Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)
1938-11-16 / 91. szám
I93E november 16. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 — Bálintné Lőrinczy Ida nyugalomba vonult. Megható ünnepség keretében búcsúztatta a szekszárdi polgári leányiskola 6zv. Bálint Jenőné Lőrinczy Ida tanárnőt, aki 38 évi működése után nyugalomba vonult. A tornateremben folyt le az ünnepély, amelyen Theiszen János igazgató vezetésével jelen voltak a polgári leányiskola és a továbbképző tanfolyam tanárai, valamint az összes növendékek. Theiszen János igazgató síép beszédben méltatta a nyugalomba vonult tanárnő érdemeit, aki fáradhatatlan ügybuzgalommal, mély hivatásszeretettel, megértő nemes szívvel, sokszor önmagát sem kiméivé, végezte fárasztó oktató és nevelő munkáját, örömmel kapcso- lódott a társadalom minden megmozdulásába, különösen pártfogásba vette a kórházi elmeosztály ápoltjai^ akiknek sötét életébe — nagyobb ünnepek alkalmával — egy kis világosságot -derített. Az iskola "életére áldásos tevékenységét, odaadó munkásságát, szorgalmát felsőbb hatósága is elismerte és méltányolta. Tanártársainak és tanítványainak hűséges ragaszkodásán, szeretetén túl Szekszárd közönségének őszinte tisztelete vessen derűs fényt a nyugalom csendes napjaira. 1 **’■ Diákfürdö Dombóváron. A herceg Esterházy Pál által adományozott alapból meleg zuhanyfürdőt rendeztek be a dombóvári gimnáziumban. A fürdőt évi két pengőért -használhatják a tanulók. Halálozások. Dézsánfalvi Ghika Jenő v. dragonyos főhadnagy, Fiume Utolsó m. kir anyakönyvvezetője, -Szekszárd ny. állami anyakönyvvezetője Szekszárdon e hó 13 án reggel meghalt és f. hó 15-én délután temették a szekszárdi kórház ravatalozó terméből A megboldogultat .gyermekein kívül gyászolják nővérei: 'báró Daka Györgyné sz. Ghika Melania, özv. Biliig Jánosná sz. Ghika Anna, unokafivérei: dr Ghika György követségi tanácsos (Amerika), Szent »faiklósy Andor ny. barcelonai főkon -áut, gróf Münster Wladimir; unoka- húga: gróf Wickenburg Maria Márca, sógora : báró Duka György és sógor hője gróf Wickenburg István v.b t.t. vol fiumei kormányzó özvegye sz.- Pückler-Limpurg Zsófia grófnő. Dr Haidekker Lajos oki. ügyvéd, a Pénzintézeti Központ revizora, ha difokkant főhadnagy folyó hó 14-én este tüdőgyulladás következtében 45 éves korában Budapesten meghalt és szerdán vagy csütörtökön temetik Szekszárdon az alsóvárosi temetőben ljevÖ családi sírboltba. A megboldogult a háború előtt a- párisi diplomáciai főiskolát végezte és a hadifogságból való hazajövetele után a magyar belügyminisztériumban, majd majd a varsói követségen tett szol . gálatot.-/Gyászolják édesanyján özv. • dr Haidekker Bélánén kívül özvegye, továbbá nővére özv. Tolnayné szül. . Haidekker Katalin, fivérei: Haidek ~ker János 'szekszárdi városi főmér •öök és Hanthy Károly csendőrőrnagy. Súlyos csapás érte dr Vajda Zsig- mond dombóvári ügyvédet és dr Vajda Lóránt ny. főszolgabírót, a ÍIEP dombóvári elnökét atyjuknak, Vajda Károlznak élete 92. évében Dombóváron történt elhunytávaU A megboldogult Erdélyből menekült -Dombóvárra, ahol a mosolygós szemű, kedélyes' öregurat mindenki tisztelte és* szerette. A dombóvári r. k. teme- ; tőben nagy részvét mellett helyez -fék örök pihenőre. t. 0zv. Németh Ferencné szül Bauer. •gUtajin, élete 74. évében Bonyhá.KISS LAJOS I szekszárdi apát-plébános kanonok lettI Lapzártakor vettük a hirt, hogy Kiss Lajos szekszárdi apát-plébánost, felsőházi tagot, a pécsi egyházmegye papi karának egyik kitűnőségét Virág Ferenc püspök kinevezte a pécsi káptalan mesterkanonokává. A milyen örömet kelt a főpásztornak ez az in tézkedése, Szekszárd és a vármegye közönségének éppoly vesztesége, hogy a Pécsre távozó Kiss Lajost, szekszárd szülöttét elveszíti Kiss Lajos kanonok az 1874 évi december hó 22-én született Szekszárdon és teológiai tanulmányai végeztével az 1897 évben szentelték ( pappá Pécsett. Több plébánián volt j segédlelkész, majd hosszú ideig mű- | ködött Pécsett mint képezdei hittanár és székesegyházi sekrestyeigazgató, j Az 1913 évben dunaszekcsöi plebá nos lett, 1920 ban a mohácsi espe- | resi kerület tanfelügyelője. Virág Fe- I renc püspöki kinevezése után a kát I vallásalapot képvi-elő vallás és köz- oktatásügyi miniszter kegyúri bemu tatója alapján a püspök őt nevezte ki a szekszárdi plebánosi állásra. A következő évben lett koroocói apát, majd az 1930. évben a kormányzó közéleti érdemei elismeréseképpen kinevezte m kir. kormányfőtanácsossá A vármegye törvényhatósági bízott* sága az 1931. évben felsőházi taggá választotta. dón meghalt és nagy részvét mel lett november 9 én temették a r. k. egyház szertartásai szerint A megboldogultat gyászolják a Gász , Gál-, dr Hódy és Répás-családok tagjai. Dunakőmlődön nagy részvéttel temették el csütörtökön Kovács János községi birót. Mindenki szerette, mindig egyhangúlag választották meg birói székébe. — A felvidékért. Az a lelkese dés, mellyel vármegyénk kis iskolásai és még óvodásai is felkarolták a »Magyar a magyarért« akciót, könnye két csal az ember szemébe s biztató a jövőre. Volt gyerek, aki egy heti uzsonnáját ajánlotta fel, másik elment kukoricát fosztani segíteni s az ezért ármunkáért kapott néhány cső kukoricát adta el s ennek árát jut tatta a felvidékiek megsegítésére. Újabban az alábbiakról nyertünk értesítést : Kistormási ág ev. iskola 7 P 82 f t, a szakcsi községi óvodások és a kölesdi ág. ev. iskola ta nulói 10—10 P t, a nagymányoki bányatársulati elemi népiskola tanulói Írószereket gyűjtöttek. A bonyhádi rk. szerzetes iskolák tanulói 2 láda könyet -— A pörbölyi magán el. iskola könyveket. — A sár szent- lőrinci ág. ev, iskola tanulói könyve* két, írószereket (készülőben van egy nagyobbszabásu ünnepély a »Magyar a magyarért« akcióra.« — A paksi ág. ev. - ifjúsági vöröskereszt egyesü let tagjai 10 P-t. — A dörypatlani közs iskola tanulói könyveket írószereket és 6 zsák csöves kukoricát. — A tolnai áll- iskola taniiói és tanulói 52 30 P t, egy csomó mesés könyvet és 150 db vastag iskolai füzetet. — A decsi ref. elemi iskola 85*75 P t, füzetet, Írószert és könyvet — A mázai közs. iskola irósze reket. — A fürgedi rk. iskola köny veket. — A bogyiszlói ref iskola tanulói könyveket, írószereket és 13 35 P t — A faddi rk. iskola tanulói 44*70 P t és nagymennyiségű könyvet, Írószert, ruhaneműt, gyér mekkesztyűt és cipőt ajánlottak fel a felvidéki gyermekeknek. ' *** Koszorumegváltás. Grünzveig Jónás szedresi kereskedő Schneider János elhalálozása alkalmával koszo rumegváltás címén 5— P őt adó mányozott a >Magyar a Magyarért« akcióra. —...... t— Magyar a magyarért I“ A múthpusztai telepesek Könnyű László áll. tanító felhívására több mint -15 mázsa gabonát és több mint 30 P készpénzt adtak össze felvidéki magyar testvéreink megsegítésére. — Bonyhádon eddig 4500 pengő gyült: össze a Magyar a magyarért akcióra, mig Keszőhidegküt lakossága 1530 kg hazát és 180 pengő készpénzt adományozott * felvidéki szegény testvéreink félsertésére. Schneider János halála fölött táviratilag, vagy levélben fejezték ki részvétüket: herceg Esterházy Pál dr Budapest, dr örffy Imre felsőházi tag Budapest, Skublics János kincstári főtanácsos, OKH igazgató Budapest, Sztankovdnszky Tibor Budapest, vitéz Szentiőrinczy Géza dr Bátaszék, OMKE szekszárdi kerülete, Szekszárdi Keresk- Kaszinó, Szekszárdi Pinceszövetkezet debreceni fiókja, dr Kramolin Gyula főorvos Budapest, Kreschka Frigyes szerkesztő Budapest, Szekszárdi Pinceszövetkezet hegyeshalmi fiókja, Szekszárdi Pinceszövetkezet budapesti fiókja, Szekszárdi Pinceszövetkezet mosoni fiókja, Pirnitzer Ede Szekszárd, Kisbényi József igazgató Budapest, Bálint István Budapest, Bánik Jenő föintézö Decs, Dobto- vits Kálmán föintézö Decs, Senye Sándor Szekszárd, Gál István szerkesztő Budapest, Sipos Ernő kormányfőtanácsos, vezérigazg. Duna- főidvár, Szekszárdi Pinceszövetkezet pestszenterzsébeti fiókja, Muraköty Tibor Fadd, Haypál Béla ev. lelkész Budapest, Jsgum család Tolna, Hock László, a Fővárosi N épszálló igazgatója Budapest, dr vitéz Kohányl Szabelly Károly közalapítványi felfigyelő Szekszárd, Szekszárdi Pinceszövetkezet mohácsi, székesfehérvári, újpesti, kaposvári, győri és dombóvári fiókja, Beszterczey István oki; gyógyszerész Szekszárd, dr Leopold Kornél kormányfőianácsos, ny. bankigazgató Szekszárd, Leopold Mihály Szekszárd, dr Módos Antal Szekszárd, vitéz Simon Simon Szekszárd,, László Aladár ny. műszaki főtanácsos Szekszárd, Gauzer Ádám Szekszárd, ár Hadnagy Albert vm. főlevéltaros Szekszárd, Morvay László tb. vrn. főjegyző Szekszárd, dr Bús Lajos városi főügyész Szekszárd, Erdős Nándor Szekszárd, Flesch István őcsény, Répássy Károly, a Hitelbank szekszárdi fiókjának főnöke, László Vilmos, a Hitelbank fiókjának főnök-helyettese, Debulay mre takarékpénztári főkönyvelő, Hantos Ferenc rendőr- tanácsos Szekszárd, Christen Tivadar százados Szekszárd, Kiss Lajos felsőházi tag, szekszárdi apátplebá- nos Budapest, dr Szabó Zoltán kir. ügyész Szekszárd, Theiszen János polgári iskolai igazgató Szekszárd, .dr MUdós.Sándor ügyvéd Szekszárd, Fejős László városi pénztárnok Szekszárd, dr Barabás Imre á. e. tanácsos Budapest, Lukács Oszkár, a Hitelbank cégvezetője Budapest, Bajtényi István Ounalőldvár, Tdnay- Knefély Ödön országgyűlést képviselő Budapest, Fonciére biztosító Budapest, -Senye Nándor Szekszárd, dr Balázs Győző, a Vöröskereszt • főorvosa Pécs, Asztalos Imre felelős ! szerkesztő Dombóvár, gróf Széchenyi Domonkos Nagydorog, Kölber-csa« Iád Pál?», dr Rdtkay László ügyvéd Düriaföldvár, QtrgetyEmflfőjegyző Nagydorog, Sebesztha-csnMd Budapest, Reichmann Imre jószágigazgató Budapest, Bárány ]mre bérlő Tengelic, Korbonlts-család Hatvan, dr Tötök Oltó ny. városi főügyész Szekszárd, özv.Holub JánosnéSzek- szárd, Botos Imre Szekszárd, dr Nitnausz Gyula p. ü. titkár Szekszárd, Malonyay Elemér igazgató Szekszárd, vitéz Mozsory Antal alezredes Tolna, Haidekker János városi főmérnök Szekszárd, dr Hencti Béla tanár Szekszárd, dr Tenzlingsf József ny. polgármester Szekszárd, Perczel József Bonyhid, Szászy Ella gyógyszerész Szekszárd, Kiss Jenő alezredes, a NÉP vármegyei titkárt Budapest, vitéz Gereöffy Géza dr csendőrömagy Szekszárd, Knothy Viktor Budapest, Doory főhadnagy Tolna, Kovásznay István Budapest, dr Lendvay Béla miniszteri , titkár Budapest, Szilágyi László Budapest, vitéz Simon Ferenc rendőrtisztviselő Szekszárd, Faludi Ferenc ginül* igazgató Szekszárd, Babay Géza állampénztári: tanácsom Szekszárd, Szomaházi László Szekszárdi. dr Mészöly Lajos körorvos Cece, Molnár Sándor ármentesitő társulati igazgató Szekszárd, Bartos Elemér főjegyző Sárszentíőrinc, dr Kornls's István főszolgabiró Paks, Giltemotödöp festőművész Budapest (Fotyt, kör.) — Uj orvosi állások a vármegyében Előző számunkban ?»már megírtuk, hogy Szoogott Edvin alispán előterjesztést intézett a kormányhoz az orvosi állások szaporítása érdekében. Az ügyet az sl^pán.és.a vármegyei kir. tiszti főorvpst közben- jöttével miniszterközi bizottság,tárgyalta; és e megbeszélés eredményeképpen 17 orvosi állás létesítése' van tervbe véve Ezek az uj állások valószínűleg a következők lesznek* dombóvári községi második, ujdomb- óvári tanyai második, kocsolai, dunp* földvári második, paksi másodikba madocsai körből elvéve Dunakömlőd és ide csatolva), kajdacsi, alsónyéki, tolnai második medinai (Szedressel), kétyi (Murgával és Felsőnánával), értényi, bonyhádi második (Majos 9at), izményi (Győrével és Mázával), apar- hanti (Mucsfával). , Szálka (Grábóc- cal és Mőcsénnyel), kakasdi, végül a pálfai, valószínűen a fehérmegyei Vajtávaí egybekapcsolva. — Magyar a magyarért. Tolna- némedi község lakossága a Felvidék megsegítésére a helyi hölgybizott ságok gyűjtése folytán, megszervezője Tőrök Józsefné főjegyző neje volt, összeadtak 598 55 pengőt, az elöljáróság gyűjtése folytán 9l4 kg rozs, 939 kg búza és 879 kg tengeri volt. A siómenti kendergyári munkások a maguk szerény keresetéből Összeadtak 86'20 pengőt, igy aránylag ezek vették ki legjobban a részüket az adakozásból. I*— A szekszárdi Ipar testület f. hó 13-án délelőtt szék háza dísztermében hazafias díszközgyűlést tartott, hogy méltó módon adjon kifejezést hazánk megnagyobbodása feletti örömének. A díszközgyűlésen, amelyen az iparosok nagyrésze megjelent, a pécsi ipari és.Jteres- kedelmi kamara részéről ott volt Molvay Ferenc kamarai alelnők, az ipari osztály elnöke, dr Vétek János kamarai főtitkár és dr Orbán István titkár, dr 2sigmond Ferenc iparhatósági biztos és sokan a helybeli katonai és vitézi és a polgári hatóságok részéről A magyar Hiszekegy után Kutassy István í ipartestületi elnök talpraesett beszédben üd- • vözölte a megjelenteket és méltatta