Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1935-03-13 / 21. szám
tővé kell tennünk, hogy a szabad- termelés körében minél több szerepet kapjon. Az értelmiségnek azon* ban kötelességei is vannak és nem szabad elzárkóznia a néppel való érintkezés elől, ami pedig, sajnos, gyakori hibája ée ha vezető társadalmi réteg akar maradni, a nép szerete- téré és irányítására töreked- . nie kell. A kézműves ipari társadalom érdekében sokat tettem, de még többet szeretnék tenni. E téren, szerénytelenség nélktll legyen mondva működésem országosan elismert és ei nttal csak annyit jelentek be, hogy legközelebbi programmunk, amelyet a volt és nj kereskedelmi minisetekkel is megbeszéltem, már az ipari képzés és továbbképzés, a kontárság üldözése, a kisipari termeiéi hitel fokozása, az értékesítő szövetkezetek ajraélesztése és végül a kisipari auti nomia élet elé merülő anyagi és egyéb akadályok elhárítása less. Sok rész létkérdésről beszélhetnénk e téren, fenntartom magamnak azonban( azt, bogy azokat kisiparos barátaimmal külön beszéljem meg megfelelő alkalomkor. A kereskedelem. Sohasem voltam ellensége a kereskedő társadalomnak. Országokat naggyá a kereskedők élelmessége, szívóssága és találékonysága tette és szent hitem, hogy a szövetkezeti eszme, amelynek komoly barátja va gyök, minden nagyobb nehézség nél kül összeegyeztethető a tisztességes kereskedelem érdekeivel. Itt is ko moly lépéseket tettem és teszek, A kiskereskedőt ölő nagy áruházak versenyének szabályozása, a gyárak közvetlen árusításának megszüntetése lesz legközelebbi programmnnk. Reformpolitika. Reform időszak előtt állunk tisztelt Választó Polgárok. Érezzük, hogy a magyar közállapotok komoly változtatása nélkül tovább élni és fennma radni nem tudunk. Magam is telítve vagyok ezzel a gondolattal és el fogok követni mindent, hogy egy okos ób fokozatos fejlődést szem előtt tartó reformpolitika most már komolyan meginduljon. Éppen ezért a reformokról en gedják meg egy pár szót szólni. Kétféle reformpolitikus van. A forradalmár és a fokozatos fejlődés hive. Az első nem nézi az eszközöket, csak a célt és ezért nem egyszer több értéket pusztít, mint amennyit teremt. Mi ily módszerrel dolgozni nem akarunk. Komolyan számolnunk kell azzal, ha valakinek adni akarunk, valahonnan vennünk is kell. Első tehát a fedezet kérdése, amely nélkül lelkiismeretes politikus meg sem indulhat. Megtakarításokra van tehát szükségünk és e célból adópolitikánk oly átalakítására, hogy a közteherviselés alól edd<g még mindig menekülni tudó mobil jövedelmeket és tőkéket a reformpolitika céljaiba beilleszthessük. désének hosszú harca, a kereseti adó mellőzése, legújabban pedig a ha- szonbérleszállitás képezik határjeleit eme küzdelmemnek és csak örömömre szolgál az a megállapításom, hogy ez az átmenetileg itt ott félrevezetett népréteg, mily szeretettel jött vissza hozzám. Visszajött, mert megérezte, hogy ki az igazi özetlen barátja. lafézmények pártpolitikai eélokra való kihasználása. Eddig hallgattam róla, most azonban meg kell mondanom, hogy helyi gazda- és földmivestársadalmunkra nagy szerencsétlenséget jelentett, hogy olyan intézményeket, amelyeknek célja merőben gazdasági lett volna, egyesek pártpolitikai célokra kívánták felhasználni. Ezt ma már nem én, hanem az érdekeltek tekin- j télyes része állapítja meg. Esek a politika machinációk bomlásra, bajra vezettek egyfelől, másfelől hasznot I nem, csak bajt hoztak rájuk. Le kell dőlnie annak a kínai falnak, melyet emez intézmé nyék körül féltékeny rövidlátással építettek egyesek, mert az éppen magára az érdekelt földmivességre lett hátrányos. Éppen ezért a velük egyetértésben és sze- retetben működni akaró közéleti em bér komoly szavával kérem, ne adják oda magukat eszközül senkinek és ne hagyják magukat kihasználni. A városi lakosság helyzete. E városban az utóbbi években nagy éB szerintem érthető elkesere dés volt. Okait mindenki tudja, felsorolni feleslegesnek tartom. A szőlőgazdaság krízise kapcsán megnövekedett adók és közüzemi dijak olyanok lettek, amelyeket elbirni alig, avagy sebogysem lehetett. Nem az én dolgom a városi ügyekbe beavatkozni. Nem tettem éB nem is teszem, csak egészen kivételesen. Megtettem a közüzemi terhek enyhítésénél, a pótadó csökkentésénél és tán megteszem a rendkívül súlyos problémát képező aszfalt kérdésénél. Remélem, hogy sikerülni fog az alispán ur által megállBpitott magas pótadókulcsot jelentékenyen csökkentetni, részint további államsegélyek, részint a város adósságai terén elérendő kedvezmények utján. Az aszfalt kérdést is remélem meg oldhatjuk, ennél azonban a jövőre nézve kikötöm, hogy az érdekeltek ne szaladgáljanak olyanokhoz, akik Begiteni nem tudnak, akinek a miniszter maga mondta, hogy képviselőtök úgyis eljár, tehát kár volt oda menniök. A magyar értelmiség szerepé A többi társadalmi osztályokról is meg kell emlékeznem. Sohasem ta gadtam, hogy nem vagyok hajlandó a magyar intelligencia kikapcsolásával politikát csinálni. Az események igazoltak. Kerületem értelmisége tö mör sorokban áll mellettem és ez nekem nagy elégtétel. A magyar középosztály, sajnos, túlnyomó résat fix fizetésű alkalmazottakból áll. Ezírt nagy jelentőségűnek tartom annak kiemelését, bogy a magyar pénz megrontására irányuló minden törekvéssel szemben teljeB erővel küldeni fo gok, mert az adósok helyzetének javítását nem ezzel, hanem egészen más irányú intézkedésekkel kell megoldani. A magyar értelmiségnek egy részét el kell vonni az eddig látoga tolt pályáktól, a nevelési reform kapcsán a gyakorlati élet felé kell irányítani a fiatal nemzedéket és leheNem a vidékre, hanem elsősorban a fővárosra gondolok itt, ahol közvetlen tapasztalásból tudom, hogy mennyi vagyon és mennyi jövedelem bújik ki egészben vagy részben a terhek alól. A közigazgatás reformja. A közigazgatás okos és racionális reformja feltétlenül szükséges. Ez felszabaduló munkaerőket és költségeket jelent, melyek majd bekapcsolódhatnak a reformpolitika munkájának előmozdításába. Agrárproletáriátus. Nem tagadom, bár lesznek, akiknek nem tetszik, hogy a magyar földbirtok eloszlása nem egészséges. Szükségünk van kispo'gári egzisztenciákra e téren is nagyobb mérv* ben. Itt semmi áldozatot sem tartok drágának, de hangsúlyoznom kell, hogy a magántulajdon szentségét tel jes mérvben megvédendőnek tartom. Az agrárproletáriátus tulnagy az országban és a társadalmi rendünk kiegyensulyoződása kívánja, hogy erről az osztályról fokozottabb gon* doskodás történjék. Alkotmányjogi reformok. A gazdaságpolitika terén tehát sok, nagyon sok tennivaló van még hátra és en erre összpontosítanék minden figyelmet, mert az alkotmányjogi reform bár szintén időszerű, korántsem oly sürgős, mint az előbbiek. Én az alkotmányváitoztatás terén konzervatív érzésű ember vagyok. Itt minden lépés századokra kihat és kötelez bennünket a magyar alkotmány évezredes története is, hogy meresz újításoktól tartózkodjunk. Nem titkoltam és nem titkolom ma sem, hogy a választójog reformját szükségesnek tartom és komolyan sajnálom, hogy a most elkövetkezendő választás, rajtam kívül áltó okok folytán, nem a titkosság jegyében fog lefolyni. A királykérdésben őszi beszámolóim alkalmával elmondottam álláspontomat. Ahhoz semmit hozzátenném vagy abból elvennem nem kell. Ezt a kérdést egy párt sem sajátíthatja ki magának. Csak örülni lehet' annak, hogy az eredetileg éles ellentétek mindennap jobban tompulnak és ma már nincs vita afelett, hogy e kérdés megoldásánál egyedül a nemzet érdé kei lehetnek az irányadók. E téren nézetem szerint a népakarat szabad és spontán kialakulása útban van és csak az van még hátra, hogy e kialakuló akarat megnyilvánu ásának küpolitikai akadályait elhintsük. Semmiesetre sem szabad e kérdést napirendre fűzni addig, amíg ezek az akadályok fennállanak. Felekezeti harcok kiküszöbölése. Máris hosszabb lett beszédem, mint ahogyan azt szerettem volna, ezért be >s fejezem, csak két divatos jel* szóról, mondhatnám veszedelemről kell megemlékeznem. Aki engem ismer, az tudja, hogy én emberek közt foglalkozások és felekezetek szerint különbségét nem tettem és nem is teszek. Teljes erővel szembe fogok szállni oly irányzatnak, amely magyar és magyar közt gyülölséget, egyenetlenséget akar szítani e téren Parlamentarizmus, alkotmány* védelem. De minden erőmmel küzdeni fogok az ellen is, ha a magyar nép akart* tának kifejezésére hivatott páriámén* tarizmns, alkotmányosság ellen bárhol bárki is fel akarna lépni. Alig pár 24 órával ezelőtt alkalmam volt e téren a miniszterelnök úrral bizalmasan beszélni és nem hallgathatom el, hogy az általa közölteket a legteljesebb mérvben megnyugtatónak kell tekintenem. Felhívás az ellenpárt jelöltjéhez. Mielőtt a küzdelmet megkezdenénk ellenjelöltemhez fordu’ok. Komoly szóval, hivó szóval, de egyben utolsó szóval is. Ssavahihető tanúink vannak arra, hogy a legutolsó napokban sőt órákban is kinyilatkoztatta, miszerint a harcot a győzelem reménye nélkül csak azért veszi fel, mert ezt a „zászló becsülete“ igy kívánja. Engedje meg, hogy erre neki a következőket izenjem. A. két párt pro- grammja közt köztudomásúlag alig van lényegbeli eltérés. Erre és egyéniségére tekintettel a zászló becsületéről tehát szó sem lehet. Egészen másról van itt szó. Arról, hogy a pártharcoktól az utóbbi időben annyiszor meggyötört polgárság lelkét megkíméljük felesleges izgalmaktól s tegyük végre lehetővé a testvérimre elkerülésével a lelki összhang megteremtését. Ne higyje, hogy félreállása rá erkölcsi lehetetlenség. Ellenkezőleg, ha hallgat a polgárság zömének kérésére — sőt merem állítani, saját emberei közül is a józanabbakra — nemcsak a köznek, hanem magának is jő szolgálatot tesz. Ma ez még nem késő, holnap talán az ieBz. Tudjuk, hogy sok idealizmus van benne, bizuok, hogy ez győzedelmeskedni is fog nála. Ám ha csalódnánk, a harcot kér- lelhetlenül fal fogjuk venni. Ma a zászlót választóim ismét kezembe tették. Kemény kézzel fogom azt meg s viszem előre. Nem fogok hátranézni, mert tudom, hogy akik ma mögöttem állnak, ott is fognak maradni. Lelki közösség a kerülettel. Tisztelt Választó Polgárok I E percben Önök előtt egy politikus áll, mégis szeretném, ha engem nemcsak annak tekintenének. En e percben e vidéknek, városnak szülötteként állok itt, akit a politikának folyton változó, hullámzó kapcsolatain kívül a születés, a verség, a baráti kapcsolat és az érzések ezer láncolata fűz ide és aki éppen ezért fokozottabb kötelezettséget érez szőkébb hazájával szemben a jövőben is. Hogy a múltban igy éreztem, azt nekem ma itt hangsúlyoznom tán felesleges is. Az én eddigi működésem tehát maga egy program, amelynek ez a mai beszéd csak egy hal* vány fotográfiája. Igazi programomat talán rövidebben kellett volna kifejezni és ez az, amivel beszedemet be is fejezem. Programom csak egy: az leszek, aki eddig voltam I Molnár-féle nyomdai műintézet én szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekssárd*
