Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-02-01 / 9. szám

2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 február 1. spanyol-influenza, spanyolnátha, mely mini tudjak, mir több ízben végig- aziga'dott agy anil vin ai egész vili gon éa tizezerssámra szedte ildozatait. Influenzajárványok a téli éa a kora tavaszi hónapokban úgyszólván évről- évre fellépnek, de csak ritkábban öltenek veszedelmes jelleget. A betegséget influenzában meg betegedett egyének terjesztik és egyik egyénről a másikra köhögés, tüsszen­tés utján terjed, de szerepet játsza­nak : a késfogáa és a betegek által használt tárgyak is. Esaerint kerülni kell tehát a náthás, köhögés embe­rekkel való érintkezést. Ne vegyünk részt ilyen időszakban tömeges össze jöveteleken. Különösen olyan helye­ken, ahol zárt helyiségben hosszabb ideig tömegeknek kell tartóskodniok. Ilyen helyen a levegőt hamar telitik az influenza bacillusok, melyeket könnyen belélegezhetünk. Az egyébként is kívánatos gyakori, főként étkezés előtti kézmosást jár­vány esetén mindenkor szigorúan tartsuk be. Ha tu’fütött helyiségek­ből szabad levegőre kikerülünk, köny- nyen meghűlhetünk, azért óvjuk ma­gunkat minden esetben a felmelegedés ellen és kerüljük a nagy hőmérsék- vá,Hozásokat. A torok és garatürnek fertőtlenítő folyadékokkal való öblögetése hasznos, sőt az orrjáratok fertőtlenítő kenőcsökkel, olajokkal való bevonása is ajánlatos. Náthás, köhögés emberek mindig használjanak zsebkendőt, ne menjenek közel találkozás és besiélgetés alkal­mával senkihez. Kézfogás, kézcsók, csók mellőzendő. Különben is legjobb ilyen embereknek odahaza tartózkodni. Különösképpen óvni kell a gyermeke­ket, akik a betegség iránt igen fogé­konyak. A lakás egyenlő hőmérsék­letének biztosítása és gyakori szellőz­tetése nagy segitség a betegség meg­előzésében és leküzdésében. Lázas, influenzás beteg okvetlenül feküd­jön ágyba és minél előbb szakszerű orvosi kezelést vegyen igénybe. így vehetjük elejét a végzetessé vál­ható szövődményeknek. SZÍNHÁZ. Bár az influenza Darvas Ernő Szekssárdon működő színtársulatának a tagjait sem kimélte meg, a köte­lességtudás a betegségnél is erősebb volt és az előre megállapított műsor lejátszása eddig nem szenvedett fenn­akadást. A művészek egy része szem- melláthatóan lázas és indiszponált állapotban énekelt és játszott, azon­ban ennek dacára is teljes illúziót- keltő volt a munkájuk. Különösen Antal Nusi és Siménfalvi Sándor ér­demlik meg e tekintetben a közön ség elismerését azokért az áldozatok­ért, amelyeket az egészségük rová­sára hozták. Az utóbbi például 39'5 fokos lázzal játszotta végig a Both- achildok Oppenheimjét. Szombat este volt a bemutató elő­adása Martos Ferenc és Lajtai Lajos Rothschildok cimti bájos operettjé­nek, melynek vezető szerepében An­tal Béla (Jakab) jeleskedett part­nereivel Antal Nusival (Le Georges) és Vetési Irmával (Betty). Amit An­tal^ Béla és Antal Nusi produkáltak, arról csak a legnagyobb dicséret hangján lehet megemlékeznünk. Kü­lönös élménye volt ennek az előadás­nak Siménfalvi Sándor Oppénheimje. Annyi művészet, oly csodás embep- ábrázolás és psupasziy vo|t ez áz alakítás, bogy ezzel Siménralvit mél­tán a legjobbak közé kell sorolnunk. Körösi CsÖpi, mint mindig, most is bájou volt és a közönség jól mu'a­Dr Isgwn Adám tOzIfatelepe, Szekszárd Telefon: 21 ___________Kg»elyfl«i -t____________ Telefon: 21 El sőrendű, száraz MM, MertWin. szil, nydr, hasim ft flown} tűzifa |C Aprított gyertyán és szilt Villanyerőre berendezett fűrészelő- és faapritó-telep 787 Megrendelések a telepen, valamint a telep vezetőjénél, Fekete Géza lakásán, Szent László utca 14. szám és Weisz Andor ufságfizletében eszközölhetők. Tatai tojás- és dapabos szén kapható _____ to tt Szalay Gyulával lejtett mókás táncain. Kttrthy Kálmán imponáló fenségü fejedelmet ábrázolt és pom­pás volt Rögös Imr3 is. Horváth Trtlmája kifogástalanul illeszkedett az együttesbe, melynek egyik erőssége volt Matolcsyné Gudulája. Vasárnap délután ment Farkas Imrének a békeévek boldog idejére emlékeztető Nótás kapitánya, amely­ben ez egész személyzet nagy siker­rel szerepelt. Vasárnap este Az arany kakas vig játékból készült Fehér ló cimtt sláger- revü operettet játszották. Volt sok vidámság, tánc, kacagás és Antal Nusi, Antal Béla, Siménfalvi Sándor, Vetési Irma, Körösi Böske, Rogoz Imre, Szalay Gyula, Burányi Albin egyaránt ragyogtatták java művé­szetüket. Hétfőn közkívánatra másodszor játszották Fodor Lászlónak Csók a tükör előtt című színművét, amely ben újból megcsodálhattuk Antal Bé­lának, ennek a nagy intelligenciájú kiváló színésznek művészi tökéletes­séggel megjátszott védőügyvédjét, An­tal Nusinak lélekábrázoló tehetségét és Bogoz Imre minden bírálatot ki­álló játékát. Az előadás közönsége melegen ünnepelte a szereplőket. Szerdán a Nőegylet bálja miatt az Iparos Székházban játszik a társulat. Színre kerül Vőlegényem a gazember. majd megnyitójában Kovács Zoltán igazgató üdvözölte dr Halmos Andor kir. tanfelügyelőt, a törvényhatóság és a vármegyei gazdasági egyesület képviselőjét, Nagy István és Arany Dénes decsi lelkészeket, a Balogh főjegyző vezetésével megjelent elöl­járóságot, a tantestületeket s a nagy. számú hallgatóságot. Mayer József ifj. elnök üdvözlő ssavai után Virág Miklós ifj. jegyző olvasta fel a sióagárdi vándorgyűlés jegyzőkönyvét. Végvári: Nagy ma­gyar télben cimtt versét Bogár János adta elő hatásosan. Király Gyula I. éves tanuló a gyümölcsfák téli ápolásáról tartott tetszéssel fogadott, ügyes előadást, amely után az énekkar sikeresen adott elő régi magyar nótákat. Led- neczky István II. éves növendék „Hogyan érhetünk el nagy tejhoza- mot teheneinknél0 cimen tartott si­került, tanulságos és tetszéssel foga­dott szabad előadást. Bogár János, Fórizs Miklós, Badovics Nándor és Weisz Adám növendékek sok tapsot aratva mutatták be Sajó: „Magyar ének0 cimü szavalókórusát. A vándorgyűlést Mayer József iQ. elnök rekesztette be talpraesett be­széddel, amely után az énekkar a Rejtelmes gyilkosság és öngyilkosság egy öcsényl szőlőhegyi tanyában. Borzalmas bűatény tartja izgalom­ban ócsény, Szekszárd és Báta la­kosságát. Egy harminckétéves szép asszonyt meggyilkolva, holtan talál­tak az egyik őcsényi saőlőhegyi ta­nyában és a tanya pad'ásán fel­akasztva térdelt a tanya gazdájának a hullája íb. Az eset részletei egyéb­ként a következők: Ifj. tVőő István bátai lakos szom baton megjelent az államrendőrség szekszárdi kapitányságán és elmondta, hogy a hal- és baromfikereskedéssel foglalkozó felesége szül. Kristó Er zsébet e hó 23 án azzal ment el ha­zulról, hogy üzleti ügyekben Szek- szárdra utazik. Ugyanakkor több bátai asszony is utazott vele, akik estére valamennyien hazatértek, csu­pán az ő felesége maradt el. Kérte a rendőrséget, hogy kerestesse az asszonyt, majd annak a gyanújának adott kifejezést, hogy élettársit Dávid István őcsényi gazdálkodó, családjuk régi haragosa tette el láb alól. A rendőrkapitányságon jegyzőkönyvbe vették az eltűnést, majd azt tanácsol­ták a panaszosnak, hogy a szomszé­dos csendőrőrsökön is tegyen hasonló feljelentést. A feleségét kereső férj megjárta Decset és őcsényt, majd mikor Szék- saárdra visszatérve megtudta, hogy az asszony egy szekszárdi autón ment ki Dávid őcsényhegyi tanyájára, hét­főn kora reggel kivitette magát oda. A tanyaszomszédoktól megtudta, hogy Dáyid 23 án csakugyan odaérkezett egy asszpnnyal, azóta azonban nem látták többé. IQ. Vöő István erre betörte a tanya ajtaját és mikor be- j ment a szobába, borzalmas látvány { tárult elébe. I A megvetett ágyon fjlöltöive ott feküdt a felesége borzalmas sebekkel borított, vértől szennyes hu’lája. Az asszony koponyája fejszefokával két helyen is be volt zúzva, nyakát pe­dig a gégével együtt borotvával^ cson­tig elvágta a gyilkos. A rettenetes esemény már napokkal azelőtt tör­ténhetett, mert a holttest már csont keménnyé fagyott. — A rémes felfedezésről nyomban értesítették a csendőröket, akik a helyszínére sietve átkutatták az egész házat, majd a padlásra mentek, ahol egy gerendára felakasztva, térdelő helyzetben talál­ták Dávid István holttestét. Közben odaérkezett Kiss Gergely őcsényi főjegyző is a községi orvossal és az előzetes szemle alapján a bizott­ság azt a tényállást állapította meg, hogy Dávid az asszonyt meggyilkolta, majd felakasztotta magát. Az orvosi bullaszemle ugyanis semmi olyan kül- sérelmi nyomot nem talált Dávid hulláján, amely arra.engedne követ­keztetni, hogy ő is gyilkosság áldo­zata lett. Dr Gaal Dezső, a szekszárdi királyi ügyészség vezetője elrendélte a két hulla felboncolását, továbbá a leg­aprólékosabb nyomozást a rejtelmes­nek látszó eset minden részletének a felderítésére. Lapzártakor értesülünk, hogy a nyomozás során a csendőrök a hely­színén egy ujságpapirdarabot találtak, amelynek szélére kusza vonásokkal ez volt írva: Úgysem lehettünk egymáséi, főbb lesz igy. — Istók. Ebből most már bizonyítottnak ve­hető, hogy a gyilkosságot az öngyil­kossá lett Dávid követte el. A inezősazifasási szakiskola vfinMlése Dessen. A szekszárdi m. kir. mezőgazda- sági szakiskola iQusági gazdaköre január 29 én Decsen tartotta máso­dik vándorgyűlését. Az ifjúság Ko- vács Zo’tán igazgató s a tanári kar vezetése mellett érkezett Decsre, ahol a vendégeket a decsi gazdasági tan­folyam hallgatói várták és kalauzol­ták a kulturházba. Négy órára a kulturház megtelt a decsi gazdaközönséggel és a vendé­gekkel, mikor a gazdasági iskola énekkara Petz Hubert vesztése mel­lett elénekelte a magyar Hiszekegyet, Himnuszt énekelte el. Az ülés után az ifjúságot és a tanári kart a decsi gazdák hivták meg há­zaikhoz vendégül, majd este a gaz­dasági tanfolyam hallgatói rendez­tek a kirándulók tiszteletére a késő éjjeli órákig tartó zártkörű táncmulat­ságot. Greta Garbo és Ramon Novarro MATA HARI Madártani megfigyelések. A csonttollú madarak moBt már Tolna vármegye egész területén meg­jelentek, úgyhogy a MOSz gyönki madárvártája már csupán táplálko­zásuk iránt érdeklődik és e tekin­tetben már érdekes adatokat kapott. Az nem újság, hogy a Caltis-fa bo­gyóit eszik, amit az idén is meg­figyeltek Szekszárdon a megyeháza és Kaszinó kertjében, Gyünkön her­ceg Sulkowski Viktor parkjában, Felsőhidvégen pedig a kis ornitologus Bernáth György tudósítása szerint, aki varjubogyónak hevesi a Celtist, de zárójelben botanikai nevét is ki­írja a fának. Zerinváry János gimnáziumi tanár bonyhádi kertjében az olajfa termé­séből lakmároznak. Egészen uj ada­tokat közölt a madárvártával dr őrffy Gyula vm. főügyész. Kertjében a vadszőlő bogyóit szedegetik a csont­tollúnk. Erről a táplálókról még Warga Kálmán ornitológusnak a m. kir/ Madártani Intézet tágjának, ás Ámpelis Garrulus néhány évvel az­előtt tapasztalt 'inváziójáról itt mü­vében sem emlékezik meg, tehát úgy látszik uj madártani megfigyelés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom