Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-11-05 / 87. szám

rozat meghozatalában egyformán fele­lősek a tagok jellegkülönbsóg nÜkül. A vármegyei ált. tanítóegyesületbe való jellegkülönbség nélküli tömörülés mintegy életfeltétele az össitanitóiág- nak, mert itt omlanak le a válasz­falak s így lesz tagja, minden tanító és óvónő az „Országos Tanitószövet- ségnek“, mely csaknem egyedül küzd — mint faltőrő — a tanítóság jól fel­fogott anyagi és erkölcsi érdekeiért. Van külön egyesülete az állami tanjtói karnak is, ott is kell tagdijat fizetni épen úgy, mint a felekezeti tanító­nak az egyházmegyei vagy egyház- kerületi tanítóegyesületben, de mégis szükségesnek tartja, hogy a közös nemzetnevelő munkából kivegye a maga részét az egyesületben'* Tudom, sokan elitéinek, ha nyíltan rámutatok ama közönyösségre, amely arra az álláspontra helyezkedik, hogy csak hadd dolgozzon egy-két tanító az egyesületi életben, hadd szerezze­nek maguknak „érdemeket“ (?) e téren, mi majd csak a parázs közül kikapart gesztenye 1 illatára jelenünk meg s azon fogunk osstozkodni. Igaz, hogy az utóbbi időkben nemigen hullatnak a tanítóság parazsára gesz­tenyét. Sokan nem gondolnak arra, hogy összetartás nélkül nincs erő s az „Országos Tanitószövetség“, amely 15 000 magyar néptanító helyett csak 2—3000 tanító nevében beszélhet és támogatásában részesül, nem képes a kívánt eredményeket elérni. Ily körülmények között nem csodál­kozhatunk azon, ha a belügyminisz­ter azt vágja a szemébe az ország­gyűlésen érdekeinket támogató kép­viselőnek, hogy a magyar tanítóság­nak nincs jól szervezett egyesülete. ' Az egyesület vezetősége egy utolsó próbát tesz. A választmány és köz­gyűlés megbízásából felhívást küld a vármegye összes tanítójának és óvónőjének, kérve az egyesületbe való belépési nyilatkozat aláírását és annak beküldését, hogy tiszta képet lásson, vájjon kikre számíthat a közös cél érdekében kifejtendő nagy munkához. Károlyi Károly egyesületi főjegyző, áil. isk. igazgató. 2«ßtte «J§ Az IikolánhivOll népművelés szer­veinek o Magyar lét mozgalmában vaiö részvétele. A m. kir. vallás- és közoktatás ügyi minisztérium rendeletére a Tör­vényhatósági Népművelési Bizottság nevében Szévald Oszkár alispán az iskolánkivüli népművelés összes helyi szerveinek figyelmét felhivta a hazai gazdasági érdekképviseletek által a Magyar Hét nevében ismeretes or­szágos mozgalomra s felkérte, hogy az ismeretterjesztő előadások és a különböző népművelési tanfolyamok keretén belül mindenhol legalább égy-egy előadást tartsanak a magyar iparról, a magyar ipar termékeinek jó és megfelelő voltáról és a magyar áruk vásárlásának mindnyájunk ja­vára szolgáló előnyeiről. Az előadásokhoz tájékoztatásul szolgálhatnak a vallás és közokta­tásügyi miniszter által rendelkezésre bocsátott mintaelőadások, amelyek alkalmasak arra, hogy a nagyközön­séget a magyar ipar termékeinek versenyképességéről meggyőzzék és rábírják arra, hogy szükségleteinek kielégítésére magyar eredetű árukat keressen s vásároljon. Ha az előadók a mintaelőadások' ban rendelkezésükre bocsátott sok értékes aDyagot kellőképen felhasz­nálják s nemcsak a hazafias köteles séget hangoztatják, hanem a meg­győzés eszközeit az ésszerűség és önérdek kiemelésével alkalmazzák, 2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG ______________ 1930-"november 5. úg y a hallgatóság bizonyára arra az elhatározásra jut, hogy az okosság és emberszeretet kívánja, hogy kül­földön gyártott készárut sohase ve­gyünk ; a nyersanyag behozatala nem veszedelmes, mert ennek feldolgo­zása munkaalkalmat jelent. Például 1929 ben az összes behozatal értéke 1063 millió pengő volt. Ebből kész­árukra esett 426 millió pengő. A készáruk értékéből átlagosan 12°/o esik a munkabérekre, vagyis csak egy évben 51 millió pengőt adtunk ki a külföldi munkások keresethez juttatására. Másrészről részletesen tár­gyalandó, hogy ne hozzanak be sok olyan dolgot, amire igazán nincsen szükség, illetőleleg ha kell, itthon is előállítható. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I — Ünnepély a Hősök temetőjében. Vasárnap délután negyed 4 órakor kezdődött a hősök temetőjében sz ünnepély, ahol a vitézek, a csend- őrség, a leventék, a középiskolák ifjúsága és igen nagy közönség jelent meg. A Szekszárdi Iparos Dalkör énekével kezdődött a megható ün­nepség, majd Gábor Károly r. kát. káplán mondott megható emlékbeszé­det. A szekszárdi leventezenekar „Sir a Tátra“ c. irredenta dalt játszotta el és ezután a koszorúk letétele kö­vetkezett. A város koszorúját lelkes beszéd kíséretében Cs. Papp Jenő polgármesterhelyettes, a vitézekét vitéz Tihanyi Szilárd a vitézi szék kapitánya, a csendőrségét Berényi csendőrőrnagy és a Levente Egyesüle­tét Schneider János egyesületi társ elnök helyezte el rövid, a hősök iránti mélységes kegyelettől áthatott sza­vakkal. Az öakéntes Tűzoltó Testület koszorúját Termel Ferenc parancs­nok tette le. Gyászindulót játszott még a zenekar és a bensőségteljes ünnep az Iparos Dalkör jól betanult Hiszekegyével ért véget. — Bogyiszlónak Tolna vármsgyé HOZ való csatolása tudvalévőén január hó 1-én fog megtörténni. Ezen a napon adja át Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye a belügyminisztérium köze­geinek a közbejöttével Tolna vár­megye számára a közigazgatást. Eb­ben az ügyben hétfőn délelőtt Szévald Oszkár alispán elnöklete mellett érte­kezlet volt a megyeházán, melyen dr őíffy Gyula tiszti főügyész, Schultheisz Rizső és Morvay László vármegyei másodfőjegyzők, Szongott Edvin főszolgabíró, dr Kramolin Gjula vm. tiszti főorvos, dr Illy György állategészségügyi főfelügyelő és Lengyel József bogyiszlói községi főjegyző vettek részt. Az értekezlet letárgyalta az átkapcsolással szüksé­ges szervezeti változtatásokat, ame­lyekről a belügyminisztériumnak fog javaslatot tenni. — Beszámoló. Dr Éri Márton, a dombóvári kerület országgyűlési kép viselője november 1-én Döbröközön, a következő napon pedig Üjdombóvá- ron tartotta meg a szokásos képviselői beszámolóját. A kerületnek ez a két községe a legnagyobb erőssége dr Éri Mártonnak, ahol a legutóbbi választásokon a szavazatoknak több mint 95°/o-a esett reá. A beszámoló gyűlések látogatottsága és a választók részéről tapasztalható szeretetteljes érdeklődés azt mutatják, hogy a legutóbbi1* választások óta a hangulat dr Éri Mártonnal szemben nem változott, a bizalom az ő képviselői és közéleti működésével szemben ma is fennáll. Mindkét községben az ünnepnapi Istentiszteletet követőleg tartották meg a beszámoló gyűlést, amelyen dr Éri Márton a választók tömegei előtt megtartotta beszámolóját. A beszámoló után a választók keresték fel ügyes bajos dolgaikkal dr Éri Mártont, akinek mindenkihez volt egy-két szerető és buzdító szava. Döbröközön a beszámoló gyűlés után részt vett az ottan újonnan alakuló Kisgazda Egyesület összejövetelén, majd a szőlőhegyi iskolát látogatta meg, ahol az ottani lakókkal tárgyalt. Ujdombóváron a beszámoló gyűlés után, délután részt vett a polgári lövészegyesület ülésén, ahol az egye­sület tagjait lelkes beszédével egyet­értésre és kitartó munkálkodásra buzdította. Ugyanitt ' a Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének helyi vezetőségével a vasutasságot érdeklő közérdekű kérdéseket tár­gyalta meg és Ígéretet tett arra nézve, hogy a vasutasságot érdeklő minden jogos kérést, amint azt eddig is tette, a jövőben is támogatni fogja. — Módly Zoltán altábornagy lett. A kormányzó vitéz Módly Zoltánt, a székesfehérvári vegyesdandár pa­rancsnokát altábornaggyá kinevezte. A kinevezés hirét époly büszkeség­gel fogadja a szülő Tolna vármegye közönsége, mint amilyen őszinte öröm­mel értesült róla Székesfehérvár egész társadalma és a kerület tisztikara, mert vitéz Módly Zoltán, aki köz ismerten a kötelességteljesités minta­képe, egyúttal a legkiválóbb katonák egyike és lelkes hazafisága révén székhelye egész társadalmának sze- retete övezi. — Miskolczy Ágost klr. főflgyész- hslyettes. A kormányzó az igazságügy- miniszter előterjesztésére dr Miskolczy Ágost budapesti Ítélőtáblái birót, földinket, a budapesti főügyészséghez főügyészi helyettessé kinevezte. Öröm­mel közöljük e hirt, amely olvasóin­kat ismét egy kiváló földink elő­meneteléről tájékoztatja. — Missziói előadás. Pénteken, november hó 7-én este fél 8 órakor az Iadiából hazaérkezett Handmann lipcsei misszió lelkész előadást tart a bonyhádi Protestáns körben, melyen a szomszédos evangélikus gyülekező tek is résztvesznek. — Szent Imre ünnepély. A Dom­bóvári Kir. Kát. Esterházy Miklós Nádor Reálgimnázium, a dombóvári társadalom bevonásával 1930' novem­ber 9 én délelőtt 9 órai kezdettel, a reálgimnázium dísztermében Szent Imre ünnepélyt tart az alábbi prog­rammal: Dálelőt 9 órakor szent mise az intézet kápolnájában, amelyet Magyar Béla pápii kamarás, dombó­vári róm. kát. plébános végez. Ezt követi a Himnusz. Énekli az ifj, énekkar. Dazsényi: „Könyörögj éret­tünk...“ Szavalja: Pető Antal VI. o. t. A ve Maria. .Énekli: Lagler O’ga énektanár. Ünnepi beszéd. Mondja: Vértessy Frigyes dr theol. tanár. Szent Imre herceg. Énekli: az ifj. énekkar. Gáspár: Ujjongj . Pan­nónia. Szavalja: Guoth L. III. o. t. Beethoven: Andante, Larghetto, Al­legretto, Finale. Előadják: Marczell Györgyné, Marczell György, Marton Kálmán, Lehmann György. Szózat: Énekli: az ifj. énekkar. —A dunaszentgyörgyi alapítványok. Ez év julius 30 án elhalt eörkényi Ferenczy Sándor hagyatékát a paksi kir. körjegyző letárgyalta és dr Walter Mihály ügyvéd november hó 2 án adta át Dunaszentgyörgyön takarékbetétkönyv formájában az elöl­járóságnak és a presbitériumnak a hagyományozott 16—16 000 pengőt. Az alapítványi összegeket az átvevő és kezelő testületek úgy fogják feU használni, hogy a Jeventecálra hagyo­mányozott összeget gyümölcsöző köl­csönbe adja a képviselőtestület, a dunaszentgyörgyi református egyház szegényeinek hagyott összeget pedig ingatlanba fekteti a presbitérium. — Halálozás. Hosszas szenvedés után elhunyt Zsigmond Elemér,Gindli- család község főjegyzője, Tolna vár­megye törvényhatósági bizottságának sok éven át volt tagja, az Országos Vármegyei Jegyzőegyesület választ­mányi tagja, életének 57 ik évében, november hó 2-án. A boldogultnak hült tetemeit november hó 4 én d. e. fél 10 órakor szentelték be a kis- tengelici gyászházbau és onnan vas­úton Szekszárdra szállították és az itteni vasúti állomásról délután 3 óra­kor a szekszárdi alsóvárosi temetőben levő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A megboldogult, akit neje, szül. Vickert Hermin, nevelt leánya és kiterjedt rokonság gyászol, 23 éven keresztül volt vezető jegy­zője Gindlicsalád községének, mint a lakosság őszinte tanácsadója, ügyeik felkarotója és minden közcélt lelkesen szolgáló férfiú, maradandó emléket szerzett Kistengelic község közéle­tében. Steiger fakereskedőnél egy métermázsa vágott kemóny tűzifa házhoz szállítva 4 pengő 50 fillér. Telefon 46. — Újabb adományok a Népkony­hára. öav. báró ScheiLJózsefné 100 kg burgonya, Obermajer Endréné 3 kg kristálycukor, Molnár nyomda rt. 300 drb nyomtatvány, Szekszárdi Takarékpénztár 100 P, Gőzsy Tibor 200 kg burgonya, — Reformáció emlékünnepélyt ren­dezett november 1 én a bonyhádi evang. ifj, egylet a Protestáns Kör­ben és az ezen alkalommal gyűjtött önkéntes adományokat az evangélikus gyülekezetnek ajánlotta fel, hogy templomába a villanyvilágítást vezet­tesse be. — Dicsérő elismerés. A vármegyei testnevelési felügyelő Támer *József szekszárdi levente segédoktatónak ab­ból az alkalomból, hogy három évi buzgó és odadó szolgálat után a le­vente egyesületből kilépett, dicsérő elismerését nyilvánította. Dr Issnm Ádám sár tüzlfakereskedése Is faaprltútelepe Szekszárd, Keselyüai ut. — Telefon 21. sis Mindenféle kemény és lágy hasáb és doi*ong tűzifa (kétéves vágású száraz fa) legolcsóbb napi áron és kedvező fizetési feltételek mel­lett házhoz szállítva kapható. — Megrendelések Fakste Géza — a telep vezetője — Wosinsky Mór ucca 26. szám alatti lakásán is eszközöihetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom