Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-09-17 / 73. szám

2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930 szeptember 17. A ▼ 18 havi részletre * A vehet mindennemű Philips ► RÁDIÓ- készüléket hangszórót, anódpótlót és egyenirányítót. SOMMER BÉLA mechanikusnál Szekszárd, Garay-tér. Telefon 51. kát alkalomadtán a modern gyilkoló fegyverek erejével földre kénysze ritsék. Az igazi béke biztosítéka csak akkor fog élő valósággá válni, ba az többé nemcsak paszta szólam lesz, hanem minden hatalom magára nézve és mással szemben is érvényesítve kötelezőnek ismeri el. A Népszövetség, mely a béke biztosításának céljából alakul, soha­sem fogja elérni azt, amit maga elé ttlzött, ha nem dolgozzák ki az általános leszerelésre vonatkozó nem­zetközi egyezményt. Eddig 11 esz­tendő telt el a Népszövetség asszisz- tálásával, de eddig még nem váltották be a hatalmak a leszerelésre vonat­kozó kötelezettségeket, amelyeket annakidején a népszövetségi alapok* mány nyolcadik cikkelyébe foglaltak. A Népszövetség csak agy fog hiva­tása magaslatán állani, ha ezt az általános kívánalmat megvalósítja, mert különben a világ népe türel­metlenül fogja megállapítani, hogy a béke biztosításának céljából semmi­féle előhaladás nem történt, sőt ellen • kezőleg, a jövő háborújának irtózatos pusztításaira készülnek elő azok, akik az emberi fejlődésnek s a nemzeti erők kalturális kibontakozásának aka­dályaképp mérges gázokat, gyilkoló tankokat s raffinált apparátusokat szerkesztenek. Nem nekünk legyőzőiteknek kell Henderson bátor és igaz megállapí­tásait követnünk, mert minket az úgynevezett békeszerződések rendel­kezései gúzsba kötöttek, minden meg­mozdulásunkat és megnyilvánulá­sunkat kontroll alatt tartották. Ok nézzenek a saját lelkűkbe, akik milliós hadseregeket tartanak fegyver­ben ugyanakkor, amikor szemforgató álnoksággal a béke olajágát lengetik meg azok előtt, akiktől az igazi békének ideális és kívánt célja veszélyeztetve egyáltalában nincs. A béke egyetlenegy, kizárólagos biztosítéka az igazságtalanságok jóvá­tétele s ezzel kapcsolatosan az európai leszerelés általános, minden megkülön­böztetés nélkül való keresztülvitele. Vitézi értekezlet Dunaszentgyőrgyőn. A dunaföldvári járás vitézei évi rendes járási értekezletüket f. hó 14 én tartották Dunaszentgyőrgyőn. Reggel 8 órakor érkeztek a járás községeiből és a községházánál gyüle­keztek, ahol vitéz Madi Kovács Imre földbirtokos, járási hadnagy és Takács Gyula főjegyző fogadta őket. Fél tízkor ünnepi istentisztelet volt, melyen Nagy Ernő ref. segédlelkész izzó, hazafias beszédben mutatott rá a Vitézi Rend hivatására és tagjainak kötelességére, kiket a magyar fel­támadásért való küzdelembe törhe­tetlen hűségre és kitartásra intett. Istentisztelet után a levente század diszmenetben elvonult a vitézek előtt, kik ezután a községházárá mentek értekezletre. Az értekezlet megnyitása előtt Takács Gyula főjegyző szólalt fel és szeretetteljes szavakkal üdvözölte a község nevében a járás vitézeit és a vitézi szék kiküldöttjét. Ezután vitéz ÉRTESÍTÉSI 876 Értesítem a n. é. vásárlóközönséget, hogy a Kaszínóbazár épületében (volt Boros és Társa gépflzlet helyén) clpőáruházat nyitottam. Minden törekvésem odairányul, hogy dús raktáramból a legjobb és legszebb néi-, férfi-, leányka-, gyermek-, sport-, hö- és sárcipővel a legolcsóbb áron szolgálhassam ki a t. vevő­közönséget, Nagy választék harisnyákban I — A n. é. vásárló- közönség szives jóindulatú pártfogását kérve, vagyok teljes tisztelettel Női- és férficipők 14 P-t8lj CípőáfUháZ Sándor, Szekszárd. VASS. Irta: Miklósi M. Ödön. Mi kifosztottak szent büszkesége, Egekbe nyúló dús szálfák éke: Eltört derékba’. Itt állunk sorba’, gazdátlan, árván, Kik ha kesergünk a hamis játszmán ... Szemünkbe’ könny ég. Hogy ez megtörtént I ?... Ki gondolt rája ? — Zúgó viharba’ megdől a gálya... Jaj, merre térjünk? Meghűl a vérünk, szivünk oly gyenge, Roskadunk sírón, kihűlt tetemre, Emésztő kínba’. Nincs sorainkba’, ... két vitéz karja Márj.ás zászlóval vitt viadalra, Az Úr nevében I Milljók sebébe ír magját szórta S nyílt a jajos száj boldog mosolyra, S enyhült a vég is. Ám volt kemény is, vasmarka vágott, Látó szemében égtek a lángok, Ha tudta kárunk. Most ledőlt várunk I,.. oszlopa nincsen. Isten két szeme, jaj, ránk tekintsen 1 Bús éjszakába. Lépünk a sárba, örvények várnak... Lesz e becslője a szörnyű kárnak ? Nincs ki vezessen I Csak álltunk resten, míg volt... most végei Mi golgotások útjelző fénye: Kihunyt örökre ... Madi Kovács Imre az újonnan kinevezett járási hadnagy megnyitott« az értekezletet. A vitézek nevében köszönetét mondott a tisztsége alól saját kérelmére felmentett vitéz Döme István volt járási hadnagynak, ki hat évig vezette a járás vitézeit és a Rend kiépítésében örök érdemeket szerzett. A továbbiakban irányt szabott a vitézek további munkássá­gának és figyelmeztette őket, hogy a mai súlyos idők a nemzet őrhelyeire állított vitézektől kemény, csüggedést nem ismerő munkát, példaadást és ragyogó honfierényeket követelnek. Éljenzéstől többször félbeszakított beszéde után vitéz Pogány Miklós a Nagydorogi Hitelszövetkezet igaz­gatója, a mai gazdasági krízisről és az avval kapcsolatos jelenségekről tartott közel egyórás előadást. Vitéz Pogány előadása után a vitézek néma felállással adóztak a nemzet nagy halottja: Vass József emlékének. Ezután rendi és személyi kérdéseket beszéltek meg, majd az elnöklő járási hadnagy az értekezletet berekesztette. Az értekezlet után bajtársi közebád volt, hol a község vezetőségén kívül a vidékről is többen megjelentek a vitézek barátai közül. Az ebéden több pohárfelköszöntő hangzott el. Vitéz Madi Kovács Imre járási had­nagy a kormányzónak, mint a vitézek főkapitányának egészségére, vitéz Székely Sándor tanár, Dunaszent- györgy község főjegyzője és a község lakossága, vitéz Pogány Miklós a járási hadnagy, dr Kaszás György, dr Grosch József, Nagy Ernő és dr Németh István a Vitézi Rend és a vitézek egészségére ürítettek poharat. A vitézek egy felejthetetlen nap emlékével, megújult munkakedvvel hagyták el Dunaszentgyörgyöt és megkérték lapunkat, hogy ezúton is tolmácsoljuk köszönetüket és hálája kát Takács Gyula főjegyzőnek és Dunaszentgyörgy község vezetésé- I gének. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I — A kormányzó Szekszárdon. Lap­zártakor illetékes helyről azt az érte­sítést nyertük, hogy a szekszárdi Horthy Miklós kórház felavatása igen ünnepélyes formák között októ­ber hó 12 én lesz és hogy erre az ünnepélyre a kormányzó is váro­sunkba érkezik. — Szekszárd gyászmiséje Vass Józsefért. Istenben boldogult dr Vass József munkaügyi és népjóléti minisz­ter, Szekszárd megyei város dísz­polgára lelke üdvéért folyó hó 16-án délelőtt 9 órakor a belvárosi római katolikus templomban gyászmise volt, melyen vitéz Vendel István polgár- mester meghívása folytán résztvettek az összes hatóságok, hivatalok, inté zetek, testületek és igen sokan a város lakosságából is. — A megyebeli felekezeti közép­iskolák felügyelete. A bonyhádi ág. ev. reálgimnázium és a gyönki ref. algimnázium megvizsgálásával a val­lás- és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter dr Mátray Rudolf székesfehér­vári tankerületi királyi főigazgatót bízta meg az 1930—31. tanévre. — Szent Imre szobor. A szekszárdi belvárosi templomban elhelyezendő Szent Imre szobor gipszmodellj ét Kon- rád Sándor szekszárdi származású fiatal szobrászmüvésznövendék el­készítette és így a szobor a közeli napokban már öntés alá kerül. A szobor modelljét Kiss Lajos kormány­főtanácsos, apátplébános, vitéz Vendel István polgármester és Schneider Já­nos, lapunk főszerkesztője megtekin­tették s arról a legnagyobb elisme­réssel beszélnek. A belvárosi templom tehát egy igen szép szoborral fog gazdagodni, amelynek érdekes jelen­tőséget ad, hogy egy szép jövő ki­Dr Issum Adóm w tüzlfakereskedése és faaprltűtelepe Szekszárd, Keselyűs! ut. — Telefon 21. sis Mindenféle kemény és lágy hasáb és dorong tűzifa (kétéves vágású száraz fa) legolcsóbb napi áron és kedvező fizetési feltételek mel­lett házhoz szállítva kapható. — Megrendelések Fekete Géza — a telep vezetője — Wosinsky Mór ucca 26. szám alatti lakásán is eszközölhetök ■ látásaival rendelkező, szekszárdi szár­mazású fiatal művésznő vendék ezen sikerült alkotásával lép arra az útra amely joggal sok dicsőséggel kecsee! tetheti. 6 — A tolnai református egyházmegye uj ügyésze. A tolnai református egy. házmegye f. hó 11-én tartott köz­gyűlésén az egyházmegye ügyészévé megválasztották dr Gaal Dezsőt a szekszárdi kir. ügyészség vezetőjét. — Kitüntetés. A belügyminiszter Hirmann Dezsőt, a faddi önkéntes tüzoltóegyesület alparancsnokát 25 évet meghaladó önfeláldozó tűzoltó működéséért az I. Ferenc József által alapított királyéremmel és elismerő oklevéllel kitüntette. Ezek átadása közelebb ünnepélyes külsőségek közt fog megtörténni. — Vármegyei céllövőverseny, e hó 21 én délelőtt fél 10 óra kezdet­tel tartják meg a szekszárdi sport­telep mellett levő lőtéren a várme­gyei céllövőversenyt, melyen részt- vesznek az egyeB ieventeegyesületek kiváló levente és oktató céllövői egyé­nenként és csapatos összeállításban. — Előadás a testi fogyatékosok megmentéséről. Dr Horváth Mihály, az orthopédia szaktudósa, f. hó 21-én délelőtt 10 órakor, a városháza nagy­termében igen érdekes előadást tart arról, hogy miként lehet a testileg fogyatékosokat megmenteni a dolgozó társadalom részére. Minthogy ezt a mozgalmat, amely a testileg fogyaté­kosok szociális gondozására vonatko­zik, a kormány is a legbehatóbban támogatja, s már el is rendelte a nép. számlálással kapcsolatosan a testileg fogyatékosok összeírását, remélhető, hogy ezen humánus akció rövidesen eredményeket fog felmutatni. Fel­hívjuk olvasóink figyelmét Horváth Mihály professzornak, ennek a meleg­szívű tudósnak előadására, aki apos­tolként járja a városokat, hogy lehe tővé tegye azt, hogy a nyomorékok­nak ne kelljen koldusként tengetni szerencsétlen életüket. — Helyettes tanítónőül alkalmazás. A belecskai ág. ev. iskolaszék az 1930—31, tanévre Fritz Ilona oki. tanítónőt alkalmazta helyettesül. — A Szekszárdi Zenekedvelők Egye­sületének zenekara október hó 11 én d. u. 6 órakor Szekszárdon, a vár- megyeháza nagytermében tartja évad­nyitó hangversenyét, mely iránt már most is nagy érdeklődés mutatkozik. A hangverseny műsorát később kö­zöljük. ' — Ösztöndijak a hadirokkantak gyermekeinek és hadiárváknak. A m. kir. népjóléti és munkaügyi minisz­ter rendelete alapján a hadirokkan­tak gyermekei és hadiárvák részére 1930—31. évi tanévre 100, 80, 70 és 50 pengő összegű ösztöndijak en­gedélyeztettek. Feltételek megtudha­tók Szekszárdon a városi közgyámi, vidéken a jegyzői hivatalban. A kér­vények benyújtási határideje 1930. évi október hó 1-je. A kérelmet a tanuló, vagy tanonc szülője, vagy más eltartásra köteles hozzátartozója az erre szolgáló űrlapon tartozik elő­terjeszteni. Az űrlapokat a várme­gyei számvevőségtől kell kérni. — Hirtelen halál. Dudás Kálmán 69 éves pincehelyi lakost felesége e hó 10 én a szőlőhegyi présházában halva találta. Az öreg ember a földön feküdt, egyik kezében egy kis fürt szőlőt, a másikban egy darabka ke­nyeret tartott. Mellette feküdt nyitott zsebkése, amelyre ráesett és ennek következtében az orra mellett csontig érő Bérülést szenvedett. Dudás sziv- asztmában szenvedett és az orvos­rendőri vizsgálat megállapította, hogy hirtelen halálát szivszélhüdés okozta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom