Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-03-12 / 21. szám
XIV. évfolyam. Szekszárd, 1932 március 12. 21. szám. TOLNAMEGYEI ÜJSA Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Te lefon szám 85 és 102. Előfizetési dij: félévre-----------6 pengi. | Egész évre______12 pengi. Fő szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. Felelős szerkesztő: BLÁZS1K FERENC. A Inp megjalealk minden star dán 4a nombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részéi illeti közlemények a szerkesztiséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengi. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresiknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kérdi. V Március 15-én. Sailljunk el a búa emlékezés borongó szárnyain 1848 március idusához, a magyar szabadság újjászületésének nagy napjához. Miként a tavasz lehellete életre kelti a természet szunnyadó erőit, úgy ébredt fői e nopon milliók és milliók szivében a testvériségnek, a szabadságnak és egyenlőségnek érzése. Felszabadult a nép évszázados elnyomásának bénultságából, polgár lett a jobbágyból, minden ember egyenlővé vált a törvény előtt és a köz ismert többi korszakalkotó nagy re form betetőzéséül kivívtuk a független magyar minisztériumot. Éa volt a muH ! Es milyen a jelen ? Szabad-e a föld, az ember, a lelkiismeret, a gondolat ? Nem látjuk e aggódva, nem érezzük-e szivszorongva, hogy megint ellenünk támadt a világ mind a négy tájéka felől valamennyi halálos ellensége a magyarnak, a magyar földnek, a magyar fajnak, a csengő magyar szónak és a magyar szabadságnak ? A legásolás veszedelme fenyegeti ama régi virágzásunkat, melynek szent földjét apáink vére, anyáink könnye és a magunk munkás verejtéke termékenyített meg. Megbénították nemzetünket világtörténelmi hivatásának betöltésében, megakadályozva, hogy a nyugatnak egész műveltségét megmagyarositva adhassa át keletnek. Levágták hazánk testéről legszebb tájainkat, elvették folyó- inkat, erdőinket, bányáinkat, kincseinket, még a madárdalt is irigyiik tőlünk. — Trianont csináltak, hogy gyászt öltsön minden magyar lélek, békét kötöttek, hogy bilincsbe verjenek 10 millió magyar polgárt, segítséget hirdettek, hogy megfojtsanak minden magyarul beszélőt. S ellenségeink e gyilkos munkája annál sikeresebb, mert magunk között sem tudunk egyetérteni. Fájdalom — mondhatni — élté- kozoltuk azt is, amit örökül hagyott reánk a Petőfi, Jókai és Vasvári vezetése alatt harcolt magyar ifjúság és amit Árpád apánk véres karddal a magyar nép honának keritett körül. És mit hoz a jövő ? Ha tovább türjük az ellenséges korbácsütéseket, ha mindig mástól várunk menekülést, ha nem állunk talpra, nem látunk munkához, nyomor, szenvedés, megaláztatás vár reánk. Ha azonban összefogunk, ha minden magyar szive csak a hazáért fog | MÁRCIUSI ÉNEK. Irta: BABAY GÉZA. Vívjuk a léttel szomorú harcunk S általa míg itt lankad erőnk már, sírni tudunk csak, Szellője áldva csókdossa arcunk Régi időkből visszasugárzó márciusunknak. Távoli múltnak zára lepattan S élénkbe tárul régi legendák hősi kora. Fénye lobog most lángra e dalban S bús jelenünkben áldva világol messze, tova. Oh az a hőskor ragyogva tűnt föl. Kitárta méhe nemzeti létünk mennyei kincsét. Lehullathaltuk végre kezünkről Háromszáz éves keserű rabság szörnyű bilincsét. Ajkunkon új lét víg dala harsan, Új tavasz napja árasztja fényét áldva miránk. De jaj, nagy árnyba borítja gyorsan A mi kegyetlen, évezredes, bús tragédiánk. Két tizedet föd már be a távol, Számunkra míg itt kitárult ismét új lehetőség, Hogy szelíd, édes fénysugarával Ránk mosolyogjon újra a vesztett földi dicsőség. Ám epedö vágy zengve viharzott: Lobogóbb lángra gyújtani itt a szent tüzeket S színtelen, átkos közjogi harcok Jegyében teltek, múltak a hosszú évtizedek. Negyvennyolc lelke sírt a magyarban Egyhangú, csendes évtizedeknek hosszú során át S titokban szőttük itt szakadatlan’ Nemzeti létünk teljének édes, mennyei álmát. S amíg más népek mind felvirultak, Minket, akikben legragyogóbb volt minden erény, Orozva, durván összetiportak S legárvább nemzet lettünk mi itt e föld kerekén. Csonka hazában tengődve élünk, Gyilkos ítélet szörnyű, nagy átka ül ma mirajtunk. Lehet-e itt még jobb kort remélnünk. Mikor majd újra boldog örömre nyílhat az ajkunk ? Jaj, hova lettél régi tüzeddel, Hajdani fényes, lobogó lángu márciusunk ? Eszményeidtől messze vetett el S ki tudja, merre fog még vezetni gyászos álunk ? Szelleme hajdani márciusunknak, Bús jelenünkben hü szeretettel, bízva idézlek. Lángod e szívből ki iohse hányhat, Általa kél benn áldva sugárzó, égi igézet. Ragyogj elénk, mint drága, nagy emlék, Amelynek fénye új, diadalmas tettekre int S apáink égő, szent honszerelmét Fásult szivünkben fényes ragyogva gyújtsd ki megint. Belőled, elszállt nagy, daliás kor, Petőfi, Kossuth szabadságszerző szelleme árad Hirdetve jöttét jobban, mint máskor, Lelkeket égig felragadó, nagy, drága csodáknak. Szép hava áldott rügyfakadásnak, Hozzád fűz minket hajdani fényes, nagy diadal S imáját zengi hálaadásnak Hazáját vesztett, meggyötört lelkű, árva magyar. Benned van újult földi reményünk, Magyar szabadság hajdani bámult égi csodája. Általad épül nemzeti létünk Magasba nyúló, nagy, diadalmas, új palotája. Terólad tészünk szent hitet újra, Amelynek régi, büszke sugára visszaragyog S ebben a hitben összeborulva Bízva tekintünk messze jövőnkbe, hű magyarok. Egyes szám ára 16 fillér. dobogni, ha minden magyar karja csak a hazáért fog dolgozni, feltámadás, újjászületés lesz osztályrészünk, akkor ismét egész lesz Árpád hona, együtt lesz ismét a 20 millió magyar és ha nem ia egy nyelven fog szólni, de egy síivvel, egy lélekkel fog dolgozni a hazáért. S addig, míg elérkezik a tettek ideje, legyen ez az ünnep: március 15-ének ünnepe a magyar szabadság szent eszméjének örök géniusza, legyen a kikeletnek, az ébredésnek, a szabadságnak suttogó dallama, amely régi dicsőségünk feltámadásával, a régi határok visszaállításával biztat. Legyen ez az ünnep közös templomunk, ahová egyszer évente minden igaz hazafi rebegő imája száll, legyen ez az ünnep tűi, melynek ki- hamvadhatatlan lángja minden magyar keblében ég, legyen ez az ünnep minden nemzeti törekvésünknek, kívánságunknak, reménységünknek, vágjunk és bitünknek foglalatja : a régi magyar határok közt boldog magyar nemzetet látni. Engedd óh Urunk, magyarok nagy Istene, hogy a „múltat s jövendőt megbttnhődött“ nemzetünk ismét a régi fényben, a régi dicsőségben, a régi erőben, a régi — ősi földön az idők végéig éljen. Hz erők összefogása. Gaál Gaszton a független kisgazdapárt mátészalkai pártvacsoráján válaszolt a miniszterelnök legutóbbi parlamenti és egységespárti beszédére. Ő a nemzeti összefogás gondolatát pártjától távol tartva, továbbra is azt az utat kívánja választani, amelyik külön utat jelent ebben a súlyos belpolitikai helyzetben. Legyünk tisztában azzal, hogy éppen az ellenzék oldaláról indították meg azt az akciót, amelyet a kor- mányelnök mérlegelés tárgyává tett és hajlandónak mutatkozott arra, hogy a nemzeti erők összefogásával igyekezzünk kijutni a valóban nehéz helyzetből. Úgy látjuk azonban, hogy az izoláltságát oly görcsösen védő független kisgazdapárt nem értelmezte helyesen a miniszterelnök szavait. Senki sem gondol ugyanis arra, hogy az erők koncentrálása egyben koalíciót is eredményezzen. Ez nem látszik egészségesnek, de a kormányzópárt a maga ereje tudatában nem is szorgalmazna ilyen politikai alakulatot, mert tudja azt, hogy az | apró csip csup pártok felszívása ko* V
