Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-12-24 / 104. szám

1935 december 24.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

9

fény, levegő sarkalta a nautikát, sí árnyakat adott as embernek. — As a munka nem volt robot, as a munka imádkosis volt.

Kikor benyitott a helyiségbe, sürü füst fogadta. Persse, „ebéd“ után mind rágyújtottak. Nemcsak a ben* tiek, de a jövő-menő utasók is. Mind itthagyta ssivarjának egypár pöffintését. Itt szabad volt dohányozni. A többi, áruval rakott, helyiségben nem. fiát még es is. Arról folyt a vita, miképp lehetne kevesebb vámmal be hozni as árut. Melyikposstóbóllehet többet „kihozni“ ?

Barna ur megint elemében volt. ügy festett ebben as ttvegkalitban, .mint a polip as akváriumban. Hatalmas pénscsomók feküdtek előtte, át •salagosva, rendben, ó ssokott segíteni a péns, a felséges péns átssá- molásában. Nagy. bizalom I Ki is hass- flálta Barna ur. — Mintha megnőtt *vólna, mintha más ember lett volna, mikor kussó simogatással tapadt kese a robot eredményére, a pénsre. Arca . kipirult, tenyereit egymáshos dör- ssölgette, cigarettája tövig égett a tintatartón.

— Ssép kis plüss, megint ssép -kis plüss, — hehe, hehehe, — és indult a ssekrény felé, a főnök felé, — most már görnyedten, lerogyva, mintha istentissteletre menne s most, moBt mingyárt leborul as oltár, a

.pénz oltára előtt.

Mikor visssajött, sseme Bánáthy ■Bemébe ütkűzött.

y; Mit tenne doktor ur, ha ennyi pénze volna ? Mit keadene vele ? Merre menne vele? Hehehe.

Próbáljon gondolatot olvasni Barna ur.

. — Gondolatot ? Hehehe. Inkább jsénst. Mindig pánst. Még többet, miiidig többet.

Hogy én mit tennék a péns- '«el? Mit kezdenék vele? Átengedném másnak a tülekedést és élnék ssépen. I

" - — Élne ssépen. Hm. Mi as, hogy ssépen ?

A többit nem mondta hangosan. Hát van ennél ssebb élet is a világon ? Egy ilyen „hivatalban“ ülni és belegyönyörködni a pénzbe. Míg ha másé, is,, de látni, hogy gyűlik és remélni, hogy nekem is ' lesz és ad !4ig vágyni utána és latolgatni as eshetőségeket, tanulni, mindig tanulni

• ssersés mesterségét, mftvéssetét. Hát van ennél ssebb élet a világon ?

. „ As utolsó mondatot már megint hangosan mondta és várta, hogy mit fog rá felelni es az idegen, es a doktor ur. , r> , r.

— Yan, — van ssebb élet, -— folytatta Bánáthy. Tudja Barna ur,

. esép as tisennyolc esztendeig tanulni, -kincset szerezni a léleknek, aztán folytatni a tanulást, mindig, szomjasan, hogy szórhassuk a lelkünket szerte a világon, mindenüvé, ahol „ Sötétség van. Szépen élni! 0 yan nagy a világ, olyan keveset iáihat belőle a ssegény ember. Utasni men- * nék. Azt sem tudom hova előbb, "'annyira só várgok az után, hogy mehessek, repülhessek, szabadon, mess■ »se. Szépen élni I — tüzesedett bele

* beszédbe Bánáthy — és mennyi, mennyi jót, szépet lehetne cselekedni,

'ha sok pénzem volnál

Folytatta volna tovább, de össze- rezzent, mert as egész bttró ijedten nésett as ajtó fslé, ahol a főnök szigorú kontúrjai megjelentek.

£ Nyilván sokallotta a nem idevaló j beszélgetést, as időiopást, Bánáthy ; Pedig megfeledkezett arról, hogy itt | a kartoték nagyobb ur, mint a lé■ lek. Egy csomó ttsleti levelet tett

^Bánáthy elé.

HOL BIZTOSÍTSUNK!

a „Fonclere“.^

az egyik legnagyobb és legelőzékenyebb magyar biztositó társaságnál, amely tűz-, jég-, szavatosság- és életbiztosításokat

a legelőnyösebben köt.

Szekszárdi fiDguiksd: Szekszárdi Népbanknál.

— Tessék doktor ur, tessék átnézni, aztán kérem szignálásra hozzám, j

Olyan furcsa volt, hogy most munkát osztanak ki neki. Ilyen munkát, ami nem is munka, csak dolog. És olyan furcsa volt pányvát kötni a szárnynak 1 Amott, a túlsó oldalon, az ő igazi életében még csak most- fejtette volna ki igazán mindazt, amit íme most el kell hallgatnia. Nem Bsóssátyárkodás ez, ó, nemi Su<ya van minden szónak, minden hang- hordozásnak, hiszen arról van szó, hogy milyen is as a szép élet ? laté nem, ennyi robot után 1 ó igen, abból aztán kijut éppen elég a legszebb pályán dolgozó embernek is.

Barna ur még nem fejeste be. Mikor a főnök alakja eltűnt, a főnök leánya meg az ablaknak fordulva öoportréjával foglalkozott a tükör előtt, odalépett Bánáthy asztalához, mintha keresne valamit, astán szinte sziszegve fej este be as előbbi ess- mecserét.

— Ezek maguk, látja doktor ur, esek maguk, ilyennek képzelik a ssép életet. Jegyesse még magának, tanulja meg, hogy a péns a leggyönyörűbb dolog a világon, abból soha sem elég, annak a hajszolását mi nem szoktuk abbahagyni, mert akkor hűtlen lesz hozzánk mindörökre és üthetjük bottál a nyomát. Ugyám.

— Te szegény Kuli, gondolta magában Bánáthy, de nem folytatta a beszélgetést. Belemélyedt a sivár, száraz levelekbe, a sablonba. Egyik olyan, mint a másik, mindegy. Le kell gyúrni az egéss csomót, közeleg a 6 óra. Da ha ez mindig igy fog menni ? Est, csak ezt csinálni napról- napra, ezt és semmi mást, semmi ssebbet, akkor ...

Nagyot sóhajtott, homlokáról elsimította haját, szemüvegét megtör ül- gette és a pspirhalmaz fölé hajolt.

A főnök lánya befejezte mára a munkát. Már indult is. A küszöbön, félig a kalitka senyvedői kösé, félig az apja felé dobta a szót:

— Megyek, megnézem azt az uj autókarosssériát, világoson jobban ki tudom választani.

A kalitka néma csendbe merült. Csak a papirosok zizegtek, egy egy toll koccant meg a tintatartó fenekén s az itt hagyott füst terjengett lomhán, mintha menekülni akart volna innen.

As egyik tacskó, mindegy, hogy melyik, hiszen olyan egyformák voltak a görnyedésben megivelődött hátukkal, hogy nem is volt érdemes megkülönböztetni őket, odatipegett Bánáthy asztalához és halkan figyelmestette :

— Nem érdemes sietni, doktor ur, nem érdemes. Hajjaj, itt hiába mutat hatot as óra 1 As utolsó félórában rohanja meg as üsletet minden nyavalyás vevő és mi addig haza nem mehetünk, mig as utolsót ki nem rakták az utcára. Mert a vevőnek látni kell, hogy itt a büróban is milyen lázas munka folyik, hogy nekünk milyen jól megy 1

Bánáthyt kicsit szivén ütötte ez a felvilágosítás, de csak futó moao'lyal felelt. Titokban ugyan már megcirógatta szemével az óra nagy mutatóját . . . még 20 perc, még 10 perc, jön a felszabadulás, itt lehet hagyni a kalitkát, hasa lehet menni, haza! De hát ha itt más a ssokás? Mit lehet tenni?

A régi munkakör, as perese más volt, as fogta as embert, as nem akarta elereszteni, ott astán örömmel, lélekkel lehetett dolgozni. De — hol van as már?

Eszébe jutott első iskolás napja. Leültették a padban, úgy, mint itt ehhes as asztalhoz, aatán a tanító bácsi magyarázott, magyarázott, tréfált, meBélt. Akkor a tanító bácsi volt a főnök ur. Csodálatos, mennyire hasonlít a főnök ahhoz a régi iskolamesterhez. Vagy csak asért, mert as is öreg volt ? Szóval, mesélt a tanító bácsi, de ő, a kis iskolás már unta a zártságot, as egyhelyben ülést, felkelt és indult as ajtó felé s csak úgy menvést szólt visssa: hát én most már hazamegyek I

Most is érzi egéss világosan azt, amit akkor: Jól van, szép volt, megvolt, de nekem épp elég volt, megyek én már haza.

Igaz, hogy fülöncsipte a tanító bácsi és nem engedte haza, de as már nem fontos. Ez a fontos, hogy most, itt, éppen úgy belesajgott a szabadulás elérhetetlen vágya és itt sincB menekvés. Annak a régi kis fiúnak éreste magát és ha nem ssé- gyelte volna, biaony sírva borul as asztalra a levelek, a kartotékok közé. Vagy talán jó lett volna álomba sírni magát s aatán felébredni a csúnya álomból, felébredni a resedaillatu, napos íróasztalnál, átnézni a pompás úri lakásnak ablaksorára, a virágos erkélyre. Felébredni, átnézni azokra az ablakokra és látni, hogy a felesége ott olvas, késimunkásik. Aztán dolgozni, dolgozni, ott, abban a régi irodában, szeretettel, rajongással, boldogan, . mert csodaszépek a célok, amiket elérni akar s amik ott röpködnek, mint aranyssárnyu pillangók a végzet gyertyalángja körül.

Karácsonyi könyörgés

Irta: H. Kósa Anna.

A ködös, homályos roráték után felragyog a betlehemi esillag. Előttünk ég, ragyog, szelíd fénye. Szemünkön át lelkűnkbe tűz a szeretet lángja és régi, gyermeki áhitat ébred bennünk. FenyőillatOB, boldog, hittel teli kará csonyesték emléke, el nem múló varázsa éled. Időn és életen át a régi melegséggel hívogat és szépségét nem rontotta meg a világ annyi üres, léha, lelketlen ideje. Akiben él a hit, az tud minden küzdés, csalódás, keserűség dacára is hinni a karácsonyi örömben és gyermekké válik a sze- retetvágy óhajában. — Adni ? vagy kapni ? Olyan jó, nem várni embertől semmit, akkor ajándék minden, ami jut nekünk. Egy kedves szó, egy lélekkel telített tekintet, egy mosolygással takart hallgatás, egy kicsorduló, súlyos könycsepp, aminek tisztaságában benne tükrözik as emberi lélek gyengesége, megnyugvása.

Kesemre hajtom fejem. És lesárt ssemem előtt Uram a Te fényességedet látom. Mert ma as a nap van, amikor mindenen át Téged kellene kössönteni Ma ajándékot ad annak as ember, akit szeret. Vájjon Neked hányán vittek karáosonyi ajándékot ? Van ma as embernek aranya, tömjénje, mirrhája ? Ma küzdünk és asá- moluok, osstunk és ssorzunk. És, és üres késsel borulunk eléd . . . „ - De nem. .. Adom ast, ami tőlem telik. Hosom a ssivem és mindent, ami benne élt ebben as elmúlt időben. Élő, biboraseppjeiben benne van mindaz, amit gondoltam és érestesQ. Neked adom minden örömét és fáj- dalmát, diadalát és megalástatását, a benne feltörő vágyat, akarást és a csüggedést is. Tudom, hogy méltatlan Hozzád es as ajándék, de Te ,n viset is borrá változtattad, tekints reá s- minden emberi-gyöngeség, minden gondolat a Te dicsőségedet szolgálja. A kimondott ssó vert arannyá, as elvégsett tett drágakővé, a lepergett könny igazgyönggyé válikB őtted, ha a szeretet volt indítója. Vedd ast Uram, amit Neked ajánlok és ami nem érték talán a világ előtt, de nekem drága és féltett.

És mint a gyermek, ajándékot kérek Tőled én is. Add, hogy soha se hamvadjon el a láng lelkemben és a békesség bistonsága, a megelégedés megnyugvása éljen lelkem mélyén. Add, Uram, — hogy a hétköznapok szürkeségét több alázattal, több erő- vei győzzem. Jó és boldog napjaimban ne szédítsen el as öröm —- és a megpróbáltatás alatt ne kérdjem Tőled bisalmatlanul: miért, meddig, minek ? Add, Uram, hogy elvégessek minden munkát, aminek tervét, vágyát Te oltottad belém és soha se faradjak el a másokért végsett"dolgokban. Ne vágyjak pihenni addig, amíg előttem áll a kötelesség, sőt még esőn felüli tennivalóm. Engedd, hogy tisztán lássam as életet, hogy ne kívánjak magamnak többet mint minden testvéremnek, aki él a földön. Szenteld meg a ssivem, s szándékát, hogy sem szeretet, sem ellenszenv ne legyen benne több, mint amit a Te jóságod megenged. A magam örömét megosztom másokkal, de as ő bánatukból adj nekem,. — hogy helyettük is énnekem jusson a Szenvedés, amitől féltem azokat, akiket szeretek. Adj szárnyakat a. lelkemnek Uram, fényes és tissta álmokat, amikkel felékesitem a lelkem belsejét, úgy mint a Te karácsonyfádat ékesítik a csillogó ezüst ssálak ' s üvegharangok. Hogy át tudjak szállni minden felett ami sár és szürkeség és tövis, és tépő — és lerántana , a mélybe. Nemcsak magamért kérem Uram, hanem ásókért is, akiket nekem adtál, mellém rendeltél. Hogy tudjak én világítani és vesetni, ha nem iátok előre, s as utón bukdá csolva járnék ? Miodig kttldss nekem valakit, akinél ha parányi jót, de tehetek valamit. Ezt add meg nekem, hogy soha se fogyjak ki a szeretet- adásból. Puha és szelíd szóval, — élő és érző lélekkel tudjak segíteni mindig, — mindenütt. Mindenkinek ast adhassam, amit vár tőlem.

Add meg nekem — karácsonyi Jézusom — eseket as ajándékokat, hogy újra gyermekké szelídüljön minden vágyam és úgy tudjak örülni, mint ők a szent este boldog örömének. Csilingeljen lelkemben a bákes- Bég csengetyüje, — amit Te ígérsz az embernek, aki minden gyarlósága dacára is szivében őrsi a betlehemi csillag melegségét és fényét. És legalább újra gyermek; ajándékot váró, csodát váró, gyerinek-lelkü legyen minden ember, aki él, küzd, remél, dolgozik e földön 1 /.■