Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-12-24 / 100. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

7

»Hát ha rosszra nem vélte a gye. rek, megbocsátok neki, a 30 krt is kiadom. Isten áldja meg teensuram, -köszönöm az igazságot!«

A lekvár.

Gyönkön volt dolga az öreg Lakatosnak, aki becsületes napszámos- ember és egyúttal harangozó is volt Némedin s felhasználta ezt az alkalmat a tiszteletesné asszony, hogy ottlakó édesanyjának üzenetet küldjön. A gondos mama egy köcsög baracklekvárral kedveskedett leányának, melynek elvitelét a harangozóra bizta, mit az meg is Ígért, mondván:

»Elfér az a tarisznyában hazáig!«

Éppen indulóban volt, ahogy a nagyvendéglői állás alatt megismeri Varga Péter komájának a kocsiját, ki ügyes bajos dolgait végezvén, éppen hazafelé indult Szívesen felvette a komáját és hogy könnyebben essék a dolog, a tarisznyát a kocsiülésbe tették. Viszontlátásuk örömére, meg a dolgaik jó végzésének tudatában több helyen is stációt tartottak, megkóstolván a hidegkúti, belecskai, meg a görbői csárdák borait, úgyhogy jó későn este, elázva érkeztek haza és a harangozó a kasülésből a két -tarisznya közül a komájáét vette elő,

^ 1932 december 24.

Lámpa mellett.

Hz éltél sötéten bámul a szobámba,

S a lámpa tüzére átkot ereget; •Üoeghomlokára titkos kezek írnak Kormos kis betűkkel esti rímeket.

üranyos fény karját a (elkemen érzem, fiz óra ütése perceket dalol;

,,. mintha hallanám a tóid szivét dobogni H keleti lelkű szőnyegek alól.

fl lámpa iángnyeioe énekei a nyárról: -Hpró fénybilientyűk forró ajakáról fl tűz muzsikáló ömlik szerteszét.

Puha csendbőlcsőben zokognak a hangok,

S a szivem tornyában lágy emlékharangok Szentelnek a télnek egy tavaszmesét.

ifi. vitéz Zerinváry Szilárd.

Karácsonyi álom.

Irta: . ... s .... r.

A hold, mint egy nagy tüzes tányér pislogott le az égről, de csak egy pillanatra, azután hideg, fagyos saempilláit ködös felhők zárták le. A szelek hatalmas zúgással porolták egyre tömörebbé a lelógó felhőket, majd mintha kilyukadt volna az ég párnája, sürtt hópehely borította be a földet a a szél jókedvében csak úgy -repítette a leszálló hótollat.

Az utcák lámpái pislogva ontották sárga fényüket s mélyen kihaltnak Játszott az egész város. De nem is csoda, mert bizony a hőmérő mélyen alásülyedt s ily dermesztő hidegben mindenki a meleg Bzobát kereste annál is inkább, mert karácsonyest ▼olt. Az Ur Jézus születésnapján, a szeretet születésének örömnapján a család spraját-nagyját összehozza a azeretet s a szegény és gazdag egy aránt körülveszi a tündöklő fenyőt, * fényárban úszó, avagy csak egy Két ssál gyertyától megvilágított ka rácsonyfát. Karácsonyestén együtt zzeretttok lenni azokkal, akik a szivünkhöz nőttek, legalább ,egy pillanatra feledni akarjuk a mindennapi nyomort, gondot, Örülni akarunk a •■eretet Betlehem felé vezető csillagával. ,

mely kenyérhéjon kívül egyebet nem tartalmazott.

Másnap reggel Vargáné kikereste a kasülést és reáakadt a lekváros köcsögre. „Milyen jó gondos ember az apjuk, hogy ilyen szép meglepetést szerez a gyermekeknek0, gondolta az anyjuk és jó karaj kenyereket vágva a hat éhes magzatnak bőven bekente lekvárral; sőt a ké sőbb kijózanodva felkelt Varga gazda is jóízűen ette a lekváros kenyeret és hütötte vele tüzes belső részét, semmit sem tudva a dolog lényegéről.

Pár hét múlva több levélváltás fényt derített a homályos eseményekre és a harangozó szembesittet- vén a komájával, kitudódott az ide gén vagyon eltulajdonítás. A tiszte letes urat felkérdezték a követelés iránt, mire ő 1 forintra tette azt, mondván, hogy a barack úgy termett, de cukor 1 forint ára kellett hozzá.

Sass teensur erre Varga Pétert a kár megtérítésére kötelezte, de az az ítélet ellen kifogással élt e szavakkal :

„Mivel hogy a gyerekek ették meg a lekvárt, a forintról ezennel lekö szönök“.

Az egyik utcasarok felől halk lépteket kapott föl a szól. Egy apró emberke árnyéka tűnt fel, amint bukdácsolva tipegett könnyes szemekkel, majd elérte a lámpaoszlopot s nekitámaszkodott, menedéket keresve a szél elől; kicsi sovány testét valami gyenge, foltos ruhácska takarta, lábai megdermedtek, mert a reájuk csavart rongyok nem adtak védelmet a hideg és a hó ellen. Fejéről lekapta a szél kis, lyukas kalapját s bozontos hajfürtjeit a hópelyhek borították kalap helyett.

Ránézett a lámpára s annak pislogó, sárga fénye rávilágított arcocs k áj ára, melyre ráöregedett a kis em berke gyengesége, szemei alá keserű karikák fagytak, apró, lila ajka megrándult, mintha sírni készülne s két csillogó szeme úgy csillogott elő arcocskája mélyéből, mintha az ég egy- egy csillaga tört volna utat a földre a hófelhőkön keresztül. De csakhamar megteltek a csillogó szemek könnycseppel, melyek apró patakként gördültek arcocskája redőin alá a hóba, majd kis remegő kezével le törölte szeméből a fájdalmat eláruló csöppeket, tovább vette útját, de a kegyetlen szél cibálta jobbra balra testéről az ócska, foltos ruhát s ar- culvagdosta fehér hópelyhekkel.

Lajcsika azonban csak sietett tovább s amint elért egy kivilágított ablakhoz, valami kedves melódia ütötte meg fülét. Megállt, figyelt s kicsi szive megtelt áhítattal, templomba képzelte magát ás imára kulcsolta össze kékre fagyott, remegő kezecskéit. Majd erőt vett magán, felkapaszkodott az ablakra, benézett s csodásat látott. Egy hatalmas, csillogó, sok mindennel megrakott fenyőfát, körülötte örömteli arceal térdelő s imádkozó gyermekeket, akik az ima elmondása után énekeltek, mig távolabb a gyermekek szülei örömkönnyes szemmel nézegették, hogy mily boldoggá tette a karácsonyfát hozó kis Jézus az ő gyermekeiket. | Lajcsika visszakúszott a földre, so- j vány, vézna testét a hideg minden i fájdalma gyötörte s abban a pici mellkasban szivecskéje összeszorult s I

hatalmas sóhaj hagyta el ajkát. —

— Istenként, hát esen a nagy földön mindenkinek kijut a boldogságból, mindenkinek juthat öröm osztályrészül, minden gyermeket hol- doggá tessess születésed estélyén, csak engem nem veszel észre, hát cask én hoszám, a szegény árvához ninosen senkinek egy meleg szava, nincsen aki magához öleljen, hát miért kell nekem ennyit szenvednem?

A jó édesapjára gondolt, akire csak úgy homályosan s elbeszélésből emlékezett, de akinek nevét mindennapi imájába foglalta. Eszébe jutott az édes anyja, aki a legutolsó szentestén mesélgetett neki a gyermekeket szerető Jésuskáról s bisony, akkor abban a pici szobában mindketten, édes anya és ő nagyon boldogok voltak, mert ott, körülöttük s velük minden imává s szeretetté változott, a meszelt fal, a kopott, de kedves bútorok s hogy ölelték, csókolták, szerették egymást.

De jött egy szomorú nap s édesanyját az ágyról leemelték, egy fedeles valamibe . . . tették s elvitték ki édesapja mellé egy nagy kertbe. S azóta nem jött többé vissza, pedig hogy szerették egymást s most még sem jön őt megsimogatni, megcsókolni. S minden fájdalmát kétszeresen érezte a fényben úszó ablak alatt. Remegő lábakkal botorkált tovább, a hideget már nem érezte, de a szive fájt, nagyon fájt. Elérte a templomot s edarogyott a templomajtó elé, könnyes szemeit mégegy- szer fölemelte a végtelenségbe, telve áhítattal, imával, szent megnyugvással. S testét valami melegség simogatta, valami gyönyörű zsolozsmát hallott, valami fényességet látott, szerető, láthatatlan kezek simogatták b átölelték, majd lassan emelték föl a csillagok felé. Egymásután repültek el a fényes csillagok mellette, majd hirtelen egy hatalmas, tttndé- ries fényben aszó palota kapuja előtt álltak meg. Lajcsika szemét lecsukta, még körülnézni sem mert, de igy is oly sok szépet látott s hallott. Valami gyönyörű melódiák ütötték meg fülét s az a fényes palota, mintha ezer csillag világította volna meg.

Itt is a Messiás születését Ünnepelték. Az angyalok kara a karácsonyfa körül zengett dicsénekeket, amíg az Ur, a jó Atya örömmel szemlélte gyermekeinek boldogságát. S mikor Lajcsika belépett, az angyalok

sorfala nyílt meg előtte, mely az Ur trónjához vezetett. Hirtelen eszébe jutott, hogy is fog az ő rongyos ruhácskájában az Ur előtt megjelenhetni, de íme már rajta is fehér ruha van s kis szárnyakkal dissitik föl az angyalok őt is. S amint a trónhoz ért, az Ur magához emelte Lajosi- kát, az örök szeretet oaókját oda- CBÓkolta homlokára s igy szólt hozzá: „Gyermekem 1 A* Isten, a te jó Atyád nem feledkezik meg a benne bízókról, az ót szeretőkről; te is biz.- tál h ennem s a te hited boldoggá tett téged. Most karácsonyi ajándékul visszaadom szüléidét, itt együtt élhettek boldogan, ahová nem ér fel az emberek könyörtelensége.

Lajcsika leborult, hogy megcsókolja az Ur lábait, de mire felpillantott, már édesapja és édesanyja ott voltak körülötte s mindhárman boldog ölelésben forrtak egybe. Millió harang zúgott és az angyalok kara dicsőítette a mindenek Urát, az Istent.

Mire hajoalodott, az uccán megkezdődött a forgalom, a templomajtóban az arra menők egy térdeplő, megfagyott kisfiút találtak. Mélyen alvó szemeire rácsukódtak a szem- pillák, bozontos hajfürtjeit hó borító be, megfagyott pici, kék ajka mosolyt árult el.

Szánakoztak rajta, megkönnyezték I és nem Bejtette senki, hogy LajosiI kának ezen az éjjelen teljesedett a | legszebb karácsonyi álma.

A Szekszárdi Rím. Kát. óvoda Közgyűlése.

özv. báró Schell Józsefné Sigray Klára grófnő elnök lésével e hó 21-én délután tartotta a szekszárdi megyeházán választmányi ülését, majd közgyűlését a Szekszárdi Római Katolikus óvoda és Gyermekmenhely- fenntartó Egyesület. Az elnöknő előbb üdvözölteaz egybegyűlteket. A jegyző könyv hitelesítésére felkérte Kovács Dávidnét és Schneider Jánosnét.

Dr Halmos Andor kir. tanfelügyelő olvasta fel ezután az elnök nőnek az elmúlt évről szóló, az egyesületi élet minden részére kiterjedő jelentését, amelyben megemlékezett dr Gaál Dezsőné alel nők nő céltudatos tevékenységéről, mellyel rövid időn belül fi4 uj tagot gyűjtött az egyesületnek. Köszönetét mondott a jelentés vitéz Vendel István polgármesternek, aki nagy megértéssel támogatta az egyesület által fenntartott népkonyhát, amely igy a hosszú és zord tél egész tartamára meghosszabbította a szegények étkeztetését, amelynek anyagi terhein sokat könnyített a főispán segítsége is.

Megemlékezett azután a jelentés arról, hogy az egyesület nagynevű alapítójának, özv. Simontsits Béláné- nak a halála évfordulóján requiemet, majd ünnepélyt tartott, melyen Horváth Károly újvárosi plébános mondott emlékbeszédet. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy Kiss Lajos szekszárdi apátplébánost, a választmány tagját felsőházi taggá választották, majd fájdalommal emlékezett meg az elnöknő arról a veszteségről, amelyet dr Kramolin Gyula vm. tiszti főorvos, özv. dr Herczeg Gyuláné az. Dicenty Flóra és Mirth László járásbirósági elnök halála okozott. Emléküket jegyzőkönyvben örökítették meg. Köszönetét mondott ezután a kösgyülés Szévald Oszkár alispánnak az egyesület állandó erkölcsi és anyagi támogatásáért.

Szévald Oszkár alispán olvasta fel ezután a számvizsgáló bizottság jelentését és az ő javaslatára a kösgyülés köszönetét mondott báró Schell Józsefné az. Sigray Klára grófnőnek, akinek áldozatos munkássága az a