Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)

1936-12-10 / 98. szám

1936 december 10. TOLNAMEGYEr ÚJSÁG 5 — Adventi est a szekszárdi kát. tcfirben. A belvárosi Katolikus Kör e b<5 6-án tartotta a második Adventi estjét. As est fénypontja Kovács György tanító előadása volt a ssttlői méltóság magasstosságáról, egyben felelősségteljességéről. Az adventi idő* nek megfelelően as ó- és ujssövetségi ssentirásból, majd Ssent István és Szent Imre életéből vett igen találó példákkal könnyekig meghatotta a hallgatóságot, mély nyomokat hagyva -ások lelkében. A műsor keretében még R«ffay Sándor tanító gyermek- kara régi ssép magyar énekei gyö­nyörködtették a jelenvoltakat. — Ünnepi kOlsőben, ünnepi szin­tvonalon jelent meg a Tükör decem­beri száma, hogy karácsonyi ssóra- kosásnak a legnevesebb írók elbe- anélóseivel, verseivel, cikkeivel aján­dékozna meg a magyar olvasóközön­séget. Es a ssám élő bisonyság arra, hogy mennyire sikerült a Tükör­nek maga köré csoportosítani szel- lemi életünk elitjét, elsősorban a ma* -gyár fiatalság ssámottevő vesetőit és /irányítóit, ugyssólván as egéBS „fia­tal“ magyar irónemsedéket. A mun­katársak névsorából ki kell emel­nünk Hevesi András, Cs. Szabó üLászló, Molnár ÁkoB, Halász Gá­bor, Aradi Zsolt, Jékelg Zoltán, Török Sándor, Kolozsvári Grand■ ipierre Emil nevét, akik egytól- egyig a mai magyar irodalom első arcvonalába tartoznak s akik mellett Pukánszkg Bála éB Nagy Lajos egyetemi professzorok, a ssinház éB rádió eseményei iránt érdeklődők előtt igen jól ismerik Sztankovits 'Viktor, Polgár Tibor, Hont Ferenc gondoskodnak a Tükör decemberi számának változatosságáról és magas színvonaláról. Az olvasó kimerítő tájékoztatót kap a színház, könyv­kiadás, zene, film jelentős eseményei­ről is, úgyhogy bízvást el lehet mon­dani a Tükör ről, hogy eszményi folyóiratot ad azok kezébe, akik a magyar szellemi élet iránt őszintén érdeklődnek. A Tolnamegyei Újság előfizetőinek és olvasóinak jó szolgá­latot vélünk tenni, amidőn most — karácsony előtt — ennek a tartal­mas és értékes folyóiratnak lapunk­kal együttesen való1 előfizetését meg­könnyíteni kívánjuk. A Tükör 1937. évi előfizetése : a legszebb karácsonyi ajándék. Az együttes előfizetésről készséggel ad felviiágoBitáBt lapunk »kiadóhivatala. Szombaton és vasárnap C s i k y Gergely vigjátéka: A NAGYMAMA Magyar híradóval — Arany Karácsonyi Album. A jó kertész gondosan ápolja fáit, ked­vező fejlődési lehetőséget biztosit szó- emunkra, hogy amikor közeleg a szü­ret, szép és bő termése legyen. Hála a szerető gondozásnak, a magyar (nótafák idén is bőséges, gyönyörű termést hoztak. Ennek a bő és szép termésnek válogatott legjavát a ki­adók aranykosárba, az Arany Kará­csonyi Albumban, büszke örömmel szolgálják föl a nagyközönségnek. Örömmel szolgálják föl, mert ami ez arany kosárban van, egytől-egyig szinmagyar termés, túlnyomórészt már a külföld által is értékjelesve és kitűnőnek elismerve. Büszkén szol­gálják föl, mert az Album külalakja teljesen méltó a belső tartalomhoz. Dicsősége a magyar művészetnek és nyomdásziparnak. Ennél szebbet még a legfejlettebb nyugati kultúra sem bocsátott világgá. Az Album tar­talma: 36 válogatót, szemenszedett könnyű zeneszóm. Könnyű, de olyan, hogy nemcsak a laikus közönségnek, de a legkényesebb ialésü zenésznek is tetszenie kell. Mert minden hiába: jobb egy jó anekdóta, mint egy ke­vésbé jó tragédia — jobb a jó köny- nyü zene, mint egy kevésbé jó szim­fónia. Amit pedig a nagyközönség­nek felszolgálnak, az nemcsak egy­szerűen jó, hanem a legjobb, amit kiváló magyar szerzőink 1937-ig produkáltak. Az Arany Karácsonyi Album ebben az évben is a Bárd és Rózsavölgyi cég közös munkájá­ból született meg. Közönségünk a nagy sikert aratott számokat, két album helyett egyben, az Arany Ka­rácsonyi Albumban találja meg s így a legnépszerűbb zeneszerzők, a leg­szellemesebb szövegírók mindent fe­ledtető melódiáit, gondüző szövegeit, modern táncait, egy egész évre szóló muzsikát tizenkét pengő helyett hat pengőért kapja. Az elismert zene­szerzők a legszellemesebb szöveg­írókkal találkoznak ebben a gyö­nyörű hatvannégyoldalas zenei an­tológiában. — A címzett ismeretlen. Meseáruhás. A szerelmes királynő. Az elnökkisasszony. Budai cukrászda. Sárga csikó. Csárdás. Csavargólány. Dunzparti randevú. Eső után köpö­nyeg. Ezüstmenyasszony. Három sár kány. Nászút fóláron. Pármai ibolya. Sok hű hó Emmyért operettek és hangosfilmek legszebb számai mellett megtaláljuk a legmodernebb táncszá- mókát, magyar nótákat és dalokat. — A vagyonváltság búza árát a pénzügyminiszter a földmivelésügyi miniszterrel egyetértőieg 1936. évi december hóra métermázsánként 18 pengő árban állapította meg. — Összeesett az utcán. Molnár János 22 eves ismeretlen lakáau egyén november 29 én délután Szekszárdon, a Rákóczi utcában összeesett. A men­tők eszméletlen állapotban szállítot­ták a közkórházba. — Megdózsmálta a szomszédja bu Záját. Ifj. Takács József kocsolai községi kanász évi bérét, 19 zsák busát a padlásán egy rakásra öntötte. A napokban észrevette, hogy a vele egy fedél alatt lakó Bajerli Péterné szül. Vince Ilona lécekkel elkülöní­tett padlásréssének 5 léce félretol­ható. Óvatosságigól megmérte búzáját és észrevette, hogy abból 8 zsáknyi hiányzik. Feljelentésére az őrsön ki­hallgatták as asszonyt, aki beismerte, hogy a busát apránként vitte el és a boltosnak eladu. Az eljárás ellene megindult. —• Halva találták a mezőn. Korner István 43 éves kisvejkei mesőrend- őrt a falubeliek a község külterüle­tén halva találták. Az orvosi szemle külsérelmi nyomokat nem talált a hullán és megállapította, hogy Kor­úért szivszélhüdés ölte meg. LEVENTE ÉS SPORT Birkózóverseny Bonyhádon Vasárnap, folyó hó 6 án Bonyhá* don a BTK rendezésében került le­bonyolításra Pács—Kalocsa—Bony- hád városok közötti birkózóverseny, melynek során a pécsiek Kalocsát 4 : 2, a bonyhádiakat & : 1 arányban legyőzték, mig Kalocsa a bonyhádiak felett 3 :2 arányban győzedelmes­kedett. Részletes eredmények : Kalocsa— Pécs: Futó (P) szép küzdelem után győz pontozással Kiss ellen, a sze­gedi származású magyar bajnok Dobó (P) a 8. percben hidbetöréssel tus­solja Deák Il-t, Müller (P) a 11. percben szaltóval tussolja Ssepessyti, j Józan (P) a 2. peroben tussal győz Hajpál ellen, a kalocsai Vattai a 8. peroben Krisztián hidját betöri és győz, végül Deák I. a 2. pereben szuplexel tussolja Kaszást. Pécs — Bonyhád városok közötti verseny során Futó (P) nagy és ne­héz küzdelem után pontozásos győ­zelmet arat a szívósan és eredmé­nyesen védekező Markusz ellen, Dobó- Werner küzdelem során a bonyhádi Werner a 3. percben kiesik a sző­nyegről és megsérül, azonban pár perc után folytatja a versenyt, de már nem tud teljes erejéből küzdeni és pontozásos vereséget szenved a pécsi Dobótól, Müller (P) Hartmant tussolja a 2. peroben, az első pero­ben pedig Józan (P) Gaál ellen hid betöréssel győz. Ezután Jancsecz a bonyhádiak legjobb versenyzője szép stílusban az első percben tussolja Krisztiánt és ezzel megszerzi a bony­hádiak egyetlen győzelmét, végül Ka­sza tussal győz Fekete ellen. Kalocsa—Bonyhád közötti verseny során Kiss (K) annak ellenére, hogy állandó fölényben van, tussal veszt Markus ellen, Markus igen szépen küzdött, egymásután hidalta ki a szebbnél-szebb akciókat. A végén az egyik hidból kifordulva a hidba ke­rülő Kiss hidját betöri és győz. Deák II.—Werner közötti küzdelem során egyik versenyző sem akciózott és igy a bíró mind a két versenyzőt, passivitás miatt, lekttldte a szőnyeg­ről. A kalocsai Szép easy a 2. perc­ben tussolja Hartmant, mig Hajpál (K) Gaál ellen győz szép és nívós küzdelem után tussal a 6. peroben. Jancsecz a bonyhádiak legjobb bir­kózója ezután szépen küzdve a 4. percben reburral tussolja a kalocsai Vattait, végül Deák I. a kalocsaiak legjobb birkózója a 3. percben tus­solja a szépen védekező Feketét. A versenyt nagyszámú érdeklődő közön ség nézte végig és gyönyörködött a szebbnél szebb akciókban. Kiadó a »Tolnám egyel (J|ság< Hírlapkiadó Rt| Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen jő feleségem elhuny­téval kifejezett részvétekért s a teme­tésen való megjelenésért ezúton mon­dok hálás köszönetét. Szék szárd, 1936 december 9. Jónás Laci. Veszprémben, 100 éve fennálló, modern berendezésű vendéglő teljes felszereléssel, — családi okok miatt — azonnal kiadó. Rofthauser JenS 817 Veszprém. A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. 5813—1936. tkv. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr Zsigmond Ferenc ügyvéd végrehajta­tnak, Budai fózsef nős Németh Rozáliával végrehajtást szenvedő ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144,, 146. és 147. §-ai értelmé­ben elrendeli a végrehajtási árverést 120 P 20 fillér tőkekövetelés, ennek 1932. évi ja­nuár hó 1. napjától járó 5°/„ kamata, 29 P 10 f eddi j megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 9 P 90 f költség behajtása végett, a szek­szárdi királyi járásbíróság területén levő, Őcsény községben fekvő s az őcsényi 690. számú betétben I. 1—2. sorsz 6216., 6217. hrsz. lakóházból és udvarból, valamint 1 h. 20 Dől szántóból a Gurovicán */, részre 555 P; az őcsényi 2322 számú betétben f 1. sorsz. 6379. hrsz. alatti 1541 O öl sző­lőből a Gurovicán */« részre özv. Taksonyi Ferenc haszonélvezeti jogával terhelten 385 pengő; az őcsényi 3440. számú betétben f 1. sorsz. 5232. és 6291. hrsz. alatt felvett lakóházból, udvarból sz Előhegyen és 877 Dől szántóból a Gurovicán 1/s részre 570 P kikiáltási ár mellett. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ocsény községházánál megtartására 1936. évi december hó 29. napjának délelőtt 9 óráját telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (földszint 2. számú ajtó) kitűzi és az árve­rési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150. fra alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlanjutalékokat a kikiáltási ár felénél, illetve kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet, (1908. évi XLL te. 26. §.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10'/o*a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kiegészíteni. • Szekszárd, 1936 május 10. 814 Dr Péter, kir. járásbiró. Szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 12572—1936. tkv. szám. 9 . • J Árverési hirdetmény-kivonat Fekete Géza végrehajtatnak, Kiss Károly nős Boda Juliannával végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság a végrehajtató kérelme követ­keztében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. § a értelmében elrendeli a végrehajtási árverési 155 P tőkekövetelés, ennek 1932. évi április hó 7. napjától járó 9 °/o kamata, 30 pengő 80 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért megállapított 12 P 80 f és 8 P költség, va­lamint a csatlakozódnak kimondott Vigan6 Textilipar rt.-nak 160 P és özvegy Fekete Andornénak 364 P 02 f és jár. behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbíróság te­rületén levő, Szekszárd megyei városban fekvő s a szekszárdi 728. számú tkvi betét*, ben f 1. sorsz, 1971. hrsz. 1 hold 1011 O'öl szőlőből és házból 8/ao rész illetőségre Kör­mendi Vtlma élethossziglani haszonélvezeti jogával terhelten 1893 P 30 f kikiáltási ár mellett. A telekkönyvi hatóság az árverésnek hiva­talos helyiségében (földszint 2. számú ajtó) megtartására 1936. évi december hó 29. nap­jának délután 5 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg : Az árverés alá eső ingatlanjutalékot a ki­kiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908: XLL te. 26. §). Bánatpénz a kikiáltási ár 10°/o**> a magasabb ígéret ugyanannyi °/t-ra egészíteni. Szekszárd, 1936 augusztus 22. 815 Dr Péter, kir. járásbiró. A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 10.654—1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. A Szekszárdi Népbank szövetkezet, végre- hajtatónak, Takler József és neje Tóth Anns végrehajtást szenvedő ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. §-ai értelmé­ben elrendeli a végrehajtási árverést 1376 pengő 92 fillér tőkekövetelés, ennek 1935. évi julius hó 1. napjától járó 8% kamata, 126 P 60 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 34 P 90 f költség behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbíróság te­rületén levő, Szekszárd városban fekvő, s a szekszárdi 8265. számú betétben t 3. sorsz. 584/2. hrsz. alatt felvett házra és udvarra a Beltelekben terhelve özv. Takler józsefné szül. Taksonyi Julianna holtig tartó eltartás­ból álló kikötményi jogával 1330 P kikiál­tási ár mellett. Ha azonban az ingatlan a szolgalmi jog fenntartásával oly árbin adat­nék el, mely a szolgalmi jog tkvi bejegyzé­sét megelőző tehertételek fedezete szempont­jából szükséges 4220 pengőt meg nem üti, az árverés hatálytalanná válik és az ingatlan a szolgalmi jog fenntartása nélkül, a kitűzött határnapon újabban elárverezendő. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a hi­vatalos helyiségében (földsz. 2. sz. ajtó) meg­tartására 1937. évi január hó 5. napjának délután 4 óráját tűzi ki és az árverési fel­tételeket az 1881. évi LX, te. 150, §-a alap­ján a következőkben állapítja meg: Áz árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem le­het. (1908: XLI. te. 26. §.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10% a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi u/c-ra kell ki­egészíteni. Szekszárd, 1936 julius 31. 822 Dr Péter, kir. járásbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom