Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1935-06-26 / 52. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1935 junius 26. mellett. Ai áhitatosao éneklő bncBua procaBBsió élón elöljáróként haladó Róaaa Sándor „Bzebb jövőt* kívánva a leventéknek, kéafelemelésael kö- aiöntötte a leventéket. A példáé ma* gatartása aaakályí leventék éa a kö- teleaaégtndáat ismerő vesetőjllk aa andocaiak által meaaae földön Somogy* ban dicséretben réaieaültek, mert be biionyitották, bogy az Istenben gyökeredző mélységes bit megnyilvána lása mellett a asolgálatkész lángoló hazaszeretet hozza meg azt, amiért mindennap imádkozzunk éa dolgozzunk: egy boldog Magyarország megteremtését. — A nakl körorvosi állás betöltése. Dr Tury József naki körorvos fegyelmi Ügyében a harmadfokú fegyelmi hatóság is határozatot hozott és megerősítette az előző fórumok állásvesztésre szóló ítéletét. Az igy megüresedett körorvosi állásra a pá lyázat meghirdettetvén, az alispán az orvosválasztó bizottságba a maga ré széről Pető József várongi, Szíjártó László és Kremzer József szak esi me- gyebizottsági tagokat küldötte ki. — Csökkentették a OTI bírságokat. A kézmfliparos társadalom sürgetésére és az IPOK felterjesztésére a kormány akként intézkedett, hogy a hátralékban levő munkaadót az OTI legfeljebb a hátralék 10 százalékával bírságolhatja 'meg. — Olcsó utazási lehetőségek. „Virágos Kaposvár“ ünnepi napjai folyó hó 29. és 30-án lesznek. Junius hó 29 én tartja az ipartestület 50 éves fennállásának jubileumát, zászlószen- telését és díszközgyűlését. Délelőtt és délután a Somogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egylet lovas* mérkőzése a Turul sporttelepen. Utána kerékpárverseny. Este hangverseny és nagyszabású tűzijáték a Kaposvári Tu i rul Sport Egylet sporttelepén. Ju nius 30'án szenteli fel a Hősök temp lomát dr Rótt Nándor veszprémi püspök. Ezután lakodalmi és népviseleti felvonulás, majd népviseleti és népszokás bemutatók szabadtéri színpadon a sporttelepen. Délután a színházban a „Karádi rozmaring“ bemutatása. Filléres gyors Szekszárd- Baja-Bátaszékről Dombóváron át. Mindkét napon az egész országból 50 százalékos vaBUti kedvezmény lesz érvényben Kaposvárra. Igazolványok darabonként 50 filléres postabélyeg egyidejű beküldése mellett a kaposvári polgármesteri hivataltól igényelhetők. — A paksi betörö vallomása. A paksi Kísb Pál Utóda cég kárára 1932 nyarától folyó évi május 24 ig terjedő időben folytatólagosan elkövetett betöréses lapások tettese Németh Imre 25 éves napszámos ellen a szekszárdi kir. ügyészség befejezte a nyomozást. Németh bevallotta, hogy a cégtől ellopott 1000—1500 pengő értékű különböző bélyeget, 4—5000 P készpénzt, 3—4000 P értékű árut. Az ügyben a főtárgyalást is hamarosan megtartja a törvényszék. — Megyebeli feltaláló permetező- gépe. Kovács Zoltán bátai lakos sűrített levegővel működő olyan fa, szőlő és növény permetezőre nyert szabadalmat, melybe a munkanapon csak az első esetben kell a sűrített levegőt benyomatni. Ezzel a készülékkel 15—18 méteres magestörssü fák is könnyen és tökéletesen meg- permeahetők. A gépnek saivattyuja nincsen és azt munkaközben nyomkodni sem kell, úgyhogy a munkás nak csak a szóró cső vet kell tartani és irányítani. —A találmányt Szék szórd kertészeti telepén a gazdasági felügyelőség, a városi főkertéss, a szekszárdi városgazda és sok más megjelentek előtt bemutatták és ki- 1 ^ próbálták, mely alkalommal működése kifogástalanul tökéletesnek és eredményesnek találtatott. A készülék vitéz Kulacs Alajos mechanikus nál Bátán megrendelhető. — AZ Iskolaév végén. Óriási gondot okoz minden szülőnek, hogy milyen intézetbe, milyen internátusba adja gyermekét, milyen életpályát válasszon annak ? A Tanintézetek, Internátusok Részletes Tájékoztató Címtára könnyít a szülők gond ján, amikor eligazítja őket a kérdések, nevek, cimek útvesztőiben. Ennek a nagyszerűen összeállított Címtárnak most megjelent negyedik ki adását kívánatra bárkinek 20 fillér portóköltség beküldése ellenében in gyen és bérmentve küldi meg Erdős József hirdetőirodája, Budapest, VI., Teréz körút 35. — Hirtelen halál a vonaton. Simon Péter ódalmandi gazdasági cselédet kórházba akarták szállítani. A beteg állapota Nagykonda állomásnál hirtelen rosszabbra fordult, úgyhogy mire a vonat beért Ujdombóvárra, a szerencsétlen ember már meghalt. — Kifosztották a vendégel. Kovács Jóasef szekszárdi lakosnál e hó 11-én ismeretlen nő kért és kapott szállást. Másnap, amikor a vendég még aludt, a háziak elmentek hazulról. Mire hazajöttek, észrevették, hogy a tűz hely sütőjébe rejtett 30 pengőnyi pénzükkel eltűnt a szállást kért nő is. Kovácsék feljelentést tettek a rendőrségen és a tolvajnő, Marucsi Piroska, rövid idő alatt rendőrkézre került. A leány, aki lopásért már többször volt büntetve csak 10-én szabadult a fogházból. Bevallotta, hogy ssállásadónéjától a pénzen kívül, amelyet nagyrészben toalettcikkekre költött e), még ruhaneműt is lopott.' — Eltűnt gimnazista. Lehr Kon rád 16 éves nagyszékelyi születésű gyönki tanuló folyó hó 17-én lakáséról eltávozott, azóta nem tudnak róla. Személyleirása: 156 cm magas, arca hosszas, szeme kék, .távozásakor sötétkék BocBkay-sapka, szürke csikós kabát és nadrág volt rajta. — Villám által felperzselt épületek. A legutóbbi éjjeli zivatar alkalmával a villám Kakaódon felgyújtott két házat és olyan hatalmas tüzet okozott, hogy tiz perc alatt mindkét ház teljesen leégett. Ugyanakkor a faddi Bartal-féle György-majorban a villám felperzselte az uradalmi ser- téshizlalót. — Baleset tűzoltásnál. Dunaföld váron leégett Kelemen Ferenc gazdálkodó háza. A tűz oltásánál Kelemen 18 éveB leánya súlyos égéBÍ se beket szenvedett. — Kellemetlen éjféli látogató. Schal ler János tolnai Bzikvizgyáros jelentette a csendőrőrsön, hogy a napokban éjfél tájban a lakásán a felakasztott ruhák mögé bújva találta Kven- dek Frigyes napszámost, aki a múlt évben nála, mint szolga volt alkalmazva. Minthogy a házat jól ismerte, valószínű, hogy május 14. és 29-én nála történt lopásokat íb ő követte el. Kvandek a csendőrségen beismerte, hogy mindkét alkalommal ő lopott és hogy most csak a tettenérés akadályozta meg újabb bűntény elkövetésében. — Balesetek. Lenárt Imréné 28 éves decBi lakost e hó 18-án egyik lova arconrugta. — Újvári Mihály 14 éveB gazdasági cselédnek itatás közben a ló a jobblábát összezúzta. — Halasy István 56 éves sárpilisi gazda a kocsiról leesett és a balkarja eltörött. — Kántás József 67 éves medinai földmives 20-án a szé- násszekérről az úttestre zuhanva jobb lábát törte. — Betörés. Május 13 ra virradó éjjel eddig ismeretlen tettesek betörtek Szabó József tengelici lakos prés házába és onnan egy kerékpárt és némi élelmiszert loptak. — Ugyanaz éjjel Mann Lajos vegyeskereskedő kirakatát feszítették fel, honnan két vég vásznat és más árut loptak. A betörőket orságosan körözik. LEVENTE ÉS SPORT — Propaganda atlétikai viadal Ta má8iban. A MASz által megindított propaganda eredményeként a dél nyugati kerületben egyre-másra alakulnak meg az uj atlétaegyesületek. Tamásiban, ahol dr Günther Kornél orvos, a PEAC volt kiváló atlétája karolta fel az atlétika ügyét, Űrnap ján alakult meg a Tamási Tenisz Club atlétikai szakosztálya s min gyárt kiválóan sikerült atlétikai ver senyt is rendezett. — A bemutatóra meghívták a PÉAC nagyszerű gár dáját. Felvonult 520 levente a néző térre, hogy a vendég atléták mosgá eát megfigyelhesse. Természetesen mintegy 100 levente el is indult az egyes versenyszámokban és számos tehetség is akadt köztük. — A dr Trinn Zs. Zsongor kerületi előadó vezetésével átránduló PEAC verseny zőket egyébként ünnepélyes fogad tatásban részesítették s levente dísz század kisérte őket a versenypályára, ahol a környék intelligenciája teljeB számban jelent meg. Az üdvözlő beszédet dr Szabó Elemér főszolgabíró mondta, mely után a csodálatosan fegyelmezett levente diszszakaszok gyakorlatokat mutattak be, majd az atlétikai versenyre került sor. Legszebben a magasugrók szerepeltek: 1 Bebesi Gyula PÉAC és Megyeri | Jenő dr PEAC 180 cm, 2 Jozsa Dezső és Dévény László PEAC 175 cm. Távolúgrásban a kissé laza pályán Márkus PEAC 667 cm-t ugrott. A verseny után a tamási kaszinóban táncmulatság volt. — Űrnapján, folyó hó 20 án ját szották le a délnyugati alosztály bajnoki döntőjének első fordulóját Kiskunhalason a KAC és a PEAC között. Eredmény 1 : 1. A kiskunhalasiak vezető gólját az első félidő 28. percében Csincsák fejelte, a PEAC a második félidő 35. percében Halas révén egyenlített. Kiadó a »Tolnamegyel Újság < Hírlapkiadó Rt. A szekszárdi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 13.996—1934. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr Gulyás József szekszárdi ügyvéd végre- hajtatónak, Vigh Ádám és neje ' Vigh Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. §-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1600 pengő tőkekövetelés, ennek 1932. évi szeptember hó 13. napjától járó 8 °/„ kamata, 127 pengő 40 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 35 P költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Galabach István 17 P 26 f tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a szekszárdi királyi járásbíróság területén levő, Mözs községben fekvő s a végrehajtást szenvedők nevén álló, a mözsi 733' számú tvi betétben A I. 1—2. sorsz. 444. és 445. hrsz. kertre 268. öisz. házra udvarral a belietekben 1870 P 50 fillér kikiáltási árban, a fedezeti elvre tekintettel azonban ezen ingatlan a csatlakozott Gala- bach István végrehajtató kérelmére 3200 pengőn aluli áron el nem adható; a mözsi 1138. számú tkvi betétben A I. 1—4. sorsz. 3996/1. hrsz. szántók a Csere- földek dűlőben 4239- hrsz. szántóra a Tehénlegelő dűlőben, 7015. hrsz. szántó a Tolnai határrétek dűlőben és az 1. számú betét A lapján bevezetett közös legelőből járó Ve72o rész illetőségre Vig István (nős volt DoszMolnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd. pod Katalinnal) javára bekebelezett holtig, tartó haszonélvezeti, valamint özv. Vig Pg. rencné szül. Kvanduk Éva javára bekebefc. zett kikötményi joggal terhelten 738 P 50 f kikiáltási árban A telekkönyvi hatóság az árverésnek Mözs községházánál megtartására 1935. évi julius hó 13. napjának délelőtt 11 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881: évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár felénél, illetve kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908 :XL1 te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. évi LX. te. 147., 150., 170. §§- 1908. évi LX. te. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. te. 25. §.) Szekszárd, 1934 november 21. 466 Or Péter, kir. járásbiró. vételre keresek 16-os Brownlns pofláizíesuoert. livatalban. 467 | Hirdetmény. Pálfa községben a községi korcsma örökáron eladó. Érdek lődőknek bővebb felvilágosítást ad 472 Pálfa község elöljáróságaMOZI Igazgató : KRENNER JÓZSEF Szerdán, junius hó 26-án Csütörtökön, junius 27-én este 7 és 9 órakor | • Helyirak: 40, 60 és 70 fillér ♦ | A világ legsikerültebb szines filmbohózata Mégis te leszel a párom Főszereplő: Eddie Cantor ! Paramount híradó ! Pénteken, junius hó 28-án este 7 és 9 órakor Szombaton, junius hó 29-én délután 3 és 5, este 7 és 9 órakor 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér Liane Haid és Paul Hörbiger legújabb zenés vigjátéka HHintlan tendÉi Magyar világhiradó Csak 1 napig! Vasárnap, junius hő 30-án délután 3 és 5, este 7 és 9 órakor 3 órakor a helyár 40,60, 70 fillér Magda Schneider és Theo Lingen főszereplésével : * Szökik n kislány A legnagyobb siker! aratott német vígjáték Mulatságos kiegészítő műsor!