Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-04-04 / 27. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1931 április 4. az is megesett, mint az egyébként jeles dalárdista Koszorú István bátyánkkal, hogy a vendégei (Schöner Pista és Jeszenszky Ákos), mivel úgy éjfél tájban már nagyon találta sürgetni a hazamenetelt, kilökték a saját tanyájából: — Hát eredj, ha neked olyan sürgős, mi egészen jól érezzük magunkat. ' Különben a hegyre se igen kellett kifáradni, elég volt ellépni az akkori nagykocsmáig, amelynek későbbi nagyzolásunk adta csak a „Szék- szárd Szálló*4 hangzatosabb nevet s ott is akadt mulató gavallér és mecénás, a fiatal, mindég jókedvű Wimmersperg Guidó báró személyében. Akkoriban kapta meg ő valami — 80 ezer porosz tallérnyi örökségét. Egész kis udvart teremtett maga körül a jóhangu fiatalokból. Megkezdődtek az éjjeli dalpróbák a nagyvendéglőben. Nappal akkor is volt egy kis — mellékgfoglalko- zásuk az embereknek a — hivatalban ... Éjszaka — tanitgatták tehát Garay Perkót muzsikálgatni. A sok pénz igy bizony alig két év alatt elfogyott, hanem a báró aranyos, szellemes jókedve sohasem, <3 kiáltotta utána az akkor ugyancsak örökséghez jutott fiatal Dőry Lacinak, ki hetykén hajtva négyes fogatán, már észre se akarta venni: — Szervusz Lacikám, egy év múlva találkozunk az adóügyi — kataszternél... (Folyt köv.) Húsvéti népszokások. A világháborút követő és soha el sem képzelt zűrzavaros világban siettünk élni, mert nem tudtuk, mit hoz a holnap. A napról-napra súlyosabbá váló viszonyok lassan ki- vetkőztették az embereket régi gondolkozásukból, a szép, régi múlt mintha feledésbe ment volna, még talán emlékei is elhomályosodnak már lelki szemeink előtt. A poézis szomorú verseket szül, hogy sirassa a magyar haza sorsát és annak szebb hazába költözött fiait, a nóta sir a cigány hegedűjén, hogy felrázza letargiájából a még mindig alvókat. A mindennapi sürgés-forgásban talán észre sem vesszük, hogy ismét elérkezett husvét ünnepe. Ha nem hallanék a templomba hivó harangszót, ha nem zengene fülünkbe az ünnepi zsolozsma és nem látnék a gyermekek kipirult arcán az ünnepi hangulatot visszatükrözve, talán nem is vennők észre, hogy husvét a lélek feltámadásának, a legszentebb és legdrágább emberi jogok biztosításának ünnepét üljük. Ma dolgoznia kell mindenkinek, meg kell tennie mindenkinek kötelességét, mert csak akkor leszünk méltók őseinkhez, mert a végső diadal csak akkor lehet a miénk. Ez a mindennapi munka, melyet nap nap után végzünk, szinte elhomályosítja lelkűnkben a múltat, szinte elfeledteti velünk a boldog időket. De nem szabad felednünk! Az igazi, az áldásthozó béke galambja még szunnyad és az igazi fehér galamb a valódi, az emberies, becsületes és történelmileg is igazságos béke olajágával csak ezután fog felénk repülni és amikor ez következik be, akkor ismét visszazökkenünk a régi boldog időkbe. Lassan-lassan visszatérünk a jelen tapasztalataival a múltba, felújítjuk a múlt életét a maga ezerféle bájával és kedves emlékeivel, megőrizve a múlt szépségeit, költői alkotásait, zenéjét és kedves szokásait, mert ezekkel lelkünk is megifjodik és mi is ifjodott lélekkel fogunk élni a jövőben is, elfeledve a jelen sivárságát. Ily érzelmek hatása alatt állok, ily gondolatok száguldoznak agyamban, midőn husvét ünnepén lelki szemeimmel visszaszóltok a múltba, hogy annak kedves szokásaiból egyet- mást főijegyezzek. Visszaszóltok oda, azokra a tájakra, ahol ma elnyomott, leigázott magyar véreink éneklik: »Föltámadt Krisztus I« — várva édes hazánk föltámadását is, remélve az idegen járom alól való szabadulást. A nép egész lelki világa tükröződik vissza egyes ünnepi szokásokból, szinte látjuk a megifjodó lélekkel elénk vonuló öreget, aki a tavaszi szellő fuvallatára ifjú lélekkel akaija végigcsinálni husvét misztikus szokásait. Szálljunk azért vissza mi is a múltba, idézzük emlékeinkbe a múlt és a megszállott területek minden poézisét, nézzük meg a falu népét ott husvétkor, hogy elfeledjük a jelen szomorú husvétját, lássuk hogyan locsolkodtak ott husvétkor. Verőfényes meleg napos van. A ragyogó nap a maga teljes pompájában tűnik elő a felhőtlen tiszta égen és mig aranysugarai vakító fényt árasztanak az Ung sima tükrére, addig biborköntösbe burkolják a kör nyező magas hegyek égnek meredő csúcsait, mintegy bizonyságául annak, hogy a hegy tövében elterülő falu népe ünnepel. Ung vármegye felső vidékének egyik hegyi falucskájában vagyunk husvét másnapján. A hosszú uccasor mindkét oldalán az apró, fából készült házak tornácain cifra ruhás leányok és tarka főkötös menyecskék lesik és várják a locsolódást. Megjönnek a legények is és előbb bögrékkel, majd kupákkal öntözik meg a falu leányait és asszonyait. A locsolódás kora reg géltől a misére hivó harangszóig tart. Mise után megebédelnek és az után megszólal a cigány és estig vígan járják a fiatalok, az öregek pedig gyönyörködnek a fiatalság mulatozásában. De a tánc sem tart végtelenségig. A leáldozó nap aranyos tányérjának búcsúzó sugarai széjjeloszlatják a mulatozó társaságot. Husvét harmadnapján az asszonyok és a lányok állanak sorfalat az uccá- kon és megöntözik az arra menőket. Persze jaj annak a legénynek, aki elmulasztotta a falu valamelyik leányát megönteni. E vétkes mulasztásáért úgy megfürösztik a leányok, hogy soha többé el nem felejti. Zemplén vármegye határszélén, az orosz-látta terület egyik falucskájába tekintsünk be nagyszombaton. A háztetők füstölögnek (mert a házakon nincsen kémény), sürgésforgás mindenütt. Sütnek-főznek az asszonyok és a leányok, hogy a húsvéti pászkát (húsvéti kalács), sonkát, sárgaturót elkészítsék. Mikor ezekkel elkészültek kezdődik a himes tojás főzése, festése. A húsvéti tojást meg főzve befestik, hogy a locsolódó legényeket majd azzal ajándékozhassák meg. Husvét másodnapján a legények csoportosan keresik föl a leányos házakat és »Krisztus föltámadt« köszöntéssel háromszor vizet öntenek a leány kezére és a leányzó mindanyiszor »Valóban föltámadt« szavakkal válaszol a legény köszön tésére. Locsolkodás után terített asztalnál a leányos ház szívesen látott vendégei a locsoló legények és távozáskor jutalmul piros tojást kapnak a leánytól. Husvét keddjén az uccán végig- menők a kapukban álló asszonyoktól és leányoktól ungi módra kapják meg az öntözést. Sáros vármegyében is igy folyt hajdanában a locsolódás. Itt csak az az érdekes, hogy a legények a leányos házak udvarán felállított fenyő fácskával jelzik meg a közbecsülés- nek örvendő és a falu legényei által megloc8olandó leányzót. Szatmár, Ugocsa, Bereg, sőt Szabolcs vármegyében is a locsolók rigmusokkal köszöntik a leányzót és szagos vízzel locsolják meg. Szepes, Liptó és Árva megyékben is divatos a locsolkodás, de e megyék zordabb klímája már kíméletesebb vízhasználatra inti a legényeket. A húsvéti locsolkodás különben el van teijedve az egész hazában és a különféle vidéken lakók temperamentuma szerint természetesen változik a locsolódás módja és a hozzáfüződő szokások sorozata. Természetesen, mint minden népszokásnak, úgy a húsvéti locsolkodásnak is megvannak a maga kinövései, de ezeket lenyesegetve, visszamarad a néplélek tiszta megnyilvánulása, mely mindig érdekes és amelyben mindig van valamelyes költői gondolat és érdekes néprajzi vonás a vidék népére és azok életkörülményeire. A locsoláshoz számos más húsvéti népszokás is fűződik, de ezek fölsorolása, mint egyes vidékek jellemző húsvéti szokásai nagyon hosszúra nyújtanák e leírást. A locsolkodás mindenütt el van terjedve és eredeti bibliai, különféle megjelenése pedig a népiélek egészséges megnyilvánulása, pedig a népiélek egészséges megnyilvánulása, költői vonásai pedig a szivek összedobbanásának rugói ként jelennek meg. Tartsuk meg e népszokást — fino modott formájában — a jövőre is, hogy utódjaink is lássák, miként ünnepelték meg az ősök a husvétet, a feltámadás ünnepét, a tavasz, a rügyfakasztó nap melegének megjelenési idejét. Gondoljuk bele e szokásokban a néplélek érdekes költői- ségét és akkor értékelni is fogjuk tudni. Lesz még föltámadás ünnepe e világon, lesz még örömünnep, midőn az elszakított magyar területek ismét a mieink lesznek és ha minden talpal&ttnyi föld visszakerül és a hármas halom és négy folyó országa a régi határok között fogja magához ölelni mindazokat, akik most idegen járom alatt szenvednek, amikor megjelenik az igazi, a becsületes, az igazságos béke olajágát hozó fehér galamb, lehull a magyar testről a rácsatolt bilincs és az elnémított ajkakon ismét fölcsendül a magyar szó, akkor lesz igazi magyar feltámadás! H—s —P. — Lapunk legközelebbi száma április hó 11-én Jelenik meg. Színészet. Kedden Nőtlen férj, ez a zenében silány és tartalomban vérszegény táncos operett került színre. A színtársulat tagjai mindent elkövettek, hogy valamit kihozzanak a darabból. Sail- véssy Tusi, Eöri Gizi, Fátyol Hédi, Tunyogi Péter, Várady László és Sagár Jenő igen jól alakították szerepeiket, Szabó Ernő játéka ismét változatos és kitűnő volt . Fruska. Barri Conners szellemes vígjátékét Zágon István nagyszerű átdolgozásában láttuk szerdán a színházban. A Belvárosi Színház nagy sikert aratott slágerdarabja bár elég gyér, de annál lelkesebb közönség előtt nagy «kert ért el. Mikes Béla kiváló tehetségéről tett tanúságot Harrington sserepében. Nagyszerűen alakította, a 25 évig „papues0 alatt volt férj önérzetének felébredését, az anya által mellőzött leány, Patricia felkarolását és csak a mára gondoló Grace, az anya által becézett leány szigorú megrendszabályozását. Fátyol Hédi az anya szerepében nagyszerűen sírta végig a darabot. Legnagyobb sikert Nagy Klári és Eöry Gizi érték el a két ellentétes természetű testvér, Patrícia és Grace szerepében. Eöry Gizi kitűnő volt mint az önálló és nsgyratörő, sikerekért küzdő nő, mig ugyanolyan tökéletességgel Nagy Klári, a „mama kedvencét0, a rosszindulatú testvért mutatta be. Jók voltak még Lenkey Gyula és Várady László. Szombaton „Poldi0 operett, vasárnap délután félhelyárakkal „A csúnya lány0, este mérsékelt helyárakkal „Első tavasz0, hétfőn délután és este mérsékelt helyárakkal „Lehullott a rezgő nyárfa0, kedden „Leoúa0 színmű, szerdán „Az okos mama0 kerül- nek színre. Vasárnapi ének. Légy áldott apró fehér ház, két pislogó muskátlis ablak. Falán futórózsa ág, előtte piros, kék virág. Együgyű képek, sok toll, vetett ágyak, kút körül bólintó hársak. Pad az uccán vasárnap délutánra. Bent kecskelábu fiókos asztal. Faragott szék, vendéget marasztal. Pár szíves szó, mindig sok csend közte, pipa mellől kinéznek közbe, fáradtra érett, vén parasztszemek. Sarokban tulipános láda, kinyitják, ha sor kerül rája, s csendben figyelnek a bibliára. Légy áldott izmos férfikar, sebtől barázdás vastenyér. Vérolajjal kent erőszülötte, piros héjú ropogós kenyér. Légy áldott asszony karcsú dereka, mikor ölelő urad nem ér át. Kis pufók arcokér’ munkában osztott fehér éjszakád. Légy áldott, ünnep, hétköznap, gyerekszemü, kedves falusi népek. Bölcsőtől sírig egyformán hangzó; vasárnapi ének. D. Fekete Lásalóné A danaföidvűrl IskoldnkloOU népművelési bizottság zárt- ünnepélye. Bizonytalan ködről beszélt vármegyénk alispánja, Száváid Oszkár március 29-én Dunaföldváron a népművelési záróűnnepélyen. Ködről, amely eltakarta nemzetünk értékes tulajdonságait és amely nagyban hozzá- járult, hogy szerencsétlenségünkben nem volt jóbarátunk a világ nemzetei között. Ott álltunk a világ itélőszéke előtt magunkra hagyatva, mint Krisztus ama nagypénteken földi birája — Pilátus — előtt. Elhagyatva és elárulva a leghívebbektől is. Mert a magyar nemzet Golgotajárásában is nem az a legfájdalmasabb, hogy a leselkedő ellenség győzedelmeskedett, hanem hogy a kiválasztottaki a leghívebbeknek vélt tanítványok is széifutottak. Hiányzott valami, suti nélkül nincs közös célkitűzés, hiány zott az egységes nemzeti közszellem. Ezt kitermelni, elterjeszteni és még* erősíteni a csonka ország legfőbb érdeke. Erre időt, erőt és észt szentelni elsőrangú kötelessége minden^ kinek, akit arra állása, munkaköre, tehetsége kijelöl. Dunaföldváron tudatában vannak ennek és évek óta as egységes nemzeti közszellem kiművéléaében erősen
