Tolnamegyei Ujság, 1934 (16. évfolyam, 1-101. szám)

1934-03-07 / 19. szám

1934 március 5. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 a kitételét, amely a báboru rokkant- jai Biámára is ugyanazokat a ked vezmónycket kéri, amiket a vitézek kaptak. A Tolnamegyei Hírlap, úgy­mond Main, politizálással vádolja tes­tületiteket. Ki kell jelentenünk, hogy mi nem lehetünk ellentétes álláspon­ton a hatóság vezetőivel és ha mi a főispán, alispán, polgármester és a kerület képviselőjénél tagjaink érde­kében eljárnak, zz annál kevésbé politizálás, mert a rokkantaknak az államhatalom képviselőit kell meg­keresni sérelmeik orvoslására. Ne­künk, rokkantaknak az az érdekünk, hogy a mindenkori kormányhoz for dnljunk és ne a lábnál keressük azt, amit a fejnél akarunk elérni. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a közgyűlés köszönetét szava zott dr Őrjfg képviselőnek, vitéz Vendel polgármesternek, Fass Kál mán elnöknek, továbbá Stauber mér­nöknek, akinek a rokkantak egye­teme érdekében előterjesztett javas latát magasabb fórumok is honorálták. Dr Nemes Andor tartott ezután hosszabb beszédet, vázolva a Szövetség szükségességét, hasznát és eddigi si­kereit, majd elmondta, hogy a Föld bérlők Szövetkezete közgyűlésén azzal támadták a HORSz-t, hogy az az oka a szövetkezet felszámolásának. Á támadást visszautasítva kimutatta, hogy az említett szövetkezetnek azért kell megszűnnie, mert tagjai a nagy terheket nem képesek, vagy nem voltak hajlandók megfizetni. A szö­vetkezet vádaskodója azzal kérkedett, hogy a Földbérlő Szövetkezet vezetői önzetlenül működtek, holott az igaz­HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Hl az Igazság? Nem azért, mintha az valami kü­lönös érdemet jelentene, csak a tár­gyilagos igazság érdekében térünk vissza ismét srra, hogy ki is kezde­ményezte azt a vizsgálatot, amely hivatva van a városi dolgokat nyugvó­pontra vinni. A vizsgálat gondolatát dr őrffy Imre pendítette meg első ízben és azt a városi párt készsége­sen magáévá tette és Szabó János képviselőtestületi tag az általa szerkesztett, mindenre kiterjedő szakszerű indítványába bele is foglalta. Az üzemek racionalizálása érdé kében kiküldendő bizottságot drHagy mássy Zoltán főispán és dr őrffy Imre képviselő kérték a pénzügy*, illetőleg a kereskedelmi minisztérium­ban. A bizottság a tegnapi nappal meg is érkezett, azonnal megkezdette működését és ‘reméljük, hogy tud oly megoldást találni, amely az üze­mek techuikai kihasználását illetőleg oly megtakarításokat eredményez, hogy abból a tagadhatatlanul magas üzemi dijak mérsékelhetők lesznek. Nem ellenzéki politika érlelte meg tehát a város gazdálkodásának felül­vizsgálatát, hanem minden politikán felül álló azon célkitűzés, hogy a város mindeD rendű és rangú lakó sának pótadó- és közüzemi terhein, kulturális és gazdasági visszaesés nélkül, a lehetőség szerint a legsür­gősebben segíteni kell. — Kinevezték a paksi kir. járás­bíróság elnökéi Az igazságügyim niszter előterjesztésére a kormányzó őtőméUósága dr Kuür Rezső II. fize tési csoport jellegével biró szegedi kir. törvényszéki bírót a paksi kir. járásbíróság elnökévé cevezte ki. ság az, hogy a HONSz-nál egyetlen fizetett tisztviselőn kivül senki sem kap semmiféle cimen díjazást. Lelki­ismeretlenség tehát annak a résiéről, aki díjazásért dolgozik, azt fogni rá az önzetlenül munkálkodóra, hogy anyagi érdekből cselekszik. Mi — végzé beszédét dr Nemes, — emelt fővel utasíthatjuk vissza a gáncsos- kodók machinációit, mert mi ingyen dolgosunk bajtársainkért, azok öz­vegyei és árváiért. Dorogi István javaslatára jegyző­könyvi köszönetét szavaztak a veze­tőségnek, majd Gergely István szám­vevőségi tisztviselőt alelnökké, Main József tanítót pedig titkárrá válási tották. Dr Őrffy képviselőnek a köz gyűléshez intézett levelét olvasták azután fel, amelyben háborús baj társait üdvözölve Ígéri, — hogy ügyeikben ezentúl is mindig eljár, majd elnézést kér, hogy a rajta vég­zett műtét miatt nem vehetett résst a közgyűlésen. A számadás, pénztári jelentés és a jövő évi költségvetés elfogadása után Pesti Károly ismertette az uj rokkant- törvényt, majd Main József arra hívta fel a közgyűlés figyelmét, hogy ez a kormány volt az, amely a háború óta legtöbbet tett a hadi gondozottakért és hogy minden remény megvan arra, hogy a jö vőben még fokozottabb mértékben fog segíteni a hadiözvegyeken is. A közgyűlést Vass elnök igen J formás, lelkes és hazafias beszéde I zárta be. — Főispánunkat üdvözlő a Szak* SZárdi Daloskor. A Szekszárdi Dalos kör folyó hó 4-én Petz Hubert kar nagy vezetésével este fölkereste vár­megyénk főispánját dr Hagymássy Zoltánt lakásán, hogy mint a Daloskör diszelnökét névünnepén üdvözölje. A dalosok szépen kidolgozott és színe­zett magyar dalokkal köszöntötték szeretve tisztelt diszelnöküket, majd dr Tóth Bála főtitkár tolmácsolta a dalosok jókívánságait. Főispánunk kedves szavakkal mutatva rá a ma­gyar dal nemzetépitő munkájára, meghatottan köszönte meg a ked­ves és meglepetésszerü megemléke­zést, majd megvendégelte a daloso­kat, kik több kedves dallal köszön tötték főispánunk jóságos életpárját is. — Kinevezés. Dr Hagymássy Zol tán főispán, tb. szolgabiróvá kine­vezte dr Bátsmegyei Lajos vm. köz­igazgatási gyakornokot, a paksi fő szolgabirói hivatalhoz beosztott tb. vármegyei aljegyzőt — Zajti Ferenc szekszárdi elő­adása. Szinültig megtelt szombaton délután a szekszárdi vármegyeháza nagyterme, ahol a közönség óriási érdeklődéssel hallgatta Zajti Ferenc­nek, az Indiát beutazott kiváló ma­gyar tudósnak a rejtelmes és kin­cses keleti országról szóló, többszál vetített képpel illusztrált előadását. A magyarral legközelebbi rokonság­ban álló bún népek évezredes, cső dás kulturemlékei tárultak fel a kö zönaég előtt, amely lelkesülve látta és hallgatta őstörténetünk már már ködbe vesző, lélekemelő bizonyité kait. A pompás, tudományos előadás ssünete közben Kovács Zisi művészi hivatottságra és kiváló mnzsikalitásra valló kuhnráit zongorajátékában gyö nyörködött a közönség. — Alapszabály jóváhagyás. A bel­ügyminiszter a Paksi Sport Egylet alapszabályait jóváhagyta'. — Tanitóválasztás. Az izményí ág b. ev. elemi népiskola tanitójánl az iskolaszék megválasztotta Balassa Dezső oki. tanitótr— — Miniszteri vizsgálóbizottság Szak- j SZárdon. Előző számunkban megírtuk, hogy Szekszárd város képviselőtes- I tülete a városi párt és a polgármes- | tér előteljesítése alapján azt kérte a kormánytól, hogy szakközegeivel vizs­gáltassa felül Szekszárd vagyonkeze­lésének a menetét, valamint üzemei­nek adminisztrációját. A városi párt ugyanis azt szeretné, hogy a lakos­ság a szakemberek véleménye alap­ján tisztán lásson és ne legyen ki­szolgáltatva a felelőtlen demagógia megtévesztő munkájának. A belügy­miniszter a költségvetések és a szám adások helyszíni vizsgálatára még a múlt héten kiküldötte dr Hódy Sán­dor számvőségi tanácsost, míg a pénz­ügyi és a kereskedelemügyi minisz- térinm részéről esen a héten érkez­tek : dr Fóris László pénzügyminisz­teri titkár, Sslovák János keres­kedelmi miniszteri műszaki tanácsos és dr Flzchner Sámuel pénzügyminisz­teri könyvszakértő, míg z napokban érkezik Brooher Jenő kereskedelmi miniszt. elektromérnök. A bizotteágnzk ezek a tagjai különösen zz üzemek vezetésének a szakszerűségét, keres­kedelmi szempontból való megbíz­hatóságát fogják felülbírálni és meg­állapítják, hogy alkalmazást nyer e az ügyvitelben az az előrelátó ős körültekintő gondosság, amely elen­gedhetetlen feltétele a közvagyonnal való hűséges sáfárkodásnak. A Szekszárdi Cecilia Énekkar a belvárosi templomban e hó 4-én énekelte E. Stehle: »Salve Regina“ miséjét, mig 11-én elő fogja adni F. Witt: Missa i. h. S. Franciáéi Xaveri cimü szerzeményét. — Várkony pénztigylgazgató meg­gyógyult. Megemlékeztünk arról a könnyen végzetessé válható autóbal­esetről, amely a múlt héten Várkony Rea8Ő pénzügy igazgatót érte. Öröm­mel közölhetjük, hogy a balesetnek semmi komolyabb következménye nem lett és Várkony pénzügyigazgató már annyira jól érzi magát, hogy e hó 6-án hivatalát el is foglalja. — Társadalmi bizottságot szezvez- tek a tolnamegyei vitézek vitéz Makray Lajos tolnai plébános, pápai kama­rás elnökletével vasárnap tartott ér­tekezletükön. Az egyes járási had­nagyokat társelnökökké választották, mig a gazdasági albizottság elnöke lett vitéz Madi Kováts Imre (Ger- jen), a jóléti és propaganda albizott­ságé vitéz Sölley József (Dombóvár), a nevelési és sportalbizottságé vitéz Zerinváry János (Bonyhád) a muze­álisé vitéz Tánczps Gyula (Tamási), a művészeti albizottságé vitéz Tóth Márton (Hőgyész), a vigalmi albi­zottságé vitéz Makray Ferenc (Szek­szárd). — Néváltoztatások. A m. kir. bel­ügyminiszter megengedte, hogy Hart• mann György bonyhádi születésű szekszárdi m. kir. postaellenőr nevét „Hortobágyi ra, — Szeifert János bonyhádi születésű szekszárdi m. kir. államrendőrségi hivataltiszt nevét „Sziklai“* ra, — Nőthling Dezső bal maznjvárosi születésű mórágyi refor­mátus tanító nevét „ Várkonyiu ra, Schenek Árpád budapesti születésű ujdombóvári Máv. műszaki segéd tiszt, mozdonyfelvigyázó vezetéknevét „Somlai“ ra, — Kalinics József zá- kányi születésű ujdombóvári Máv. üsemi segédtiszt, kocsimester nevét „Mogyorósi“-ra, — Willutt János szentkatalini születésű ujdombóvári Máv. alkalmazott nevét „Völgyesi“- re, Gotthard Ferenc dombóvári szül. I ujdombóvári Máv. alkalmazott nevét I „Galambos*-T*, — Majer József j szomajomi születésű ujdombóvári Máv. J alkalmazott nevét „Márfai“-ra, — I Ehret János hidasi sattletésü ujdom­bóvári Máv. alkalmaaott nevét „Eret- nek“*M, — Frank Jóasef felsőle- pardi születésű dombóvári Máv. al­kalmazott nevét „Fenyvesi“ te, — Matovics Lajdor döbrökösi születésű döbröközi Máv. alkalmazott nevét „Majoros“ T9, — Piringer Mária volt sióagárdi, saedresi és várdombi, jelenleg karádi posta- és távirdatisat- viselőnő nevét „Parrag“-T9, — Wil tanger Mihály hőgyésai sattletésü saakályi Máv« alkalmazott veseték- nevét „VÍolá“‘T9 változtathassa. — Böjti konferencia beaiédek. A szekszárd-belvárosi templomban dr Erdélyi Gyula püspöki széttartó e hó 19 tői kezdődően négynapos kon­ferencia beszédeket fog tartani. A férfiak konferencia besaéde 19., 20., 21. éz 22-én este 7 órakor lese, úgy­hogy megjelenhet azon bármilyen fog­lalkozású egyén is. Eat követi 23 án a szent év méltó befejezéseként az egyházmegye minden templomiban tartandó saentségimádás, amely egy­úttal Virág Farenc püspök nagyböjti körlevelében kifejeaett óhaj saerint önként vállalandó böjti nap is less. — Fiiszázados szolgálati Jubileum. Ritka kegye a jó Istennek, hogy valakinek nemcsak hossan életet is ad, hanem bezaá határtalan energiát, fiatal, friss életerőt is. Ilyen nagy kegyben részesült Osötönyi Jóssef gátőr, aki ea év elején töltötte be szolgálati idejének 50 évét. A fél­évszázad óta dolgozó és 75 éves Giö- tönyi a Szekszárd—Bátai Armente- Bitő Társnlat szolgálatában áll, hol még most is fiatalos energiával látja el szolgálatát. Működését Borrévben keidte, majd hoBsaabb ideig Lankó- con volt és jelenleg Pörbölyön telje sit szolgálatot. Mindenesetre nemcsak megemlékezünk erről a szép és ritka alkalomról, hanem illetékesek figyel­mébe is ajánljuk, hogy kormányáéi kitüntetésre is elő kellene terjeszteni jntalmaiásnl és a fialatabb generáció okulásául. — Nők politikai szervezkedése. A Nemzeti Egység Pártjának női cso­portja Bikáoson e hó l én tartotta szervező gyűlését óriási érdeklődés mellett. Lengyel András helyi párt­elnök nyitotta meg a gyűlést, mely­nek tárgysorozatát Gangl János tit­kár ismertette. Ezután Jánosa Fe- rencné, a női csoport elnöke foglalta el az elnöki széket és közel egy órás mindvégig érdekfeazitö előadásban ismertette a Nemzeti Egység Pártjá­nak célkitüséseit, törekvéseit és nagy­szerű fejtegetéseinek hatása alatt a hallgatóság nem is fnkardett az él­jenzésekkel. — A színi Idény kezdete. Deák Lőrinc színigazgató 40 tagú táraula tával e hó 15 én, legkésőbb 17 én . kezdi meg Szekssárdon 5—6 hétre terjedő színi idényét és titkára a bér- letgyüjtést már a napokban meg­kezdi. Az igazgatóság hetenként egy­szer rendes helyárak mellett bérlet- szünetben fővárosi színészeket fog szerepeltetni éz ezúttal a szekszárdi közönségnek alkalma lesz Kiss Fe­renc, Lanrisin Lajos, Szedő Miklós és Ctelényi József művészetében gyö­nyörködni. — Női lelkigyakorlat kezdődik már­cius 12-én. A pécsi Női Lslkigya korlatos otthon zárt lelkigyakorlatai a nagyböjt! időszakban: márcim 12. i és mártins 25. Kezdet mindenkor a jelzett ntp délutánján. Részvételi dij a 3 napos lelkigyakorlatok egész idő­tartamára fűtés esetén 7 pengő. Hl egy helyrét legalább tizenöten jelent­keznek, 33 százalékos vasúti ked­vezményben rószesü'hitnek, ilyenkor a lelkigyakorlatok idejét a jelentke­zők választhatják meg. Cim: Pécs, Mátyás Flórián n. 42.

Next

/
Oldalképek
Tartalom