Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-01-01 / 1. szám

1932 január 1. _____________ • TOLNAMEGYEI ÚJSÁG________ ._____________ 3 JB ■ i>, «aJiosVs , Igentisztelt vevőinknek boldog újévet kivernünk; megköszönjük cégünk iránt tanusitott bizalmukaty amelyre ezentúl is rá fogunk szolgálni. Szekszárd, 1932 január 1. Pirnitzer József és Piai áruháza. „ j \j* ri j *. t * l ! A háború előtt csendes mederben, bistos partok kö­zött folydogált az ember élete. Min­denki kiválasztotta jövendő élete- pályáját s mikor iskolai tanulmányait befejezte, már tudta, hogy hová megy és mi lesz belőle s ezek a tervek szépen valóra is váltak. Akár felsőbb iskolai, egyetemi tanulmányokat akart folytatni, akár rögtön elhelyezkedés után nézett, nem volt szükséges fel­tornyosuló nehézségekkel, ezerféle akadállyal megküzdenie és a sors nem husogatta keresztül egyik nap­ról a másikra az ifjú számításait, terveit, törekvéseit és a megélhetés, az elhelyezkedés, a pálya minden komolyan törekvő és dolgozni akaró számára bjztositya volt. S akik el­helyezkedtek, azoknak biztosítva volt a kenyerük, jelenjük és jövőjük za­vartalannak, nyugodtnak Ígérkezett s szinte matematikai pontossággal ki lehetett számítani életük elkövetke­zendő fordulásait, hogyan és mi fog elkövetkezni a jövőben. Á legény­éit után, a megnősülés, családalapí­tás, majd a. gyermeknevelés, utána egy kié házikó vétele, majd a nyug­díj elnyerése, nyugalombavonulás, mind mind szép sorban, akadályok, viharokj veszedelmek s gátló körül­mények nélkül következtek be egy- | másután. Pontos valószinttségszámi - | tással előre kiszámították.hogy 10—15 év után melyik fizetési osztály, há­nyadik fokozatába lépnek elő, hogy 20 év múltán mennyi lesz a fizetésük, s ugyanez volt a helyzet a magán­alkalmazottak, kereskedők ésiparosok- nál is nagy általánosságban. A had­nagy ki tudta studirozni, mikor lesz százados, őrnagy, a szolgabiró, hogy mikor lesz főszolgabirő, a törvény­széki jegyző, mikor lesz bíró, az adós ki tudta Bzámitani, mikor tör­leszti le adósságát, a bankár, ki hi­telezőiben és adósaiban egyaránt biz­hatott, lelki nyugalommal végezhette a pénzközvetitést, az iparosok és ke­reskedők pontosan tudtak kalkulálni, minden polgár tudta, hogy rendes, józan, szorgalmas, munkáséletmód mellett mikor tud összespórolni egy kis házra való tőkét, mikor köthet élet­biztosítást, mikor vonuljon nyugdíjba. Nem voltak a véletlenek oly gya­koriak, nem játszott a sors az embe­rekkel oly könyörtelen játékot és a békés polgárokat nem ütötték fejbe a nap-nap mellett jelentkező újabb és újabb meglepetések, semmi, de semmi sem zavarta életüket, tervezgetéseik ellen nem emelt vétőt senki, nem háborgatta njugodt, csendes, po’gári életüket semmi, de semmisem. Az emberek jólétben, békességben, szeretetben, kölcsönös megbecsülés­ben és megértésben éltek. Ma, ma élünk, de hogy mit hoz a holnap ... ki tudná megmondani, ki merne ma kalkulálni, számítani, tervezni, mai életünk olyan, mint a vihartól fel­kapott falevélé. S ez Trianon és a világháború müve! A Gyönkl HadMta munkája külföldi vonatkozásban. Magyarorezág legfiatalabb ilynemű intézménye, a Magyar OrnitologUBok Szövetségének Pesthy Pál-ról el­nevezett gyönki madárvártája alig egyéves fennállása alatt is a maga szerény erejéhez képest hozzájárult ahhoz, hogy hazánkat külföldön is mennél jobban megismerjék éB el­oszoljék az a még mindig létező tév­hit, hogy itt csak csárdás, gulyáshus S és — politika létezik. A múlt télen ismételten megemlé- | köztünk arról a visszhangról, melyet 1 a gyönki madárkarácsonyfák Euró pa­sser te keltettek és melynek nyomán a narancstök magjából valóságos export indult meg különösen Angliába, hol az „Observer“ cimü nagyon el­terjedt lap foglalkozott részletesen a dologgal és sok ember érdeklődését keltette fel, hisz az angol ember kü­lönben is erős érzékkel bir a kará­csony és a madárvilág iránt, mint a sok Gyönkre érkezett szép levél is bizonyítja. Ha a narancstök termelése az ot­fecsegjenek, szavaljanak, rimes jam- busokban, ódaian, szépen .. . Rá­érnek. Mi nem csapkodjuk a hősi szu­ronyt. Nekünk az nem indokunk a magunk igaza érdekében, hogy az 1916 augusztus 27-i oláh hadüzenet után az oláh hadsereg az aléltnak vélt Erdély hátára csapott, lángba- borította és terelte maga előtt a ré mült népet. De hajh 1 felhorkant a vergődő hős, a központi hatalmak serege, beleüvöltöttek a Mackensen érckutyái az oláhhal tömött völ­gyekbe s a fájdalomtól őrjöngő ma­gyar fiuk sziklához; bérchez, zuha- taghoz, földhöz, mélységhez és ma­gassághoz verték, csapkodták, püföl- ték, dühölték a máladozó ellenséget 8 az- év decemberében Bukarest a kezünkben s ők a Szereth mögül lesték a nádasokból a mi őrtüzeinket. Nekünk ez semmi. Nekünk ez nem érvünk. Mi nem beszélünk, nem fe­csegünk. Mert mi csak azt tudjuk, azt valljuk, hogy nekünk egy hitval­lásunk, egy eskünk van, ez: Erdély a mienk. S ha az Olimposz minden istenei leszállnak a földre, hogy zsugori ke- zökkel védjék a tolvajok igazságát és jogát. Ha a csillagok meteorkö­veiből építenek égigérő falat Erdély elbitorlásának biztositására: Erdély akkor is mienk!... ... ... És óh I,.. . ha mi nem csap­kodjuk a magyar szuronyokat, ha nem fitogtatjuk dicsőségét, ezt csak azért tesszük, mert mindenki tudja, hogy a magyar szuronyok mennyit érnek, csak úgy látszik, az ojtozi szoroson túl nem tudják. Gábor bácsi nyakig volt a csává ban. Nagyon megszeppent. Csak ötölt-hatolt, hogy hát ő nem tudja. Amikor felvette, már nem is volt a bugyellárisban ... — Mit, nem volt ? I Hát azt hiszi, nem láttam, amikor a nyakán a vá­szonzacskóba süllyesztette?! — szó lalt meg a háta mögött a kupec ba­rátja, aki, úgy látszik, nyomon kö­vette. — Hát akkor mutassa meg kend a bugyellárisát, hadd látom I — szólt nyersen az előbb még olyan barát­ságos kupec. — De már azt nem 1 — kapado- zott Gábor bácsi. — Először is nin­csen bugyellárisom... — De az irgalmát kendnek, ak­kor csakugyan nála van. Adja visz sza azonnal, mert csúfosan vesszük ki a nyakából! Már gyomrozni kezdték, amikor Térmeg János uram oda ért a ko csiján. — No, mi az, ki meri bántani az én komámat? — A kend komája ? Na, hiszen elmebet, dicsekedhetik vele! Meg­találom nála az elvesztett bugyellá- risomat, de a pénz. már nincsen benne. A pajtásom pedig megeskü szik rá, hogy az imént a bugyellá- risába süllyesztette. No hát, mondok neki, ide a nyakáról az acskót. Vi­heti aztán, ha nincs benn& De nem meri mutatni. Hát adja a kigyelmed kezébe, hogy ott nézhessük meg, ha mitőlünk félti... Dejszen megisme­rem én az én pénzemet... —Hát, Gábor, ezt megteheted. Úgyis tudom, nincsen nálad 1 Danyi Gábor bátyánk sok huza vona után, végre is kiakasztja a zacs kót a nyakából s deponálja a komá­nál, aki már bontogatni kezdi. — Megálljon kigyelmed, addig ki se bontsa, amig én be nem bizonyi- tom az én igazságomat 1 — szólal meg a kupec. Öt százas volt benne. Az egyiknek a bal csücskéből hibázik egy vonalnyi. A másikon egy kis tintapetty. Kettőnek a közepe egy kicsit piros festékes. A bádogosunk adta vissza az én ezer pengősömből tegnapelőtt, amikor a hízóit meg­vettem. Egynek pedig még a számát is megmondhatom: E. 016—183.246. Ezt meg onnan tudom, mert nagyon megnéztem. Olyan helyről fizették vissza régi adósságba, ahonnan már nem is vártam! Térmeg uram végre kinyitotta a zacskót s mustrálgatni kezdte a ban kókat. De mindjárt is hümmögni. vakarózni kezdett. Ott volt az öt százas szépen egymásba téve. S mel­lette a másik öt darab. A tehén ára. S szószerint igaza volt a kárvallott embernek. Hajszálig egyezett a jel, a szám. Danyi Gábornak lila lett az arca. Majd fehér. De végre is feltalálta magát. — Hát vigye a pénzét. Próba volt az egész. Úgyis vissza akartam adni, de csak az elöljáróság előtt. Meg akartam bizonyosodni, hogy aztán a kigyelmedé-é ?! — Tudtam én azt, kedves Gábor bátyám! — volt a válasz. Még pa- roláztak is. S mire Danyi uram a kocsira felkászolódott, nagy hálálko- dások közt úgy eltűnt a két idegen, mintha csak a föld nyelte volna el. ^ — Te János, tudod, azért errül a kis esetrül senki előtt se essék szó! — volt ükegyelmének nemsokára az első szava a komájához. — Hát komám, én magamról csak jótállhatok. De biz a te szád el szokott járni. Éppen ezért jó lenne ezt a tit­kot egy kicsit lenyomtatni. Éppen a «Hó, megállj» csárdához értek. S mivel a lovak ott csupa szokásból már amúgy is megálltak, ők is benéztek egy kis itókára. Egy lityi után Gábor bácsi azonban el­kiáltotta: Fizetek 1 Már lóbálta is a kezében az egyik százast. De a korcs Hubchenbacher Ödön fc ni anyagkereskedése. Szék szárd, Horthy Miklós-ut 14—16—18. szám és Gróf Tűzz István-ut 12. szám. Fiók sizkOnktári Tolna, Gróf Sxéchenyi-utca 88. szám: Kőfaragó munkák vállalása s készítése rajz szerinti ki vitelben is. — Nagy raktár fekete svéd, szicíliai gránit sirkóvekben, továbbá fehér és szürke márvány- és mikösirkóvek, azonkívül fedlapok és sirszegé­lyekben és virágvázákban is. Temető munkák vidéken is, n. m. vésés, aranyozás, áttisztítás jutányos árban. Cementáruk készítésé és nagy raktára, n. m, kút gyűrűk, betonhidcsövek és előfejek minden át­mérőiben, etető- és itató vályúk, jászolok, építő bloccok, kntfedő, kutrovás. víztartályok, vasbetétes kerítés és kapuoszlopok, cementoserép, járda cementlapok többféle szinbeü és nagysában stb. — Állandóén kapható friss portlandcement, minden színben és szemesézetben mfiközuzalék, csiszoló- és fényező anyagok, cementfesték, dunakavics, dunahomok, bányahomok, vakolat! kőpor sárga-, fehér- és rózsaszínben. Scbamottégla és liszt, bódemez, szigetelő- és kátránypapfr raktáron. — Tűzifa vagóntétel- > ben és ölenként és felapritva minden minőségben, továbbá külföldi és hazai szenek állandóan raktáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom