Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1937-09-11 / 70. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1937 szeptember 11. Olaszországból érkezett m| 700 literes boros hordók valamint ászokhordók minden méret* ben megtekinthetők Budafokon! MÁV állomáson és kaphatók legolcsóbb árakon Heiierl Mezőgazdasági ipari Részvénytársaságnál Budapest, V, BÉIvány>utca 22 közeinek egész arzenálfával harcolnunk kell az Antikrisz- tus ellen l Borzalmas veszedelem *— ngymond —- a bolsevismns, de nem kevésbé veszedelmes a nacionaliamus faj- és ▼érimádata* Az egyház nem ítéli el aajgas faj védelmet, de a faj és a vér nem Isteji és az állam — nem ül az Isten trónusán I STEIGER salétrommentes tégla, o kakaséi téglagyárából kis- és nagyméretű luntlnl fedőcserép Tel. 46. I 529 bármely mennyiségben megrendelhető I Kakasdon, » gyárban, — Szekazárdotl, Alkotmány-Utca 1. Tel. 46. Szent István államessméje végzé beszédét dr Somogyváry tiszta krisztusi tanítás, amelyhez görcsösen kell ragaszkodni, mert csak ez a szentistváni állameszme bistosithatja a magyar állam fennállását. 8okáig és melegen ünnepelték az egybegyűltek a temperamentumos és nagytudásu szónok hatalmas hatást keltó beszédét, amely éppúgy, mint a nagyszerű predikáiók és Hollősg Eodro beszéde is felejthetetlen lelki élménye volt a szekszárdi katolikus napra egy begy ült sok* sok ezer embernek. A szekszárdi kereskedők gyűlése A szekszárdi OMKB kerület és a Szekszárdi Kereskedelmi Kaszinó f. hó 8-án este együttes elóadói ülést rendezett az OMKE központjának közreműködésével. A hallgatóság sorsiban nagy számmal vettek részt vendégek is. Pirnitzer Ede elnökölt az ülésen, aki a megjelentek üdvöz- lése után kimentette a Szekszárdról távollevő Schneider János kerületi elnököt, majd a most lezajlott két papos szolnoki országos kereskedő kongresszusról emlékezett meg és annak jelentőségét méltatta. Kiemelte Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter ott tett nagyfontosságu nyilatkozatainak jelentőségét, azután a szövetkezetek kérdésével foglalkozott és hangoztatta, hogy az igazi szövetkezeti eszmét és az igazi szövetke« reteket senki sem támadja. Foglalkozott a gyakori Budapestre szóló Utazási kedvezményekkel, amelyek méltánytalanul vonják el a vidéki kereskedelem vevőit. Foglalkozott az adózás kérdésével és hangoztatta, hogy a kereskedő örül, ha minél nagyobb olyan jövedelme van, amely után adót kell fizetnie. Megemlékezett még a rendelésgyüjtésekkel és a házalással kaposolatos visszaélésekről. Nádor Jenő, az OMKE központi titkára tartotta meg ezután nagyszabású előadását — „Közgazdasági ABC“ címmel. Hivatkozott Imrédy Bélára, a Magyar Nemzeti Bank elnökére, aki egyik legutóbbi beszédében erősen kikelt a közgazdasági mfiveletlenség ellen, rámutatva arra, mily sok kárt okoznak azobi akik nem értenek a közgazdasági kérdésekhez és mégis beavatkoznak azok ügyeibe. Behatóan tárgyalta az adókérdést és Fellner Frigyes egyetemi tanár adataival bizonyította, milyen súlyos adókat fizet a magyar kereskedő. Magyarországon az egy emberre eső adóíejadag általában 20°/o*kal emelkedett a háború óta. De esen felül ugyancsak Fellner Frigyes szerint a kereskedőkre nézve egy kedvezőtlen aránytalanságu eltolódás is beállott, mivel 20°/o kai több adót fizetnek, mint a többi foglalkozási ágak, úgyhogy az általános fejadó emelkedés 20°/o-ával együtt a magyar kereskedő ma 40°/o-kal fizet több adót a rossz viszonyok között, mint ameny- nyit fizetett békében sokkal jobb viszonyok mellett. Ezután még a kereskedőkre nézve kedvező ób gyakorlatilag előnyösen felhasználható pénzügyminiszteri rendeleteket és közigazgatási bírósági ítéleteket ismertette. Ás árelemzés és árvédelem kérdésével foglalkozott Nádor titkár és rámutatott arra, hogy a kereskedőknek nincs titkolnivaló- juk a maguk kalkulációjuknál. Semmi kifogásuk az árelemzés ellen, de történjék meg ez az árelemzés necsak a kereskedelmi forgalommal kapcsolatban, hanem kartelekkel kapcsolatban is. Az egyes államok statisztikai hivatalainak adatai szerint és a nagykereskedelmi s a fogyasztói árindekss színvonalak között egész Európában Magyarországon a legkisebb a differencia, azaz egész Európában a magyar detailkereskedők dolgoznak a legkisebb haszonnal. Ez azt bizo- nyitja, hogy indokolatlanul túl éleB a verseny és nagy az árrombolás. A beavatkozás kérdését tárgyalva végül Nádor titkár nemcsak belföldi, hanem külföldi adatokkal is igazolta, hogy a gazdasági életben való túlzott állami beavatkozás mindig káros következményekkel jár. Az elért kedvezőtlen eredményekből le kell vonni a konzekvenciákat és vissza kell térni a szabad forgalomhoz. A mindvégig nagy figyelemmel kisért és lelkes tapsokkal honorált előadást kedélyes vacsora követte. Szombaton, vasárnap MAGDA SCHNEIDER főszereplésével Mulat acsászMos Farsangi szerelmi játék. Árajánlatok díjmentesen Saj&t telepei Saját raktárai Kedvező részletfizetésre is I Muischenbacher Ödön és Fia (Cégtulajdonos: Mint ichenbacher Jeoi bej. cég) kőfaragó-, sirköraktára, műkő-, műmárvány- és cementáru- 286 készítő iparüzeme, tüzelő- és építési anyagok kereskedése Szekszárd, Horthy Miklós-ut 14-16-18. és Gróf Tisza Istváu-ut 12. szám Fiókairkéraktárak : Tolna és Kakaad HÍREK Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyországi Időjelzése A szekszárdi meteorológiai állomás 1937, évi szeptember 2—8-i feljegyzéseiből : Hőmérséklet: maximum : 29'3 C° szeptember 8-án, minimum : 14 6 C° szeptember 2-áz. Csapadék: eső 0'7 mm szeptember 5-én. Szeptember 8-án a levegő nyomása csökkenőben volt. Este 9 órakor a barometer 24 6 CJ mellett 756 9 mm-t matatott. Azontúl tovább süllyedt. — Sztranyav8zky Sándor Murga díszpolgára. Murga község közönsége dr Sztrangavszkg Sándort, a kép- viselőház elnökét díszpolgárává választotta és az erről szóló díszoklevelet e hó 19 én fogják neki átnyújtani. Az ünnepély műsora a következő : 1. Délelőtt 11 órakor istentisztelet az ág. hit. ev. templomban. 2. Fél 12 órakor képviselőtestületi díszközgyűlés a Polgári Olvasókörben. a) Megnyitó bestéd. Tartja : Hi- dassy Imre főszolgabíró, b) Díszpolgári oklevelet átadja: Bayer Jenő vezetőjegy aő. e) Ünnepi besiéd. Tartja: Gyalog István ág. h. ev. főesperes. 3. Vitéz jákfai Gömbös Gyula szülőházán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásának ünnepsége, a) Karének. Vezeti: Adám Jakab ág. h. ev. kántortanitó. b) Emlékbeszéd és a tábla megkoszorúzása, c) Megemlékezés. Szavalja: ifj. Zier Miklós, d) Hiszekegy. Baekli az énekkar. Ünnepély után közebád a Polgári Olvasókör helyiségeiben.-- Dr Perczel Béla búcsúztatása. Tolna vármegye törvényhatóságának és intézményeinek, valamint a vármegyei közigazgatással kapcsolatos állami ágazatok tisztviselői kara szombaton délelőtt vesz búcsút a lemondott alispántól. Dr Perczel Bélát a vármegyei, Horthy Miklós kórházi, államépitészeti hivatali, tanfelügyelő- ségi közegészségügyi, állategészségügyi és gazdasági felügyelőségi tisztikar élén Schultheisz Rezső vármegyei főjegyző fogja üdvözölni. — Személyváltozások a pécsi egyházmegyében. Virág Ferenc pécsi megyéspUspök káplán! minőségben áthelyezte Gyalokay Jánost magyar- kesziből Koppánysaántőra, Hegedűs Jenőt Decsről Magyarkesiibe, Káp tálán József ujmisést Decare, Cseh Ferencet Gyulajra, Vesztergombi Já- nőst Hőgyészre, Ventura Lászlót Dunafőidvárra, Caertán Ernőt Duna földvárról Beremendre. A valóói HŰM likőr olyan jó, mint az importált francia likőr. Kapható tízféle Ízben 1 lt és */i lt üregben Valódi arábiai Mocca kávé fekete kávénak a legjobb és legizletesebb Kiváló finom Kaszinó konyak Vio literes üvegbe«, 1 üveg 3 pangó. Kapható Gauzer Áriám fűszer- és csemegekereskedésében Telefon 31 Szekszárd Telefon 31 Szállítás postán és vasúton — Hittanári kinevezés. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök Hetényi Alajos dombóvári kir. kát. gime. rendes tanár helyébe, aki most betegszabadságon volt és nyugdíjazta- tási kérvényének elküldése után Byu- gslomba vonul, dr Harrag Gyula áldozópapot, Dombóvár szülöttét nevezte ki. A „Vas Gereben Irodalmi ás Mű. vészstl Kör“ a munkaév előkészítése végett tartotta meg Szekszárdon, f. hó 8-án ülését Pákái Mihály elnöklete alatt, aki örömmel emlékezett meg Bitter Illés tanker, kir. főigazgató clairwauxi apátnak, a kör diss- tagjának újabb legfelsőbb kitüntetéséről és elhatározta, hogy őt ez al* kálómból üdvözli. A* elnök fölkóré- sére dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő, disaelnök tartott azután emlékbeszédet dr Pékár Gyula disitag, iró fölött, aki hetvenéves korában váratlanul fejezte be földi pályáját. Méltatta írói, társadalmi, külpolitikai, működését, Az ülés részvétiratot küldött az elhunyt özvegyéhez és elhatározta, hogy Pékár emlékét jegyzőkönyvében megörökíti. Elhatározta a kör, hogy Bonyhádon, Bátán, Bátaszéken, Decsen, Dombóváron,Danafóldváron,Gyönkön,Nagydorogon, Pakson, Simontornyán, Szek- szárdon, Tamásiban, Tolnán és Uj- dombőváron, esetleg Mohácson és Székesfehérváron rendez kultureaté- lyeket, fenntartva az együttes működést a Magyar Külügyi Társasággal. Az adminisztratív ügyek fi- intézése után egyhangú lelkesedéssel a kör védnökeivé választotta herceg Montenuovo Nándor s báró dr Kortim féld Móric földbirtokosokat ós dr Chorin Ferenc m. kir. titkos tanácsost ; működő tagjaiul dr Hollón Pált, Dobó Józsefet és Györgyi Já* nőst. Elhatározta a kör, hogy részt vesz Tolnán az október 7-ón a magyar óvónőképzés centennáris ünneplésén 8 az egyes szakosztályok meg* kezdik működésűket. — Dombóvár Iskolánkivűll népművelési bizottsága folyó hó 6-án tartotta ülését dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő elnöklete alatt, melyen az 1937-—3®. munkaév programmját tárgyalta les I bizottság. KOfanagómunkák vállalása adott rajz és terv szerinti kivitelben is. Nagy és állandó raktár fekete sjéd, syemt gránitok, olasz és erdélyi fehér és szürke, hazai vörös márvány, továbbá mfikősiremlékek (nio* Tlrgfrtii*H>«n és sirlámpákban. minden árban és Idvitelben. Temetői munkák ” kivitelezése vidéken is, n. m. utávésések, aranyozások, sir- és kriptaszegélyek és azoknak vasbetétes műkővel való leőntése kőszerül eg megmunkálva és lefényezve is, ugyanaz márványból, grámt- í u 1 úgymint kutgyürftk, kutrovások, hidcsövek minden átméretben, víztartályok, etető-» itató- és malac válvnk, építőkövek, kuttetők, oszlopok, cementcserép, Bírna és többszínű cementlapok stD. bu>. minden e szakmába vágó munkák. Állandóan kapható friss portland és „Üstökös* fehér cement, stock a túr nád, gipsz, biber, dnnakavics, danahomok, bányahomok, ködara minden színben és szemcse- zetben, cemeotfesték, falburkoló csempelapok egyszinüek és többszínű mintázatokban. Vakolati köpő*, úgymint sárga-, fehér-, rózsaszín, vörös. Scbamottégla (tűzálló) schamotthabarcs, szigeteié-, bőr- és kát* ranylemez, stb. stb. Puha és kemény tűzifa, ölenként és vagóntételben.