Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 9 1929 január 5. LEVENTE ÉS SPORT Magyar harangok. | Irta: dr. Bujdos János. Tépett Magyarhonban kongnak a harangok... Szelíd szárnyra kapva szerte száll a hangjok... Altai a Hargitán, Havasok aljára ... Tátra völgyeibe. Bánát síkságára, — Titkos ércnyelvükön üzenetet hoznak A messze végeken eltiport magyarnak. Más és más a nyelvük; s im Isten csodája, Mindegyik megérti s oda figyel rája. őszbe borult székely kiáll udvarára, Oláh becskor nyomát elkerüli lába, Komoran forditja orcáját »Északra« S válaszol a széllel szálló harangszóra. Hallom »Jánó«, hallom; nem tart ez őrökre! Nem hullott hiában fiainknak vére, Nem nyom titeket sem örökre az átok... 1 »Délről« is szólt harang: üzentek a »Rácok«, Hogy mind együtt leszünk majdan a nagy tusán, Esküvel fogadjuk egy ezredév jussán! Néma szótlansággal folyton készüljetek, Ne vesszen hiába egyetlen percetek; Világverő kardok köszörűben várják Szolgaságunk végét, szabadságunk napját. Addig is mindennap, mig eljő az óra, Figyelj, testvér, folyton minden harangszóra t Ha tétlenül talál: munkára serkentsen. Munkaközben állj meg szilárdegyenesen, Tekints fel az égre, igaz Isten néz ránk, Kiáltsd fel hozzája a mi közös imánk I Mondjátok mindnyájan, fiatalok, aggok, S fogadástok szavát vigyék a harangok: El a hitünk, Uram, acél még a karunk, Kivívunk mi mindent, amit csak akarunk 1 Termelünk még búzát, gyümölcsöt a fákon, Szétveijük az ellent harciparipákon, Baráti jobbunkkal elesettet védünk: Csak egyetlen egyben légy a segítségünk I Óh, tedd meg e csodát, esedezve kérünk; — Rettegni fog tőlünk minden ellenségünk. Nem kell akkor sírnunk egetverő jajjal, Megküzdőnk magunk is a százezer bajjal, Földről elörölni hiába akarnak: Csak összetartást, Uram, ezt adj a magyarnak! Kincsrabló szörnyeteg, hallod e »Trianon« ? ! Lássuk nagy erődet, alattomos démon I Lebirtad »hősileg«, ki küzdve vérzett el??,! Kezdj őrült harcot a bosszuló »Végzettel«, Te, ki határakat szabtál vonalakkal, Kelj viadalra hát a magyar harangokkal 11 Tolna vármegye Testnevelési Felügyelője. 1. T. F. 1929. sz. Valamennyi levente egyesületnek. Meleg szeretettel üdvözlöm az aj év alkalmával a vármegye minden leventeegyesületének tisztikarát és leventéjét, valamint a nemes intézmény minden igaz barátját. Kívánom, hogy fáradságos, kitartó As buzgó munkájuknak meg legyen az eredménye, hogy az a hit és remény, amit minden igaz magyar ember á „szebb jövőB-be vet, nemsokára valóra váljon, hozza meg magyar Hazánk boldogulását, felvirágzását. Szekszárd, 1929 január 1. Szebb jövőt I Vm. testn. felü. szabadságon : Marossy vm. testn. felügzelő h. Újesztendőre! A Rajna partján a régi római ut mentén van egy mérföldjelző kő, 1600 éves, rajta ez a felírás: „pro patria consumar". Ez a kő figyelmeztette a római katonát hazája nagyságára és kötelességére. A magyar nép életének az országiján álljunk meg, leventék, egy röpke pillanatra az 1033 éves mérföld I jelzőnél, az 1929 ik esztendőnél. Gondoljunk hazánk nagyságára, ezeréves dicső múltjára, de gondoljunk hazánk iránti kötelességünkre is. Valamikor egész Európa rettegett fegyverünktől: „a sagiltis Hangáromra libera nos Domine" — a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket. — Fejedelmeink tanácsait kérték ki nagy népek uralkodói. Három ten ger' mosta hazánk partjait és nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Legendás hőseink mindenütt és mindenkor csak becsületet és elismerést szereztek a magyar névnek. Évszázadokon keresztül védelmeztük a művelt nyugatot a barbár hordák ellen. De a századok történetében sírokat is látunk : Mohi puszta, Mohács, Trianon... Ott tántorgott nemzetünk az örök megsemmisülés, a sir szélén; a test már halottnak látszott, de a nemzeti lélek, a hazaszeretet ki nem alvó tüze mindig uj és uj életet támasztott a már már kihűlő testbe. Itt állunk ma is a sir szélén. A nemzet teste dermedt. Még nem élesztette fel az egymás iránti és a hazaszeretet csodálatos tüze. Szeretet nincs még a szivekben. Hideg, kietlen tél van. Önző anyagiasság lett úrrá a lelkeken és ha az önfeláldozó szeretet nem hozza mozgásba a kihűlni készülő nemzettestben lassan bugyogó vért, akkor ez a harmadik sir el fog temetni örökre bennünket. A kicsiny, maroknyi magyar nem zet minden tagjának a szeretet apostolának kell lennie, mert ha kivették is a fegyvert a kezünkből, az erő itt van a karjainkban és ezt az erőt működésbe csak az egymás és a haza iránti szeretet tudja hozni. Az elmúlt év utolsó napján délben, akik bámulták az égboltot, gyönyörű, még nyáron is ritka szépségű szivárványt láthattak. Keletről nyugatra Ívelte át az eget. Keletről Erdélyből keletkezett, áthajolt a Bargnn landba és beborította egész Nyugat- magyarországot. Egy hid volt, a magyar testvéri szeretet gyönyörűséges égi hídja. Egy darabig gyönyörködhettünk szinpompájában, aztán mindinkább halaváDyult és yégre teljesen eltűnt. Ezt a hidat, a testvéri szeretet hidját kell nekünk, kedves leventék, felépítenünk, amely hid az elszakított' részekről az anyaországba vezet. Ez ■ a mi kötelességünk. Erre gondoljunk - mindig, valahányszor egy-egy mérföldjelzőnél elhaladunk, egészen addig, amíg az idők országutján a mostani keservec utunknak a végére nem érünk. Há. H szekszárdi leventék szomorú karácsonya. Gyönyörű és minden jelenvolt lelkét megrázó, nívós, hazafias előadás keretében folyt le a Szekszárdi Levente Egyesület első karácsonyfaünnepélye. Hetekig tartó fáradságos készülődések előzték meg a leventék nek ezt az első kulturális szereplését, amely a legteljesebb erkölcsi siker jegyében zajlott le. Ez a siker jórészt Ulrik József gyógyszerésznek, a levente egyesület elnökének, továbbá Vitéz Vendel Istvánnénak, a leventék zászlóanyjának az érdeme, akik Ulrik | Sárikával együtt minden elismerést megérdemlő lelkesedéssel nap-nap után ott dolgoztak a Szekszárd Szálló dermesztőén hideg nagytermében. Az ünnepély tulajdonképen két részből állott, mert a karácsonyi megajándékozást műsor előzte meg. A már kiválóan játszó leventezenekar nyújtott bevezető számával nagy élvezetet a szomorúan kevés számú hallgatóságnak, majd a levente műkedvelők adták elő Nyáry Andornak, a kitűnő írónak ez alkalomra, irt gyönyörű egy felvonásos színdarabját. A nagy bravúrral megirt és minden kritikát elbiró előadásban ssinre került darab eseményei, amelyek kicsalták a hallgatóság szeméből a könnyeket: a Felvidéken játszódnak le, ahová épen karácsony estére érkezik meg az öreg Baltaváry, hogy a családi hagyományokhoz híven a mindenkor karácsony estéjén megtartani szokott eljegyzésen otthon lehessen, hogy az utolsó Baltaváry leány ujjára a mátkagyürüt felhúzza. Sok veszély közepette szökik át a határon a Felvidékre, ahol a sok kérdezősködőnek elmondja, hogy Ma- gyarorsságon minden gyár ágyút önt, sok a katona, nagy az összetartó megértés az egész nemzetben. Később, az eljegyzési ünnepély végén azonban bevallotta, hogy nem mondott igazat, mert sajnos, mindennek épen az ellenkezőjéről kellett meggyőződnie. Baltavárynak ez az előadása annyira hatott a megszállott területek messze vidékeiről összegyűlt magyar vendégekre, hogy az eddigi cseh zsoldban álló tót fiúval együtt fogadalmat tesznek arra, hogy ha Magyarország nem mozdul, visBza- szerzik ők a magyar hazát a tót- sággal együtt. A gyönyörű gondolatokban és jelenetekben bővelkedő da rabot Édler Lajos főoktató és Horváth Sándor kereskedő tanították be és a hatás akkora volt, hogy egyhangú megállapítás szerint Szekszár dón műkedvelők ilyen pompás előadást még nem produkáltak. A második rész volt a tuiajdon- képeni karácsonyfaünnepély, a szegénysorán leventék karácsonyi felruházása. Vitéz Vendel István polgármester beszéde vezette be ezt az aktust és a polgármester magas szárnyalása beszéde szomorú rézig- nációval mutatott arra, milyen igaza volt a darabban az öreg Baltavárynak, amikor a magyar közönyt, a hazafias érzés hiányát ostorozta, mert ime, a szekszárdi példa is azt igazolja. Akkor, amikor a teremnek szűknek kellene lennie és egész Szék- szárának együtt kellene szorongania: fájdalmasan kell megállapítania, hogy az intelligencia teljesen távol tartotta magát a nemes célt szolgáló intézmény gyönyörű és igazán hazafias ünnepélyétől, ahol példaadóan kellett volna tüntetni a jelenlétével. A pol gármesternek hazafias lelkesedésre buzdító beszéde után vitéz Vendel Istvánné osztotta ki a jó szivü adakozóktól kapott ruhákat és cipőket az örömtől ragyogó szemű szegény leventék között, akik ruhacsomagjai kát és egyéb ajándéktárgyaikat bol dogan szorongatva azzal a jóleső érzéssel távoztak az estélyről, hogy ők is ünneplő díszben ülhetik {peg . a Szent Estét, a Megváltó eljövetelét. Midőn mi a kasácsoDyfattnnepély részleteit kötelességszerüen regisztráljuk, arra kérjük Szekszárd értelmiségét, hogy szeretettel kapcsolódjék be a leventemozgalom eseményeibe és segítő érdeklődésével buzdítsa a tökéletesedés utján haladó intézményt céljai elérésére. A szekszárdi 1907-es leventék bucsuestje. Az elmúlt év december 30 án este búcsúztatta a Szekszárdi Levente Egyesület a leventeköteles korból kilépő 1907-ik évfolyambeli leventéket. Ez alkalommal a bucsuzókat az egyesület vacsorán látta vendégül, amelyen résztvett vitéz Vendel István polgármester, Ulrik József egyesületi elnök, Horváth Károly újvárosi plébános, dr. Rubinstein Mátyás főrabbi, dr. Bus Lajos városi főjegyző, dr. Dalin Jenő és dr. Kun cser Jenő egyesületi alelnökök, az oktatói kar és még igen számosán a leventék lelkes barátai közül. Dr. Dalin Jenő, vitéz Vendel Isván és dr. Rabinstein Mátyás lelkesítő, buzdító, de egyben oktató szavakat intéztek az egyesületből távozó ifjakhoz. Az 1908-ik évfolyam nevében Herrmann Frigyes búcsúzott az „öregekétől. Hogy az oktatók munkája meghozza a maga gyümölcsét, teljes egészében leközöljük a beszédet: Egy kedves kötelességünknek vélek eleget tenni az 1908. évfolyambeli leventék nevében akkor, amidőn én is egynéhány szóval ez alkalommal búcsúzom tőletek. Titeket, akik az év elejétől egyesületünknek legidősebb leventetagjai voltatok, irigyelve néztünk benneteket a századok élén, nem azért, mert közel voltatok ahhoz az időhöz, amikor ezt az egyesületet elhagyjátok, hanem azért, mert mindenki tudta, hogy ezek az úgynevezett »öregek«, akikkel mindég a legtöbbet foglalkoztak még az egyesületen kívül állók is. S most végre elérkezett az a nap, amikor a Ti helyeteket mi foglaljuk el. űrömmel lépUnk a helyetekre, de mégis fájó érzés fog el bennünket akkor, amidőn legközelebb kint a gyakorlótéren nem fogunk veletek találkozni. Veletek, akikkel 3—4 éven keresztül együtt voltunk s igaz, jó barátságot kötöttünk- S miután ez alkalommal sok jó baráttól kell, ha csak látszólag is elválnunk, ezért esik nehezemre ennek a kedves és kitüntető feladatnak megfelelni. Nehéz ez annyival is inkább, mért nekünk maroknyi magyaroknak mindég egy táborban kellene lennünk testben, lélekben összeforrva s vállvetve dolgozni Hazánk naggyáépitéséről. Hisz tudjátok, hogy mi vagyunk hivatva arra, hogy szorgalmas munkával, vasakarattal és csonka Hazánk mostani sorsába bele nem nyugodó, eiős elhatározással magyar hazánkat újra nagynak és egy ezeréves történettel bíró gazdag hazának ismerje el minden idegen állam s ha kell életünk s vérünk vesztése által is. Hiszem, hogy Ti is, kik most tőlünk fiatalabbaktól csak látszólag váltok el, arra gondoltok, hogy nem lehet egy előretörő nemzet fiainak s köztük nektek is belenyugodni abba, hogy több kisebb kegyelemből és gazsággal megalakult állam hordanépének erőszakos és rabló uralma alatt tovább sínylődjünk. S ezért tartanám szükségesnek, hogy amidőn az egyesületből eltávoztok, csak testileg volnátok tőlünk távol, de lelketek s szivetek mindég köztünk maradjon. Az igaz magyar bajtársiasság további ápolására pedig mindig örómnapunk lesz az, amidőn vasár- naponkint eljöttök közénk s mi akkor boldogan fogadjuk el a felénk nyújtott baráti jobbotokat, zálogát látjuk majd benne, hogy igaz magyaryk maradtatok továbbra is. Fiuk 1 Trianon átka jár közöttünk. Trianon átka szorítja kezünk. Tépjük össze mi e gyenge láncot. Régi földünket, régi hívünket visszaszerezve csináljunk egy uj és szép magyar napot. E tépett ország cimerpajzsát emeljük fel hazánk szivettépő jajából, hogy ne legyen saját honában hontalan és hogy ha találkozunk, legyen a testvéri szeretetünk szorosabb együvétartozásunk jele, a magya
