Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-02-15 / 13. szám
2 TÖLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 február 15. 'fii' Mit el a váraljai a k kiváló papjának, a mi tiszteletreméltó mnnkatársunk- nak ez a nagy sikere. partéiét Zombán megalakult a Nemzeti Egység Párt« jának Kőre Folyó hó 9 én nagy lelkesedés mellett alakult meg Zombán a Nemzeti Egység Pártjának aombai és dőry- patlani pártköre. — Az alakuláson Komlősi János ideiglenes elnök ttd- vösö'te a tekintélyes számban megjelent párttagokat, majd ismertette a Nemzeti Egység Pártja Köre megalakításának célját és szükségességét. A párttagok a kör szükségességét felismerve és belátva, egyértelműen elhatározták, hogy azt megalakítják. Komlősi János elnök bejelentette ezután, hogy elkészítette a kör alap szabály tervezetét és kérte annak pontonként leendő letárgyalását és az esetleg szükséges módosítások eszközlését. Schlechta Frigyes párttitkár olvasta fel az alapszabály terve setet, amelyet letárgyaltak és a szűk- séges magyarázatokkal kísérve megvitattak. zésre. Az ünnepség a Gálos Mihály kántortanitó vezetése alatt most alakult Iparos Dalárda által előadott Liszt: „Istent zengi napkelet0 cimfl mű előadásival vette kezdetét, ezt követte Rajcii Péter vármegyei népművelési titkár, aki előadásában megköszönte Kopácsy Ervin községi főjegyző üdvözlését és rövid beszéd ben vázolta Lisst Ferenc tolnamegyei és szekszárdi vonatkozásait. Majd Fuhrmann Ernő ismertette Liszt Ferenc életét s a halhatatlan magyar mester egyéniségét és örökértékü művészi alkotásait. Utána Grürdoer József levente elszavalta Gyula diák: „Liszt0 cimfl versét, megérdemelt nagy hatást érvén el szavalatával. Befejezésül több Liszt rapszódia hangzott el gramofonlemezekről, valamint Liszt: „Szerelmi álom0 cimfl és vé gül a közönség óhajára a dalárda uj ból elénekelte az „Istent zengi nap kelet0 cimfl művet, melynek elhangzása után a közönség aszal a tudattal távozott, hogy méltóképpen áldozott a nagy művész emlékének. A neves Bátasséki Dalárda és a Bátaszéki Cecilia Ének és Zene- I egyesület Liszt Ferenc, a nagy ma- ! gyár zeneköltő emlékezetének jegyé | ben február 15 én, szombaton este a Kaszinó helyiségében hangversenyt rendez, utána a hangversenyt zártkörű táncmulatság követi, A műsor a következő: 1. a) Beethoven: Isten dicsősége, b) Liszt Ferenc: Tavasz. Énekli a Dalárda. 2. Megemlékezés Liszt Ferencről. Elmondja vitéz dr Szjntlőrinczy Gésa. 3. a) Liszt Fe renc: Ave Maria. (D dur). b) Halmos—Sík: Minden földek Istent dicsérjétek. Előadja a Cecilia Kórus vegyeskara. 4. a) Beethoven: F- dur románc. b)Sarasate: Cigángdalok. H-gedün előadja v. dr Szentlőriociy Gáza, zongorán kiséri dr Kovács Elek. 6. Liszt Ferenc: Szerelmi álom. E őadják : v. dr Ssentlőrincsy G (I. b.), Böröcz J. (II. h), Bikei G. (III. h ), Gesztesi P. (gordonka), nyéki Z’keL. (gordonka), dr Kovács E (zongora), Bibócsay J. (harmóniám). 6 a) Farkas Ferenc: Katona- nóták, b) dr Horváth Ákos: Csendülj dalunk. Eaekli a Dalárda. 7. a) Bárdos Lajos: Esik eső- bj Ba- bócsay János: Népdalkórusok. Előadja a C-cilia Kórus vegyeskara. A dalárdát vitás dr Szentlőrinciy Géza, a Cecilia kórust Babócsay János vezényli. Az OMKE dunaföldvári helyi csoporllának évi közgyűlése Az alakuló közgyűlés a tételenként letárgyalt alapssabálytervezetet módosítás nélkül elfogadta és kérte, hogy azok jóváhagyásához a szükséges lépéseket tegye meg. Az elfogadott alapszabályok szerint a kör vezetőivé választattak: Elnöknek : Komlősi János, alelnöknek: Wenk Antal, titkároknak: Schlechta Frigyes és Wolf Antal, pénztárnoknak: Szemes Mihály, gondnoknak: Szabő P. István, könyvtáros háznagynak : Antlfinger József. Választmányi tagok lettek: Schneider Péter, vitéz Komlősi József, ifj. Rück György, Weber János, Szabő Mihály, Orbán Árpád, Kővári Károly, Pesti Pál, Kovács István, Wenk Antal, Hene vádi János, Száhm Mátyás, Hem- rich Alajos, vitéz Jármai István, vitéz Tárcsái Ferenc, Szabő E. Pál párttagok. Liszt-ünnepélyek A napokban jelent meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete, «melyben az iskolánkivüli népművelés szervezeteit utasítja, hogy Liszt Ferenc halálának ötvenedik évfordulóján hassanak oda, hogy lehetőleg minden magyar városban és falu ban hódoljanak Liszt emlékének előadások, hangversenyek tartásával. A megye községei közül az első Liszt- tlnnepséget Kurd község rendezte e hó 8-án este 7 órakor a róm. kát. iskola legnagyobb tantermében, amely azonban a nagyszámban megjelent érdeklődőket nem tudta befogadni. Az üonepély megrendezése Fährmann j Ernő tanító érdeme, akinek kíván- | •ágára a vármegyei népművelési bizottság több Lisst mflveit tartalmazó I gramofonlemezt bocsátott rendelke- | Az OMKE dunaföldvári helyi csoportja f hó 9 én tartotta rendes évi közgyűlését. A gyűlésen dr Gál József ügyvéd, az OMKE ügyésze ke- gyeletes szavakkal emlékezett meg elhunyt országos elnökről, Sándor Pálról. Sipos Ernő kormánytanácsos vezérigazgató felszólalására a közgyűlésen jegyzőkönyvileg örökítette meg dr Gál József beszédét. A megejtett tisz'ujitáson egyrészt Balkángi Kálmán OMKE igazgató kérésére, másrészt a minden oldalról hang súlyozott kívánság folytán az elnöki Az alispán annak idején elrendelte, hogy a községi és körorvosok évente legalább két esetben kötelesek anya- és csecsemővédelmi, vagy egyéb köz egészségügyi témát fejtegető előadást tartani. A nép — mint most kitűnik — nagy érdeklődéssel fordul ezek felé az előadások felé, amelyek évről évre mind nagyobb látogatottságnak örvendenek és folyton több egyén hallgatja meg az orvosok tanulságos mondanivalóit. Eanek az érdeklődés nek a következménye, hogy a csecsemőhalandóság vármegyénkben csökkent és kisebbedéit nálunk az általáSTEIGER tisztet Bajténgi István vállalta. Beszédében köszönetét mondott Cser- ngánszkg Imrének, aki Krausz Manó volt elnök lemondása után mostanáig vezette és fenntartotta az OMKE helyi csoportját. Hangsúlyozta, hogy egy erős helyi csoportnak, mint érdekképviseleti szervnek különösen Danaföldváron van nagy jelentősége, mert a község az uj Dunahid folytán messze vidék kereskedelmi gócpontja lett. A rendkívül népes gyűlés meleg ünneplésben részesítette az uj elnököt. nos halálozási arányszám is. Az orvosok előadássorozatán kívül nagy része van ebben a Stefánia Szövetség fiókjainak is. Vármegyénkben — mint ismeretes — Szék szár dón, Pakson, Dunaföldváron, Bony- hádon és Tamásiban vannak anya- és csecsemővédő intézeti fiókok, amelyek támogatására az elmúlt évben tízezer pengőt fordított az Országos Stefánia Szövetség. A megyebeli anya- és csecsemővédő intézetek a folyó év január havában orvosi tanácsadásban részesítettek 40 anyajelöltet, 569 csecsemőt és 230 imkszArp, alkotmAmv-utca 1. TELEFON 48. Megrendelések a fióküzletben: Széchenyl-u. (Hitelbanképület) feladhatók. "STEJtUA MAGYAR KŐOLAJ RT. OLAJ ft BENZIN LERARATA. Egészségvédelmi Intézkedések eredménye TŰZIFA, SZÉN, KOKSZ, FASZÉN ÉpQletanyag: Homok, Kavics, Mész, égetett és nyers Tégla I kisdedet. A védőnők meglátogattak 69 anyajelöltet, 630 csecsemőt, 874 kisdedet és 120 gyermekágyas nőt. Itt kell megemlítenünk, hogy a simontornyai egészségvédelmi intézet orvosi tanácsadásban részesített 155 egyént. Esek közt volt 6 anyajalőlt, 37 csecsemő, 21 kisded, továbbá 91 tuberkulotikus és más beteg. Az intézet védőnői meglátogattak 187 egyént. HÍREK Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Az ifjúság könnyes dicsérete« Még várnak, hisznek, remélnek, Füttyöt hánynak minden rémnek. Előre néznek nem hátra, Még nevetnek a halálra. Szivükből árad a csoda, A tavasz édes illata. De mögöttük már fekete Kísérteteknek menete Gyűjti a hulló perceket Az illanó, víg éveket. Könnyű László« Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1936. évi február hó 6 —12 i feljegyzéseiből : Hőmérséklet: mazimom : 3'8 C° február 9-én. minimum:—14*4 C° február 12-én. Csapadék: hó 0*8 mm február 9-én, hó 49 mm február 10-én, összesen 5*7 mm. A levegő nyomása február hó 12-én délig csökkenőoen, estig növekvőben volt. Este, 9 órakor a barometer 00 C- mellett 754*0 mm-t mutatott Azontúl süllyedt. — A csendőrség ünnepe- Folyó hó 14-én ünnepelte meg a m. kir, csendőrség országszerte az évekkel ezelőtt rendszeresített csendőrnapot. Ezen a napon a caeudőrség mindenütt ünnepi istentiszteleten vett részt és a szekszárd belvárosi róm. kát. templomban tartott ünnepi misén — melyet Hábel Vince káplán mondott —* megjelentek a helyi hatóságok vezetői is. — Vármegyei kisgyOlée. Tolna vármegye törvényhatóságának kiagy tt- lése e hó 11 én vitéz dr Thuránszkg László főispán elnöklete alatt tartotta rendes ülését, melyen ietárgya- lásra került 7 a kisgyttlés hatáskörébe tartozó ügy és 64 képviselőtestületi határozat. — Nyugalomba vonuló főjegyié. Balogh Janos decsi főjegyzőt vármegyénk kisgyülése 36 évi érdemes szolgálat után, saját kérelmére, nyugdíjazta. Egyúttal vitéz dr Thuránszkg László főispán, kisgyülési elnök mél* tatva a nyugalomba vonuló főjegyző érdemeit, indítványára a kisgyüléz elismerő köszönetét nyilvánította a nyugalomba vonulónak buzgó, értékes munkásságáért. * m M ( V