Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-09-30 / 78. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 szeptember 30. Ügyeskezll leányok alkalmazást nyerhetnek iHtintr-ftle nyomdai mOlnttzct rL könyvkötőoszlályán. Jelentkezés szombaton délután — Fóláron lehet utazni Budapestre a Magyar Nép Hete kiállítására* Már «felbe lápéit a kedvezmény, amelyet a kereskedelemügyi miniszter a Buda pestre a Magyar Nép Hetére füluta* sók számára a MÁV vonalain enge* délyesett. Az erre jogosító igazolványok a legkisebb falsban is kaphatók 4 községi elöljáróságokon. Az általános gazdasági helyzetnek bizonyos fokú javulására éft a városligeti Iparcsarnokban rendezett Magyar Nép Hete keretében rendezett kiállítás iránti példátlan arányú érdeklődésre mutat az a tény, hogy eddig több, ínint 336.000 kedvezményes jegyvál* táera jogosító igazolványt igényeltek á vidéki elárusítók. — A külföldről máris számos különvonat érkezését jelentették be, amelyek közül kétségtelenül legnagyobb érdeklődéssel várt vonat lesz az, amelyik Londonból indul el és számos magyarbarát ófe a revízió mellett állásfoglaló an* goi képviselőt is magával hoz. Franciaországból, Olaszországból, Német* országból, Angliából, Balkánról, sőt még a távoli Svédországból is olyan külföldi tömegek érkezését várja a Rendezőség, amely megközelíti az idei Szent István heti hatalmas nagyságú idegenforgalmat is. A kiállítás ünnepélyes megnyitása október hó 2-án lesz. — Talált karikagyűrű. Bojtos János szekszárdi lakos fblyó hó &-én a Béri Balogh Adóm utcában egy arány karikagyűrűt talált, a gyűrűben monogram van bevésve. Jogos tulajdonosa a rendőrségen átveheti. — Elgázolt kerékpáros. Szeptember 26-án Horváth Imre 26 éves őosényi napszámos két társával kerékpáron hazafelé hajtott. Az elsőnek és aa utolsónak volt lámpája. Amikor a bátaszéki útról letértek őosény felé, szembejött velük egy kukoricával megrakott szekér lámpa nélkül. Az első kerékpáros észrevette a szekeret és a rossz utón nagynehezen kitért neki, de az utána lámpa nélkül qüvő társa a lovak közé hajtott,, lebukott gépjéről és a kocsi kerekei keresztül mentek testén. A baleset Után a kerékpárosok kérték az ismeretlen kocsist, hogy vigybe be az eszméletlen állapotban levő társukat kórházba, de a kocsis elfordult és tovább hajtott, Horváthot feltették aa :egyik kerékpárra és úgy vitték a kórházba. Horváth belső sérüléseket és súlyos zúződásokat szenvedett. A szekszárdi rendőrség keresi a gázoló kocsist. — Tűz Oecien. Fridrich József deosi mészégető háza folyó hó 27-én kora reggel ismeretlen okból kigyul- ladt és teljesen leégett. A padláson yolt az egész évi termése, ami akin- tón a tűz martaléka lett. — Balesetek. Hollentunder István 37 éves dörypatlani gazdasági cseléd, jobbkezét a szecskavágó súlyosan elvágta. — Horváth István 23 óvob tamási (meggyespusztai) gazdasági cselédnek egy súlyos Vasdarab a lábára esett és azt összezúzta. — Pesti Antal 16 éves szekszárdi gazdasági cselédnek a ballábát összezúzta egy hordó. — Szeifert Konrád 21 éves bogyiszlói földműves a kocsi tetejéről lebukott és a jármű kerekei keresztülmentek rajta. — Varga János 64 éves faddi földművesnek a kocsi kereke a ballábát összezúzta. — Elveszett töltényőv Szekszár don a Béla-tértől a Bartina-utca 30. számú házig terjedő ntvonalon folyó hó 20-án este 10 óra tájban elveszett egy sárga bőrből készült va- dásatöltényőv 18—20 darab tölténynyel. A rendőrség felhívja a megtalálót, hogy az ővet szolgáltassa be, illő jntalomban részesül. — Férje halála miatt meg akart hálni. Gergár Józsefná nagykónyi asszony afeletti bánatában, hogy a férje meghalt, szeptember hó 2&*én buosülfevelet irt és marólúgot ivott, idejében észrevették és első orvosi segély után beszállították a szekszárdi kórházba. Állapota sulyoB, de nem életveszélyes. I LEVENTE ÉS SPORT * I. TSE—MTE 3: 0 (2 t 0) Szekszárd, bajnoki. Bird : Krausz. TSE: Mezey — Patakfalvi, Link — Petrits, Kopp, Majoros — Horváth, Gyttsaü, Mihók, Klötzl, Fekete. MTE: Szakái — Kanyó, Kálmán I. — Kálmán II., Bertha, Pazar — Varga II., Dettko, Karácsonyi, Németh, Ránies. Karácsonyi inditja el a labdát és miüdkét csapat kiveszi részét a támadásokból. A 10. perc végre szögletet hoz. Ezt Fekete Íveli, pattog a labda, végre Majoroshoz kerül, aki kapásból fölévágja. Közben kidomborodik a TSE fölénye és állandóan ostrom alatt tartja a mohácsi kaput, Mihók 20 m-es szabadrúgása magas, majd Fekete lövése csúszik hajszálra a léc fölé. Utána Patakfalvi nagy bombáját Szakái fogja. Újra a TSE balsaárnya támad, de Fekete szép beadását lekésik a belsők. Utána Klötzl került jó helyzetbe, de hatalmas lövése a kapufáról csattan gyertyába, veszélyes a helyzet, Kanyó felszabadít. Most az MTE ér el két szögletet egymásután^ de a TSE védelem tisztáz. Patakfalvi—Klötzl— Mihók adogatás után utóbbi lövése a kapus zsákmánya. A 35. percben Kanyó hendsze miatt 11-eBhez jut a TSE, ezt Mihók értékesíti. 1 :0. Fekete szögletrugása jelzi, hogy a TSE tovább is támad és a 44. percben gólt is ér el. Hopp—Mihók—Klötzl összjáték után, a balösszekötő Mihó kot teszi ki, aki a rosszul helyezkedő kapus mellett 2 : 0 ra emeli a gólarányt. (44. p.) A II. félidő 4. percében már kialakul a végeredmény. Patakfalvitól i Hoppon keresztül indul a támadás, | szinte az egész támadósor lábán végigvándorol a labda, végre Horváth szép beadását Mihók kapásból lövi a léc alá. 3 : 0. A válasz egy nagy MTE helyzet, de Karácsonyi az üres kapu mellé lő. Majd Horváth szöglete hozza fel a honi csapatot, de Fekete lesen ál). Patakfalvi csak szögletre tud szerelni egy veszélyes mohácsi támadást, de ezt Varga II. mögéiveli. Fekete sarokrúgása ugyanerre a sorsra jut. Majd Gyüszü nagy lövése bravúrra készteti a mohácsi kapust. Újra mohácsi támadások fut nak, de Karácsonyi is, Németh is, magasra veBzi az irányzékot, Bertha szép lövését pedig Mezey robinzo- náddal védi. Majoros mögérugott szöglete még a meccs eseménye. Egyéb eredmények: BTSE—NSE 3:1 (2:0). Bácska—VOGE 1:0 (1:0). A bajai I* osztály Miután a BMTE t a Szövetség a bajnokságból törölte, a lejátszott mérkőzéseit megsemmisítette és az ősz- szes mérkőzéseinek két-két pontját Ö : 0 gólaránnyal az ellenfelek javára irta, a tabella 1936 szeptember 27 én az alábbi: X TSE ő 3 1 1 19—7 7 2 NSE 5 3 — 2 14—7 6 3 Bácska 5 3 — 2 7—16 6 4 B. MOVE 4 2 1 1 7—5 5 & MTE 4 2 1 1 4-6 5 6 BSE 4 2 1 1 6—9 5 7 BTSE 3 2 —— 1 4-5 4 8 VQGÉ 4 2 — 2 4—1Ö 4 9 BMTE é — — 8 Ö—0 — A Tóth Vándordíj A folyó hó 27 én lejátszott TVD mérkőzések eredményei: BTK—DAD 4 : 0. TSE II—TIKE 5 : 2. SzSE—ŐLSE 5 : 3. A tabella állása: 1 BTK 1 1 — — 4—0 2 2 TSE II 1 1 — — 5—2 2 3 SzSE 1 1 — — 5—3 2 4 ŐLSE 1-- --1 3— 5 — 5 TIKE 1--- --1 2— 5 — 6 DAC i--- --1 0— 4 — Kiadó a »Tolnainegyei Újság« Hírlapkiadó Rí. 50-60.000 dam61 bélgeííyaifomónuom e,adnáni e2y tömegben, so- ICUlUiyCIll rozatonként, vagy akár darabonként is. Vételár megegyezés szerint. Megtekinthető vasárnaponként délelőtt 9 és 10 óra között lakásomon, Kölcsey-utca ti. Kezdő és előrehaladott gyfljtőknek ajánlom. Hum Mihály, postaellenőr, Szekszárd. (650) Tolna vármegye Horthy Miklós köskórháza igazgatósága. 2291—1936. Versenytárgyalási hirdetmény. Tolna vármegye Horthy Miklós köikórház igazgatósága nyilvános versenytárgyalást hirdet Tolna vármegye Horthy Miklós közkórháza részére 1937. évi január 1-től 1937. óvi december 31-ig terjedő időben szükséges: I. élelmiszer, II. fehérnemű, férfi és Uői felsőruha, III. tüzelő- anyag, IV. fogyasztási anyag, V. gyógyszer, VI. orvósi kötszer, VII. irodaszer és nyomtatvány, VIII. műszer szállítására, IX. műszer javítás, valamint X. egyes anyagoknak a szekszárdi vasútállomásról a kórházba való befuvarozására. Az ajánlatot a Horthy Miklós kórház gondnoki hivatalánál 1936. óvi novembéi* 3-án délelőtt 9 óráig kell benyújtani. Később érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. Az ajánlatok 1936 'november 3-án délelőtt 11 órakor a kórházigazgatói irodában lesznek felbontva, ahol az ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlati űrlap és versenytárgyalási feltételek a kórház gazdasági hivatalánál a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, illetőleg vehetők át. Szekszárd, 1936 szeptember 28. Dr Treer István Debulay József kórházigazgató főorvos. 647 kórházgondnok. Molnár-féle nyomdai műintézet és szab- iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd. Értesítés. A nagyérdemű hölgyközönség b. tudomás sára hozom, hogy divatszalonomat október hó 1-én Arany János-utca 8, szám alatt levő házamba helyezem át. Pfi. városi kitflnő munkaerőtársammal a legkényesebb ízlést is kielégítő angol és francia munkák készítését vállaljuk. További szivet | pártfogást kér. Szekszárd, 1936 szeptember hó. Pozsgay Ilona i 644 nőiszabó. Pk. 1384 1936. Vh. 228/14)36, Árverési hirdetmény. I. Dr Manu József, II. Dr Krasznai Ferenc Ügyvédek által képviselt I. Hadaró lózsefné II. Esterházy Pál herceg hitbiz. bírt. javán 960+572 P 10 f tőke és több követelés já. rulékai erejéig a tamási királyi járásbirósá. 1936. évi Pk. 1384., 1310/1925. számú vég. zésével elrendelt kielégítési végrehajtás fe]y„ tán végrehajtást szenvedőtől 1936 augusztus hó 25-én lefoglalt 1105 pengő 30 fillér^ becsQlt ingóságokra a tamási királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLL te. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a fog! lalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégi* tési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, Ságpusztán! a malomban leendő megtartására határidőül 1936. évi október hó 15. napjának délután 2 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, sertések, hordók, motor, széna, sertésól, búza, árpa s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével — el fogóin adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610—1931. M. É. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Tamási, 1936 szeptember 19. Szabó Andor 645 kir. bir. végrehajtó«. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 2033—1936. tkv. sz. Árverési Mrdetniéng-ktvnnat. Pongrácz Pál böjcskei lakos végrehajtat tónak, Meló Istvánná szül. Galó Rozália és kiskora Öaló Sándor bölcskei lakosók, végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 107 pengő 80 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a duna- földvári királyi járásbíróság területén levő, Bölcske községben fekvő s a bölcskei 30&0. számú tjkvben A f 1. sorsz. 744. hrsz. alatti 259 Q-öl területű 753. számú ház udvartérrel ingatlanra 1260 P kikiáltási árban; A t 2. sorsz. 1547. hrsz. alatti 50 O-öl területű szántóföld tiflllői káposztásban ingatlanra 36 P kikiáltási árban.; az ti. o. 706. számú tjkben Á f 1. sorsz. 989/c—Va hrsz. alatti 1 hold 500 Qöl területű erdő Öreg- szigetben ingatlan végrehajtást szenvedők: nevén álló Vs részére 210 pengő -kikiáltási árban; dea 30S0. számú tjkvben foglalt ingatlanra az árverés a Pongrácz Pál javára bekebelezett holtiglani lakásszolgalmi jogot és a Galó Sándor és neje szül. Bukács Anna javára bekebelezett holtiglani haszónélvézéti jogot nem Sértheti, elrendelte. Az árverést 1936, évi október hó IB. napján délelőtt 9 órakor B ö 1 c s k e községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közűi tfl ház a kikiáltási ár felénél, a többi ingatlanok pedig a kikiáltási -ár kélharmaídárrát alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/,-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképös értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elóleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadqi és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§- 1908: LX. t.-c. 21. '§.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási «I százaléka szerint megállapított bánatpénzt M általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 i XLI. 25. §). Dunaföldvár, 1936 junins 24. 652 Dr 6ulyás, kir. járásBftó*.