Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-06-11 / 45. szám
XII. évfolyam 45. szám. Egyes szám ára 16 fillér. • _____ Szekszárd, 1930 június 11. Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési díj: Félévre-----------6 pengő. | .Egész évre______12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS# A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetS közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Hz Iparos nevelésről. Jóllehet napjainkban minden rendelkezésre álló eszközzel mezőgazdálkodásunk emelésére kell törekednünk, de épen úgy megérdemli figyelmünket a közgazdaság és termelés másik ága, az ipar is, amely csak úgy virul, ha az első sem pang. Legelsősorban az iparos nevelésről óhajtok szólani. Hogy a 90-es évek nemzetrontó törekvései nálunk termékeny talajra tudtak találni, annak egyik legfőbb oka az iparos nevelés hiányossága volt. Nézzük csak mi is történt a múltban ? Az elemit úgy ahogy elvégezte a gyerek s mivel tanulni tovább nem akart, inasnak ment. Nem szólok a műhely nagy szuggesztiv erővel biró transzformáló hatásáról, csak az inasiskoláról. Az estig robotoló inas, ha még szakmájába vágó munkával foglalkozott volna, de moslékot hordott, fát vágott, sertéseket etetett s csak ezek elvégzése után ment az úgynevezett esti inasiskolába. Ezek után kérdem, volt-e, lehetett-e appercipiáló képességének olyan birtokában, mely a hallottak befogadására képessé tette volna. Azt is tudjuk, hogy ezek az esti oktatások nagyon gyakran a rendőrség asszisztálása mellett folytak le, mivel azok beavatkozását tették szükségessé csak azért, mert a fizikailag kifáradt inastanulóság teljes méltánytalanságnak vélte a szellemi tulterheltetést. Testileg ott volt az előadáson, de lélekben kint járt az utcán. A fáradt fizikumnak nem volt elég erős lelke ahoz, hogy benne gyökeret verhetett volna a nemzeti öntudat érzete, az a fogalom, hogy én magyar vagyok. A nagy nemzetközi agitációs folyamat itt kapcsolódik a mi addig romlatlan népünkbe, mikor a kimondhatatlan nevű nemzetköziek azt tanították, hogy te munkás vagy csupán, a kapitalizmus rabszolgája, de arról, hogy te mint magyar elsősorban hazádnak tartozol erkölcsi és anyagi felelősséggel, némán hallgattak. Valljuk meg, nem volt elég nemzeti erővel telítve a nevelés. Ez eredményezte olyan munkástömegek életrekelését, kiknek szereplése a bolsevizmushoz vezetett. Ki volt a hibás ? Önmagunk! A mikor az ipar jövendő munkásait a szellemieknél sokkal kevesebbre értékeltük, nagyot tévedtünk. Egészséges vérkeringés és élet csak ott képzelhető, hol a szív és tüdő minden defektustól mentesek. Mint agrárország, kellett tudnunk, hogy a szív nálunk a mezőgazdálkodás, az ipar a tüdő — s az agy munkásai ezek számbavételével jöhetnek számításba. De mi eltévesztettük. — Kizárólag szellemileg müveitekre baziroz tűk államiságunkat, figyelem nélkül hagyva az ezen kívül maradtakat. Merem állítani, ha az iparososztály több méltánylásban részesül, nem a bolsevizmus, de október se következik be. Ha nem akarjuk, hogy a háborús konjunktúrák szülte sok immoralitás valóra váljon, jövendő iparosainkat úgy kell nevelnünk, hogy elsősorban magyarok s csak azután legyenek iparosok. i Nálunk legtöbb esetben a teljesen szegény ember gyermeke, vagy a szellemileg gyenge, lett iparossá. Itt van az eredendő hiba Németország éB Belgiummal szemben, hol jelesen végzett középiskolások lettek kézművesekké. A német ipar nagy fölénye ebben rejlik. Szerintem mulasztás történt a múltban. Végezzék el a fiuk az elemit együtt és azután jöjjön a szelektálás. Kérdezzük meg, ki mi akar lenni. A ki azt mondja iparos, j annak további képeztetéséről állami- j lag gondoskodjunk. A 12 éves kor I még nagyon is nevelésre Bzorul. Pár éven át tartó olyan iskolánk legyen, mely a jövendő életpályára készít elő s akkor elég időnk lesz ahoz is, hogy a nemzeti öntudat érzetével teleitassuk az ő még nagyon is fogékony lelkét. Németország munkásságára gondolok, mi az eredménye ennek. Minden nemzetköziség mellett a német munkás elsősorban német hazafi s ez az, a min megtörik minden nemzetrontó törekvés. Kozáry Jenő. A kalocsai érsek Szekszárdon. Pünkösd hétfőjén szentelte fel gróf Zichy Gyula v. b. t. t. kalocsai és bácsi érsek az általa alapított pécsi Pius gimnázium és nevelőintézet monumentális román stilü templomát, melyet dr Fábián Gáspár, a kiváló budapesti műépítész tervezett. A templomszentelés szertartása után még egy kis időt a szivéhez nőtt régi székhelyén töltött az érsek, aki kedden reggel dr Mosonyi Dénes pápai praelátus, apostoli protonotárius kíséretében autón indult haza Kalocsára. Gróf Zichy Gyula útközben Szék- szárdot is érintette és körülbelül 11 órakor állt meg autója a plébánia épület előtt. Az érsek dr Mosonyival együtt bement a papiakba, ahol Kiss Lajos kormányfőtanácsos, apátplébánost kereste. Megtudván, hogy az apát a törvényhatóság kisgyülésén a vármegyeid házán időzik, oda mentek utána és i I az érsek egyúttal felhasználta az al- | kaimat arra is, hogy Szévald Oszkár alispánnak évekkel ezelőtt nála Kalocsán tett látogatását viszonozza. A társaság ezután átment a belvárosi római katolikus templomba, mert gróf Zichy érBek látni kívánta a tüzkatasztrófa után restaurált szent- egyház belsejét. Úgy ő, mint dr MoBonyi elragadtatással nyilatkoztak a megújított templom áhítatot keltő művészi szépségeiről és egyaránt elismeréssel adóztak úgy Gróh István min. tan., iparművészeti iskolai igazgató gyönyörűen megtervezett és kiválóan sikerült munkájának, mint a hívek áldozatkészségének, amellyel lehetővé tették az öreg templomnak hamvaiból való újjászületését. Gróf Zichy Gyula érsek ezután ismét visszament a plébániára, mert Kiss apátplébános egy látogatását is vissza akarta adni, majd rövid ott- időzés után autója délben elindult Kalocsa felé. TÁRCA. Mozaikok. Irta: Olivárez. A tizenhármas bakter. Nem hiába, hogy a tizenhármas őrháznak volt a lakója, de szerencsétlen fráter is volt világéletében. A pech úgy odatapadt a sarkához, hogy az ember sokszor azt sem tudta, — nevessen-e vagy szánakozzék-e rajta. Csak megemlítem a kisebb eseteit. Egyszer kivitte feleségéhez a gólyanénit vasúti hajtányon. Hogy-hogy- nem, egy kocsiutátjárónál nagyot zökkent a járgány, a gólyanéni lecsúszott a hátulsó ülésről, hiába kiabált, János bácsi nem hallotta, csak otthon vette észre a hibát. Sietve visszafordult, hajtott teljes erejéből, meghozta a segítséget az utolsó pillanatban — az ikreknek. Mert ezúttal duplán jött az áldás. Egy másik ilyen alkalommal elindult a madám a keresztanyával egy kis fiút kereszteltetni az elég távol eső templomba, s mikor már az ut felén is túl voltak, nagy ijedelmükre akkor jntott eszükbe, hogy elfelejtették megkérdezni, mi legyen a kis xpjsBülött neve. — Legyen hát János, az apja is az — vágta el a csomót a bába. — Úgy van, legyen János'— hagyta rá a keresztanya, aki csak helyettesitette az igazi homaasszonyt és nem volt benfentes a családi ügyekben, így lett a csecsemő János. Otthon persze a frász kerülgette I az anyát, mert neki is csak utólag jutott eszébe, hogy mi is legyen a neve a gyereknek. Első kérdése persze az volt: — Hát mi nevet kapott a lelkem ? — Janos, az apja után. — Szent egek, hiszen egy Jánosunk már van, az öreganyja vette magához, hogy iskolába járhasson. így lett az egyik János, a másik Jani. — Hogy még egyszer így ne járjon, az apa a legközelebbi alkalomkor maga választott nevet az újszülöttnek.^Végigbetűzte a kalendáriumot, míg meg nem akadt a szeme a Beatrix néven. Ez szörnyen megtetszett neki, miért is a legközelebbi fiugyereket — Beatrixre kereszteltette. Hukker Beatrix — a holta napjáig viselte a boldogtalan ezt a nevet. A pap persze leánynak vélte, annak is keresztelte, annak is anyakönyvelte, miből számos bonyodalom keletkezett i az iskolai beiratásnál, a sorozáskor I | meg a követválasztáskor, hol nevének | hallatára az elnök kemény hangon kijelenté : — Nőknek nincsen szavazati joguk ! Egyszer János bácsi — sokhelyütt szokás ez — maga vitt egy kis fiút keresztvízre. A papnak az volt a szokása, hogy a keresztelés pillanatában a gyermek fejét kissé lefelé tartotta, hogy a viz könnyebben lefolyjék róla. Odaszól tehát János bácsinak is: — Emelje föl egy kicsit a lábát! Hiába. A gyerek olyan vízszintesen feküdt, hogy cirklivel se jobban. — A lábát, mondtam már, a lábát! János bácsi csak tartja tovább a kis pogányt. — Hát nem érti kérem? Emelje föl a lábát 1 — Nem bírom magasabbra emelni! — sóhajt föl János bácsi, aki a gyerek lába helyett — a saját lábát emelgette a magasba. A legjobb esete azonban az volt, mely majdnem kenyerébe került szegénynek. Megint beteg volt a felesége és kénytelen volt ágyban maradni. Ez nem lett volna túlontúl nagy baj, mert János bácsi tudott pörköltet főzni berakott galuskával, megetette a csirkéket is — csak a fejés körül volt baj. A tehén rugós volt, mást, mint a háziasszonyt meg nem tűrt maga körül. János bácsi hasztalan veregette, hasztalan simogatta, hasztalan csalogatta sós kenyérrel, friss szénával, a tehén fölrúgta a fejősszéket és be- horpasztotta a zsótért, hogy tenyérnyi helyen lerepedt róla a glazur. János bácsi majdnem egy órai ve- sződség után bemegy a bakterházba megtanácskozni az asszonnyal, mit lehetne csinálni. A feleségének támadt egy mentőgondolata. — János, mi volna, ha fölvennéd a ruhámat és háttal mennél az istállóba ? — Nagyszerül Rögvest megpróbálom. Meg is próbálta. Fölvett egy szoknyát, réklit, fejkendőt, kötényt és bement az istállóba. És csodák csodája, a tehén abban a hiszemben, hogy Panni néni jön fejni, szó nélkül leadta a tejet. Azonban... 1 A sok próbálgatásban, tanácskozásban eljárt az idő, János bácsi észre sem vette, hogy jönnie kell a vonatnak, az utolsó pillanatban úgy ugrott ki elejbe szoknyásán, réklisen, ken- dösen, nagy harcsabajszával...! A vonaton utazó osztálymérnök följelentette érte, s kis hija, hogy el nem bocsátották. De a csúfság rajta ma- l radt élete fogytáig.
