Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)

1937-01-08 / 2. szám

1937 január 8. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG I — Karácsonyi ünnepély PÜrftöly. t JIU8Ztán. December 22 én tartotta a pörbölypuaatai magán elemi iskola karácsonyfa ünnepségét. Déri Gynla állástalan tanító vesetése mellett a tanulók karácsonyi énekeket, betle­hemi jeleneteket adtak elő. Majd Ba­logh Ferenc káplán mondott ssivhes- asóló beszédet. A műsor után Mayer Nándor bérlő neméé adományából az ttssfces növendékek ajándékot kaptak. — Irredenta ‘karácsonyi ünnepély. A pasatahencsei községi el. népiskola tantestülete folyó hó 20-án kitünően sikerült irredenta karácsonyi ünne­pélyt rendesett. A több mint 50 sze­replő közt — 6 évestől a felnőtt ko mákig — mind-mind sok tapsot ka­pott. Három színdarabot adtak elő. "Címük: 1. Betlehemes játék. 2. Isten­nek dicsőség,, embernek békesség, -dr. Sit a tündérleány. A betanítás fá­radságos munkáját Rokonai Jenőné tanítónő végezte. Á szülők és a meg­jelentek egy feledhetetlen szép est 'emlékét vitték magukkal. Az ünnepi beszédet és a zárszót Rokonai Jenő igazgató mondta. A bátaszéki dőlni Iskola decem­ber 19-én tartotta karácsonyfaünne- »pélyét. Nagy Magda tanítónő az ifjú- sági Vöröskereszt vezetője nagy fá­radsággal, körültekintéssel állította ’össze a szegénysorán tanulóknak ősz- szegyüjtött sseretetcsomagokat.— A pompás műsorban dr Qauser Imre plébános a gyermekekhez szóló be énéde meghatotta a jelenlevőket. '— Karácsonyi ünnepély, A lengyel! kisdedóvóban e hó 19. és 20 án, szom­baton és vasárnap siépen sikerült karácsonyi Ünnepélyt rendésett .Deák .Mária kisdedóvónő. A tiszta jövedel­met az ovodásgyermekek karácsonyi ajándékára és saegénygyermekek fel­ruházására fordítják. Az óvodások játékai, verselése, tánca és a bemu­tatott 4 kis jelenet arról tettek tana- bizonyságot, hogy az óvónő sok sse- retetlel és nagy ssakértelemmel fog­lalkozik a gondjaira bízott gyerme­kükkel. —A deed gyilkosság ügye a Kurtán. Illés András decsi földműves, román állampolgár 1935 december hó 27-én agyonlőtte Decsák István földművest, akivel ellenséges vissónyban volt. A szekszárdi kir. törvényszék annak* idején Illést szándékos emberölés bűntetté miatt 12 évi fegy fiákra Ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a pécsi kír. táblához jutott, ahol Illés bün­tetését azzal súlyosbították, hogy a büntetése létöltése után as ország té­telétéről kitiltották. A Kúria a sú­lyosbított itóletett helybenhagyta és igy az jogerőssé vált. — Körözött lótolvaj. Gaál Jésséf 26 évéé paksi gazdasági munkás munkaadójától Bekker Lajostól 1 éves pej heréit lovát kocsistól elsik­kasztottá és 800 pengőárt eladta, maid megszökött. Országosan kö­rözik. ' ' — Ingyen szőlővesszők a közvetlen termő szőlők átoltásara. A bor nehéz értékesítési körülményei kívánatossá teszik, hogy a szőlősgazdák a cse­megeszőlő termelést felkarolják. Kü­lönösen érdekükben áll ez azoknak a szőlősgazdáknak, akiknek amerikai közvetlenül (direkt) termő (Noha fetb.) siőlőültetvényeik vannak, mert ezen szőlők bortermésének forgalma « közel jövőben fokozottabb korláto­sáé alá jut. Az átoltás elősegítésére * szükséges oltóvesszőt a főldmivelés- ügyi miniszter az 1937. év tavaszán ’csupán a szállítási és csomagolási dij felszámításával, ingyen fogja rendel- kezésre bocsájtani. A kiutalás iránti kérelmeket 1937. év január hó 15 ig kell a földmivelésügyi minisztérium szőlészeti és borászati ügyosztályához TELEFON: 143 Szombaton, |an 9. Vasárnap, Jan. 10. j Vasárnap délután 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér ; VILÁG­MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: V»6 és */i9 órakor, vasár- és Ünnepnap: 3, 5,7 és 9 órakor Harry Baur főssereplésével: Tárász Bolyba a kozákok kapitánya Ez a film egy élmény Magyar világhiradó bejelenteni. A kérelemben fel keíll tüntetni az átoltani kívánt amerikai direkt termő szőlőtőkék számát és faj­táját, továbbá annak a területnek telekkönyvi éh helyrajzi számát, ame­lyen az átoltást foganatosítani kíván­ják. Ezen adatok valódiságát az ille­tékes községi elöljáróság által a kér­vényre rávezetendő záradék alakjá­ban igazolni kell. — Kulturestóly Alsónyéken. De­cember 20 án az Alsónyéki Római Katolikus Olvasókör kulturestet ren­dezett, amelyen vitéa dr Szentlő- rinczy Géza orvos a táplálkozásról tartott tanulságos előadást, amelyért | Balogh Ferenc káplán mondott kö- szönetet. — Karácsonyfaüonepély. A kaj­mádi iskola most is megtartotta ka- rácsonyfaünnepségét, amelyen Illés Imre birtokoson és tisstikarán kívül az egéBz pnszta részt vett. Az ün­nepség három egyfelvonásos szín­darabból és versekből állt, amely ntán a puszta úrnője. Illés Imréné oss- totta ki a gyermekeknek az ajándé­kait. Az iskola 55 tanulója gazdag ajándékban részesült. A gyermekek egy része facipőt és a mössiek által kéasitett meleg gyapjuharisnyát ka­pott, a másik réssé pedig különféle meleg téli ruhát, azonkívül minden­kinek jutott egy-egy gazdagon meg­rakott ajándékcsomag is. Batta Imre, ai iskola egyik tanulója kösaönte meg a nemes adományokat. — Elütött a szekszárdi vonat agy kocsit. Folyó hó 5-én könnyen vég­zetessé válható szerencsétlenség tör­tént Szék SS ár don a gyepmesteri telep közelében lévő vasúti átjárónál^ — Adám József 46 éves kocsis, Majsai Jössefoé alkalmasottja, a kocsiján aludt. Ä lovak maguktól, irányítás nélkül, kocogtak a város felé és ép- j pen akkor értek az elébb említett átjáróhoz, amikor Tolna felől jött a vonat. A mozdonyvezető idejekorán meglátta az irányítás nélküli kocsit, r& is fütyült és a jármű már csaknem átment az átjárón, amikor a vonat oda­ért. A mozdony a kocsit elütötte, a ko­csis nagy ívben a töltés melletti árokba suhant, az egyik tó megsérült. Csodálatos, hogy Adám Józsefnek az ijedtségen kívül semmi baja sem tör­tént, Gondatlanságáért felelősségre vonják. — Elitéit hustolvaj. A szekszárdi | kir. törvényszék december 22 én fog­lalkozott Végh József kápoínásnyéki munkanélküli cipésssegéd bűnügyé­vel. Véghet, aki Szigetvári Antal szekszárdi szatócstól nagymennyiségű füstölthust lopott, aat egy ZBákban a hátán hordva házaknál el akartá adni, de Takács iBtván rendőrőrmes­ter idejekorán elcsípte és a kapitány­ságra kisérte. A törvényszék a lopás­ért többször büntetett tolvajt jog­erősen I évi börtönre ítélte. — Balesetek. Sümegi Mihály 15 éves hátai fin korcsolyázás közben elesett, a jobbkarja eltörött. — Illés j Balázs tolnai tüzér a szénapadlásról ! leesett, sulyoB agyrázkódást szenve­dett. — Csapó András 32 éves faddi | lakos öngyilkossági szándékból tö­mény marólúgot ivott. <— Albert Mátyásáé 59 éves sfeekssárdi 'lakos íolyo hő 4 én afe udvarban oly sze­rencsétlenül esett el, hogy a jobb- karja eltörött. Á sérülteket a szek­szárdi közkórházban ápolják. LEVENTEes SPORT Vármegyei levente ököl vívó verseny Vármegyénk és városunk egyre jobbfen erősbödő levente-sportjának fényes erőpróbája Volt a folyó hó 6-án lefolyt vármegyei levente ököl- vivóverseny, melyben zsúfolt nézőtér gyönyörködött délután 2 érától 5 Óráig a Szekszárd Szálló nagytermé­ben. Dombóvár, Paks és Szekszárd legkiválóbb levente ökölvívói verse nyestek afe egyes súlycsoportokban afe élsőeégért, mely egyben a folyó évi febtnár 21-i kerületi versenyré való kvalifikálást jelentette. A tét te­hát nagy volt. de leventéink harc- kószaóge e férfias, sok ákárate'r&t és gyors gondol kosáét, elhatározást igénylő tornában még nagyobb. A verseny Tolnavármegye Testnevelési Felügyelősége rendezésében folyt le éB ennek eredménye a követkeső: Papirsuluban (40—45 kg-igl győ­zött pontozással: Mernvei Jó»8ef445 kg SzelcBzArdi LEt 2. Feil József 39 5 kg Paksi LE. Légsulyban (45—51 fcg-ig) győ­zött pontozással: Znyozik József 51 kg Szekszárdi LE, 2. Szabó János 48‘4 kg UjdombŐvári LE. Törpe {Bantam) súlyban (51—54 kg) győsött pontozással : Léposa De­zső 52'1 kg Szekszárdi LE, 2. Varga Sándor 54 kg Ujdombóvári LE, 3. Balogh József 54 kg Paksi LE. Pehelysúlyban (54—57 kg-ig) győzött pontozással: Schwarcz László 541 kg Szekszárdi LE, 2. Farkas Gyula 562 kg Paksi LE. Könny nsuly ban (57—62 kg ig) győzött pontofeáóSal: Jauch Jenő 61*9 kg Ujdombóvári LE, 2. Kappel Já­nos 60 9 kg Szekszárdi LE, 3. Kohl- mann Pál 58 3 kg Paksi LE. Weltersulyban (62—67 kg-ig) gyŐaött pontozással: Szűcs Nándor 64*4 kg Szekszárdi LE, 2. Vámosi Árpád 66'i kg Ujdombóvári LE. Középsulyban (67—73 kg-ig) győ­zött pontozással: Fodor Bála 72 kg Ujdombóvári LE, 2. Csiráki László 66 8 kg Szekszárdi LE. Kisnehézsulyban (73—80 kg-ig) győzött kiütéssel: Lehr Mihály 76 6 kg Szekszárdi LE, 2. Nagy János 74 kg Üjdomhóvári LE. Nehézsúlyban 80 kg-ön felül: Győzött pontozással: Mihalovics Jó­zsef 73 kg (Ujdombóvári Levente Egyesület). 2. Hartmann Ferenc 76 4 kg (Szeksaárdi Levente Egyesület). Fiaink valamennyien férfiasán, fairen, bátran küzdöttek, mégiB dicsérettel kell megemlékeznünk a nagy álló- képességü és technikás Lehr Mihály szekszárdi levente kiütéses győzelmé­ről, továbbá Laposa Dezső szekszárdi. Jauch Jenő dombóvári, Ssüos Nándor szekszárdi és Mthalovich Jósséf dom­bóvári leventék technikás munká­járól. A verseny éremdijait vitéa Geren- day Adám, a Levente Egyesület Ügy­vezető elnöke osstotta ki nagyhatásút beszéd kíséretében, moly után a ven­dég ökölvívók lovagiasan háromszoros „éljen“-nel köszöntötték a legtöbb győzelmet szerzett szekszárdi Levonta Egyesület csapatát, mely üdvözlést a szekszárdiak háromszoros „haj, huj, hajráival Viszonoztak. Afe ökölvívó versenyt követte a Szekszárd—Bonyhád váro­sok közti birkózóverseny, mely 3:3 arányban döntetlenül vég­ződött. Á szebbnél-Szebb küzdelme­ket a zsúfolt nézőtér sfeünhi nem akaró tapsorkánja jutfelmaztfe ós a mérkőzés végén a nagyszáma közönség fe le­vente egyesület Zenekaráftfefc induló­jára egy kellemes délután emlékével távozott derék leventeifjaságunk nagy napjáról. — A Paksi Levente Egyesület óriási érdeklődés mellett tartotta meg nagy­szabású karácsonyi ünnepélyét az Er­zsébet Szálló nagytermében. A le­ventezenekar HimóUasa után ’i gyö­nyörűen feldisaitett karácsonyfa alatt vitéz Székely Sándor vezető főoktiató mondott magasan szárnyaié, hazafial lelkesedéstől izzó irredenta hangulata beSzédet a szeretet hagy ünnepéről, amelyen mindnyájunk szive egybe- kapcsolódik, eggyé olvad a legneme­sebb emberi tulajdonságban a szere- tétben. Sztupka Lajos főoktátó afe egyesülettől megváló 1915. születésű leventéket búcsúztatta. Kérte őket, hogy sfeeteSfeék-, becsüljék továbbra is ást az intézményt, amelyik őkét 9 éven át szeretettel és megértéssel, hazafias lelkesedéssel nevelte, oktatta. Steiner Pál 1915. évfolyamú levente a búcsúzó társai nevében mondott köszönetét. — Ezután á karácsonyi ajándékokat osztották ki. Nyolc le­vente kapott aj cipőt, három levente ruhát, 14 levente sapkát és 67 ka­pott szeretetcso magot, amit Paks lakossága juttatott nekik. Pénzado­mányt adtak : Vértes Károly kalocsai lakos 14, Kováts Sebestény Endre 10, Gaál János apátpiebános, Fitttér Béla főmérnök 5—5, Talabér György, Paksi Közgazdasági Bank) Szekszárdi Takarék Paksi Fiókja 3—3, Bujdosó Lajos, Szarka István 2—2, Laszy Lajos, Veress Gábor, dr Tói Ferenci Tarisznyáé Gerö, Steinczhern Károly, Prekányky Lajos, Hangya Szövet­kezét, Voith Miklós, dr Szabó Imre, Thüringer Lajos, Hoffmann Ádám, dr Pártos Gynla 1—1 P. Háry Mi­hály őrnagy ób Németh Árpád 1—1 rend ruhát, többen kisebb pénzado­mányokat Ós egyéb tárgyakat. Kledé a »Tolásaiegyel Újság« Hírlapkiadó Rt. Kadarkuton, Somogy megyében 30000 □•öl l. rendű agyas­Ifit.! amelyből 15.000 Q-öl vetés, 3500 IU1U| n-öl rét, egy hold 4 éves szőlő, a többi mind felszántva, uj lakóház és gazda­sági épületek takarmánnyal, esetleg gazda­sági szerszámokkal és jószággal együtt él­adó. A föld kívánatra 50.000 Q-ölre kiegé­szíthető. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál: Szalagyi Ignáe Kadarkút, Somogy megye. 42 Eladó ház Szekszárdon, a Csaba-utca 16. számú cseréptetős lakóház nagy udvarral, gaz­dálkodásra is alkalmas, szabad kézből eladó. Érdeklődni lehet Titte Kálmánnál, Pettffí-utoa 15. szám alatt. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom