Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-08-02 / 60. szám
Egyes szám ára 30 fillér. XII. évfolyam. Szebszárd, 1930 augusztus 2. 60. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Teiefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre-----------6 pengS. | Egész évre______12 peng6. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden eaerdán ée szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyiittér soronként 60 fillérbe kerül. A bukaresti konferencia utűn. Nem becsüljük alá, de tál sem értékeljük azt a konferenciát, amelyen Románia közvetlen kezdeményezése mellett Jugoszlávia, Magyarország és Románia delegátusai a dnnamenti államok gazdasági problémáit vitatták meg. Magyarország, a tárgyaláson való részvételével s további készségével bebizonyította azt, hogy ha európai probléma megoldásáról van szó, úgy nem ismer előítéletet és egyébként indokolt tartózkodást, mert a magasabb cél érdekében érzelmi szempontjai alá tudja rendelni a közösség nagy érdekeinek. Voltak, akik messzemenő politikai jelentőséget tulajdonítottak a bukaresti konferenciának s talán ennek volt betudható, hogy Prága korábban és élénkebben tiltakozott a konferencia ellen, mint ahogy szükséges volt. A békeszerződések révén megbolygatott gazdasági rend reparálása tette szükségessé a bukaresti konferenciát s a megszámlálhatatlan előző konferenciák után a még ezután eljövendő konferenciákat. Beláthatatlan sora fog még elkövetkezni az ezután összeülő konferenciáknak, míg majd belátják azt, hogy a régi gazdasági egységek visszaállítása nélkül, nincs gazdasági életlehetőség. A gazdasági szükségszerűség felismerésénél komolyabb okot keresve sem lebet találni. A legszélsőbb optimizmus sem állíthatja, hogy a középeurópai agrárszolidaritás első félénk kísérlete máris olyan robbantó erőt reprezentálna, amely a politikai szolidaritást egy csapásra felboríthatná. Tegyük a mérleg serpenyőjébe azokat az előnyöket, amelyek a három agrárállam: Románia, Magyarország és Jugoszlávia gazdasági együttműködéséből folynának. Ugyanakkor tekintsünk el egy uj politikai antant meg kötésének céljaitól, mert mindaddig, amíg az uj hatalmi csoport erő- tenyéBztőit, ha csak kontúrokban, felsorakozva nem látjuk, hiú kísérlet volna az egyenleg felállításával próbálkozni. A mérleg másik serpenyőjébe tehát mást nem állíthatunk, mint a kisantant államok alaposan összebogozott érdek szövevény ét a nagyhatalmakkal. A valóság az, hogy a középeurópai kisállamok egyike sem rendelkezik az u.'T.lló akaratnyilvánítás olyan jogával, amely lehetővé tenné számára a hatalmi csoportok felforgatását. Politikailag tehát nem lehet vérmes reményeket táplálni a bukaresti konferencia eredményeit illetőleg s ez igazolja azt, hogy Prága fölöslegesen verte félre a harangot. A gazdasági szükségesség, a gazdasági élet problémái hajszálnyi pontossággal függnek össze a politikai élet problémáival. Egy percig sem vitás, hogy a gazda sági védekezés csak kollektív alapon történhetik és maga Amerika mutatott rá példát, amikor a védővámok rendszerével bástyázta el magát Európától, hogy miképen kell gazdasági harcokra és berendezkedésekre felkészülni. Ez a védekezés azonban nem történhetik meg csak kis állami egységekkel, mert az európai agrárfront és a gazdasági defenzíva csak akkor kecsegtet eredményekkel, ha ez a front kiszélesedik egy nagy kontinentális egységgé. Ebben az esetben azonban szükség van az ipari érdekek összehangolására is, mert az európai ipari államok csak akkor találhatják meg számításaikat, ha harmóniába kerülhetnek a mezőgazda- sági államokkal. Magyarország mindkét vonatkozásismeretes, hogy a hegyközségek kötelező megalakításáról szóló törvény előírja, hogy a bortermelő vár megyékben meg kell alakítani a vármegyei hegyközségi tanácsot, amely hatósági szerve lesz a bortermelés sokféle kérdésének, az uj szőlők telepítése engedélyezésének, irányítója a borvidékek egységes bőrtípusai kialakításának és általában mindazoknak az ügyeknek a fóruma, amelyek a szőlőtermeléssel összefüggésben vannak. Tolna vármegye hegyközségei szerdán délelőtt tettek eleget a törvény rendelkezésének és a szerdán délelőtt órakor a vármegye- házára összehívott gyűlés dr Hagyni ássy Zoltán vármegyei főjegyző ban erőtényező. Magyarország nem maradhat kívül egy középeurőpai gazdasági tömörülés korlátain, de nem mellőzhető egy olyan tömörülésnél sem, amely az európai ipari államokat akarja megszervezni, saját jövendőjük érdekében. Mindaddig azonban, minden konferencia negativ eredményt jelent, amig a baj alapokai nincsenek eltüntetve. Az európai hatalmak még mindig nem hiszik, de mi és már igen sokan Európában kitartóan és kérlelhetetlenül hirdetjük, hogy reparáció és revízió nélkül nincs béke és nincs igazi gazdasági fejlődés. elnöklésével megalakította Tolna vár; megye Hegyközségeinek Tanácsát. A gyűlés előadója Hradek Dénes, a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséghez beosztott felügyelő volt és az érdekeltségeken kívül megjelentek ott Asztalos Lajos, az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara titkára és Marton Dénes, a pécsi kerületi m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőség főnöke is. Dr Hagymássy Zoltán vármegyei főjegyző részletesen ismertette a törvény rendelkezéseit, a hegyközségi I tanács célját, majd felkérte Hradek I Dénes gazdasági felügyelőt, hogy a tanács megalakításáról és szerepéről I tájékoztassa a gyűlést. A választást A tömmel IMzségi tanács megalakítása. A könyv.* Irta: Bodnár István. Az emberi gondolat a tudós, az író fejében éppen olyan, mint az arany a föld gyomrában, a drágagyöngy a csiga hétköznapi, szürke kagylójában, az értékes gyémánt a sivár kavicsmező kőtörmeléke közt. Mindez igazi értékké akkor válik, amikor napfényre kerül, vagyis, amikor az aranyat kibányásszák, a csiga kagylóját szétfeszegetik s a kincssóvár gyémántkeresők kimentik a birni óhajtott drága ékkövét a kavicsmezők sivár rejtekéből, vagyis értékesítés céljából forgalomba hozzák . .. A tudós ember koponyája garmadaszámra teremheti hát az ötletek, az eszmék arany szemesé it, sőt a ragyogóbbnál ragyogóbb gondolatok tömör termésaranyát, igazi gyémántjait, mindezek nem érnek sokkal többet, mint ama bizonyos küszöb alá rejtett kincs, amelyet szintén meg kell találni, napvilágra hozni a ház gazdájának, egyébként éhen is veszhet ott mellette, A gondolat holt érték csupán, amig tovább terjesztés által közkinccsé nem válik. Ennek a tovább terjesztésnek két módja van. A hang, az élőszó és az írott, vagy nyomatott betű. A hang, a szó voltaképpen csak napjainkban kapott szárnyat. A fonográf még csak megörökítette, * Felolvasta a szerző a Szekszárdi MANSz. által rendezett sajtódélutánon. elraktározta, hogy századok múlva is meglegyen, mint az őskori leletek agyagmagtartóiban az ott gyakran található megfeketedett buzaszem. De a hang a rádióban már felült a hullámhossz villanyparipájára s pár pillanat alatt keresztül száguldja az egész világot. Hajdan bizony ez a hetyke lovas még ólomlábakon botorkált. S az őskultura cammogását még csak a hangnak azzal az elég lassú terjedési sebességével sem szabad mérnünk, amelyet a vele szemben fukarkodó tudósok, az ő számításaikkal megállapítottak. Óriási iram lenne ez 1 Mert gondoljunk csak vissza az ősemberre, amikor világraszóló találmányát, az első — kőbaltát megkonstruálta. Biz ezt a korszakalkotó találmányt még nem kürtölték világgá az akkori, még meg sem volt világlapok, tudományos folyóiratok. Az ősember legfeljebb a maga fogyatékos állati szavaival magyarázta el fiának, hozzátartozóinak az obszidián- repesztés felfedezésének óriási titkát. Az akkori, még igazán — »iskolán- kívüli népnevelés« bizony jó sok ideig vesződhetett, amig megtanította a »legtermészetesebb iskolakerülő« nebulót a baltacsinálás mesterségére, vagy hogy például a szarvasagancs felhasználásával miként kell lyukat fúrni a már kész kőbaltán, a nyél számára. S az volt az igazi »iparos- tanoncoktatás«, amikor már szemléletiig is bemutathatták a halcsontból kieszelt legelső varrótűt, később a kő, majd bronz és vas nyílhegyek, lándzsavégek, kardok gyártását. És valóságos »női továbbképző tanfolyam« lehetett, amikor a közismert, akkor divatos fügefalevél használata mellé megtanulták például, az első téli toalett összeállításának titkát, az állatbőröknek összevarrását, vagy amikor egy pár ezerévvel megelőzték a nem is olyan régi párizsi divatot, a párduc, tigris, s más drága állatbőröknek a csont és később a bronz fibulával nyakba akasztását. Mindennek a meg- mosolygott kulturvivmánynak továbbterjedését az élőhang közvetítette. Eleinte így terjed minden felfedezés, ujitás. Apjától hallotta a fiú, a család, ezektől a közeli rokon törzsek. De a távolabbi, vagy pláne ellenséges törzseknek már áldozatot kellett hozmok a fejlődő kultúra áldásaiért. Meg vagyok győződve, hogy ezek már a kőbalta, vagy későbbi bronzfejsze áthatóbb ütőerejét legelőször a saját becses fejükön voltak kénytelenek kitapasztalni, akár csak Napóleon híres gránátosai a győri csatában a magyar fokost és csákányt, amelyekre azt jegyezték meg: egy kicsit — görbe, de nagyon — rossz 1 A gondolatnak betűvel való terjesz tése később már sokkal gyorsabban ment. Ez már a zongora, vagyis a zene »allegrettó« üteme. Csakhogy hány ezer esztendő telhetett el addig, amig az emberiség eljutott a mai betűhöz?! Én például csak magyarságom büszke tudatában hiszem el, hogy Árpád apánk, — egyébként megfelelő anyagi fedezete, betáblá- zásra alkalmas, elég terjedelmes birtokai mellett is, a mai értelemben már — váltóképes, vagyis írástudó lett volna ? I Bár örök becsülete nemzetünknek, hogy amint külföldi források is elismerik, már őshazájában is megvoltak saját írásjelei, az úgynevezett szkitha írás, amelynek betűit az altaimenti törökök ősbetüiből vették át. Ennek a maradványa a székely írás, amelyet sokan hun eredetűnek tartanak. A betűket négyszegletű fapálcákra vésték, vagy rótták. Innen a »rovás«, őseredeti magyar szó, amely aztán a velünk érintkező szomszéd népek szótárában is megtalálható. Tudósaink szerint a »betű«, »ir« és a »könyv« szó is már a honfoglalás előtti korban került szókincsünk közé. A »könyv«, egyik tatár dialektus szerint »konyov«, papirost jelent s valószínűen a szumiroktól juthatott a keleteurópai népekhez, az >ir« és »betű« szó pedig a török nyelvből, ahol hasonló jelentésű s a vágással, metszéssel kapcsolatos irás- fajt jelenti. De vesződjenek mindezek kihámo- zásával tudós nyelvészeink. Annyi bizonyos, hogy bár megvolt a »betű«, az »ir« szó a nyelvünkben, senki ne higyje, hogy ezzel már készen volt a mai értelemben vett — könyv is.
