Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-01-11 / 3. szám

1930 január 11. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 99 KEGYELET” temetkezési vállalat egyszeri! valamint diszestemetések rendezését Érckoporsók, élő- és müvirágkoszoruk állandóan raktárunkon vannak Plrnlizer József és Fiai áruháza, Szekszárdon A kórház defictje. Ezek az ápolási dijak a jelenlepi beteg- állomány szerint a következőkép alakulnak. Van a kórházban ezidő szerint render beteg 380 és az elmebetegek osztályán 290 beteg, akik után fejenkint 4 30 P jár, családi ápo­lásban részesül 550 beteg, akik után fejen- kiat 2 P jár. Ezen beteglétszám után fize­tendő ápolási dijak összesen 1,453.655 pen­gőt tesznek ki. Ebből levonva 20°o ot, amit a jobbmódu betegek és pénztárak térítenek meg, vagyis 290.6*3 P-t, marad a vagyon­talan betegek részéről a betegápolási alap terhére fizetendő 1,162.452 pengő. Erre a népjóléti miniszter ur rendelete egy összeg­ben limitál 600.000 pengő átalányösszeget, mutatkozik tehát 562.452 pengő hiány, ami azonban fokozódhatik, ha a mainál na­gyobb lesz a betegek létszáma. De nemcsak azért nem fizetheti a vármegye közönsége ezt a hiányzó összeget, mert arra anyagilag teljesen képtelen, hanem azon okból sem, mert a közegészségügy elsősorban állami feladat és mert az itt kezelés alatt álló elme­betegeknek csak 20°/<>*a tolnamegyei, a többi 809/a az ország minden részéből lett ide be­utalva, a rendes betegeknél pedig 54°/o a tolnamegyei illetőségű és 46°/o az idegen. Az idegenek ápolási költsége. Én minden szenvedő iránt egyforma meleg részvéttel viseltetem és a betegek között megkülönböztetést nem ismerek. De akkor, amikor a mi saját községeink a helyi nyo­mornak, munkanélkflliségnek enyhítésére sem­mi! sem tehetnek, mert hiányzik a szükséges anyagi erő, akkor tőlünk sem kívánhatja senki, hogy a távoli törvényhatóságokból ideutalt és ideszakadt betegek ápolási költ­ségeit a mi vármegyénk viselje. A törvény és a rendelet. A népjóléti miniszter rendeletét sérelmes­nek találom a? ért is, mert beleütközik az or­szágos betegápolási alapról szóló törvénybe, mely megállapítja, hogy a vagyontalan bete­gek ápolási diját az államkincstár viseli és egy másik törvénybe is, amely utasítja a kórházakat, hogy minden jelentkező beteget, ameddig a létszám betöltve nincs, tartoznak felvenni. De beleütközik a rendelet a nép­jóléti miniszter urnák egy a. vármegyénkkel közölt korábbi határozatába is, amelyben az ápolási dijakból fejenként 26 fillért engedett át a vármegyének, hogy ezeket a füléi eket, melyeknek évi összege 50—60,000 pengő kö­zött mozog, az épités költségeire felvett, igen súlyos kölcsön évi annuitásának törlesztésére fordíthassa. Ez az 50—60.000 pengő pedig már benne foglaltatik az ominózus rendelet­ben megállapított 600.($0 pengő évi átalány- összegben. A pénzügyminiszter utasítása. Meg vagyok róla győződve, hogy a nép* jóléti miniszter ur kényszerűségből határozta el magát ennek a rendeletnek kiadására és hogy ezt ő egyenesen csak a pénzügyminisz­ter utasítására tette meg. De bármennyire helyeselhető is a pénzügyminiszter urnák az a törekvése, hogy az ország mai súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel az állami kiadásokat lényegesen csökkenteni iparko­dik, ezen törekvését bőségesen érvényesít­heti az- államigazgatás egyéb ágaiban. A le­építés azonban nem mehet annyira, hogy a szenvedő emberiség részére néhány hónap előtt nagy áldozatokkal emelt intézmény fenn­maradását veszélyeztethesse. Szeretném, tekintetes Törvényhatósági Bi­zottság, ha az én szerény és igénytelen sza­vam most rádió utján eljutna Hágába, ahol ebben a pillanatban Európa nagyhatalmas­ságainak képviselői, akik egyébkent gyö- n\ örü beszédekben zsolozsmákat és himnu­szokat zengenek a tartós békéről és a karitativ szeretetről, — ebben a pillanatban pedig arról tanácskoznak, hogy hogyan lehetne a mi le­tiport, megtépázott, szegény magyar hazánk élni és dolgozni kívánó lakosságának, anyagi gondoktól roskadozó vállaira újabb terheket rakni, — ha ott meghallanák, hogy itt, egy komoly testületben, komoly férfiak elkesere- i dett lelkiállapotban most arról tanácskoznak, I hogy az állam és a vármegye anyagi erői­nek elégtelensége miatt egy alig néhány hónap előtt nagy á'dozatok árán létesitett emberbaráti intézményt megszüntetni legye­nek-e kénytelenek és ennek folytán egy első­sorban a szegény emberek gyógyítását a szánt közkórháznak kapuját döngető, vajúdó szülő­nőket visszautasítsanak és szerencsétlen el­mebetegeket világgá bocsássanak .. . A rendelet végrehajtása kulturszégyent, erkölcsi megalázást, lezüllést jelei t és jelent­heti kórházunk megsemmisülését. Ezt mi nem engedhetjük meg, épen azért kérem indít­ványaim elfogadását. Dr Leopold Kornél nagy figyelem­mel hallgatott interpellációja és an­nak indokolása általános helyeslést váltott ki a törvényhatósági bizott­ság minden tagjánál és beszéde után dr Erdélyi Aladár országgyttlési képviselő állott szó­lásra. Cegléd követe azt ajánlotta, hogy a vármegye kérje fel mindazo­kat, akik a kórház létesítésének elő­segítését annak idején támogatták, I legyenek most is szószólók a kor­mánynál, kérjenek a vármegye kö zönsége számára segítséget, nehogy a rettenetesen rossz gazdasági hely­zetre való tekintettel he kelljen szün­tetni az óriási áldozatokkal emelt intézményt. Szévald Oszkár alispán a vármegye pénzügyi helyzete szem­pontjából világította meg ezután a kérdést Mindenekelőtt megköszönte dr Leopold Kornél interpellációját, amely lehetővé tette, hogy a rend­kívüli közgyűlés az üggyel érdemi­leg foglalkozzék. Dr Leopold Kor­nél — úgymond az alispán — az ügy egész komplexumát megismer­tette a törvényhatósági bizottsággal. Hozzá kell tennem azonban aá inter­pelláció indokolásához azt is, hogy a kórház jövedelméből kell fedezni az épités céljaira később felvett 200 000 P újabb kölcsönnek törlesz tébi részleteit, valamint kamatszol­gáltatását is. Ez azonban a sérelme­zett miniszteri rendelet szerint most már nem lenne lehetséges. A hely­zet tehát az, hogy ha a kormány a rendeletet meg nem változtatja, be kell szüntetni ezt a gyönyörűen meg­épített kórházat, mert a vármegye közönségére újabb 25°/, pótadót ki­vetni nem lehet, ez a mostani gaz­dasági viszonyok mellett az adózó polgárság összeroppanását vonná maga után. Majd ekként folytatta beszédét az alispán: A rendeletről szabadsá­gom tartama alatt vettem tudomást. Mikor elolvastam, azonnal félbesza­kítottam üdülésemet, a Semmeringről Budapestre utaztam, felkerestem a népjóléti minisztérium illetékes szak­osztályait, ahol azt a felvilágosítást kaptam, hogy ezen intézkedéshez a népjóléti minisztériumnak a pénzügyi kormányzat nyomása alatt kellett hozzájárulnia. Én abban a meggyő ződésben vagyok tehát, hogy a nép­jóléti miniszter szociális akcióját tá­mogatjuk akkor, ha a törvényható­sági bizottság e kérdésbán állást fog l&l. Én máris intézkedtem, hogy ha­tározati javaslatok dolgoztassanak ki, | amelyek alapján feliratilag keressük meg a miniszterelnök, a népjóléti, belügyi és pénzügyminiszter urakat a sérelmes rendeletek visszavonására. Ez a határozati javaslat, amelyet Polgár István tb. főjegyző olvasott fel, a következő: A törvényhatósági bizottság meg­állapítja, hogy a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Miniszter ur 243 800— 1929. II. számú rendelete, melyben az államkincstár, illetve a nyilvános betegápolási és gyermekgondozási pótadó terhére ápolt betegek ápolási dijai fejében a vármegye tulajdonát képező Ferenc közkórház részére az 1930. évre 600 000 pengő ellátmányt állapított meg s az ezen összeget meghaladó ápolási költségek viselé­sére a kórházat fenntartó vármegyét kötelezi, olyan terhet szándékozik a vármegye közönségére áthárítani, amelynek viselése törvényes köteles ségét nem képezi, a vármegye közön­sége által négy anyagi áldozattal megépített kórházat a fenntartás anyagi eszközeitől fosztja meg, a vármegyei ős kő: házi kö tségvetés egyensu yát felborítja, a törvényható­ság által a kórház építésére felvett kölcsön kamatainak és törlesztésének fizetését lehetetlenné teszi, kizárja azon socialis és humánus cél meg­valósítását, amely a vármegye közön­ségét a kórház megépítésénél vezette s arra kényszerítené, hogy a betegek tömegét ápolás és gondozás nélkül hagyja s végül olyan anyagi szolgál­tatást kiván a vármegye közönségé­től, amelyeket a nehéz gazdasági vi­szonyok között teljesíteni képtelen. Ezért a törvényhatósági bizottság elhatározza, hogy feliratot intéz a m. kir. Miniszterelnök úrhoz, a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi és a m. kir. Pénzügyminiszter urakhoz ób kéri a rendelet sérelmes rendelkezéseinek azonnali hatálytalanítását és soron kívüli visszavonását és azon törvé­nyes jogosultság változatlanul való fenntartását, hogy a vármegyei kór­ház az államkincstár és az országos betegápolási pótadó terhére ápo't be­tegek költségeit, az 1898. évi XXI. t.-c 3. és 9. § ai és az 5180—1926. M. E. sz. rendelet alapján felszámít­hatja és ezen költségek részére meg téríttetnek és egyúttal kimondja, hogy az 1898. évi XXI t. c. 13. §-a és az 1907. évi LX. t. c. 1. § a alapján, panasszal él a m. kir. köz­igazgatási bírósághoz, melyben kéri, hogy a m. kir. Népjóléti és Munka­ügyi Miniszter ur 243.800—1929. II. sz. azon törvényt és törvényes sza­bályt sértő rendelkezését, melyet Tolna vármegye tulajdonát képező Ferenc-közkórházban, az államkincs­tár és az országos betegápolási és gyermekgondozási pótadó terhére ápo­landó és gondozandó betegek ápolási költségeit az 1930. évre 600.000 P ellátmányban állapítja meg s az ezen összegen felül felmerülendő költsége­ket a vármegye mint kórházfenntartó terhére utalja, helyezze hatályon kívül s mondja ki, hogy a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Miniszter ur, az államkincstár, illetve az országos betegápolási és gyermekgondozási pótadó terhére az 1898. évi XXI. te. 3. és 9. § ai, illetve az 5180—1926. M. E sz. rendelet alapján felszámít­ható költségeket meghatározott öss- szegü ellátmányban nem állapíthatja meg s köteles a m. kir. államkincstár, illetve az országos betegápolási ób gyermekgondozási pótadó terhére tör vényesen felszámítható ápolási és gon­dozási dijakat a vármegyei kózház- nak, megtéritanimn-n Az elmebetegek ellátási dija. Szekszárdi Állami Levfttfr A1 törvényhatósági bizottság azon­kívül egy másik feliratot is intéz a népjóléti miniszterhez, akinek a ren­delete szerint a kórházi és családi ápolásban levő elmebetegek ellátási költségei is abból a 600.000 pengő­ből fedtzendők, amelyet a kormány limitált. Mivel a törvényhatósági bi­zottság már előbb rámutatott arra, hogy ez az összeg még felét sem teBzi ki a betegápolási alap terhére teljesítendő szolgáltatásoknak, annál kevésbé lehet ebből a sok száz elme­beteget is eltartani. A felirat kéri tehát a népjóléti minisztert, hogy ren deletét akként változtassa meg, hogy a családi ápolás alatt lévő fizetőképes elmebetegek 2.60 P ápolási dija vál­tozatlanul maradjon. A többiek ápo­lási kötsége legfeljebb napi 2 pengőre Bzáliittas8ék le, míg ellenőrzési és adminisztracionális költség gyanánt fejenként és naponként 11 fillér, vagyis az az összeg állapittasék meg, amit a Szekszárdiéi 12—13 kilomé­ternyire fekvő telepek ellenőrzésére a kórház tényleg kifizet. A törvényhatósági bizottság a ha­tározati javaslatokat egyhangúlag el­fogadta. Vármegyei kisgyülés. Tolna vármegye törvényhatóság? kisgyülése f. hó 8 án első ízben gyűlt össze, hogy eleget tegyen a törvény­ben körvonalazott kettős feladatának, éspedig egyrészt hogy előkészítse a törvényhatósági közgyűlés tárgysoro­zatán szereplő ügyeket, másrészt pe­dig, hogy saját hatáskörében intézzen el bizonyos, a reformtörvény által a kisgyülés hatáskörébe utalt teendőket. A kisgyülés eme első összejövetelén a kisgyülés tagjai úgyszólván teljes számban jelentek meg Jankó Ágoston főispán, mint el­nök, meleg szavakkal üdvözölte a kisgyülés tagjait. Megnyitó beszédé ben megállapította, hogy ez az alka­lom történeti fontosságú tény a vár­megye életében. A közigazgatási re­form a kisgyülés által egy uj követ illesztett be régi alkotmányunkba, melynek hivatása az, hogy az ön- kormányzatot élénkebbé, jobbá és gyorsabbá tegye. A kisgyülésnek kettős a szerepe: bizonyos ügyekben mint I. és II. fokú hatóság jár el, azonkívül pedig végzi az állandó vá­lasztmánynak teendőit a közgyűlési ügyek előkészítésében. A kisgyülés i

Next

/
Oldalképek
Tartalom