Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-06-07 / 44. szám

XII. évfolyam. 44. szám. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárdi 1930 junius 7. ^__ TOLNAMÉGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre-----------6 pengő. | Egész évre----------12 pengő. Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden Burdán éa szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő: A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Jövel Szentlélek Isten! Irta: Bábay Géza. Magyar pünkösd. Irta: Jánosi György. Lehet-e már besaélni a magyar lé­lekkel, meggyógyult e már a magyar lólek? V»gy még mindig ott, vergő dik, ahol évekkel eselőtt volt: saját törpeségének, meghasonlásának, sú­lyos sebének lázában? Szentlélek ünnepe van. Pünkösd. Irhatunk-e magyar pünkösdről, olyan időről és állapotról, amelyben ég a ma­gyar lélek honszer etetőnek olt ári lángja és megvilágítja a jobb jövendőt ? Az idők vasvesszője kegyetlenül végigverte vállunkat és olyan leckét adott, amelyből eleget tanulhattunk, amelyből ráeszmélhettünk valameny- nyien arra, hogy a nép, amely föld­jét, faját nem becsüli, nem méltó arra, hogy Isten ege alatt, a nem­zetek között helyet foglaljon. A meg- hasonlás átka szétszórja a legerőseb­bet is; gyűlölet, irigység, beteg, szél Bőséges politikai nézetek lezüllesztik a tekintélyes és hatalmas nemzeteket és másodrendű, alantas szerepre utal­ják azokkal szemben, akiknél ezek ellenkezője van. Az élet útja a lélek. A lélek áldása az egység. A magyar pünkösd a magyar nemzeti egység. Két nagy gondolat terheli még mindig a magyar közvéleményt, az egyik az, hogy kevesen vagyunk, a másik az, hogy nincs fegyverünk. Azt mondják, hogy ez a 8 milliós nemzet olyan csepp a népek nagy tengerében, hogy számba se jő és a világpolitikai mérlegen van, vagy nincs. Elfelejtik, hogy az erőnek és a népesség nagyságának mások a jellegei. Hogy itt áll az egész világ előtt a nagy Oroszország és a kicsiny Észtország mellett jelentéktelenül el­törpül. A füves réten, ha térdig ér is a fű, átmegyünk. A sürü gomolyban egybefonódó vadrózsabokron nincs ember, aki átmenjen. így van ez a nemzetek életében is. Az egyiket el­söpri saját puhasága, a másikat je­lentőssé teszi keménysége. Az egyik meghal, mert puhává, hitvánnyá teszi gyávasága, a másik érchomlokkal töri át magát a tatárdulás és mohácsi vész, világháború és Trianon jégfalán s ifjú, napsugáros arcát a hajnalban fürdeti meg. Ma még réveteg az ütés­től, amely orvul éri. Ma még nyílt sebét kétségbeesetten takargatja és fedezék után néz az irgalom tájain. Ma még az égre felhőt vergődő lel­kek sóhaja fest. Ma még ijedten, ré­mülten próbálnak vezetni, irányítani a kicsinyesek. De már a holnap vi­harát jelzi a levegő, a hősi vágy s Lehel kürtjének rivalására várnak a hősi mezők fűszálai. S ha zeng a dal és rivall a kürt, ha alázott, szégyen- teljes élet helyett vállalja a kocká­zatát, akkor, akkor fogjátok meg­látni, hogy mily sok az a 8 és fél millió, amelyet Isten a világ gyöngy­szeméül meghagyott. Akkor fogjá­tok bámulva elismerni, hogy van nemzet, amely kisebb és árvább minden más nemzetnél, többet szen­vedett, mint valamennyi együttvéve Új hitre ajzik lelkek húrja, Száll diadalmas ének. S átrezgi a világot újra Üdvöt sugárzó égi melege A Szentlélek tüzének. Lángsugarát csak ránk nem ontja, Baljós, fekete éjben Szepegő árva magyarokra, Akik egymásra nézünk kétkedőn Mind halkulóbb reménnyel.. . Kik itt e bús, borús világba' Régóta kínban élünk, Áldott Szentlélek égi lángja, Gyötrő kétségek zuzmarás telén Be kellenéi ma nékünk. és ennek a nemzetnek országa és neve van ezerév óta már s ez az ország és név fennmarad sokáig még. Ne féljünk éB ne legyünk kicsi­nyesek. A magyar hősiesség utjai változhatatlanok, de a lélek is, amely a hősiesség utjain a világ szeme előtt elvonul, mint valami égi látomás, hogy megcsodálják és rettegjék. A magyar egység a jelen feladata. Sohasem volt a nemzeten katasz­trófa véletlenségből. A nagy bukáso­kat nagy lelki meghasonlás előzi meg. Az ellentét elforgácsolja és semlege­síti azt a nemzeti erőt, amelynek ki­felé egynek, foglalkoztatottnak kell lennie. Meghasonlott ország napjai meg vannak számlálva. 20 bátor hős is roppant tömeg. Karthágó elvész, | mert a hadizajt felülmúlja a civódás. J Leonidász 300 hőse megtöri az ellen i tengernyi erejét. Valahol van egy vár- ■ rom: Kőszeg. Egy név: Jurisich I Pünkösd. Irta: Nagy Kálozi Sándor. Szelid, gyermeki a pünkösdi hit. Olyan egyszerű, olyan fenségesen nyugodt, mint egy gyermeki lélek, amely a maga tiszta, nyugodt egy­szerűségében is valami végtelen nagy erőt rejt magában: egy drága Ígére­tekkel teljes életnek eredményeit, munkáját, verejtékezését és diadalát. Olyan egyszerű, felségesen nyu­godt a pünkösdi történet is, amely mégis a maga csodálatos nyugalmá­ban és felséges egyszerűségében is évezredek változó nemzedékeinek lett az ereje, botorsága, békessége, a drága meleget adó tűzhelye, amely mellé az élet küzdelmeiben megfáradva odahuzódtak, amely mellett megpi­henve uj erőt gyűjtöttek. Mi is történt? Nagyon egyszerű dolog. Tizenkét félénk ember bezár­kózik egy házba. A tizenkét tanít­vány. Még nem felejtették el, hogy Azt, Akit drágábbnak éB szentebb- nek tartottak mindennél, Aki több volt, mint a szemük fénye, mint az életük, hogy megostorozták, hogy megköpdösték és kínos kereazthalálra ítélték. Be keltenél, hogy tört szivünkben A fojtott ősi vágyak Égő tüzedtől áthevülten Dicső tettekké érlelődjenek ölén e zord világnak. óh mert tüzünk kialszik lassan, Alig pislákol immár S hű véreinktől elszakadtan Reménység nélkül, árván gyászolunk Tűnt álmok néma sírján. Kik bús romok kiégett üszkén Vergődünk kínban itten, Lelkűnkbe törni égi fűzként S húnyó hitünket lángra gyújtani: Jövel Szentlélek Isten! MikiÓB. Vau egy másik: Eger. Más névvel: Dobó István. És a térkép­nek ugyanazon a részén van igen sok hely és név, mely az egység nagy­szerű eredményeiről beszél. És van­nak a széthúzásnak nevei: Világos, Mohács, Mohi, Trianon. Az nem egység, ha alkotni nem lehet, mert jönnek a kiváltságok, kis­ded jogok, személyes igények. Építeni képtelenség, ha félni kell az érdekek sérelmétől. Megújulni nem lehet, ha az egy, örök, parancsoló nemzeti eszmét bárki ki akarja sajátítani. Magyar egység a magyar nemzeti eszme egyeduralmának ápolásában, szol­gálatában áll. Isten erre adja nekünk az ő áldó, vigasztaló szentlelkét. Erre: a magyar nemzeti egység tökéletes megoldására, hogy elérhessük végre a magyar re­ménység teljesedését: Nagymagyar- országot, ezt az egyedül igaz magyar pünkösdöt. Féltek, hiszen amikor visszajött is közéjük, csak alig hogy megsimogat­hatták ruháját, alig nézhettek bele mélyen izzó tiszta szép szemébe, máris elment. — összerezzentek, ha zúgó szél ereje zörgette meg a be­zárt ajtót, vagy ha suhanó szellő halk fuvallatára megrezzent a bokor lombja az ablak alatt. Égette lelkű­ket a kérdés: mi lesz velük, hiszen nincs többé közöttük a Mester, aki bátorítaná, erősítené, vigasztalná őket. És pünkösd napján csoda történik. Sebes szélnek zúgása hallik, amely egyre erŐBÖdik, egyre közelebb jő. Tüzes nyelvek villannak a bezárt szobában, kettősek „éB üle minde­nikre azok közül“ . . . Milyen egyszerű történet. Gyermeki hittel teljes, egyszerű történet, de eredményeiben csodálatos. A bezárt ajtó megnyílik és azok, akik félelem­mel eltelve várták a napok múlását, kijönnek és odamennek, ahol a leg­több az ember, a legtöbb az ellenség. Tudták, hogy egy ellenséges világ közepén élnek és mégiB odamennek a mindenünnen összesereglett ellen- j séges tömegbe, hogy életüket áldoz- zák, ha kell, de mindenesetre hogy I bizonyságot tegyenek Arról, Akinek a lelke ott izzott a lelkűkben: a Názáretiről, a Jézusról, a Krisztusról. És fokozódik a csoda. Makacs tér­dek hajolnak meg; dacosan, büszkén felemelt fejek ereszkednek lassan a föld felé ; követ szorító ujjak nyílnak szét, hogy amint a kő kihullik köztt- lök, kenyeret emeljenek fel és átok helyett áldást osszanak. Káromló szavak imádságba fúlnak, gyűlölettől elhomályosult szemekben gyűl ki az Isten meglátásának csodálatos vilá­gossága. Mindenünnen összesereglett, egymásra gyűlölettel vagy hideg közönnyel néző emberek szive dobban össze egymást megértő forró dobba­násban s mint egy szem, úgy néz ezer és ezer tekintet az égre, amely mintha megnyílt volna, mintha drága és szent megbékélésben nézne alá az egymást megértőkre, az Istent meg- találtakra. Csodákkal teljes a pünkösd ünnepe, az erőnek az ünnepe. Örök ígéretek szerint kitöltetett a Szentlélek. Ezer és ezer szív ujjong fel boldog öröm­ben: „Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magunkban, velünk van Az, Aki itt járt közöttünk, Aki a miénk volt, hogy az övéi lehessünk.“ Ez a pünkösdi hit évezredek óta. Boldog gyermeki hit, ragyogó kris­tálytiszta hit. Tűz lángjában meg­tisztult, erővel teljes hit. Szomorú kálváriajárásunkban reánk köszöntött a püskösd ünnepe. Sza- bad-e beszélnünk erőről, boldog ün­nepről ? Hiszen a vergődés, a nyo­morúság, az ínség otthonos nálunk. Nem fogyunk ki a szomorú emléke­zésekből, ajkunkon nem tud meg­szűnni a sóhaj. Annyi az ellentét, a széthúzás közöttünk. De mint sebe­sen zugó szél zendülése, úgy jő hoz­zánk a pünkösdi lélek, akkor, ami­kor a legnagyobb a félelmünk a jövendő felől, akkor, amikor a leg­súlyosabb a gazdasági helyzetünk. Jő a pünkösdi lélek, hogy meg­érintse a lelkünket. Jő, hogy aggo­dalmainkat és félelmünket bátorsággá változtassa, jő, hogy csüggedezésünk- ből fölrázzon, hogy széthúzásunkból eggyé forrasszon. Hatása alatt feszül­jön meg jobban az izmunk, kemé- nyedjen meg a tekintetünk. A sok küzdelemmel és fáradsággal megjárt ezer éves ut után a Szentlélek ttizé- ben ott fénylik előttünk a jövendő útja. A dicsőségnek, az erőnek az útja. Átokra emelkedő kezünk eresz­kedjen alá, nagy, egymást megértő összefogásra, szivünk dobbanjon ösz- sze mélységesen nagy megértésben, hiszen a Lélek szól hozzánk a pün­kösdi tűsből. Semmi más nem eny­híti bajainkat, semmi máB nem veszi le rólunk boldogtalanságunkat, mint a kitöltetett Szentlélek. Bárcsak úgy áradna ki reánk, hogy valamennyien, mint egy, úgy néznénk közös célunkra és úgy men­nénk közös utunkon, nagy össze­fogásban, mélységes megértésben kö­zös sorsunk boldogabbá tételére, azon felül pedig Isten dicsőségének szol­gálatára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom