Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-05-14 / 37. szám
1930 május 14. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Gyakorlott pénztárosnőt I. évi junius l'én történő belépésre ír felveszünk« -w Gépimitudókat előnybe helyezünk. Kézírással megirt ajánlatokat kérünk. Pirnitzer József és Fial áruháza, Szekszárdon. előtt ebben az üzletben a jubiláló cégfőnö- kőktől elsajátíthatta az üzletet, a lelkiisme* retes munkát, a becsületességet, az üzleti tisztességet, amelynek révén a kereskedő- társadalomban vezető pozíciót vívhatott ki magának. Mindenkor büszkén vallotta, hogy kik voltak az ő tanitómesterei, akiknek az erkölcsi elvei, tanításai tették őt a magyar haza hasznos polgárává és ezek a tanítások szerezték meg neki a lakóhelye társadalmának becsülését. Hálát ad az Istennek, hogy a cég régi tanítványai nevében is üdvözölheti volt főnökeit, akiknek azt kívánja, hogy a százéves jubileumot is érjék meg. Pirnitzer Manó, a jubiláns főnök állt ezután szólásra és megköszönve a megjelentek üdvözlését, egyúttal azt is kifejtette, hogy az alkalmazottak hűsége is egyik titka a cég sikereinek. Köszönetét mondott úgy a régi, mint a mostani alkalmazottaknak, kiemelve köztük Pozsgay Margitot, akinél tizenöt év alatt a páratlan ragaszkodás gyönyörű példáit tapasztalhatták, valamint Andrássy Juliskát, aki a cégnek szintén régi hűséges alkalmazottja. Nekik az ünneplők előtt is a cég és az egész család szeretetteljes köszönetét tolmácsolta. Poaagay Margit köszöntötte ezután a mostani személyzet nevében a jubilánsokat, majd átment az egybe gyűlt közönség a szőnyegekkel és drapériákkal ízlésesen feldíszített raktári és irodahelyiségekbe, ahol gazdagon terített buffet és pezsgő várta a vendégeket, akik kedélyes beszélgetés közben még egy darabig együtt maradtak a jubilánsokkal. Az üdvözlések. A cégtulajdonosokat régi vevőik közül sokan személyesen halmozták el sserencsekivánataikkal, köztük dr Kelemen Imre kúriai bíró és törvény- széki elnök, dr Hagymássy Zoltánná, Bálintné Lőrinczy Ida tanárnő, Holub János nyug. polgári iskolai igazgató, Steinfeld Béla nyug. árvaszéki elnök, akiknek családjai, szülei több mint ötven éve voltak a jubiláns üzlet vevői, kivülök Szekszárd egész társadalmának számos tagja kereste fel a céget, hogy jókívánságát kifejezze. Az ünnepélyről való távolmaradásukat kimentették: dr Balkányi Kál mán, az OMEE igazgatója, aki országos vonatkozású ügyekben máshol volt elfoglalva, Vitéz Tihanyi Szilárd vm. székkapitány, Vitéz Makray Fe renc posta és távirda főfelügyelő és Bodnár István, a Szekszárdi Kaszinó igazgatója. A jubiláns céghez számos távirati és levélbeli üdvözlés érkezett. Ezek közül dr Pesthy Pál ny. igazságügy miniszter a következő táviratot küldte: Pesthy Pál távirata. A cég és a cég tagjainak jubileuma alkalmából úgy a cég, mint a cégtagok részére meleg üdvözletemet küldöm. Úgy a cég, mint nagyrabecsült tagjai az igazi jó és kellemes kereskedő képviselői voltak mindenkor. Sikereik a szolid, figyelmes kereskedő munkának az eredménye. További sikert és virágzást kíván L PESTHY PÁL. Jankó főispán levele. Nagyon sajnálom, hogy azon az ünnepélyen, amelyet cégük fennállásának 90-ik és a tulajdonosok 75, 65 és 25 évi kereskedői tevékenységének évfordulóján tartanak, — személyesen részt nem vehetek, mért hivatalos ügyekben Budapestre kell utaznom. Pedig nagyon szerettem volna, hogy kezet szoríthassak azokkal a derék férfiakkal, akik kereskedői hivatásukat a legnehezebb viszonyok között is oly példásan tudták teljesíteni, hogy ezzel nemcsak saját érdekeiket mozdították elő, hanem a közgazdasági éleinek is hasznos tényezői lettek, mert lényegesen hozzájárultak a magyar kereskedelem becsületének és tekintélyének emeléséhez. őszinte szívből üdvözlöm Önöket e ritka jubileum alkalmából és gratulálok szép sikereikhez. — Igaz tisztelettel JANKÓ ÁGOSTON. Dr Úrffy Imre üdvözlő levele. Igentisztelt Uraim! Vettem megtisztelő meghívásukat a f. hó 11-én tartandó — valóban igen ritka — jubileumi ünnepségükre. Az újságokból is talán ismert rend kívüli elfoglaltságom, mely a Hága— párisi egyezmények előadói tisztével jár, — nagy sajnálatomra — megakadályoz a megjelenésben, miért is ezúton keresem fel az Urakat, hogy fenntartás nélkül, örömmel és elismeréssel csatlakozzam azok sorába, akik a jubilánsokat üdvözölni fogják. Már kis gyermekkoromban — amikor annyiszor jártam a cég üzlete előtt — tudtam, hogy régi és tekintélyes üzlet előtt megyek el. — Ma még jobban tudom. — De tudom azt is, hogy más a vidéki kereskedő és publikuma közötti viszony, mint itt a fővárosban. — Erkölcsi közösség képződik a kereskedő és közönsége között s épen ez a körülmény és az ünneplés ténye teszi bizonyára igen értékessé az Urak részére e fontos évfordulót. Szivemből kívánom, hogy az évfordulót még sok-sok — a mainál jóval kedvezőbb viszonyok közötti — újabb jubileum kövesse. Maradtam változatlan nagyrabecsüléssel — régi és igaz hivük: DR ŐRFFY IMRE. Táviratokat küldöttek a következő gyárosok és nagykereskedők, testületek és magánosok: Mendlovits Mór rt. Budapest, Magyar Agyteritőgyár rt. Budapest, Gorocz Sándor Budapest, Holzer Sán dór Budapest, Kohn Bernát Budapest, Marx és Grossmann Budapest, Flach Fülöp Budapest, Kispesti Tex tilgyár rt. Budapest, Kendő-, Szövött, Kötöttárugyár rt. Újpest, Diamant László Baja, Meyer Adolf Náthán Hamburg, Tóth Gyula Tata, EiBen- städter Gyula Szeged, Duneitz és Sebők Budapest, Háhn József Budapest, Freudiger Mózes és Fiai Buda pest, ifjabb Róth Ernő Budapest, Gyulai Miksa Budapest, Linon Fehér- nemüipar rt. Budapest, Kreiner és Rosenzweig Budapest, Schneider D. és Fia Budapest, Ridwal Ferenc Budapest, Bicét és Barna Budapest, Ungár Fülöp Budapest, Preutz Testvérek Budapest, Fráter Ernő Budapest, Pallai József Budapest, Sputz Sándor Budapest, Pollák Ármin Wien, Sugár és Stern Budapest, Pollák Rudolf és Társa Budapest, Lichtmann cipőgyár tisztviselői Budapest, Vorsteher Pál és képviselője Honig Rezső Budapest, az OMKE siklósi kerülete, Regechart & Raymann Frey waldau, Lintext rt. Budapest, Behr és Flusser Budapest, Putsch Sándor Budapest, ifjú Grossmann Jakab Budapest, Lichtmann cipőgyár igazgatósága, Uhr Testvérek Budapest, Grósz és Weisz rt. Budapest, Ho- litecher Bernát a Selyem és Gyapju- árugyár vezérigazgatója Budapest, Reis és Breth Budapest, Herzks, Halász és Berger Budapest, Harkai Ede Budapest, Deutsch Heinrich & Co. Wien, Wilheim Vájná Jenő Buda pest, Schein Mór Budapest, Heimacc és Salzer Badapest, Gaál és Neu- j mayer Budapest, Aczél Jenő Budapest, Reiner Károly Budapest, továbbá: I Fischer Árpád Sopron, Klein Emil | a Reich Farkas Fiai cég beltagja Baja, Kürschner Dezső és családja Tamási, Deutsch Géza Budapest, Wilheim Bergel Wien, mint a cég volt alkalmazottai. Levélben gratuláltak: Mercurbank igazgatósága Wien, Mercurbank igazgatósága Budapest, Mercur Váltóüzlet rt. igazgatósága Budapest, Jacques Kahane a wieni Mercurbank igazgatója, Alois Hirsch- féld a wieni Mercurbank igazgatója, dr Julius Reeben a Darmstädter und National Bank igazgatója, Strasser Béla nagykereskedő Szabadka, dr Carl Ornstein ügyvéd Wien, Ing. dr Eduard Rebhan Wien, továbbá a következő gyárosok és nagykeres kedők és intézetek: Budapesti Pap lacipar rt. Budapest, Bállá és Horváth rt. Budapest, Porges és Társa rt. Budapest, Auer Béla Budapest, Pollák Sándor Tatatóváros, Magyar Pamutipar -részv.-társ. Budapest, Újpesti Tarkánszövő és Kikészitőgyár rt. Budapest, Ladstädter P. és Fiai Budapest, Lédermann Mór rt. Buda pest, Fodor Sándor Budapest, Angol- Magyar Cérnagyár rt. Budapest, Szabó János Szekszárdi Takarékpénztár elnök-igazgatója, Obláth Testvérek Budapest, Gergely Rezső Budapest, Kolozs, Obláth és Társa Budapest, Polláek Hermann Fiai rt. Budapest, Burckhard és Sochatzy Budapest, Székely Bertalan Budapest, Glücks thal és Weil Budapest, A. Gerngross Wien, Kozma Lajos Budapest, F. M Hämmerle Wien, Horváth Miksa sző nyegipar rt. Budapest, Fóti Ferene Budapest, WeiBz és Fabriczki Buda pest, Modern és Breitner Budapest, Bettelheim Miksa éB Társa rt. Budapest, Bárczai András Budapest, Ad ler és Bauer Budapest, Mihalik Imre, Kartonnyomóipar rt. Budapest, Posner rt. Budapest, Gyárfás Gábor Budapest, Ekker József Budapest, Goldberger Sám. F. és Fiai rt. Badapest, Pártos Zsigmond Budapest, Fürst Jakab és Fiai Budapest, Grab- féle Textilipar rt. Budapest, Friedrich Graumann Eidam & Co. Wien, Neumann Simon rt. Budapest, Arányi Lajos Budapest, Drucker Géza Budapest, Fischer Simon és Társai rt. Budapest, Spitzer Simon Budapest, Kölbl Ágost Budapest, Magyar Kon- fektiómüvek rt. Budapest, Titánia Cipőgyár rt. Budapest, Gergely és Rácz Badapest, Magyar Kender, Len- és Jutaipar rt. Budapest, Brett- Schneider Vilmos és Fia Badapest, Műnk Mór ób Társa Utódai Budapest, Katz, Pfeffer és Társa Budapest, Krausz Károly és József Budapest, Mez Vater és Fiai Budapest, Angyalföldi Textilmüvek rt. Budapest, Filtex rt. Budapest, Fekete Jenő Budapest, Kreiner és Rosenzweig Budapest, Kiinger Henrik rt. Budapest, Schön és Perlmann Budapest, S. S. Neumann Reichenberg, Weiss és Rosenfeld rt. Badapest, Salamon Testvérek Szekszárd, Wein és Társai szövőgyár Budafok, Kammer Testvérek Budapest. A céghez egyébként a jubileum ! alkalmából még állandóan érkeznek | az üdvözlő levelek és táviratok. |i| 1919 61 GO Isi B 0 0 0019 IS (3 El 013 B Hl Q jU Valóban művészies portraitokat, gyér- § ■" mek-, csoport-, inteneur-, architektúra ra felvételeket készít S ÍNŐGrEIfc B a B B B B Legszebb ajándék A KÖNYV de csak a MOLNÁR-féle R.-T. kőlésében, Szekszárd TELEFON 11. főhercegi udvari fényképész. 0 Vidéki meghívásokra — kiutazom. ® Amateurmunkákat vállalok. g | Szekszárd, Széchenyi-u. 28 [| (Molnár-féle ház) 45 g| 0000 000000 0(30 0 SS ffl 13 00 Az olasz köuetsós sajtófőnöke Szekszúrdon. A Világ mozgó-szinház helyiségében folyó hó 11-én délután 4 órakor vitéz Csicsery Rónay István ny. vezérkari alezredes tartott előadást vetített képek kapcsán Mussolini fasciz- musáról. A felolvasáson igen előkelő közönség jelent meg és érdekessé tette az előadást az is, hogy Jankó Ágoston főispánékkal megjelent az előadáson Antonio Widmar, a budapesti olasz királyi követség sajtófőnöke is. Az előadás megkezdése előtt a leventezenekar a Hymnus»t, majd pedig Giovinezzát, a fascista indulót játszotta el. Ezután dr Cs. Papp Jenő polgármester helyettes a magyar és olasz barátság meleg kapcsolata révén szerettei köszöntötte Antonio Widmárt, a budapesti olasz királyi követség sajtófőnökét, aki az olasz követség képviseletében jelent meg, továbbá Csicsery Rónay István ny. vezérkari alezredest, Somogy vármegye vitézi székének kapitányát és felkérte őt előadásának megtartására. Az előadás mindvégig lekötötte a figyelmét a hallgatóságnak, amely bámulattal hallgatta és nézte Olaszországnak azt az óriási fejlődését, ahová Mussolini a fascizmus gondolatával a bolsevista veszedelemből és a hitetlenség világából Olaszországot a mai nagyságára, az olasz népet a boldogság útjára vezette. Az ő kiválóságát mutatja, hogy az egységes Olaszország uralkodóját és politikai irányát a pápával megbékítette. Igaz, hogy Olaszország a győző államok sorába tartozik, nem kellett tehát 10 évnek ÖBszes munkálkodását az életbenmaradás irtózatos küzdelmére fordítani, hanem a megerősödés, a fejlődés utján egységbe forrhatott. Ámde mégis csak egy olyan küldetéssel rendelkező, fanatikus lelkű, semmi munkától vissza nem riadó tüzes lelkű és nagy elgondolása férfiú tudta Olaszországot aránylag rövid 10 év alatt úgy átalakítani, mint ahogy azt Mussolini tette. Meg bámultuk azt a nagyszerű szervezetet, amelyen ma Olaszország kormányzata felépült és a magyar bánat köde ült lelkünkre, amikor meg kellett állapítanunk, hogy nagy barátunk gyönyörű fejlődése mellett mennyire hátra vagyunk mi és mily kicsinyek azok a lépések, amelyeket 10 év alatt fejlődésben elérhettünk és mily távol állunk még attól az egységtől, amelyben Olaszország óriási ereje rejlik és mennyire nélkülözi azt a berendezkedést a mi kis országunk irányítása, ami a fascizmus gondolatából fakadt és nőtt naggyá Olaszországban. Köszönjük Csicsery Rónay Isván- nak, hogy a maga nagyszerűségében és igazi mivoltában bemutatta nekünk Mussolinit, a Dúcét és rávilágított fascizmusának gyönyörű gondolatára, amelytől még oly sokan irtóznak és fáznak nálunk azok, akik nem a becsületes munkával, hanem vagy az ősök szerezte vagyon élté kozlásával, vagy a hiszékeny és tu-