Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-09-04 / 72. szám

1935 szeptember 4. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Olcsóbb lett a 630 (VILLÁM tisztító V11« LH n SZAPPANPOi 8) 22 és 44 filléres csomagolásban mindenütt kapható I Ezzel tisztit mindenki I — Kitüntetés. A kormányzó meg­engedte, hogy Vaczek Lajosnak, a kanadai magyar kir. konzulátus fő­igazgatójának a külügyi szolgálat te­rén kifejtett működésért legfelsőbb elismerése tudtul adassák. Kitüntetett földink, aki pár héttel ezelőtt járt Bzekszárdon, legközelebb az alexan­driai magyar konzulátus vezetését fogja átvenni. — Eljegyzés. Kutas Sárikát el­jegyezte K o 11 a i Géza Szekszárd. (Minden külön értesítés helyett.) — Evangélikus templom Tengelicen. A Budapesten tartott C. E. világ- konferencián nagy érdeklődést kel­tett Rajjobetina Prosper, királyi vér­ből származó madagaszkári lelkész, aki meglátogatta jó ismerősét, Lehel JTerenc tengelici ev. lelkészt, akivel a párisi egyetemen ismerkedett meg. A madagaszkári előkelő vendég meg­lepetéssel látta, hogy Tengelicen nincs ev. templom, mire elhatározta, hogy előadó körútra indul és a gyüleke­zeti előadások jövedelmét a tengelici templom építési alapja javára fordítja. Rajjobelina lelkész kőrútján minden­felé telt házak mellett beszélt és fá­radhatatlan agitációja oly szépen gya­rapítja az alapot, hogy a tengelici evangélikus templom építését nem­sokára meg lehet kezdeni. — Kinevezés. A Ganz és Társa Yiliamossági R.-T. igazgatósága leg­utóbb tartott ülésén Spányi Gyulát, a villamossági osztály mérnökét, dr Spányi Leó szekszárdi Ügyvéd fiát kinevezte főmérnökké. IGLÓI DIÁKOK Gervay Marica, Jávor Pál, Kabos Gyula, Gózod Gyula és a magyar rádiógárda közre­működésével — A szekszárdi zárdaiskolában a beírások f. hó 6-án és 7-én lesznek. — UJ utrnester- A vármegye al­ispánja a VII. utmeBteri állásra be­helyettesítette Lunova Jenő szek­szárdi lakost. — Iskolai beiratások. A belvárosi és a Béri Balogh Adám-utcai rém. kát. elemi népiskolákban az 1935—36. tanévi pótbeirások folyó hó 6. és 7-én -délelőtt 8—12 óráig lesznek. Beira- tási dij 1 pengő. — A Béri Balogh Adám utcai iskola tanulóinak ünne­pélyes iskolai évmegnyitója — Veni Sancte — folyó hó 10 ón, keddén reggel fél 8 órakor less a belvárosi plebánia-templomban. Szentmise után megkezdődik a rendes tanítás. A belvárosi iskola tanulóinak iskolai év­megnyitója és a tanitás kezdete — építkezés miatt — később lesz. Ezt az időpontot folyó hó 8-án a bel­városi plebánia-templomban fogják kihirdetni. — Táncverseny Tolnán. A tolnai űriünk augusztus hó 31-én rendezték meg az újonnan átépült Duna Szálló kertbelyiségében idei táacversenytt­' két. Csek Jenő községi főjegyző el­nöklete alatt működő 6 tagú jury a következő döntést hozta: 1. Horváth -Zsuzsa—Villányi István (slowfox), 2. Kliegl Edit—Nyerges Pál (wals.), 3. Gyikos Mária—Villányi Sándor (an­gol keringő). A táncversenyt igen hangulatos kis mulatság fejezte be, •mely a hajnali órákig tartott. Tolnamegyei asztalosmester a volt abesszln császár veje Az egész világ sajtóját hetek óta az olasz—abesszin-ügy tartja izga­lomban, hiszen nincs kizárva, hogy ez az egyelőre Eszakkeletafrika kis részére korlátozott viszály hatalmas konfliktusok csiráját hordja magában. Midőn ilyen viszonyok között min­denki fokozott érdeklődéssel figyeli az abessziniai eseményeket, különös szenzációt jelent a Pécsett megjelenő „Dunántúl“ cimü napilap közleménye, mely arról szó), hogy néhai Menelik négusnak, Abesszínia egykori ural­kodójának a leányát egy tolnamegyei asztalosmester vette feleségül. A fel­tűnő híradás egyébként a következő­képpen szól: — Az elmúlt évszázad utolsó év­tizedének legjelentősebb eseménye az a háború volt, amely Olaszország és Abesszínia között tőrt ki. A háború 1896 ban az olasz hadsereg katasz trófális vereségével végződött. Menelik császár csapatai a To se Ili őrnagy vezetése alatt harcoló csapatokat Amba-Aladzsinál felkoncolták, majd az aduai völgyben megsemmisítették a Baratieri tábornok vezénylete alatt álló olasz fősereget is. A békekötés után AbesBzinia gaz­dasági fellendülése hatalmas iramot vett. Menelik császár felhívására Magyarország területéről is nagyon sok iparos vándorolt ki Abesszíniába, többek között Gál János paksi esperes plébá­nos asztalosmester fivére is. A jómegjelenáaü, intelligens tolna megyei iparos Addisz Abebába ke­rült, ahol hamarosan Menelik négus palotájában saükséges munkák el­végzésére kapott megbízást. A magyar asitalosmeeter és Me nelik egyik leánya között rövi­desen szerelem fejlődött ki, ame­lyet még rövidesebben házasság követett 1903 körül. Menelik császár 1909 ben beteges­kedni kezdett, fia nem volt s igy unokáját akarta utódjává tenni. — Menelik 1913-ban meghalt, unokája pedig a belső viszály miatt nem ke­rülhetett trónra. Most, hogy Abesszínia annyi gon­dot ad Európának, felelevenednek esek az emlékek, amelyekről mint távolban ködlő érdekességről csak I nehezen lehet néhány szóra bírni a ' magyar rokont, Paks népszerű és I kedves lelkipásztorát. — Halálozás. Súlyos veszteség érte Babay Gézát, Gerjen község nyu galmazott főjegyzőjét. Felesége ssü- letett Hesz Stella rövid szenvedés után folyó hó 1-én a szekszárdi kór­házban 54 éves korában meghalt. E hó 3-án helyezték örök nyugalomra a szekszárdi alsóvárósi temetőben és lelke üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot ugyanaznap mutatták be az Urnák a szekszárd-belvárosi plé­bánia templomban. Linka Ottmár Tolna község nyu­galmazott főjegyzője életének 53. évé­ben folyó hó 2 án rövid szenvedés és a haldoklók szentségének felvétele után meghalt és nagy részvét mel­lett 3 án helyezték örök nyugalomra. Korai elhunytát özvegye sz. Lemle Mária kiterjedt rokonsággal együtt gyászolja. — Augusztus havi vajárjegyzés. Az Országos Tejgazdasági Bizottság Kö­zös Árjegyző Bizottsága az elsőendü, pasztőrözött teavaj nagybani elszá­molási árát f. év augusztus havára 2 652 pengőben állapította meg. Ezzel kapcsolatosan közöljük, hogy a tolna­megyei gazdaságok és tej szövetkeze­tek folyó hó 5-én, csütörtökön kö bös küldöttségben járulnak a föld* müvelésügyi miniszter elé, hogy a tejtermelő gazdáknak az uj tejrende­letre vonatkozó kívánságait előter­jesszék. A küldöttségben a vármegye képviselői közül dr Pesthy Pál nyug. igazságügyminisztsr és dr Klein An­tal vesznek részt. — Elhunyt kilencgyermekes anya. Tárnok Lajosoé szül. Pavlákovics Anna, szekszárdi államrendőrségi fel­Ugyelőhelyettes neje augusztus 30-án 45 éves korában meghalt. Temetése folyó hó 1-én volt nagy részvét mel­lett. Az elhunytat férjén és kilenc gyermekén kívül nagyszámú rokon­ság gyászolja. — 8 fillél* nem nagy pénz, de már ennyiért is kap egy csomag mVillám“ tisztító szappanport. El­ismert minőség, Haidekker gyárt­mány ! — Szerdán és csütörtökön Bol- váry Géza remekműve Bacsukeringő című románc kerül bemutatásra a Vi­lágmoziban. Chopin első szerelméről szól ez a filmremek. A nagy zene* szerző zongorájánál ül. A nagyszemü, ábrándos nézésű fiatalember ujjai alól csupa vággyal, csupa szerelemmel telve száll a dal, de borong benne valami nagy szomorúság is, — egy megtiport, leigázott nép sóhajtása: a lengyel bánat. Nemcsak lánglelkü mű­vészetével, hanem karddal kezében is szeretne küzdeni a lengyel szabad­ságért. Barátai és első szerelme bál­ványának heroikus önfeláldozása meg­mentik a nagy zsenit a biztos haláltól. — TUzoltónnepély Bonyhádvaras dón. Az önkéntes tüioltóegylet 1930- ban alakult meg s első tagjai most kapták meg az ötéves szolgálati ér­meket. Az ünnepségre szeptember 1-én Bonyhádról Knábel Vilmos tűz- oltófelügyelővel egy tüzoltóküldöttség ment ki és ugyanilyenek érkeztek Majosról és Tévéiről is. A falu apraja­I nagyj» jelent meg az éremkiosztásnál, amelyet Knábel VilmoB felügyelő I megnyitóbeszéde vezetett be. A tüz­I oltókat nemcsak tűzoltói kötelességük ISKOLASZEREK füzetek, iró- és rajzszerek, festékek, ecsetek és^ mindennemű iskolai szükségleti cikkek dús és legjutányosabb beszerzési forrása b MOLHÁR-Iéle RT. könyv- és popimkedése Telefon: 37 Szekszárd, Kaszinó-bazár Telefon: 37 Iskola- és egyéb könyvek kötését jutányos áron készítjük A rövidhullám eddig o rádió gourmandjainakcse- megéje volt— az Orion 222-vel a kótlámpás hallgató mindennapi szórakozása lesz. mmm minden Orion rá dió kér IZ1 eskedőnét kapható teljesítésére buzdította, hanem egyben arra is intette őket, hogy a hazának hű polgárai maradjanak és ne hall­gassanak a nemzetiségi agitátorokra. Majd kiosztotta a szolgálati érmeket, mire az igen jól iskolázott zenekar a Himnuszt játszotta. Utána néhány gyakorlatot mutatott be a tűzoltóság, majd diszlépésben elvonultak a meg­jelentek előtt, amivel az ünnepély vé­get is ért. Késő délután és este tűz- oltóbál volt a vendéglőben. A bonyhád- varasdi tűzoltóság szép összetartásról és busgóságról tett tanúságot a meg­érdemli, hogy a községi elöljáróság hathatósan támogassa. Frontharcosok talál- koz ója. A szekszárdi 1 / frontharcosok főcso­\^»pjr / portja folyó hó 7-én, szombaton este 8 óra- wry kor tartja rendes havi v összejövetelét az Ipa­ros Székház nagytermében. Szombaton és vasárnap magyar film IGLÓI DIÁKOK a Világ-moziban — Színigazgatók Tolna vármagyé- ben. Tolna vármegye területén az 1935—36. színi évadra a vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő színigazgatóknak adott játszási en­gedélyt : 1. Dombóvár Fodor Osz­kár, 2. Szekszárd Darvas Ernő, 3. Bátaszék és Bonghád Kallós József, 4. Dunaföldvár, Paks, Tamási óa Tolna Pataki József. — A C8endrendelet Szekszárdim. A belügyminiszteri rendelet értelmó- ben az angnsztaB 1 én életbelépett cseudrendeletet a ezekszárdi rend­őrhatóság vezetője a kővetkezőkép­pen alkalmazza. Helyi vonatkozás­ban a legfontosabb és számottevő forgalom Béla tértől a Garay téren át az államépitészeti hivatalig, to­vábbá a Rákóczi utcán az újvárosi templomtól a Széchenyi utcán a kór­házig bonyolódik le, tehát ezeken az útvonalakon este 10 órától reggel 6 óráig az autókürtjelzés tilos. Kivé­telt képeznek a mentők és tűzoltók." Amikor ezt a rendeletet az autó és motorkerékpárok tulajdonosainak tu­domására hozzuk, hozzáfűzzük azt is, hogy a rendőrhatóság az eddigi­nél fokozottabb figyelemre hívja fel a közönséget, különösen az utak át­járóinál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom