Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-05-10 / 36. szám
XII. évfolyam Egyes szám ára 30 fillér Szekszárdi 1930 május 10. 36. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden aterdán éa eaombaton. Félévre----------El őfizetési dl): Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét 6 pengő. | Egész évre____12 pengő. illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hir detések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Uj kezdet. Irta: Jánosi György. Országgá lenni, kiemelni az elbukott nemzetet a lelki nyomorból, ez volt a közelmúlt politikai feladata, ez volt a honszerető szív gondolata, amelyet meg kellett valósitaniok azoknak, akik a nemzet jövendőjéért felelősek. Az elmélet megoldást nyert. A párisi egyezséget végre aláírták, a hosszú és jelentős tárgyalások befejezéséül már csak az van vissza, hogy a nem eetek becikkelyezzék, valamennyien. Hogy mily óriási hordereje van ennek, arról fogalmat alkothatunk magunknak abból a hosszú időből, smelyre a tárgyalások kiterjedtek, de még inkább abból a nagy szegénységből, amelynek forrása a gazdasági függőség. Nem lehet ott boldogulni, tervezni, eredményre jutni, ahol a cselekvés szabadsága gátolva van, nem lehet ott repülni, ahol a szárnytolla- kát összedrótozták. El kell vesznie, tönkre kell mennie annak a nemzetnek, amelynek gazdasági törvényei felett az ellenfél — műszóval: diszponál. Semmi sem oly szükséges egy nemzet gazdasági boldogulásában, mint az, hogy terveit senki és semmi más ne befolyásoljá és irányítsa, mint a saját ereje. A hatalmas magyar erőt, amely egy ezredév nagyszerű templomát megépítette, idegen szándékok verték béklyóba és nem lehetett itt semmi mást csinálni, mint jótehetetlenül szemlélni, hogy mit hord el, vagy mit hagy meg a nagy árvíz. Az alaphang az, hogy a párisi egyezség által semmit sem vesztettünk. Elvileg ez teljesen helytálló, mert nincs az a veszteség, ami felérne azzal a nyereséggel, amelyet ez az egyezség nemzeti szempontból jelent. Magyarország történelme uj fejezet felé fordult, amelynek gondolatait, mondatait nem az elemi- iskolás palaveBszőjével és gyámság alatt, hanem a magyar hőslélek remek lendületével, tetszés és tehetség szerint Írjuk. Az a Magyar- ország, amely játékszer és bizonytalan, vak eszköz, báb és súlytalan semmi volt, ma uj élet Ígéretei elé állíttatott és nem odakint fogják megmondani, hogy akar-e élni vagy sem, hanem őmaga. A magyar sors gyökere a magyar szív erőire kúszott és az meg nem szűnik dús táplálékkal ellátni egy uj ezerév tölgyfájának minden kis levelét. Megszűnt a magyar halál és ha itt béke, megértés, szeretet, egység, közbecsület egybeforr a hasáért hozott áldozattal, akkor a magyar nagyság növekvőben s a szent háromszin a régi dicsőségben fog ragyogni a régi dicsőség határvonalán. örülnünk kell és bizalommal kell nézni a holnap, a jövő felé. Ez a nagynehesen kivívott párisi egyezség az utolsó sor, a záradék abból a háborús, gyűlöletteljes múltból, j amely a világháború kalandorait ta- I Iáit kincshez juttatta. De ugródeszka is, amelyről a magyar nemzet oda szökhet előre, ahova kiszámított lendületével és erejével akar, vagy bir. Nem kell azt részletezni, hogy mi az, ami az uj kezdet kínálkozó alkalma. Akár azt mondjuk, hogy fel kell segíteni a mezőgazdaságot, mert az a nemzet vagyoni gyarapodásának talpköve. Akár a hitelt sürgetjük, akár mint forró vágyat, az általános hadkötelezettséget hangoztatjuk, bármit mondunk, vagy írunk külön-külön, mind benne van ebben az egy, összefoglaló kifejezésben: Magyarországot úgy talpra kell állítani, hogy integer nagyságát érett gyümölcsként érhesse el. Csak ez az egy az igazi magyar cél. Csak ez az egy az, amiért szív lázadjon, agy töprengjen, lélek vergődjék. Csak ez az egy az, ami rámosolyog a nemzetre az oszladozó felhők mögül. Ezt a célt nem lehetetlen elérni. Ha vannak is olyanok, akik igen bölcsen úgy vélik, hogy a legérettebb gyümölcs leeséséhez is kell valami külső erő, akár egy kis szél, akár a fa megrázása, akár csak az ág „megtoppintása", amint a régi papi dijlevelekben találjuk, igy az önvédelmi erők készültségét sürgetik, vagy a nemzet ősi, legszebb erényének ápolását, a magyar hősiesség fejlesztését szorgalmazzák, alapjában véve a világ képlete a béke jelében fordult s a világ vezetői mindent elkövetnek, hogy ezt a jelet minél tovább megtartsák az emberi* Végre megismerheti az ország a három havi nehéz küzdelem után megkötött párisi egyezmények szövegét abból a törvényjavaslatból, amelyet Bethlen István miniszterelnök az egyezmények becikkelyezése tárgyában a képviselőház elé terjesztett. Az elért eredmények mérlegelésénél szem előtt kell tartani az erőviszonyokat és a kényszerhelyzetet, amelyet a trianoni békediktátum teremtett Magyarország részére. Minden négyszögöl földterületért, minden újabb pengő- nyi járandóságunkért hatalmas és szívós küzdelmet kellett megvívnunk. És ha a párisi egyezmények végeredményben nagy javulást és könnyebbséget hoznak azzal az állapottal szemben, amely a megegyezés előtt állott fenn, ez a javulás csak a kormány szívós kitartásának köszönhető. Röviden összefoglalva, a párisi megegyezés eredményeit, a mérleg a következőképen fest: A trianoni béke- szerződés értelmében sok milliárd jóvátétel, valamint különböző címeken további sokszázmillió teher szakadt volna a nyakunkba. Mindaddig, amíg a jóvátételi bizottság ezeket a milliárdos összegeket rajtunk be nem hajtotta, Magyarország összes állami bevételei zálogul szolgáltak volna [ ezekre a fizetségekre. Ezzel szemben I a párisi egyezmények szerint Magyarség feje felett az égen. így a magyar nemzet akaratlanul is belesodródott abba az árba, amely területének jó részéből, javainak tömegéből alakult, tűrnie kell, hogy ezeréves vetését mások arassák le és ő a trianoni égett tarlókon kénytelen a létéhez szükséges „buzafttvet" össze böngészni. Ám a népek történetében az igazságok meg szoktak érni, a sebek meggyógyulnak, a játszadozó gyermekek a hősi pajzsig izmosodnak, a szellő suttogása viharrá erősödik, az álmodók talpa alatt vad földindulás bőgő morajlása támad és a világverő intés az égi magasban uj honfoglalás útjára dobja sokat szenvedett népét — mondom — ki- gyulnak a honszerző őrtüzek és a bágyadt vártán fegyverét szorítva, egy szent térképről álmodik a győzhetetlen magyar honvéd ... Messze is van, közel íb van odáig. De bár oly közel legyen, bogy kézzel elérjük, vagy oly messze, hogy soha el nem érjük, az utón, a rögös kövek közt az előre vonuló nyolc millió magyar minden percet használjon ki arra, hogy erősödjék, lélekben, testben, hűségben, hitben, erényekben. Az uj kezdet uj fejezete igy hangzik: légy hű, igaz, munkás, áldozatra, tettre, jóra, hazádért minden nemesre kész magyar... Mert megnő és győz az eszme, amelyért szived áldozni kész. E szignummal homlokunkon tekintsünk a párisi egyezség után az eljövendő idők felé. ország a szanálási kölcsön alkalmával már vállalt kétszázmillió aranykorona jóvátételen felül egyéb címeken évi 13 és félmillió aranykorona részlettörlesztést 1947-től—1966 ig, ami mai tőkeértékben 80 millió aranykoronának felel meg. De ezzel azután teljesen és végképen megszabadultunk a békeszerződés ősz- szes terheitől. Viszont sikerült a párisi egyezményekben kiverekedni, hogy a jóvátételi és egyéb címeken a külföldnek fizetendő összegből a magyar nemzetvagyon részére 340 millió aranykorona megtérül, holott az egyezmény nélkül az utódállamok sohasem tettek volna eleget annak a kötelességüknek, hogy a magyar állampolgárok elvett vagyonáért kártalanítást fizessenek. Az ország ma már pontosan tudja, hogy az elkobzott földbirtokokért és egyéb magyar vagyonokért mennyi kártérítést kapnak a magyar állampolgárok. De ezenkívül a jövőre nézve biztosította a magyar kormány, hogy esetleges elkobzások ellenében megkárosított polgárai a döntőbíróságok ítélkezését vehetik igénybe. Végeredményben az egyezmény visszaállítja Magyarország pénzügyi szuverénitását, ami lehetővé teszi, hogy az állam ismét kölcsönt vehessen igénybe. Ezt az államkölcsönt 500 millió összegben rövid idő alatt meg is kapjuk s a kormány megindíthatja a gazdasági életet megtermékenyítő nagy beruházási munkákat. A párisi megegyezés nélkül erre Isten tudja mikor kerülhetett volna csak a sor. Az eddigi bizonytalanság helyébe most már szerződésileg megállapított bizonyosság lép. Ez a leg- nagyobb haszna a megegyezésnek. Kovách Aladár 1860-1930. A tudományos életnek ismét gyásza van. Kovách Aladár Tolna vármegye nyug. főlevéltárosa és Tolna vármegye nagyhírű muieumának igazgatója, folyó hó 7 én pár napi betegség után elhunyt. Kovách Aladár sokoldalú ember volt. Történeti kutatásokban épugy otthon volt, mint az összehasonlító nyelvészeti tudományokban, az ókor és középkor muzeális kincseinek feltárásában, valamint azok rendezésében. Mégis a néprajzi tudományokban volt a legnagyobb és Sárköz örök szépségei, néprajzi hagyományainak feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak. Tolna vármegye szolgálatába egész fiatalon, 1888-ban lépett. Kezdetben, mint Írnok, azután gyámpénztári könyvelő, majd mint vármegyei főpénztári ellenőr működött. A száraz naplózásokhoz és könyvelésekhez sohasem volt kedve s láttuk rajta, akik abban az időben közelében voltunk, hogy mily szenvedést jelent a kutató elmének a száraz számoknak egymásra való halmozása. Vármegyei allevéltárossá 1900-ban történt kinevezésével állt be változás életpályájában, azonban ekkor sem foglalkozhatott teljes odaadással történelmi kutatásaival és muzeális dolgaival, mert idejének nagyrészét az útlevél- kiállítás és anyakönyvi nyilvántartás kötötte le. Földvári Mihály helyébe 1921. évben neveztetett ki főlevél- tárossá, de ugyanekkor a megüresedett allevéltárnoki állás nem töltetvén be, ismét nem élhetett teljes munkaerejével a tudományos életnek. Önszorgalomból megtanult franciául, németül és törökül és a régi latin okmányok olvasásának és lefordításának elismert mestere volt. — Széleskörű irodalmi működést fejtett ki s nemcsak a Budapesten megjelenő szaklapoknak volt értékes és megbecsült munkatársa, de részt- vett a Szekszárdon megjelenő „Közérdek" cimü hetilap alapításában és annak éveken keresztül segédszerkesztője volt. 1919 ben megindult lapunknak értékes és nagyrabecsült külső munkatársa volt a megalapítás időpontjától bekövetkezett haláláig. Mint előbb jeleztük, tudományos 1 munkásságának legkiválóbb része a | néprajzi tudomány művelésére térPárisi tárgyalások után.
