Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1932-03-12 / 21. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Klad6 utcai lakás május elsejére. 215 Parkettás, központi füléses, 3 tágas szoba, mellékhelyiségekkel, a régi kórházzal szemben, irodának, orvosi rendelőnek megfelel. — Érdeklődni lehet Béri Balogh i Ádám ucca 1. szám alatt, a házmesternél. I — Ravasz László püspök prédikál SzekBzárdon. Dr R a ▼ a s ■ László püspök, aki a Protestáns Irodalmi Társaság egyik előadója [less, már* eins 13-án, vasárnap délelőtt a ref, templomban prédikálni fog. As isten* tisztelet 10 órakor kesdódik. — Március tizenötödike. Ssekssárd hazafias közönsége e nemseti ünne­pet as idén is méltó módon üli meg. Március hó 15-án reggel 7 órakor ■enés ébresztő, d. e. 9 órakor as összes templomokban istentisstelet, d. e. 10 órakor pedig a városháza előtti téren (kedvezőtlen idő esetén a Ssekssárd Szálló nagytermében) hazafias ünnepély less, amelynek a programmja a következő: 1. Hiszek egy Istenben. Játsssa a Szekszárdi Levente Zenekar. 2. Bas magyarok imádkoznak. Énekli a Szekszárdi Iparos Dalkör. 3. Nemseti dal. Sza­valja Ssélyes István levente. 4. Sstára* Lampérth: Magyar zsoltár. Énekli a Szekszárdi Dalárda. 5. Ünnepi be- Biéd. Tartja dr őrffy Imre ország­gyűlési képviselő. 6. Pikétby—dr Gergely. Foháss. Énekli a Szekszárdi Dalárda. 7. Van-e egy marék föld. Petőfi Sándor. Ssavalja Sala Do mokos színművész. 8. Tavasz elmúlt. Énekli a Po'gári Daloskör. 9. Him nass. Játssza a Szekszárdi Levente Zenekar. Az ünnepély után a szek­szárdi leventék elvonulnak. Vegyünk részt mindannyian a hazafias Ünne­pélyen, lelkesedjen a város minden polgára az 1848 március 15 e dicső napjaiért, az akkor lezajlott törté­nelmi eseményekért, lelkünk mélyé­ben pedig őrizzük meg nemzeti újjá­születésünknek és szabadságharcunk­nak emlékét. E napon diszitsük fel házainkat a nemzeti lobogóval. — Érettségi vizsgálati elnök. A dombóvári kir. kát, reálgimnázium­ban ez iskolai év végén tartandó szó beli érettségi vizsgálatokon az elnöki teendők ellátásával a vallás* és köz­oktatásügyi miniszter dr Pongrácz Károly kaposvári állami reálgimná­ziumi igazgatót bizta meg, A szó­beli érettségi vizsga valóssinüen u- nius 10 és 15 közt lesz. — Uj kölcsönzési mód a Szekszárdi Népbanknál. A Szekszárdi Népbank Szövetkezet, vármegyénk ezen leg régibb intézete ez év április hó 1-ével nyitja meg a pengő stabilizálása óta ismét életbeléptetett hetibetét Üzlet ágának 5. csoportját. Minthogy a vezetőség azt tapasztalta, hogy a mostani súlyos gazdasági viszonyok között igen nehéz az adós tagoknak a félévenkénti kamatfizetés, ezért el­határozta, hogy úgy folyósítja a köl- | csönöket, hogy a heti betéttel 5 esz j tendő alatt a kamatok és a tőke egy aránt törlesztést nyernek. Ez az újítás j Fazekat és egyéb konyhaedényt VIM könnyűséggel . tisztit! mindent tisztit ;; v'$ j *mti különösen a mai időben rendkívül fontos és a Szekszárdi Népbank az­zal, hogy az 5, csoport megindítása» val egyúttal a kisemberek részére kölcsönt is folyósít, — ami ma or­szágszerte ritkaságszámba megy, — valóban nagy segítségére van e szö­vetkezetbe belépő hitelkeresőknek. Minden 1 pengő hatifizetéssel köte­lezettséget vállaló szövetkezeti tag­nak a Szekszárdi Népbank 220 pengő kölcsönt folyásit, amelyre a folyósítás alkalmával levonandó */, évi kamat- fizetésen felül további kamatot fizetni nem kell, mert ez is az 1 pengő heti fizetéssel nyer kiegyenlitést. Úgy ér­tesültünk, hogy a Szekszárdi Nép­banknak ezen uj módozattal kibőví­tett üzletága iránt Szekszárdon és környékén igen nagy az érdeklődés. — Áthelyezés. A vallás- és köz­oktatásügyi m. kir. miniszter Pártos Ferenc dombóvári áll. el. isk. igaz­gatót az érdujfalui állami népisko­lához helyezte át. — A Szociális Misszió Társulat befejező népművelési előadása óriási érdeklődés mellett folyt le a szek­szárdi városháza nagytermében, ahol ez alkalommal ott láttuk Szévald Oszkár alispánt, mint a vm. nép­művelési bizottság elnökét, vitéz Ven­del István polgármestert, Jung Miklós kir. s. tanfelügyelőt és Szévald Ősz kárné vezetésével a misszió vezető ségét. Szévald Judit nyitotta mrg a műsort. Egy saját szerzeményű, költői gondolatokban gazdag és való­ban irodalmi értékű meséjét mondta el és a póznélküliség természetes | művészetével előadott mélyértelmü | elme futtatásnak megérdemelten nagy | volt a hatása. Utána Sziráki D. Sáo dór „Isten éjszakája“ című költe­ményét Fekete Stefi szavalta el igen szépen, majd dr Szüle Dénes, a szekszárdi kórház tüdőosztályának főorvosa tartott nagy figyelemmel hallgatott előadást a tisztaságnak a tuberkulózis elleni küzdelemben való szerepéről. A jórészt polgárasszonyok ból álló hallgatóság értelmi szinvona Iához alkalmazkodva könnyen érthe­tően és meggyőzően bizonyította, hogy a tuberkulotikus fertőzéstől első sor ban a tisztasággal lehet védekezni. Raffay Sándor tanitó leánynöven­dékei általános tetszést keltve éne­keltek kétszólamu magyar népdalo­kat, majd Babay Géza, lapunk költő munkatársa nagy hatást keltve sza­valta el több igen szép hazafias és vtllásos versét. Tor may Cecil „Kis vándorok" cimü irredenta meséjét Theiszen Magda olvasta fel igen szépen. Fekete Stefi szavalta el ez után valóban frenetikus hatást keltve, az oláhok által felakasztott Tábori Piroska „Izenet Erdélyből“ c. költe­ményét Ugyanennek a szövegét Raffay Sándor megzenésítette és kis éneke­seivel nagy tetszés mellett énekeltette. Treer Ilonka, az oly sikerrel lefolyt népművelési előadássorozat lelkes és hozzáértő vezetője beszámolt ezután az eddig végzett munkáról, amely a tudás minden terén sikeresen ok­tatta a jelentkezőket. Szévald Osz­kár alispán tartott végül hatásos be szédet, kiemelve, hogy ez a szek­szárdi előadássorozat volt az, amely például állítható oda az egész me­gyében tartott tanfolyamok vezetői elé és ezért Treer Ilonkának a nép­OLCSÓBB LETT A TŰZIFA! Kemény hasábfa (nem dorong) egy öl 44 P (íAuu?.) Kívánatra saját embereimmel fiiét 6 pengőért fisszevágatom.-----------Aprított keményfa legolcsóbban kapható. ——:------­E's őrendü magyar szenek : dorogi, tatai tojás,Turul szén, gázgyári koksz Retorta faszén Ömlesztve és csomagolva TŰZIFA- .ÉS SZÉNKERESKEDŐ CfEtlCVflBII ALKOTMANY-U. 1. TELEFON 46 ÖirEnillHKU STEIGER ISTVáü 1932 március 12 Eladom V* résiben tulajdonomat képező két útvonala engedélyezett — 3 darab 16 személyes autó* busz és 3 darab luxuskocsival flűióttiisz-lfiriiiomiii mely Gyönk—Kölesdtengelic vasútállomás között 20 km útszakaszon és Gyönk—Kesző- hidegkút között 7 km útszakaszon közlekedik! Egyedüli vállalat. Csakis komoly egyénekkel tárgyalok, bélyeg ellenében válaszolok. * Heil Géza bérautófuvarozó Gyönk (Tolna megye). 209 művelési bizottság nevében hálás kö szönetét v fejezte ki, úgyszintén a Szociális Missziónak, amelynek lel kés áldozatkészsége az előadássoro­zatot már évek óta rendezi. Az elő adás, amelyen a konferáló szerepét Fekete Stefi töltötte be, a Raffay Sándor által vezényelt piciny énekes leányok bravúrosan előadott Hiszek­egyével ért véget. — Inséggabona Tolna vármegyének. A szigorú és hosszantartó tél miatt a munkanélkü iség és az ínség a vármegyében is növekszik. Emiatt a kormány értesítette az alispánt, hogy a Futura utján ismét tizennégy és fél waggon búzát bocBájtott a vár­megye rendelkezésére. Pécsi brikettel futsön 1 — Színház. Nagy várakozással te kintett a szekszárdi színházlátogató közörség a »Mosoly országa« keddre hirdetett előadása elé, mert azt úgy­szólván mindenki a társulat erejét meghaladó próbálkozásnak tartotta. A közönség kellemesen csalódott, mert teljesen elfogadható előadást kapott. A kis zenekar az ötletes karnagy vezetésével épugy kihozta az operá­ban színre került hires Lehár ope­rett minden szépségét, mint a sze­replők. Deákné Paxy Teri — Lieh- tenfels Liza grófnő — mint mindig, most is pompásan játszott és énekelt, Huszthy Róbert pedig Szu—Csöng szerepében remekelt. Több nagy áriáját meg is kellett ismételnie. Józsa Irmának (Mi hercegnő) szin­tén zajos sikere volt. Talán ez volt az oIbő estéje, ahol mint énekes naiva kellően bemutathatta képességeit. Deák Lőrinccel (Hatfaludy Ferenc gróf) való duettje nagyon bájos volt. Kőszegi Géza, mint táncos komikus tetszett. Kifogástalanul illeszkedtek az együttesbe Hortobágyi^ Szabó Ernő és Ray Pál is. A rendezés Deák mesteri kezére vallott és a gyönyöiü kiállítás is nagyban hozzájárult a kö­zönség elismerését jelentő sikerhez. — Szerdán Sudermann világhírű társa­dalmi színmüvét a Becsület et mu tatta be a társulat kitűnő összjáték- ban. Nem voltak sokau. Igaz, ez in- doko'ható a sok betegséggel, de leg inkább azzal, hogy ma nem komoly problémák tárgyalását várják a csak | szórakozni és nem okulni is akarók | a színművészeitől, hanem akrobata | mutatványokat, kevés ruhát és si | kamlós dolgokat, szóval „Lámpa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom