Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-03-11 / 20. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1931 március 11, kás üveget is, amely a szekrény te tején volt. Pelden ast mondta, hogy abban cékiarépalé van. A csendőrök jobban megnézték, biiony jó ailler bor volt. A gyannaitott ellen, aki kutyáját a pincében felejtette, bűnvádi eljáráa indult. — Vízvezeték és csatornázás alakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Saekasárd. — Elveszett a postaautóbusz egy kereke. A Saekszárd éa Dán »földvár között közlekedő állami poataautó buszról útközben a 32X 6 os, sötét barnára fényezett, 87 cm átméretü, 55.199 számú, Cordatio*gyártmányu autópótkerék elveszett. — Betörés. Korpádi János, SUkösdi István és T. Sümegi István bátai lakosoknak a Ssurdikban levő pincéibe ismeretlen tettesek betörtek és onnan 3 és fél métermásBa burgonyát ellop* tak. — A csendőrség a tetteseket nyomozza. Nehezen bírja ki a hosszú telet, aki Steigertól nem vesz fát és szenet. LEVENTEÉS SPORT Labdarúgás. — Pécsi DVAC—Dombóvári VOGE 6 :0. Meglepően súlyos vereséget szenvedett el Dombóvár csapata a kitűnő formában levő Uszögiektől, kiknek a nehéz talaj sokkal jobban kon- veniált, mint a helyi csapatnak. Az első gólt 11 es büntető rúgásból sze rezte meg a DVAC a 9. percben, két perccel később azonban már 2 : 0 az eredmény. Szünet után a DVAC még négy gólt rúgva állítja be a végeredményt. A VOGE még CBak szépíteni sem tudott az eredményen. — Elmaradt mérkőzések. A pénteki és szombati havazások és a vasárnapi időjárás a legtöbb helyen lehetetlenné tették a mérkőzések lejátszását. így a bajai alosztályban az összes bajnoki mérkőzések elmaradtak és elmaradt a Saekszárdon tervezett nyilvános tréning-mérkőzés is. Egyedül Dombóváron játszották le a pécsi csoport egyik derbi meccsét, mely meglepő eredménnyel végződött. Ha ezt az eredményt Dombó váron csak sejtik, aligha dacoltak volna az időjárással és szép csendben elhalasztották volna ezt a mérkőzést, melyre mindenképen csak a Dombóvári VOGE fizetett rá. Ökölvívás. — Dombóvári boxolók vendégszereplése Kaposváron. A Dombóvári VOGE ökölvívó gárdája vasárnap Kaposváron a Kaposvári Rákóczi Sport Clubnak volt vendége, hol a két egyesület klubközi verseny keretében találkozott. — Eredmények: Harsányi KRSC kiütéssel győz Durci DVOGE ellen, Czeczeli VOGE győz pontozással Tatár KRSC ellen. A Schlesinger—Klug meccset Klug feladta, Molnár KRSC pedig Szabót VOGE kiütéssel győzte le, úgyhogy végeredményben a kaposvári csapat győzött 6 : 2 arányban. A versenyen Bődö, a Dombóvári VOGE trénere bemutató mérkőzést vívott, melyen a budapesti Szabados BTK is részt- vett, Asztali tennisz. — A Tolnamegyei Sport Egylet asztali fennÍ8Z szakosztálya felhívja tagjait, hogy az Iparos Székházban 1931 március 11-én délután 18 órakor tartandó szakosztályi alakuló ülésen megjelenni szíveskedjenek. Utána tréning. Kiadó a »Tolnainegyei Újság* Hírlapkiadó Rt. Állandó hangol és beszélő filmek 1 ^ A terem kellemesen fűtve 1 M I VILÁG FILHSZIHH1Z , MŰSORA t Előadások kezdete: hétköznap 6 te fél 9 órakor. Vasár- és ünnepnap 8, 5, 7 és 9 órakor. Március 11-1Z Szerda Csütörtök Aki szombaton vagy vasárnap moziban volt és jegye mellé szelvényt kapott, e szelvény ellenében 40,60 és 70 fillérért bármely előadásra kaphat jegyet Egy film, amelyre büszkék vagyunk! A mozi magasrendűségét hirdeti ez a film, amely egy felejthetetlen élménnyel ajándékoz meg bennünket. Férfiak, tudás k, hősök útja, akik önként vetik kockára életüket az emberiség haladásáért. Emberi szem nem látta tájak és azok állatvilága, harc ».sarki szélviharok ellen. Lenyűgöző erejű cselekmény i a déli sark felfedezése szemeink előtt repülőgépen Byrd kapitány n déli sarkon. íredeti felvételek a világhírű ixpedicióról. 1 Hangos zene- usérettel és két felvonáson magyarul beszélő magyarázattal LoKntos- ungy Kovács- mühelyberendezést megvételre keresek. Cím : Debulay Imre Szekszárd. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/0*át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §). Paks, 1930. évi október hó 4. A paksi királyt járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 5491—1930. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat A «Tolnavidéki Polgári Takarékpénztár» tolnai bej. cég végrehajtatónak, Gebhardt Lajosné szül. Nebrek Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 400 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a paksi kir. járásbíróság területén levő, Paks községben fekvő s a paksi 1173. számú telekkönyvi betétben A I. 1—2. sorsz., 2204. 2205. hrsz. alatt foglalt kert és présház a beltelekben ingatlanokra 2000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931. évi március hó 27. napján délelőtt 11 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Deák Ferenc ucca 10. szám, 5. ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiál- . tási ár felénél alacsonyabb áron nem ad- i hatók el. 1 Soheursr s. k. 198 kir. járásbirósági elnök. Hirdetmény. Szekszárd on a Felső-paskum epreskert dűlőben levő 839 és 1240 G*öl nagyságú szántók, továbbá a belső hidasi sziget dűlőben levő 8 k. hold és 141 0-öl nagyságú, részben szántó és rét, valamint a Baktában levő 2 k. hold 5920-01 nagyságú szőlő, lakásul alkalmas tanyával és teljes pince- és tanyaberendezéssel jutányos áron, szabad kézből eladó. Ugyanott 13-tól 15 M. fokot tartalmazó fehér és siller borok kisebb mennyiségben is eladók.' Értekezni lehet alulírottal naponként d. e. 9—11 és d, u. 3—5 óráig. . Nagy István (217) nyug. főszolgabíró. Ad : 184—1931. szám. Tttzlfaárverésl hirdetmény. A bitasséki m. kir. terósiániumi alapítványi uradalom erdeinek 1929—1930. évi vágásaiban termelt 1369 ürm.8 vegyes kemény és 7672 Urm.3 vegyes lágy tüzifamennyiség a felsőgrébeci, buvati, bárkarakodó* öregszigeti, vargától, csillagtéri és malomtelelói rakodókon hat csoportban 1931. évi április hó l-én délelőtti II órakorg a vallás- és kösoktatásügyi m. kir. minisstérium XI. ügyosztályában (Báthory ucca 12. szám, III. em. 17. ajtó) tartandó nyilvános zártajánlatu verseny- tárgyaláson eladásra kerül. Az eladási feltételek a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium XI. ügyosztályában és Bátaszéken a kir. közalapítványi erdőhiyatalnál beszerezhetők. Az eladásra kerülő famennyiség megtekintése iránt a bátaszéki kir. közalapítványi erdőhivatal ad útbaigazítást. Bátasiék, 1931. évi március hó 7-éu. 211 Kh>. közalap, erdőhivatal. A Mezögazdnságl-Hereskcdelmf Részvéngdnasdg felizdmolds alatt mérleget helyettesítő Kimutatása a felszámolás 1911. évi február hó 28-1 álldsárél. Vagyon Teher Pénztár _ _ _ _ _ 15 7 16 Részvénytőke _ _ _ _ 10 0000 Postatakarékpénztárnál _ _ 79 3 1 Tőketartalék _ 34 56 36 Váltókövetelés _ _ _ _ 80 00 — Rendkívüli tartalék _ _ _ 50 00 — Folyószámlakövetelés* _ _ 11 355 44 Fel nem vett osztalék _ _ 360 — I ngatlanok _ _ _ _ _ 75 553 35 Letét 159 76 Borkészlet _ _ _ _ _ 13 110 98 Egyéb készlet _ — _ _ 71 9 88 108976 12 108976 12 Kelt Szekszárdon, 1931. évi február hó 28-án. dr Hórvdtjenő s. k. Pongrácz Lajos s. k. Schneider János s. k. vitéz Vendel István s. k. félsz. biz. tag felBz. biz. tag fi félsz. biz. elnök felez. biz. tag Ezen kimutatást megvizsgáltuk, egyes tételeit a fő- és segédkönyvekkel mindenben egyezőknek és a törvény s alapszabályok érleimében készültnek tlláltuk. Kell Szekszárdon, 1931. évi február hó 28-án. 194 334., 340., 358., 467.,760.,791.,894., 946/1930, Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezea. nel közhírré teszi, hogy a szekszárdi királyi járásbíróságnak 1930. évi Pk. 12.626., 14.135 11.842. és 13.846. számú végzése folytán dr Fischer Andor ügyvéd által képviselt Max Holzer & Söhne végrehajtatok részére llop 24 f, dr Gipsz Lipót ügyvéd által képvjjeu Bleier és Weiss Baumwoll végrehajtatok részére 161 P 84 f + 84 P 60 f, dr Laubacher Alfons ügyvéd által képviselt Balázs p$j végrehajtató részére 126 P, dr Fischer Miksa ügyvéd által képviselt dr Fischer Miksa végre, hajtató részére 24 P 85 f, végrehajtást szenvedett ellen fenti tőkekövetelés és költségek erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás föl*, tán alperesektől lefoglalt és 2774 pengőre becsült ingóságokra a szekszárdi kir. járás, bíróság 1930. évi 12.626-, 14.135, 11.842. és 13.846. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfog- laltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán, üzletében, Tolnán leendő megtartására határidőül 1931. évi márcias hó i9. napjának délután 3 órája kitüzetik, amikor a biróilag lefoglalt bolti berendezés és áruk, bútorok s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatai. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését kővető naptól számittatik. Szekszárd, 1931. évi február hó 18. Várkonyi István 212 kir. bír. végrehajtó. Kiváló leszármazása pirostarka szinü • szimmenthali • növendékbikák eladók a kajmádi gazdaságban, u. p. Simonmajor, - vasútállomás: Puszta- fácánkert. 214 A szekszárdi kir.járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 12.875-1930. tkv, sz. árverési hirdetmény-kivonat. Perler Ernő végrehajtatónak Lóridon Nándor végrehajtást szenvedő elleni végrehatási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében 1881. évi LX. t.-c. 144., 146. és 147. § ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 24Ó P tőke- követelés, ennek 1926. évi október hó 2-ik. napjától járó 8% kamat, 1% bekebelezési illeték, 40 P 40 fillér eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított per és végrehajtási és az árvérési kérvényért ezúttal megállapított 14 P 16 fillér költségkövetelés és járulékai behajtása végett a szekszárdi kir. járásbíróság területén levő, Tolna községben fekvő és a Tolnai 3164. sz. betétben felvett Af j- sorsz. 1175—2. hrsz. 110 O-öl területen fekvő lakóházra 3020 P kikiáltási árban özr. Steinbach Adámné Bauer Teréz holtiglani lakásjogival terhelten. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Tolna községházánál megtartására 1931. évi április hó 17. napjának délelőtt Vei 1 óráját tűzi ki és áz árverési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkép állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabbáron eladni nem lehet (1908. évi XLI. te. 26. §). Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/o*át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél Mgf a bánatpénznek előleges birói^etétbe to^ye- zéséről kiállított letéti elismervéiyt •* Kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket alá1 *•» ,ay-> nvi a« i írni. iioöi : la. 1908 : LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senja sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ál százaléka szerint megállapított bánatpénzt n általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Dicenty László s, k. Hock István s. k. Bodnár István s. k. Reichl Sándor s. k. felttgy. biz. tag felügy. biz. tag felügy. biz.* elnök felügy. biz. tag Szekszárd, 1930. évi november hó 20w 199 Dr Péter, s. k., kir. járásbirő. Molnár-féle nyomdai müintóset és ssab. iróalxatgyár rt. nyomása, Ssekssárd.