Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-06-28 / 50. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 24 fillér Szekszárdi 1930 junius 28. 50. szám. tnrkesztfeég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épQletében. Teleíonszím 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre------------6 pengő. | Egész évre_______12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden eterdán ée szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilltér soronként 60 fillérbe kerül. napra támadta a kormányt azon a címen, hogy mit sem törődik a búzaárak folytonos esésével és ezzel a magyar mezőgazdaság siralmas helyzetével. — E támadások közepette azonban egyetlen egy olyan gondolatot sem vetett fel, amely a kérdés megoldását lehetővé tette volna, vagyis minden idea nélkül zajlott le ez az ellenzéki harci kampány. Mikor aztán a kormányzat, nem ugyan a nógatásokra és támadásokra, de spontán elhatározásából a bolétarend- szerben találta meg a mezőgazdasági krízisből való kilábalás útját, az ellenzék feszitővasával neki állt az úgynevezett bolétaj avaslatnak és azt olyan módon és oldalról támadta, mintha a kormány a búzatermelő Magyarország mezőgazdaságának megmentése helyett a fogyasztók rovására támogató akciót kezdeményezne azzal a célzattal, hogy egyes mezőgazdasági termelő rétegeket favorizáljon. .Ebben a helyzetben most már felvetjük a kérdést: mi módon látja az ellenzék megoldhatónak a mező- gazdaság válságát? Álljon elő célravezető ideával, vagy konkrét javaslattal. Mert hisz a parlamentárizmus elvei és természete szerint az ellenzék feladata nemcsak a kormányzat és a kormány kritizálása, hanem az ideatermelés is./ Ép a minap jelentette ki a helyettes miniszterelnök, hogy kormányunk egyáltalában nincs beleszerelmeskedve a bolétaj avaslatba és csak azért vetette fel annak tárgyalását, mert jobbat annál nem tudott találni. Minden készsége meg van azonban hozzá, hogy a felvetendő jobb ideát akceptálja, mert hisz a jónak legnagyobb ellensége a jobb. Meg vagyunk azonban győződve róla, sajnos, hogy ilyen ideát nem fogunk kapni az ellenzék részé ről. Ennélfogva ha már egyetértünk abban, hogy a magyar mezőgazdaságon sürgősen segiteni kell, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy erre relatíve legjobb mód a kormány által bevezetni szándékolt bo- létarendszer, mert az üres szavakból álló semmi segítségnél mégis csak jobb és ÜdvÖBebb a valamelyes segítség. Hogyan Kellene orvosolni DunnfiMr panaszait ? A napokban azt irta megyebeli laptársunk, hogy Dunafőldvár a vármegye „mostoha gyermeke“. Ehhez a kérdéshez ebben a beállításban nem szólunk hozzá, mert sok része van benne az érzelmi megnyilatkozásnak. Igyekezzünk azonban a „mostoha gyermek“ ‘ helyzetén az életnek élő' ember gyors szemével és szerető kezével segiteni. Tény, hogy Dunaföldváron van adóhivatal, van járásbíróság, tehát elsőfokú pénzügyi és igazságügyi szerv, csupán az elsőfokú közigazgatási hatóság hiányzik. Ezt a hiányt könnyen meg lehetne szüntetni, ha a városi jellegű nagyközség megyei várossá alakulna át. Ettől a költségesebb berendezkedéstől azonban valószínűleg annál inkább is húzódoznék Dunafőldvár közönsége, mert ebben az esetben csupán az államrendőrség részére 40—50.000 pengő évi hozzájárulást kellene fizetni. És hol van még a többi többletkiadás ? Amint a községek a központtól távoleső sűrűn lakott telepeken állítanak fel „jegyzői kirendeltséget“, úgy állítottak fel a múltban és ma is (például Pásztó és az őt környező 6—8 község részére a folyó évben) „szolgabirői kirendeltségeket“. Teljesen indokolt volna ez Dunafttld- váron épen azoknál az okoknál fogva, amelyeknek laptársunk cikke ad hangot. A dunaíöldvári kirendeltséghez kellene azonban még csatolni Bölcskét, mint Pakstól távolabb, de Duna- földvárhoz közelebb eső községet. Ez a megoldás pedig még költségtöbbletet is alig jelentene a vármegyének, mert a Pakson szervezett közigazgatás-fogalmazói állást kellene csupán szolgabirói állássá átszer- | vezni és ezzel kapcsolatban kimon- j dani a dunaföldvári szolgabirói ki- | rendeltség felállítását. Ez volna az első lépés arra, hogy a „mostoha gyermek“ jobb bánás- I módban részesüljön. Nem minden főGazdasági mentőöv. A bolétarendszer bevezetését a me zőgazdasági krízis tette szükségessé. Köztudomású, hogy a búzaárak olyan alacsony nívón állanak ma a búzatermelő Magyarországon, hogy a buzaprodukció ráfizetéssel jár, ennélfogva mezőgazdaságunk megmentése érdekében sürgősen gondoskodni kellett a segítségre vezető módokról. Szóval röviden a bolétarendszer a gazdasági mentőöv, amely megakadályozza, hogy a gazda elmerüljön a lefelé tendáló árhullámok habjaiban. jMint ilyen, vagyis mint tisztán gazdasági javaslat került a törvényhozás elé, mégpedig oly módon, hogy előbb keresztülment közgazdászok, jogászok és finánckapacitások vélemény leszűrő megvitatásain. Dacára tehát, hogy irmagja sem volt benne semmiféle politikai elemnek, az ellenzéki taktika politikai kérdést csinált a bolétarendszer bevezetéséből s a kormány gazdasági politikájának diszkreditálására akarja felhasználni azzal az önkényes megállapítással, hogy a benyújtott javaslat CBak a nagybirtokosok érdekét szolgálja és a kenyér megdrágítására vezet. E beállítás ellen teljes erőnkből tiltakoznunk kell. — Emlékeztetünk mindenkit arra, hogy az ősz és tél egész ideje alatt mindegyre a mezőgazdasági krízist hánytorgatta fel az ellenzék és ugyszólva naprólTÁRCA. Magyar aratás 1930-ban. Rónavidékek csendes ölében Megérett már a búzakalász, Oh de minálunk — nem úgy, mint régen — Daltalan’ indul a bús aratás. Csonka hazánkban sírva aratnak Már ma a szorgos gazdakezek. Mennyi reménynek, szent akaratnak Drága gyümölcse kárba veszett. Búzakalászok bárhogy is érnek, Nem tud örülni az árva magyar. Hozni kalászát honfireménynek: Csonka hazánk még néma ugar. Cselekvő, nagy hit szent buzamagját Vesse belé hát tiszta kezünk S ápolva híven munkánkra majd ád Sikert az ég is újra nekünk. Messze jövőnkbe bízva ha nézünk S tengem tétlen* nem hagy a láz, Megérik egyszer drága vetésünk S lesz diadalmas, szent aratás. Babay Géza. Százéves hirek. Irta: Károsai Pál. Talán soha nem változott oly nagyot a világ arculata, mint az utóbbi évszázadban. Különösen áll ez hazánkra, mely az elmúlt száz év alatt úgy kulturális, gazdasági és minden egyéb téren a fejlődés oly hatalmas lépcső- zetét futotta meg, melyet méltán mondhatunk páratlan jelenségnek a nemzetek történetében. Száz évvel ezelőtt indult el diadalmas útjára a magyar irodalom s ezalatt a száz év alatt keresztül törve magát országok és világrészek közönyén, ma már tekintélyt képvisel a nemzetek kultur- históriájában. Száz évvel ezelőtt rázták fel sok évszázados aléltságából a nemzetet a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak hazafias, modern és fejlődést parancsoló eszméi, hogy élniakarást kölcsönözzön a csüggedt telkeknek. De nem az az én célom, hogy szószólója legyek e lapok hasábjain az évszázados fejlődés apróbb és nagyobb momentumainak, hanem oly hirek felelevenítését célozom, melyek tolnamegyei vonatkozásnak s igy a legjobban számíthatnak e lap kedves olvasóinak érdeklődésére. Első híremet, a hálás megemlékezés jegyében, Tolna vármegye egykori nagy alispánjának, szent-katolnai Cseh Ignác áldott emlékének szentelem, ki száz évvel ezelőtt halt meg Pakson, 1830. év január hó 8-án. A „Hazai és Külföldi Tudósítások“ 1830. évi negyedik számában ilyen megemlékezést, azaz jelentést olvasok: „Paksról, Boldog Asszony hava 10-dikén. Folyó hónapnak 8-dikán reggel 4 órakor T. Sz. Katolnai Cseh Ignác Ur, T. N. Tolna Vármegyének 2-dik Al-Ispánya életének 49-dik esztendejébe tüdő-fásulásba véletlenül meghalálozott. — Régi Nemzetségből származván, sok nagy ősöket számlált, kik közül az utolsó úgymint édes Attya Nagyság. Sz. Katolnai Cseh László Kir. Tanátsos számos esztendőkig T. N. Tolna-Vármegyének 1-ső AI Ispánya vala. A most meghalálozott ama régi nemesi származását megvalósította tökélletes emberiségével, polgári nagy érdemeivel, mint gyengéden tisztelt férj, buzgón szeretett atya, nagyra betsült atyafi, és igaz szivü barát. — Életének 27 esztendeit édes hazájának a Vármegyei szolgálatban feláldozta, és mint Al-Jegyző, Fő-Biró, Fő-Jegyző, ’s végtére mint Al-lepény minden időben vágyátlan lévén, soha tekintetét, ’s nevét a hivatal által magasztalni, és nevezetessé tenni nem törekedett ; hanem inkább azt meghűlöm- böztetett Characterével, és egyébb betses tulajdonságaival diszesitette. — Béke hamvainak! — Tisztelet nevének 1 — Állandó szeretet emlékezetének !“ Minő egyszerű, de szívből, tiszteletből sugallott sorok esek, melyeket bizonyára valamelyik nagy tisztelője és tisztviselőtársa küldhette be Paksról a „Hazai és Külföldi Tudósítások“ számára. Szent-Katolnai Csehlgnác 1781-ben született. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte, melyek után Tolna vármegye szolgálatába lépett. 1804 ben tiszt, aljegyző, 1813-ban főbíró, 1817-ban főjegyző és 1827 ben második alispán lett. A Magyar Nemzeti Muzeum kézirattárában egy eredeti latin nyelvű ódája található, melynek címe: „Salutatio ad archiducem palatinum Joaephum. Bölcske 1820“, melyet József nádor üdvözlésére irt. Édes apja, szent-katolnai Cseh László, kir. tanácsos, az 1800-as évek legelején, de lehetséges, hogy már az 1700-as évek végén került Szatmár megyéből Tolna vármegyébe, ahol 1810—1822 ig mint a vármegye elBŐ alispánja működött. Meghalt 1824 január hó 26 án Bölcskén. A költészetben is említésre méltó Bikerei voltak s két latin nyelvű ódája, azaz hosszabb költeménye nyomtatásban is megjelent Budán, mindkettő 1822 ben. Magyar nyelvű költeményével találkozunk a „Szépliteraturai Ajándék“ 1824. évfolyamának első számában. Mindketten szorgalmas, lelkiismeretes és tehetséges munkásai és vezető egyéniségei voltak Tolna vármegye közéletének, melyek figyelembevételével talán nem cselekedtem haszontalanul akkor, midőn száz esztendő távlatából, ha csak rövid időre is, félrehúztam emlékezetük elől a feledés pókhálós fátyolát. (Vége köv.)
