóira diszmenet- ben lépett el a Hősök emlékszobra előtt. A tábornokot, illetve szemé­lyében a hadsereg minden tagját vitéz dr Thuránszky László főispán és vitéz Vendel István polgármester üdvözölték. A katonaságnak a vá­roson való átvonulása körülbelül egy óra hosszat tartott és a lakos­ság a városon végig szünet nélkül éljenezte és virágokkal halmozta el őket. A jól fegyelmezett és pompás felszerelésű honvédség büszkén me­netelt az ősi város utcáin, a római légiók és a magyar hadak törté­nelmi utján és katonafiaink arcáról lesugárzott a hazafias öntudat, mely- lyel kötelességüket a végsőkig tel­jesíteni készek. — Tollat és lepedőt kél* | a Vörös Kereszt. — A pécsi királyi tábla uj fő­ügyésze. A kormányzó kinevezte pécsi kir. főügyésszé dr Révy Lászlót, a kaposvári kir. ügyészség elnökét, aki 26 éven át volt a kaposvári ügyészség élén. Az uj főügyész a pécsi ítélő tábla vasárnap délelőtt tartott ünnepi összülésén tette le a hivatali esküt. — Címadományozás. A kor­mányzó Őfőméltósága a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesz­tésére bátaszéki földinknek dr Her­mann Egyed premontrei-rendi ka­nonok, a hittudományok bekebele­zett doktora, főiskolai tanár, a m. kir. Pázmány Péter tudományegye­tem magántanárának az egyetemi oktatás és a szakirodalom művelése terén szerzett érdemei elismeréséül az egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet adományozta. — Kitüntetések. Az Országos Testnevelési Tanács a leventemoz­galom terén kifejtett buzgó és ered- ményes munkásságukért Szongott Edvin alispánnak, dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő­nek, Kenézy László dombóvári, dr Krasznay István bonyhádi, dr Szabó Elemér tamási és Hidasy Imre gyönki főszoigabiráknak ezüstérmet és di­csérő oklevelet, Simon Géza vár­megyei számvevőségi főnöknek és Papp Géza számvevőségi tanácsos­nak pedig bronzérmet és dicsérő oklevelet adományozott. — Tollat és lepedőt kép a Vörös Kereszt. — A szekszárdi Vörös-Kereszt Fiók­egylet elnöksége igaz meleg hálával kö­szöni Fekete Magda, Ulrik Melanie, Csar- nóy Zsuzsa, Halmos Nóra, Wallacher Magda, Tarlós Márta és Fekete Adrié ne úrnők fi radságos, de mégis szép eredményű mun­kásságát, amidőn a Vörös-Kereszt oly nemes és áldozatos céljainak érdekében a követ­kező adományokat gyűjtötték: vitéz dr Thu* rászky László 25 P, Tolna vármegye Közön­sége, Magyar Nemzeti Bank 20—20 P, dr Orffy Imre, Szekszárdi Takarékpénztár 10— 10 P, vitéz Benke József, vitéz Benke Jó- zsefné, vitéz dr Thuránszky Lászhné, Szon­gott Edvin, Szongott Edvinné, Schultheisz Rezső, dr Treer István, dr Treer Istvánná, dr Kelemen józsefné, dr Novák Miklós, dr Novák Miklósáé, dr SzQle Dénes, dr Szüle Dénesné, N. N., vitéz Vendet István, N. N., Szabó jános, dr Csányi László, dr Matzon Gábor, özv. Fekete Ferenczné, dr Csányi Lászlóné, Molnár Sándor, Szakáis István, dr Kovács V. Károly, dr Kovács V. Károlyné, vitéz Vendel Istvánná, Debulay József, dr Kamarás Géza, dr Piróth Endre, dr Piróth Endréné, dr Tóth .Sándor, dr Tóth Sán- dorné, dr Horváth Árpád, dr Leopold Kor­nél, dr Leopold Kornélné, Szekszárdi Ka­szinó, öltik |ózsef, Kiss Lajos, Gazdák Biz­tosító Szövetkezete, N. N., dr Kalencsik Kál­mán, Pirnitzer József és Fiai, Róth József, Molnár Nyomdai Möintézet Rt,, Magyar Ál­talános H telbank, N, N., N. N., Polgári leányiskola, Evangélikus egyházközség, vitéz Tihanyi Szilárd, Kohányi-Szabelly Károly és dr Tolnay Sándor 5—5 P, Hadnagy Albert, Mutschenbacher jenöné 4—4 P, Szekszárdi Népbank és Schneider Gábor 3—3 P, — László Aladár, Gábor Pál, Surgóth Aladár, N. N, Tagányi Imre, Tóth Ferenc, Bodnár István, dr Küegl Lajos, N. N., Horvátn Ká roly, vitéz Simon Simon, Malonyay Elemér, Rattay Sándor, Sebestyén Paula, dr Hamrák Béla, Faragó jános, dr Kalmár Vilmos, dr Fteischmann Ottó, dr Gereöffy Géza, Göll- ner László, Eördögh Zoltán, dr Míkula De­zső, dr Gulyás józsefné, Kási Jenő, Surányi Károly, Patacsy József, N. N, dr Nagy Ist­ván, N. N, vitéz Makray Ferencné, Treer Ilona, Kalíth András, N. N., Vendel Alajosné, özv. Haidecker Károlyné, Első Magyar Ált. Biztosító Társaság Szekszárdi FŐOgynöksége, Fábián Mátyás, N. N., dr Koncz jenő, N. N., Csarnóy Pál, Barna Gyula, N. N.. Kaszát Sándor, Fusz Ferenc, N. -N., Tóth |ános, Diamant József, Schneider János, Gauzer Ádám, Engel Alfréd, dr Pribay György, dr Magos Henrik, dr Koczó László, vitéz Mat- láryné, dr Schneider Zoltán, N. N., Kratn- mer János, dr Bátsmegyey Lajos, dr Bekker János, dr Regős István 2—2 P, Lipovszky Zsófia l'50 P, — Horacskó Sándor, Fekete Hugó, Zucker Sándorné, Szirmay Lajos, dr Gaal Dezső, N. N., Singer, Tóth Gyula, Balog Sándor* N. N., N. N., N. N„ N. N., Vendel Alajos, Nagy Béla. N N., Urbán Béla, N. N., N. N. Gáti György, özv. Pá- pay Istvánná, N. N., dr Haypálné, Bolgámé, Holubné, vitéz Márkosné, N. N., ifj. De­3 bulayné, N. N., Perketl Józsefné, Cauktj Kálmánná, N. N., Bacsváry Kálmánná, Fe­renci Lajos, N. N., Majna? József, Fray Anna, dr Hidasi |. István, Sándor József, dr Hencze Béla, N. N, Lavotla N, N. N.,- N. N., dr Kovács György, Balogh N, dr Kovách Z., Pálos József, dr Hercteg Lajos, Barabás Géza. N- N., Sellyéi Ottó, Müller János, dr Lelsel |ános, Váry István dr Vida N, Bodor N., Kérész Gyula, N. N., Fried­mann Sándor, dr Erdélyi László, Babay Géza, Keller András, Csanády Pál, Orosz Jenó, N. N, Schulcz és Társa, Aczél Jó­zsefné, Csöiönyi Dániel, Lugosi Béla, N. N., N. N, N. N„ Erdős Nándor, Buda? ló- zsefné, Hangya, Rendás Mihályná, Ni rí., N N., N. N . N. N., N. N., Sieckinger M, N N, N. N. 1—1 P. — H. f„ Dicenty Ernő. Bajor Janka, Klinger Gábor, N. N, N. N., N. N., Molnár József, dr Rechtzügei József, Landauer Pálné 50—50 fillér. N. N., N. N. 20 —20 fillért — Amidőn a Vörös- Kereszt elnöksége őszinte köszönetét fejezi ki ezen adományokért, nem mulaazthatja el azonban sajnálkozásának is hangot adni a helyenként tapasztalt részvétlenségért. — Halálozás. Bús József kaj- dacsi községi vezető jegyző életé­nek 38-ik évében folyó hó 17-én .hosszas és súlyos szenvedés után elhunyt. Földi maradványait 19-én délelőtt fogják Kajdacson a refor­mátus egyház szertartása szerint megáldatni és a gerjeni családi sír­boltban örök nyugalomra helyezni. Gyászolják: özvegye, két gyermeke, szülei és testvérei. — Szerdán és csütörtökön káp­rázatos revüfitmet mutat be a Világ­mozi, címe: Farsangi álom. Fősze­replők : Alice Faye, George Murply, Edna Sedgwick, a világhírű spicc­táncosnő. Fox világhiradó vezeti be a műsort. — Szombaton és vasárnap Deanna Durbin főszereplésével a Három kis ördög, vígjáték. Magyar világhiradó. • — A szekszárdi kutyakiáliitást Nagy érdeklődés nem kisérte ez a sok gonddal és fáradsággal elő­készített kiállítást, amelynek közön­ségsikerét részben a szüretek, rész­ben pedig a katonai behívások aka­dályozták. Tizenhat fajta kutyát mu­tattak itt be és számos olyan volt köztük, amilyent Szekszárdon még nem is láttak. Budapesti, kaposvári, mohácsi és tolnai kiállítók és ver­senyzők is voltak itt és osztoztak a báró Fiáth Tibor által kiosztott ver­senydijakon. A kiállítással kapcso­latos vizslaverseny kitünően sike­rült. A pontozóbirák megállapítása szerint olyan pompásan dolgoztak a magyar vizslák, hogy minden ku­tya nemcsak elérte, hanem túl is haladta az I. díj elnyeréséhez szük­séges pontszámot. Díjnyertes me­gyebeli kiállítók: Tolnay - Knefély Ödön „Fickó" nevű komondorával a magyar kutyák csoportjában állami érmet nyert, vitéz Horváth Sándor (Tolna) „Fertői-Bogár“ pulija a győztes címet nyerte. Berek János (Szekszárd) „Lady-Dunaliget“ nevű hannoveri vérebe I. dij. Vitéz Tom csányi Lajos szdos „Hirgitai-Szálka“ nevű vizslájával I. dij. József Ákos százados magyar vizslatenyészcso- portjával az Országos Vizslaklub tiszteletdiját nyerte. Cocker-spanielek csoportjában Kaminek József (Tolna) „Dixi-Bucsu" nevű kutyájával és dr Némethy Zoltán (Fadd) „Árgus- Bucsu“ nevű kutyájával I—I. dijat, Villányi András „Ficsur-Búcsú“ nevű kutyájával II. dijat nyert. Drótszőrü foxik csoportjában Stockinger Sán­dor alezredes „Szvit“ nevű kutyája I. dijat nyert. RövidszŐrü tacskók csoportjában Villányi Ödön „Fütty- Bucsu“ ö ökös champion és derby- nyertes kutyája lett a győztes. — Kapuváry-Tóth Ferenc (Lengyel) I „Plus-Búcsú* nevű nemzetközi és ' örökös champion győztes kutyája a győztes címet és a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület diját nyerte. I Falbökk Zoltánná (Szekszárd)

Next

/
Oldalképek
Tartalom