Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-03-12 / 20. szám
1930 március 12. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 t |8 havi részletreT vehet mindennemtt Philips készüléket p^rAt. aaődpótl6t é> egveniránvitót. SOMMER BÉLA mechanikusnál Szekszárd, Oaray-tér. Telefon 51. I ban íb és volt idő, amikor az egysé I gesen felvonult dunaföldváriak döntő I szerepet játszottak az alispán válaszI ’ tásban is. Hosszú évtizeden keresztül I yolt igazgatója, később elnök-igazgatója a Dunaföldvári Takarékpénz- I tárnak amely később az Egyesült I Dunaföldvári Takarékpénztárba olvadt I be. Temetésén barátai és ellenfeleinek I egy tekintélyes része is megjelent, I mert elismerték, hogy voltak olyan I erényei, amelyek magasan tulszár- I nyalták emberi gyarlóságait. Duna- I földvár minden társadalmi osztálya I kikisérte utolsó útjára, ott láttuk I Huber Ferenc vezetésével a nagy- I község elöljáróságát, az Egyesült I Dunaföldvári Takarékpénztár igaz- I gatóságát Sipos Ernő és a Dunafóld- I vári Népbank igazgatóságát Strasser I Jenő vezetésével. Dunaszentgyörgy I község 12 tagú küldöttséggel kóp- I viseltette magát. — Halálozás. Samai János faddi [ róni. kaik. kántortanitó életének 55 ik I évében e bó 5-én hirtelen elhunyt. I Az érdemes és értékes tanitót e hó 7-én délelőtt fél 11 órakor temették I el a község lakóinak s a környék I papságának éa tanítóságának óriási I részvétele mellett. A tantestület ne- I vében Pékár Gyula igazgató búcsúzott el a kiváló, jólelkü és értékes I kar társtól. Közgazdasági előadás Bátaszéken. I Dr Varannay Aurél, az Országos I Magyar Kereskedők Egyesületének a I titkára április hó 6 án, vasárnap dél- I előtt V211 órakor előadást tart az aktuális közgazdasági kérdésekről a I Bátasséki Kereskedők Egyesületében. — Szekszárdiak a budapesti mező I gazdasági kiállításon. Vitéz Vendel István szekszárdi polgármester akciót indított, bogy a kereskedelmi miniszter áltál engedélyezett vasúti menet- I díjkedvezmény igénybevevételével minél többen keressék fel a Budapesten tartandó mezőgazdasági kiállítást. A I polgármester harmincas gazdacsoportokat kívánna összeállítani és ezeknek a csoportoknak a fővárosban szakértő vezetők állanának rendelke- ! zésre, akik a mezőgazdasági és állat- kiállitás minden részletét bemutatnák és megmagyaráznák. A kiállításra felmegy dr. Cs. Papp Jenő közigazga- I tási tanácsnok és Eisler Manó állatorvossal maga a polgármester is és ez alkatommal két kiváló apaállatot szán • dékozik a városnak vásárolni. Az eddig ugyanott beszerzett apaállatokat a gazdaközönség a legteljesebb megelégedéssel fogadta és kívánja, hogy ez a gyakorlat a jövőre nézve is állandósittassék. — Bérlegek gyártása és Javítása kitelesitve. - Titte Testvérek, Szék- saárd. Telefon 91. — Fölvétel a bajai áll. tanítóképző Intézetbe. A bajai m. kir. ált. tanítóképző intézet 1. osztályába a jövő tanévre 36 növendék vehető fel 25 P fóldijas és 50 P teljes dijat fizető bennlakás kedvezményével. Csak az folyamodhatok, aki a polgári- vagy középiskola IV. osztályát a rendes tantárgyakból legfeljebb 1 elégségessel végezte, vagy e tanévi értesitóje ilyen minősítésű. Részletes felvilágo sitás a minden elemi iskolának járó Meptanitók Lapja 1930 március 1-i számában olvasható. Mauthner Ödön M au Ifi n er- m ag nál (óbbat sehol sem kaphat! magtermelő és magkereskedelmi rt Központ: Budapest, VII, Rottenbiller-utca 33 Újonnan átalakított és megnagyobbított q b e 1 városi eladási helyisége MT a Ferencrendi templommal szemben: KOSSUth jg, Lagos- Jw utca — Kihágá8l ügyekből kifolyóan elítéltek kegyelme. Horthy Miklós kormányzó tízéves jubileuma alkalmából kiadott amneBztiarendelet nemcsak a bűntettekre és vétségekre, hanem a kihágási ügyekre is vonatkozik. A kegyelmi rendelet végrehajtása során Szekszárd megyei város rendőri büntetőbirája harmincöt olyan szekszárdi gazda jogerős büntetését engedte el, akik két é ven belül kihágás miatt nem voltak büotetve. —Megszökött elmebeteg. Csizmadia Lajos 23 éves, enyingi születésű és illetőségű egyén megszökött a szekszárdi Horthy Miklós kórház elmebetegosztályáról. Dr Bordás Árpád, az államrendőrség szekszárdi kapitányságának vezetője körözést adott ki Csizmadia felkutatására és felkéri mindazokat, akik nevezettnek tartózkodási helyéről tudnak, hogy azt hozzák az illetékes közigazgatási hatóság tudomására. — A dombóvári községháza betörője. A dombóvári községházán elkövetett betörés elkövetésével a nyomozó hatóságok Gottwald József rovottmultu lakatos segédet gyanúsítják. Gottwaldot, aki a biharmegyei Komándiban született, a betörést megelőzően a mohácsi kórházban ápolták és onnan gyalog jövet segélyt kért a dombóvári községházán, ahol feltűnően soká tartózkodott, őt gyanúsítják egyébként a dr. Kertész Jenő dombóvári ügyvédnél történt betöréssel is. — Steiger fakereskedőnól egy métermázsa vágottkomény tűzifa (akácfa) házhoz szállítva 5 pengő. Telefon 46. — Fetúlfizetések a bonyhádi reál- gimnázium tanulóifjúságának farsangi mulatságán: Dr. Bitter Károly, dr. Perczel Bála Bonyhád 10—10, Gyalog György Fészerlak, dr. Nemes József, Wéber Kálmán Bonyhád, dr. Hagymássy Zoltán Szekszárd, dr. Wiesner Géza Kaposvár, dr. Bock- müller Miklós, 6—6, Rumi Imre Máza 5, Dezső Antal Bonyhád, Varga András Decs, Lovászy Gábor, dr. Blum János, Erhardt Lajos, Grész Viktor, Mess József Bonyhád, vitéz Gáthy Ferenc Nagymányok 2—2, Perczel Géza Bonyhád, Erdős Pál, Gász Alajos, dr. Müller Imre Szekszárd, Dick Izidor, dr. Gutty ján Ignác, dr. Kurtz István, Óhegyi Géza, Emele Károly, dr. Lehmann István Grósz Samu Bonyhád 1—1 P. — Jegy meg vált ások: Bonyhád nagyközség 15, Bonyhádi Takarékpénztár 10, dr. Jozgits János, Honig Albert, Fleischmann Marcell, Haffner Lajos, Wiesner Jenő Bonyhád, Török József Tolnanémedi, Papp Kálmán Sárvár 5—5, Raubitschek Izór Bonyhád, Tinschmied Sándor Majoa, Ko- ritsánszky Ottó Budapest, Fetzer Márton 4—4, Maráth János Nagymányok, Limba eher Sándor Szászvár, Bandi Henrik, Perczel Mihály Bonyhád, Komáromi Gábor Bálványos 3—3, Németh Ferencné, Hédy Rezsőné, Fuchs János Kistengelic 2—2 P. Az összegekért hálás köszönetét mond a rendezőség. — Halálos autó8zerencsótlen8óg. Borzalmas autószerencsétlenség történt hétfőn, 10-én délután 4 Arakor Szekszárdon, a Rákóczi-utcában. A Tolna felől érkező posta-autóbusz sárhány ója elütötte Bors József 7 éves kisfiút. A kisgyermeket, akinek homlokán az ütés következtében mély seb keletkezett, azonnal beszállították a Horthy Miklós kórházba, de mire odaértek, már meghalt. Az autót Józsa Béla aoffőr vezette. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy kit terhel a felelősség. — Modernizálja régi rádióját Fábián rádió laboratóriumával. — Az Éry-bank ügye. A szekszárdi királyi törvényszék nem hagyta jóvá az Ery- bank hitelezőinek a cső- dönkivüli kény szer egyezség elrendelésébe vonatkozó kérelmét, mert az Országos Hitelezői Védegylet hites könyvszakértőjének, Gerlóczy kor- mányfőtanácsoBnak megállapítása szerint a fedezet hiányzik és a hitelezők a kilátásba helyezett 60°/0-os kárpótlás helyett csupán 30°/o*ra számíthatnak. Hírlik, hogy a törvényszék rendelkezése ellen úgy Éry László, mint a hitelezői felfolyamodást jelentenek be, mert á sok hitelező érdekét szolgálná, hogy az ügy ne csőd, hanem kényszeregyezség utján bonyolittassák le. A hitelezők nagy része reméli, hogy a csőd elkerülhető lesz. — Villamossági ós erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállaljak Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK kedvezi részletfizetésre RüDA^ERENCNÉn I Szekszárd, Széchenyt-utca 28. Bt. alatt J — A szedres! műkedvelők nagy sikerrel többször is megismételték „Férjhez megy a bíró lánya“ cimü népszínművet az Olvasókör nagytermében. Az ügyes műkedvelők játékának sikerében Mezey Dazsőnén kívül legnagyobb része van Németh Györgynek, aki a darabot betanította. — Vízvezeték és csatornázás szakszerű szerelését vállalják Title Testvérek, Szekszárd. — Elitált tolvaj. Edelmann Ressö németkéri lakos Lep Ferencné németkéri kocsmájában négy pengőt lopott. A többször büntetett-tolvajt tettenérték és átadták a csendőröknek. A szekszárdi törvényszék négy havi fogházra Ítélte. — Tűzveszélyes padlás villanyvezetékét szereltesse át Fábián céggel. — Baleset. Bayer Henrik váráljai lakos 10-én az erdőből fát akart hazaszállítani. A kocsi már meg volt rakva és Bayer el is indult már hazafelé, de alig tett egy pár lépést, a kocsi úgy odaszoritotta egy utsaéli fához, hogy balkarja kificamodott és a fején megsérült. A szekszárdi Horthy Miklós kórházban ápolják. — Rádiót csak szakcéggel szereltessen, akkor nem lesz vele bősz- szusága. Fábián Rádió Szekszárdon. LEVENTE ÉS SPORT Labdarúgás. Vasárnapi eredmények. Bajai Turul-Szekszárdi Turul 5:1. A Szekszárdi Turulnak bajai névrokonával — úgy látszik — nincsen • szerencséje. Az őbzí súlyos vereség után most vasárnap is váratlanul súlyos, 5 : 1-es vereséget szenvedett a csapat a szekszárdi pályán, saját otthonában akkor, mikor a körülmények (papírforma, eddigi tavaszi eredmények stb.) ezt szinte kizárttá tették. Pedig a csapat dolgozott s ha az egyes csapatrészekben akadt is hiba, azok nem voltak olyan súlyosak, hogy ezen nagyarányú vereséget indokolttá fegyék. Mentségül szolgál a Csapatnak, hogy Nepp hátvéd a mérkőzés első részében megsérült és csonkán küzdött tovább a teljes bajai Turul ellen. — Szünet előtt a szekszárdi fiuk egyenlő erejű ellenfelek voltak, akkor 2 : 1 volt az eredmény, szünet után azonban a bajaiak kerekedtek felül s a szekszárdiaknak nem volt már erejük a vereséget meggátolni. Szekszárdi Törekvés—Bajai SE 2:1. A Törekvés vasárnap értékes győzelmet vívott ki Baján a BSE ellen s pontosan megismételte az ősz- szel Szekszárdon elért 2:1 arányú győzelmet. A mérkőzés két egyenrangú ellenfél küzdelmét mutatta, melyben a BSE javára mutatkozó támadási, fölényt a Törekvés kitűnő védelme semmissé tudta tenni. Az I első félidőben a vezetést a bajaiak j szerzik meg s a félidő végén 0-: 1 I arányban vezetnek is, míg szünet ■ után a nem csüggedő Törekvés lel- • kés játékkal Budai és Kaszler gól.-