Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-04-30 / 33. szám
1932 április 30. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 50 1 >P ár c PÖ 9-tsi 12-131 1101 pontos és regalt p Férti magas és tél p 4 Clpfi- és kalanuásárunk folyamatban van I Használja fel ezen rendkívüli I I alkalmat — és vásároljon I PiraHzer József és Fiai áruházában, Szekszárdim 300 dih kalap 5 pengőtől A veszedelem lehetősége ezen a pályán még azzal is fokozódik, hogy a nézők feje fölött húzódik el a 22.000 voltos áramerősség!! villamos vezeték. Egy-egy labda nekipattanásánál borzalommal gondol rá az ember, -hogy a vezeték leszakadhat és elképzelhetetlenül súlyos tömegszerencsétlen séget idézhet elő. Ebben a kérdésben sürgősen kell intézkedni. De nem úgy, hogy védőhálót húznak a vezeték alá. A kérdés igazi és valódi megoldása az, hogy megfelelő helyen nj és rendes sportpályát kell építeni Danaföldvár sportolóinak. Hiszen arról ma már felesleges volna beszélni, úgyis tudja mindenki, hogy tán sohasem volt az ép teBtben ép lélekről szóló klasszikus mondás aktuálisabb, mint most nap jainkban, amikor teljesen átment már a köztudatba a sportnak nemzeti és egészségügyi értelemben vett hasznos , volta. Most, amikor a kötelező iskolába járást kiegészíti a kötelezd testneve* lés, amikor a törvény kötelezi a köz ségeket sporttelepek felállítására, szó rongó érzéssel kell megállapítani, hogy Dunaföldvár annakidején önhibáján kívül — hézagosán hajtotta végre a sporttelep létesítésére vonatkozó ren delkezést. Már évekkel ezelőtt érezte est DanafŐldvár egykori főjegyzője, amikor a Levente Egyesület részére a közalapítványi uradalomtól' ideális fekvésű helyen, a szigetben kért te rüTétet a sportpályának. Az uradalom azonbau — sajnos — elutasította ezt a kérést és válaszát azzal indokolta, hogy van a községnek fekvősége, hasítson ki abból sportpályának valót. Igaz, hogy van Dunaföldvárnak fekvősége, azonban az uradalom urai elfelejtik, hogy ez a fekvőség tiz kilométernyire van a községtől, a törökduláskor elpusztult Kanacsfalu helyén. Ha ott akarnának sportpályát létesíteni, akkor a danaföldvári sportolókat első sorban távgyaloglókká kellene tenni. A napokban küldöttség kereste fel béri Balogh Ferenc helyettes főjegyzőt, kérve, vegye a kezébe és A filléres gyorsvonat sikere az állami üzemeket is meggyőzte arról a régi igazságról, hogy a nagy forgalom apró haszna sokkal jobb üzlet, mint a viteldijdrágitás. Most a kereskedelmi miniszter dr. órffy Imre képviselőházi felszólalása következtében kilátásba helyezte a telefon beszélgetési dijak leszállítását is. — Majsamiklósvár községhez tartozó Bogaras puszta határában Sitz Mihály majsapusztai lakos Kutasi József ugyanottani lakost szóváltás közben zsebkésével megszűrte. Kutasi hazaszállítás közben meghalt. A tamási Tolna vármegye központi választ- mánya e hó 27-én délelőtt Szévald Oszkár alispán elnöklésável ülést tartott, melyben a képviselőválasztók névjegyzéke ellen beadott panaszok kai foglalkozva elrendelte a pótnévvalósitsa meg a sportpálya ügyét. Hisszük, hogy az ő agilitása utat talál a vármegye alispinj ához, Danaföldvár szülöttéhez, a megyei sportélet lelkes vezéréhez, aki nagy befogásával meg fogja tudni értetni az illetékes körökkel, hogy a közalapítványi uradalom csak kötelességet teljesít akkor, ha a kért területet a dunaföldvári sportélet megteremtése céljából átengedi. Dr. órffy rámutatott arra, hogy péi" dául mennyire drágák az interurbán beszélgetések és különösen ezek árának csökkentését kérte. Reméljük,' hogy ezt a díjmérséklést követni fogja a telefonnal kapcsolatos egyéb illetékek leszállítása is, amelynek fo- lyamányaképpen a távbeszélő előfizetőinek Bzáma csak növekedhetik. csendőrség Sitz Mihályt őrizetbe vette és erről telefonon értesítette dr, Qaál Dezső szekszárdi vezető kir. ügyészt, aki elrendelte a tettesnek a szekszárdi fogházba való beszállítását, ami már meg is történt. jegyzéknek, valamint a kihagyottak névjegyzékének közszemlére tételét.! A rendelet egyúttal közli a két név-í jegyzék ellen esetleg felmerülő panaszok során igénybevehető jogor-, voslatok módozatait. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1932 április 21—27-i feljegyzéseiből: Hőmérséklet: maximum: 192 C° április 22 és 27-én. minimum: 50' C° április 22-én. Csapadék: eső 2‘4 mm április 24 én. eső 0'1 mm április 25-én. összesen: 2'5 mm. A levegő nyomása április 27-én délelőtt csökkent, déltől emelkedett. Este 9 órakor a barométer 15'8 C° mellett 751‘7 mrn-t mutatott. Azontúl tovább emelkedett. — Dr ÚrfTy Imre Szekszárdon és Báta8Zéken. A szekszárdi kerület or- Bzággyülési képviselője dr órffy Imre pénteken az esti vonattal Szék- szárdra érkezik, hogy réBztvehesBen másnap, 30 án tartandó vármegyei rendes tavaszi közgyűlésen. Ugyanaznap délután 3 és 4 óra között szekszárdi lakásán választói rendel kezésére fog állani. 5 óra után Báta- székre utazik, ahol résztvesz a Báta- széki Dalárda hangversenyén. A dalár da hangversenye előtt a községházán választói ügyes-bajos ügyeit intézi. — Vitéz Vendel István a H. 0. N. Sz. szekszárdi csoportjának diszel- nőké. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének szekszárdi csoportja e hó 25 én tartott választmányi gyűlésén vitéz Vendel Istvánt, Szekszárd j város polgármesterét a csoport disz- | elnökévé választotta. A polgármester Rl— tr— Leszállítják a telefondíjakat dr. Órffy Imre képviselőházi felszólalása következtében. Halálos bicskázás Bogaras pusztán. Képviselőválasztók névjegyzéke. MEGTÉRÜL MINDEN KÖLTSÉGE HA FELHEG9 A BUDAPESTI NEMZETKÖZI ARUMMTAVASARRA i és ezen szelvényt kitöltve magával viszi, mert ugyanakkor ■ —— Ezen szelvény tulajdonosának neve __|_______________________ la khelye _____„____________________ na gy Tavaszi llásárt ManaaBBmaMmamni rendez a ■■■■■■*■■■■■■■■■■■ hazánk legnagyobb választékú és legolcsóbb áruháza. M" A Tavaszi Vásár május 2-án kezdődik és 21-ig tart* ^Ni bármily összegű vásárlásnál 101.1 térit vissza készpénzben 326 A MAGYAR DIVATCSARNOK EZ ÉVI TAVASZI VÁSÁRÁN