Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-11-19 / 92. szám

i TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1938 november 19. — A Dombóvári Credo múlt vasárnap taggyűlést tartott. Vér Ven* cél megnyitójában a Félvidék vissza- csatolásának jelentőségét méltatta, dr Piukovich Sándor példákkal a hazafiasságról és vallásosságról tar­tott előadást. A perselypénz ez al­kalommal a „Magyar a magyarért“ akciónak szólt. — A bátaszékfek Ünnepe. A Felvidék visszacsatolásának örömét I hazafias ünnepség keretében ülték meg Bátaszéken, november 13-án. Fél 12 órakor ünnepélyes szent­misén vett részt Bátaszék vala­mennyi egyesülete. A szentmise után az egyesületek és az iskolák a mozi hatalmas termébe vonultak. A közönség legnagyobb része azon­ban kiszorult és a szabadban hall­gatta végig a rendkívül szép mű­sort. — A Himnusz hangjai után Mező László, a Frontharcos Cso­port ügyv. elnöke nyitotta meg a gyűlést 3. „Riad a kürti” Szavaló­kórus. Előadták a polgári iskola tanulói Flótz Lőrinc vezetésével. 4. „Losonc”, magyar ábránd, zenekar, vezényelt Lőrentey Károly. 5. ün­nepi beszéd, tartotta vitéz dr Szent- lőrinczy Géza. A gyűlés résztvevői lelkesen ünnepelték a kormányzót, a miniszterelnököt és a lelkes szó­nokot. 6. „Mindent vissza!” Sághy Ilona verse, szavalta Aradi Erzsé­bet. 7. „Igazságot Magyarország- nsk*, ének, zenekari kísérettel elő­adta a Cecilia kórus, vezényelt Ba- bócsay János. 8. „Áldás a ma­gyarra”, Babits Mihály verse, elő­adta Szauer János. 9. „A felvidé­kiekhez”, Gimesi József verse, sza­valta Schuszter Gáspár. 10. „Magyar induló”, játszotta a zenekar. 11. Hiszekegy. 12. Az egyesületek és az Iskolák megkoszorúzták a Hősök emlékművét és diszfelvonulást ren­deztek az emlékmű előtt. Az egyes mflsorszámokat Mayer Erika kon­ferálta be igen kedvesen. — A Felvidékért. Az ozorai rk. iskola tanulói 25'50 P és 45 köny­vet, a györel ág. ev. iskola tanulói könyveket, a dunakömlődi rk. iskola tanulói könyveket adományoztak a felvidéki tanulók számára. — Áthelyezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Krasznay József ujdombóvári áll. tanítót a kaposvári és Csumitta Margit or- goványi áll. tanítónőt a ujdombó- vári áll. iskolához helyezte át. — „Magyar a magyarért.” A Paksi Katolikus Legényegylet szi- nészgárdája november 13-án táblás ház előtt adta elő a „Tündérlak ma­gyarhonban” cimű népies vígjáté­kit Hum Ferenc kitűnő rendezésé­ben. — A szereplők valamennyien tökéletes alakítást adtak és szépeu játszottak. Az énekesrészek, tánc­betétek nagy sikert arattak. Az ének­számokat Lichtei Győzőné kisérte zongorán, művésziesen. Az előadás anyagilag is igen jól sikerült s a tiszta jövedelmet, amely megkőze- litl a 150 pengőt, a felvidéki ma­gyar testvérek felsegitésére fordít­ják. Az előadás után reggelig tán­colt a fiatalság. — Lókötők garázdálkodása. A Bölcske melletti Szentandrás-pusz­tán csütörtökön hajnalban lókötők hatoltak be Bodány András gaz­dálkodó istállójába. Az éberen alvó gazda a kutyák ugatására vadász­fegyverével kiment az udvarra és azt vette észre, hogy két alak ki­vezeti a lovait az istállóból. Bodány a lótolvajok felé lőtt, de azok vi­szonozták a tüzelést a revolverük­ből, amelynek egyik golyója a gazda vállába fúródott. A lövések zajára összeszaladtak a szomszédok, a ló­kötők azonban elmenekültek. Bo- dáoy súlyos sérüléséről értesítették a mentőket, akik beszállították a kórházba. — Életunt földműves. Wendling Henrik 64 éves felsőnánai földmű­ves folyó hó 16-án az udvarán lévő istállóban felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Búcsú­levelet hagyott hátra, amelyben el­mondta, hogy hozzátartozói nagyon rosszul bántak vele, megunta az életét, azért végzett magával. — Nyolc évre Ítélt gyilkos szür­kéié. Kozma János 36 éves kaj- dacsi földműves folyó év julius hó 21-én egy előttevaló nap történt verekésből eredő összeszólalkozás alkalmával Szili István földműves­nek a lapockája alá szúrt, minek következtében Szili a szekszárdi kórházban meghalt. A szekszárdi kir. törvényszék Kozmát szándékos emberölés bűntette miatt 8 évi fegy- házra ítélte. Az Ítélet nem jogerős. — Váratlan halál. Lén árt Jó­zsef paksi földműves a pári vasúti állomáson hirtelen rosszullett és anélkül, hogy egy percre is magá­hoz tért volna, hirtelen meghalt. Orvosi megállapítás szerint a gyo­mor átfúródásából eredő hashártya- gyulladás okozta a halálát. — Elvágta a nyakát és meg­hall Kovács Erzsébet 28 éves bölcskei leány, aki folyó hó 10-én öngyilkossági szándékból egy éles konyhakéssel a nyakát elvágta, e hó 16-án a szekszárdi kőzkórház- ban meghalt. — Bliccelő szerelő.' V i g Lajos 30 éves ujdombóvári villanyszerelő egy vendéglőben jól megvacsorá­zott és italt is jócskán fogyasztott, majd a fizetés elől elillant. A szek­szárdi kir. törvényszék egyes bíró­sága a villanyszerelőt, aki hasonló bűncselekményekért már többször volt büntetve, jogerősen 1 évi bör­tönre Ítélte. — Balesetek. Riegler Lajos 36 éves bátai földművesnek fadöntés közben egy fa a jobblábára esett és azt eltörte. — Mass Éva 13 éves szekszárdi leányka játék közben el­esett, a jobbkarja eltörött. — Hirsch Henrik 15 éves hidasi földműves fiúnak a tehén a ballábát össze­tiporta. — Stier Ferenc 39 éves szekszárdi földműves a megrakott szekérről leesett és a kerekek ke­resztülmentek rajta. Belső sérülése­ket szenvedett. €4 }$fUM — A pécsi egyetemi hallgatók stafétái# Kassára. A Pécsi Egyetem lelkes ifjúsága a közeli napokban Kassára staféta-futást rendez. Ez a nem mindennapi esemény Tolna megyét is érinti, mivel nem egy városán és faluján megy keresztül a 30 tagból álló egyetemi staféta. Bonyhád—Mőzs—Szekszárd -Tolna és Fadd érintése után Pakson áll meg, hogy az első nap fáradalmait kipihenhesse. Az egyetem polgárai már előre is köszönetét mondanak Paks vendéglátó közönségének, de elsősorban köszönet illeti Paks köz­ség főjegyzőjét, aki meghívásának 32-en tesznek eleget. Másnap a reggeli órákban indul tovább Paks­ról a staféta, hogy a délutáni órák­ban Budapesten lehessen. Mi lesz vasárnap ? Úgy a bajai első, mint a pécsi másodosztályban teljes fordulót bo­nyolítanak le a résztvevő csapatok. Baján két mérkőzés lesz. A Bajai Turul a Nagymányoki SE csapatát kapta ellenfél gyanánt. Otthonában tehát a Turul mondható esélyesnek a néhány jó játékosát már hónapok óta nélkülöző NSE ellenében. E mérkőzés délután, mig a másik, a Bajai SE és a TSE délelőtt lesz. A bajnokcsapatnak nagyon komolyan kell vennie minden ellenfelét. Sok­szor okulhatott!!! Reméljük, most már, a szezon végén, a hátralevő két mérkőzésen a játékosok őrömet szereznek híveiknek! — Kalocsán a KSC—Bácsalmási MOVE csapatai ütköznek meg a bajnoki pontokért és itt a jelenleg második helyen álló BMOVE könnyen elvérezhet a hétről-hétre rohamosan javuló KSC- nál. — Bonyhádon a BTK—Bácska mérkőzés igen érdekesnek ígérkezik. Mohácsi TE-nek e napra a KAC volt az ellenfele. A pécsi másodosztályban sorra kerülő mérkőzések: Szekszárdon: Szigetvári CFC— TSE U. Pécsett: DVAC II—SIÓK, PBTC II-STE, PVSK II—MSE. Mohácson: MTE II—PSC. Szigetváron: SzAK—ZsSE Ií. NÉSE—KSE (mérkőzés a NÉSE| visszalépése miatt elmarad). Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. (Vezérigazgató h. Schneider Elemér.) fintora nyulak eladók Eladó 50 drb különböző nemi és kom fajtiszta, törzskönyvezett és dusgyapju. hozamú angora nyúl Bővebb felvilágo­sítást tőlem kapnak: Bitter János jegyző- gyakornok Apar, Tolna megye. 719 Vh.2581., 2582'1937. Pk.12.916., 12,917/193? Árverési hirdetmény. Hyross Vaéria végrehajtató javára, (képv, dr Révész lenő pécsi flgyvéd) 1500+600 P követelése és jár. erejéig 1938. évi november hó 22 napján délután 3 órakor Szekszárdon Alkotmány utca 1. szám alatt, a pécsi k'rályi* járásbíróság 7159, 7371/1937. számú végié, sével elrendelt végrehajtás során lefoglalj 4010 P becsértékü alábbi ingóságok: bu. torok, berendezés, mázsa, rádió biróilag el- árvereztetnek. Szekszárd, 1938 november 5. Várkonyi kir. bírósági végrehajtó. (723) Eladó szőlő 724 Palánkon levő néhai Tóth Károly-féle 9200 Qöles szőlő lakóházzal és tanyával, akár egyben, akár parcellázva, □•ölen­ként 2 pengőn aluli áron, szabad kézből eladó. Ugyanazon kézből háló- és ebédlő« bútorok — elsőrendű kivitelben — eladók. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen édes­apánk, . Tauszig Ignác elhunyta alkalmából a temetésen való megjelenésükkel vagy részvétkifejezé sükkel fájdalmunkat enyhi'eni igyekez­tek, fogadják ezúton is hálás köszö- netűnket. Szekszárd, 1939 november 18. 726 Gyermekei. Vh. 2567-1938. Pk. 12938—1938, Árverési hirdetmény. Szekszárdi Népbank Szövetkezet mint az OKH tagja végrehajtató javára (képv. fogja dr Horvát Jenő és dr Horvát György ügy. véd) 4085 18 + 1203 + 1020 pengő köv«. telés és jár. erejéig 1938. évi november hó 28-án délután 3 órakor Bogyiszlón, Bikity- ben, a Görbe-féle házban és a »Hangya* házában, a szekszárdi királyi járásbíróság P. 1789—1938. számú végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 1046 pengő becs­értékü ingóságok: buto'ok, ruhák, górék, mérleg, rosta, biróilag elárvereztetnek. ’ Szekszárd, 1938 november 12. Várkonyi 272 kir. bír. végrehajtó. 13 tm leány :SS'!e| táshoz, esetleg gyermek mellé ajánl-! kozik. — Cím: r. J. Szekszárd, Jókai- utca 9. szám. 725.. Flsthhof Sándor * loMtMizoetltl Alapítva 1912-ben. — Szekszárd, Báró Augusz lmre-u. 22. — OFB eng. 1922. óta ŐST Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek “pB Mznli tataimon. SS“iÄ"«' szobás ház, souterrin helyiségekkel, ára 19.000 pengő. (2832) Villaépület, 3 szoba, konyha, fürdőszoba, ára 7000 P. Kedvező fizetési feltételek. (2841) Fflsőuccán elől, 2 szoba, konyha, kamra, tanya, pincés ház, ára 3500 pengő. (2854) A felső utcán 2 szoba, konyhás cseréptetős ház, ára 1500 pengő. (2865) A főutcán 4 lakásos ház, 300 Q öl telekkel, ára 15.000 pengő. Pénzbefektetésre alkal­mas 6°/o netto kamatozással. (2874) kázftk vidéken: Tolnamegyei faluban, mfiút mellett, 2500 öl területen fekvő úri ház. 5 szoba, fürdő­szoba, cselédszoba, éléskamra, 2 krnyha, műhely, kocsiszín, félszer, istálló, tyuk- kamra, kamra, pince, artézi kút. Az egész házban vízvezeték. Napi kétszeri autóbusz- • járat. Mai építkezési értéke 40.000 pengő. Arp 16.500 pengő. (2863) Simontornyán kétlakásos ház 1000 G-öl te­rületen, a vasútállomáshoz közel. Fürdő­szoba, artézi víz bevezetve, — ára 19.000 Peng*. (2843) Föld. Az őcséuyi határban 5000 Q-öl — ■' föld, — ára négyszögölenként 65 (2812) Epreskert dűlőben 1200 öl fóld, ára 2600 pengő. (2856) Az Őcsényi határban 10.000 öl szántó, ára □•ölenként 80 fillér. (2867) Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Fel. vez. Kaufmann Mátyás.) Birtok- To,na megyében 35 kisholdas 1 1 birtok épülettel, ára □ ölen­ként 70 fillér. (2855) Tolna megyében 44 kishold birtok épülettel, ára 25.000 pengő. (2868) Tolna megyében 200 kát. hold, — ára kak holdanként 800 pengő' (28?Q): Bérlet. 800 kát. hold, bér 100 kg byzt' ■MM«««» és az adók. (287Ó) Malom. Tolna megyében patakmalom ■>« 1 l u 11 1 111 és gyapjuRártoló, 2 szobás lakással, 450 Q-Öl területen, — ára 8000 pengő. (2844). Ingóság eladás. Valódi Werthem szekrény,. I T I 1 Ti TO 3 as nagyság, ára 140 P. Valódi Heim gyártmányú Meidiager-kályhái, ára 60 pengő. Kis Singer varrógép, ára 40 pengő. Tükrök, képek, csillárok igen olcsón. (2849) Tejcsarnokfelszerelés: üst, vajazó, vajgyuró asztal, hordó, tejmérő, szeparátor, áré 390 pengő. (285,1) 5 drb esztergált fa függönytaitó, drbja 3 P. Márványlapos éjjeli szekrény, ára 12 P. Riedl féle félhosszu zongora, 320 P. (2873) Ingóság vétel: íróasztalt keresek. Tanya. Szekszárdon, a város belterfr — létén, cseréptetős tanya pincé­vel 30 □•ölön, melyre házat építeni lehet ára 1700 pengő. . (2847}

Next

/
Oldalképek
Tartalom