Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-11-09 / 87. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1932 november 9. — Az államrendöreég bejelentő hivatalának és bűnügyi osztályának llj helyisége. A szekszárdi állami rendőrkapitányság bűnügyi osztályát és a bejelentő hivatalt, Könyöky Jó­zsef rendőrfogalmazó vezetésével folyó hó 7-én Garay-tér 18—20. szám alá (Népbank épUlet) helyezték át. Bűn- Ügyi panaszok felvétele, be- és ki jelentések (ki- és bejelentési lapok beadása, lakbizonylatok kiadása) hét köznapokon délelőtt 8 tói délután 2 óráig az nj helyiségben, — délután 2 órától, vasár- és ünnepnap egész nap a rendőrkapitányságon történnek. A be- és kijelentési Űrlapokat to­vábbra is a rendőék api tány ságon árusítják. — Szekszárd színigazgatója. A köz* oktatási miniszter az 1932/33. szini évadra az országot 1& szín kerületre osztotta. A szekszárdi kerület Deák Lőrinc sziiü'gasgatónak jutott. Ssek- szárd város mftértő közönségének is­mét alkalma lesz az igyekvő szín igazgató és müvésztársulatának nívós előadásaiban gyönyörködni. — A dombóvári népművelési elő­adássorozat megnyitása. A Dombó vári ItkolánkivUii Népművelési Bi zottság idei előadássorozatának meg nyitója vasárnap délután volt nagy- ■ számú közönség jelenlétében. Meg­jelentek ott ez alkalommal a megyei népművelési bizottság kiküldöttei dr Halmos Andor kir. tanfelügyelő ób Reitsi Péter népművelési titkár is. A Himnusz- eléneklése után a vár­megyei vendégeket dr Piukovich Sándor üdvözölte. Válaszuk után Illés Ilona elemi iskolai tanuló kedvesen szavalta el’Bayer Vanda áll. elemi iskolai tanítónő hatásos alkalmi köl­teményét. Sztolosik Lajos áll. elemi iskolai igazgató tanító bevezető szavai után dr Piukovich Sándor reálgimn.-**' tollár vetített képekben ismertette a magyar végvárak nevezetességeit. Igen kedves dialóg következett ez­után, amelyben elismerésreméltóan szerepeltek Regattini Rózsi és Právios Gizi iparostanonoiskolai növendékek. Külön elismerés illeti özv. Balássy Gyuláné tanitónőt, akinek szakavatott vezetése mellett az elemi iskola ének­kara öt énekszámot mutatott be obz tatlan siker mellett. A legközelebbi alkalommal, f. hó 18-án Herkner Nándor ób dr Piukovich Sándor lesz­nek az előadók. Szamárhurut Gerjenben. A ger jeni .iskolás gyermekek körében a b&kWut (ezsmárhurut) járványsze rüen lépvén*föl, vármegyénk alispánja a gerjeni községi és ref. elemi nép­iskolákat a járvány tartamára be­záratta. — Kedvezmény es gyOmölcsfaren- delés. Az Alsódunántuli Mezőgazda­sági Kamaránál kedvezményes áron lehet gyümölcsfákat rendelni, mert a földmivelésügyi minisztérium több ezer Jonathán, Batul és londoni Pepin alma oltványt utalt ki 50 filléres áron a kamarának szétosztás végett. Akik részesedni akarnak e ritka kedvez­ményes akcióban, sürgősen jelentsék be igényüket. Az 50 filléres árhoz csak a szállítási költség járul. Cól­szerübb az együttes rendelés, mert ebben az esetben a szállítási költség csökken. Bejelentések Gazdakamara, Kaposvár, címre küldendők. — Borlepárolási engedélyek. Vár megyénk területén az alábbi szesz­főzdék nyertek borlepárlási engedélyt: Leopold Mihály Szekszárd, Wolf Ar­nold Szekszárd, Szalbach Mátyás Mó­rágy, Krausz és Moskovits Egyesült Ipartelepek Paks, Freund Sámuel és Társai Paks. Az 1932—33. évben ki­termelhető b orpárlat mennyis ég vég­leges megállapítása csak november ben fog megtörténni, amikor a bor­párlat össztermelési keret végleges meghatározása után kerül a sor az egyes szeszfőzdék egyéni termelési keretének a végleges megállapítására. Addig a szeszfőzdék részére csupán keretelőleget határoztak meg. — Télre PÉCSI tojáeszenet vásá­roljon! Egyenlő értókO a POROSZ szénnel. — Leghálasabb fűtőanyag KEVÉS belőle SOK meleget ad Kar teilen kivOl. Házhoz szállítja KALÓRIA telep SZEKSZÁRD, Vasúti fasor. Te fefon 117. Kenyér a városi szegényháziakéi­nak. Szekszárd város polgármestere árlejtést hirdetett a szegényházban szükséges félbarna kenyér szállítá­sára. A hirdetmény alapján öt szek­szárdi pék tett ajánlatot, azonban ezek tárgyalás alapjául elfogadhatók nem voltak, mert minden egyes pék különböző tipusu és keverés arányú lisztből készült kenyeret kínált. Vitéz Vendel István po'gármester most ar­ról értesítette az érdekelt sütőket, hogy ajánlataikat Szekszárdon elő­állítandó 5 ös búzalisztből és 0—1 es rozslisztből 50 százalékos arányban keverendő kenyérre tegyék meg. — A Szekszárdi Iparos Otthon elő­adása Decsen. Vasárnap eBte zsúfolt teremben adta elő a Szekszárdi Ipa­ros Otthon mükedvelőgárdája Decsen a szekszárdiak előtt már ismert da­rabját, a „Tüzek az éjszakában*1 c. 3 felvonásos irredenta drámát. A ki­tűnően sikerült előadás nagy hatás­sal volt a megjelentekre. Az előadás sikere elsősorban a kitűnő hölgy- szereplőknek, FejeB Böske, Steiner Böske és Nepp Borbálának tulajdo* nitható, de nem maradtak el a siker elérésében a férfiszereplők sem. Az előadást BátasBéken is megtartják. — Szülői értekezlet. A dombóvári m. kir. állami elemi iskolánál vasár nap délután volt az első szülői ér­tekezlet. A népes értekezleten dr Tóth Pálné tanítónő volt az előadó, aki a halottak napjával kapcsolatban a hősi halottak kegyeletes megbecsüléséről értekezett. — Lakást változtatók figyelmébe! A szekszárdi államrendőrség felszó­lítja mindazokat, akik november else­jével lakást változtattak és a bejelen­tési kötelezettségüknek még eddig nem tettek eleget, a ki- és bejelen­téseket a Garay tér 18—20. szám alatt levő bejelentő hivatalban minél előbb tegyék meg, mert mu'asztásuk- kai kihágást követnek el és ilyen esetekben a rendőrség a legszigorúb­ban fog eljárni. — Körvadászat Nagymányekon. A Nagymányoki Vadásztárzaság vitéz Gutby Ferenc és dr Dimb Jenő ren­dezésével pompásan sikerült körvadá­szatot tartott. A vadászaton, melyen nemcsak környékbeli, hanem szek­szárdi és pécsi vendégek is voltak, 181 nyúl esett. A vendégek este disznótoros vadászvacsorára a nagy­mányoki társaság vendégei voltak. — Halálozás. Balassa Gyula ma gyarkeszii segédlelkész életének 27. évében négyévi eredményes lelkész! működés után alig néhánynapi szen­vedés után elhunyt. Végtisztességén a kerületi és környékbeli papság tel­jes számban megjelent. Súlyos veszteség érte Neizer Jó­zsef dombóvári kereskedőt, akinek felesége folyó hó 5-én hosszú szén védés után életének 68. évében el­hunyt. Nagy részvét mellett temet­ték vasárnap délután. Dr Friedmann Hillél kerületi főrabbi megható gyász beszédet mondott. Gratzl Rezső életének 37. évében a harctéren szerzett betegségében nov. 5-én Magyarkesziben elhunyt. Kedden helyezték holttestét örök nyu galomra. A megboldogultban Gratzl Gyula msgyarkeszi plébános testvér- öccsét gyászolja. — Eltűnt elmebeteg. Székelyi Pál 30 éves szekszárdi kisbödői lakos, aki könnyebb természetű elmebeteg ségben szenved és kezelés alatt áll, folyó hó 3-án eltűnt hazulról. Hozzá tartozói azt hiszik, hogy Bogyiszlóra ment Paksi Vince ottani lakoshoz. — Letartóztatott tolvajok. Almáéi Sándor 19 éves dunaszentgyörgyi gazdasági cseléd ób Lakk István 27 éves cecei lakos, aki legutóbb szin­tén Dunaszentgyörgyön dolgozott, a múlt hó 27*én egy gazdánál kuko- ricsfesztáson voltak, honnan éjféltáj­ban kisBé italosán haza felé indultak. Útközben észrevették, hogy Szarvas Mihály hentesüzletének egyik felső ablaka nyitva van. AlmáBi felsegí­tette barátját, aki ablakon benyúlt az üzletbe, honnan 8 kiló disznósajtot és egy darab főtt szalonnát ellopott. Hazaérve aztán megosztoztak a zsák­mányon. Közben Lakk ellopta egy istállóban alvó vándornak a kabátját is. Harmadnap azonban a csendőrök elfogták a két tolvajt és feljelentet­ték őket a kir. ügyészségen. — A gazdasági helyzet hatása a községekre. A hosszabb idő óta egyre kedvezőtlenebbül alakuló gazdasági élet hatása meglátszik a vármegye területén lévő vendéglőkön is, ame lyek köztudomás szerint sehol sem jövedelmező vállalkozások. Erre való tekintettel Apar község képviselőtes* tülete most a községi kocsma bérét 40 százalékkal szállította le, Kismá- nyok pedig akként határozott, hogy a bérlő az eddigi 450 pengő helyett ezentúl csak 100 pengőt fizessen évente. — Ellopták a kerékpárját, F. hó 7-én ismeretlen tettes ellopta Molnár József szekszárdi ruhafestő udvaráról Puch-gyártmányú kerékpárját. A tettes kézrekeritésére a rendőrség erélyes nyomozást vezetett be. — Balesetek. Orián Ferencné 42 éves óssáki gazdasági muokásnő « hó 6-án a létráról leesett. Súlyos suzódásokat szenvedett és a szek­szárdi közkórházba szállították. < _ Auth Mátyás 48 éves csapos, gyönki lakos folyó hó 3-án a szódáskocsiról oly szerencsétlenül esett le, hogy & balkarja eltörött. A szekszárdi köz­kórházban ápolják. — Bestiális iskolaszolga. Pinkula József 47 éves hőgyészi iskolaszolga az iskola takarítására küldött 10—12 éves leánykák ellen erkölcstelen me­rényletet követett el. Az emberi mi­voltából kivetkőzött ember saját be­vallása szerint bűnös üzelmeit már 1929. év óta folytatja és a gyerme­kek eddig azért nem árulták el, mert Pinkula cukrot és pénzt adott nekik hogy hallgassanak. Valahogy mégis rájöttek a bűnös üzelmekre a csend­őrök és az iskolaszolgát azonnal le­tartóztatták, majd beszállították a szekszárdi ügyészségre. — A vigyázatlanság áldozata. Vi- kidal József 10 éves harci fiú a na­pokban szüleivel kocsin Várdombra készült. Még ki sem mentek a köz­ségből, amikor a fiú az elég gyorsan haladó kocsiról oly szerencsétlenül esett le, hogy a kerék jobbkezét ösz- szezuzta. A szekszárdi közkórházban ápolják. — Magánjáró fűrészgépemmel tű* zifa fürészelóst és vágást házaknál igen olcsón vállalok. Steiger* fa- kereskedő, Szekszárd, Alkot­mány u. 1. Telefen 46. —- Gyermek baleset. Tóth János 1 és fél éves bogyiszlói fiúcska játék közben egy székről leesve jobbkar­ját törte. Beszállították a szekszárdi közkórházba. — Megdézsmált éléskamra. Ujdom bóvár községhez tartozó Alsósütvény pusztán október 24-ére virradóra is­meretlen tettesek betörtek Z o 1 n a y Kornél százados, főállatorvos lakásá­nak kamrájáaa és onnan 1 lelőtt nyulat, 3 foglyot, 3 tábla és 30 da­rab házi Bzappant, 1 hízott kacsát és egy Z. K. jelű zsákot elloptak. A tetteseket keresik. — Betörés a döbröközi vasútállo­máson. Október 29-re virradóra is­meretlen tettes betört a döbröközi vasúti állomás anyagraktárába. A tet­test valami körülmény megzavarhatta munkájában, mert semmit sem vitt magával. — Eleven fáklya. Borzalmas sze­rencsétlenség áldozata lett Windiscb György 24 éves döbröközi legény. Amint a szabad tűzön vizet forralt magának, egy a fűzből kipattanó szikrától a ruhája meggyulladt és hirtelen lángra lobbant. A szeren­csétlen legény annyira megrémült, hogy szaladni kezdett, amitől a tűz még erősebb lánggal égett, úgyhogy rövidesen égő fáklyar lett a legényből, aki súlyos égési sebekkel rogyott össze és irtózatos kínok között halt meg. — Baleset. Kovács Mihály 31 éves alsónyéki lakos október 30 án a pad­lásról leesett és sulyoB zuzódásokkal a szekszárdi kórházba szállították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom