Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-11-08 / 88. szám
XII. évfolyam 88. szám. Egyes szám ára 30 fillér. . _______________________ Szekszárd, 1930 november 8. TO LNAMEGYEr újság HETEMKÉMT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKRI ÉS TÄRSRDRLMI LRP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Tel efon szám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre —____6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Főszerkesz tő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden eaerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. az olasz, de főként a francia borok, amelyek a nyugati államok tömegfogyasztását eddig kielégítették, 8—9 és fél Malligand fok között mozogtak, silány voltuknál fogva igen ol caó áron kerültek a fogyasztó piacokra annál is inkább, mert a szállítást hajóval és kedvezményes vasúti tarifák mellett lehetett eszközölni. Tér mészetesen a külföldi fogyasztó- piacok tőlünk is elsősorban ily minőségű és áru borokat igényelnek. Néhány budapesti nagyobb borkereskedő meg is tette ezen ügyben a lépéseket, mégpedig oly, — a magyar kereskedelmet bizonyos mértékben jellemző mohósággal, — hogy úgyszólván lekonkurrálták a külföldi piacokon a magyar boroknak árát. Ma Svájcba kiszállítva, 3 havi hitelre 23 svájci frankért, vagyis 25 pengő 53 fillérért kínálják és veszik a magyar bort hektoliterenként. — Tessék ebből az adatból kiszámítani azt, hogy mit jelent ezen ár mondjuk a szekszárdi borpiac viszonylatában. Az megállapítható, hogy a külföldnek borszükséglete van és az, hogy Magyarországnak erősen jó közepes bortermése volt. Van tehát eladó- és fogyasztópiac. Az eladók türelmetlenek, igyekeznek bortermésüket értékesíteni, mert sok mindenre kell annak ára. A kínálatból tudomást szerez ezen kényszereladásokról a külföld és az előrelátó kereskedő élelmességével várja, hogy a magyar exportőrök miként törik le mégjob- ban az amúgy íb a termelési költsé —émb aaüfiM— geket megközelítőleg sem fedező borárakat. Természetes, hogy az egyes vidékekről az exportőrök, a mindenáron dolgozni akaró ügynökök révén igen oIcbó beszerzési forrásokról értesülnek. Duna—Tisza közén és Dunántúl egyes vidékein Malligand fokonként 1 filléres ár sem tartozik a ritkaságok közé, sőt tudjuk, hogy a szekszárdi piacokon is fokonként 1*2—1*3 filléres ajánlatok tétettek a termelőknek, holott ezen borok llVs—13V2 Malligand fok között változnak és igen jó minőségűek, amilyenek már régen nem voltak a szekszárdi borok. így néz ki tehát gyakorlatban, hogy miként veri pocsékká a világpiacon a szekszárdi bor a bordói borokat. Nem tartozom azok közé, akik pesszimisták, de sajnos szomorú tapasztalataim vannak, hogy nta optimistának veszedelmes lenni. Az uj búza a termelési helyen 15Vs pengővel került boletta nélkül forgalomba, ma 11 50 pengővel, tehát cca 6 pengővel olcsóbban. Eme erős csalódás után reménykedünk a búza júliusi árának elérésére. Cikkem írása közben értesültem egy angol levélből, hogy Franciaország megtiltotta, hogy magyar, görög, spanyol és olasz borokat a francia borokkal összeházasítsák és ezen bevitt borokat saját termelési országuk neve alatt szabad csak a belföldön forgalomba hozni, vagy külföldre I* exportálni. Ez a rendelet a francia I borok védelmét jelenti és mindenA borértékesítés kérdéséhez. Mint szőlősgazda nagyon érzem azt a rettenetes válságot, amivel a szőlősgazdák országszerte, de különösen vidékünkön küzdenek. Élénk figyelemmel kisérem a borértékesítésnek úgy a belföldön, mint a külföldön való lehetőségeit s bizonyos derű vegyül elkeseredésembe, amikor egy laptársunk hasábjain dicshimnuszokat zengenek a szekszárdi vörösbor diadaláról. Ha valaki örömmel fogadná ezen hirt, úgy egyike volnék azoknak, ámde azon körülményből, hogy egy-két belgiumi, hollandi, esetleg angol cég érdeklődik vörösboraink iránt, ez még nem reális alap, amely nek alapján világgá kürtölhetnénk, hogy a magyar borok és igy a szekszárdi vörösbor a világpiacon nagy lépésekben halad előre. Mindezen érdeklődések tudomásom szerint semmi pozitívumot még nem hoztak és sajnos, a Szekszárd Borvidéki Bortermelők Szövetkezete külföldre közvetlenül még egy liter bort sem adott el és ügyvezetőigazgatójának minden törekvése dacára a múlt évi készletnek csak felét sikerült értékesitenie. Tény az, hogy a nyugati államok kedvezőtlen bortermése következtében a francia és olasz borokat helyettesíteni óhajtja a világkereskedelem és ezért bizonyos érdeklődés nyilvánult meg a külföld részéről a színes magyar borokat illetőleg. Ámde ne felejtsük el, hogy úgy Szabolcska Mihály sírjára. Nem láttam soh’se földi arcvonását: Mégis küldöm a lelkem zokogását. ... Forró vágyaim nem ölthettek szárnyat: Nem láthattam meg a földet, a házat, Hol nekünk adta s nevelte őt Isten... Soh’se láthattam őt, sohase itt lenn. De szivem forró, meleg, szent zenéje Nevelődött a lelke ütemére. Reám hulltak a tiszta dalvirágok, A szeretet, a jóság-álmodások ... S kicsiny faluk bús, szegényes kis képe Átfényesedett tündérszép mesére .. . Az ő szemével láttam mindent szépnek, Az ő szivével adtam a szegénynek, Szeretetével néztem jó Anyámra És kértem áldást minden kicsi házra. Az ő hitével néztem fel az égre: ő ifjúságom legszentebb emléke. Az évek jöttek, szálltak, mint a lepke, A napsütések tűntek fellegekbe . .. A gondok, könnyek, keresztek viharja Sötét árnyékát a lelkünkre írja... Láttam, neki is volt »nehéz órája« És vigasztaló, drága bibliája. Gyermek, vagy ifjú, szülő, fáradt öreg : Nála mindenki talált enyhületét... - Visszhangra kélt a sok-sok drága nóta: ő volt a tiszta vidámság adója. Ő volt a dal álmodó magvar ajkon, Meleg könnycsepp egy-egy barázdás arcon. Nem láttam soh’se földi arcvonását, De hordozom a lelke gazdagságát. Él bennük szerte a magyar hazában, Sok kis falusi, kopott iskolában. Karácsonykor, az angyalsuhanásban, Minden jótettben, lágy simogatásban. 1 1 Áldott legyen az Isten neve — érted, A föld, a ház, a szív, mely nevelt téged; Aki szeretett hűséggel, fehéren, Szenvedett véled sok gyötrelmes éjen... ... A pihenésed itt lenn könnyű légyen S a reménységed ott fönn fényben égjen. Kovácsáé Huszár Jolán. flrcképek. Irta: Károssi Pál. Várad! Antalról. Már hét éve, hogy meghalt, emléke még mindig mégis olyan friss, mintha csupán tegnap vesatettük volna el. Ennek oka természetesen elsősorban az a nagy kedvesség és szeretet, mely egészen haláláig fő jellemzője volt, valamint az a nagy szorgalom és munkásság, amelyet életében kifejtett. — Závodon született 1854-ben, Budapesten halt meg 1923 ban és az ő életét tartalmazó 69 esztendő, melyből ötven évet a magyar irodalmi és szinészeti élet porondján töltött el, tele volt sok szenvedéssel, de sok elismeréssel is. Korának egyik legtermékenyebb munkása volt. Volt tanár, színész, költő, novellista, regényíró, színműíró, a színművészeti akadémia igazgatója, a Petőfi Társaság főtitkára és mindenütt oly kiválóan állta meg helyét, mely nevének tekintélyt, elismerést vívott ki. De most nem az az én célom, hogy Váradi Antalról ily formában emlékezzem meg, hiszen vármegyénkben is még nagyon élénken él az ő nagy emléke s már hivatot- tabbak szépen és bőven megírták az ő nagyon gazdag életét és megállapították helyét az irodalomtörténetben. (Ilyen munkák: Vitéz Péterfy Károly: Váradi Antal, Pécs; és Petri Mór: Emlékezés Váradi Antalról, Budapest 1926.) Én Váradi Antalról egy egészen különös oldalról való megvilágítással akarok foglalkozni. Váradi Antal életének van egy értékes munkássága, amely sajnos ma már teljesen a múlté s melyről életirói sem emlékeznek meg. Bz a munkásság pedig Váradi Antalnak búcsúztató beszédei. Váradi Antal, mint ismeretes, nagy búvára volt az elmúlt idők irodalomtörténeti éB szi- nészeti életének s ez volt az első oka annak, hogy napi sétáját nagyon sokszor a temetőkertben végezte. — Szeretett elmerengni a régi sírkövek között a letűnt kor nagyjairól. A másik ok pedig, ami őt nagyon sokszor a temetőbe hívta, barátainak, irótársainak a temetése. Ha a régi újságokat, folyóiratokat végigolvassuk, a nagyjaink, különösen íróink, művészeink temetéséről szóló köz leményekben mindenkor találkozunk Váradi Antal nevével és évtizedeken keresztül ő búcsúztatta el meghalt esetre követni fogják olyan rendelkezések is, amelyek nagy előnyöket fognak biztosítani a francia termelésű boroknak a külföldiekkel szemben. Ebben a bortermelő gazdákra nehezedő rettenetes időkben kétségbeesetten tekintünk ide-oda és a realitás alapján és nem dajkameséktől el vakítva, kétségbeesetten kiabálunk segítség után és azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy a segítség még egyre késik. A belföldi bor- fogyasztás elősegítése érdekében semmiféle lépések nem tétetnek. A bőr árát magasan túlhaladó fogyasztási adók nem mérsékelteinek, sem a szőlőföld adója, a védekezési anyagok árai és a külföldi export sem szerveztetett meg és igy külföldi borkereskedelmünk fejetlensége természetszerűleg maga után vonja most, amikor a külföldi értékesítési lehetőségek megnyíltak, a magyar bor árának lemorzsolódását. Félmillió ember él tisztán szőlőművelésből. Több százezerre tehető a termelő gazdák száma is, nem tudjuk megérteni, hogy ezen legszegényebb munkáskezekre és legkisebb gazdákra miért nem gondol senki. Miért nem lépnek fel együttes erővel a szőlőtermelő vidékek képviselői a földművelésügyi minisztériumban és az országházban, hogy ezeken a kétségbeesett és tönkszélén álló embereknek segitőkéz nyujtassék és miért nem tudják ezen igazságok alapján állva, a sörkartellnek befolyását ellensúlyozni. Fontos kérdések ezek és nehéz e Íróink és művészeink legtöbbjét. — Mint a Petőfi Társaság főtitkára, az Országos Színművészeti Akadémia igazgatója legtöbb írónk és színművészünk sírjánál ő mondotta a búcsúztatót. Nagyon kár, hogy ezek az emlékbeszédek nem maradtak fenn írásban, mert minden ily beszéde egy tökéletes jellemrajz volt az elhunytról, melyet ő a szeretet és fájdalom őszinte gyászBzavaival tett örökké emlékezetessé. Ezeknek a beszédeknek meg nem örökítése nagy vesztesége irodalom- történetünknek, mert elvesztettük velük a gyász közvetlen közelségében megfogamsott őszinte és a kartárs ajkáról szóló jellemzéseket. Nékem megadatott az alkalom arra, hogy hallhattam Váradi Antalt búcsúztatni. Sohasem volt célja a hatáskeltés, nem keresett szavaiba elragadó frázisokat, nem szórta két marokkal a dicséreteket, hanem megmaradt a közvetlenség hangjánál, a gyászkövetelte egyszerűségnél és az őszinte érdem szerinti méltatásnál. Ezek a tulajdonságok adtak örök becset és örök értéket az ő sirbeszé- deinek. Ezzel kapcsolatban említem meg Váradi Antalnak ugyancsak eddig nem ismertetett munkásságát, a sir- vers- költészet művelését. Sajnos ő is miként legtöbb költőnk, az ilyen sir1
