Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-24 / 52. szám

1929 december 24 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 13 megérdemelten jutott a harmadik helyhez. A csapat csatársorának ál­landó és legjobb embere Horváth volt. A kitűnő szélsőben minden kel­lék megvan, ami egy szélsőnek szűk- séges. Gyors, kitűnő beadásai, ve­szélyes kapulövései vannak. Mellette Dora a legveszedelmesebb csatár, ki a centerfedezet posztját elhagyva, leg­jobb áttörő csatára lett a Turulnak. Gyimóthy és Kovács agilis fiatal erők, kik mellett újabban Deutsch tölti be az ötödik csatár helyét. A fedezet- sor Debulay II—Teszelszky—Fekete összeállításban szerepel s ez a csa­patrész is megteszi minden mérkő­zésen kötelességét. Legsebezhetőbb pontja a csapatnak a hátvédpár, mely­nek kevésbbé jó napjai is vannak. Itt még leginkább a Mire—Debulay kettős tölti be legjobban helyét. A kapuban állandóan Till véd, ki a beléje helyezett bizalomnak teljesen megfelel. A csapat játékán nagyon meglátszik Lukács Gida tréner szak­szerű munkája, mellyel a csatársort gyorssá és gólképessé, a halfsort pe­dig úgy a támadásra, mint , a véde­kezésre egyformán alkalmassá tudta tenni. Hatalmas munkakészsége biz tositék arra, hogy csapata a tavaszi szezont az őszinél is sikeresebben fogja befejezni. őszi eredményeik; Bajai Turul ellen veszt Ö : 7 Bácsalmási SC-at döntetlen 1:1 Bácska ellen győz 6:1 Simontornyai BTC-al döntetlen 2 : 2 Bajai MTE ellen győz 5:0 B. Posztógyár ellen győz 6:1 Bátaszéki TC ellen győz 1:0 Bonyhádi Cipőgyár ellen győz 2 : 0 Bajai SE ellen veszt 0 : 2 Sz. Törekvés ellen győz 3 : 0 Mohácsi TE ellen veszt 2:3 Bonyhádi Cipőgyár. Váratlanul szépen szerepelt az őszi szezonban a Bonyhádi Pétermann és Gláser Cipőgyári Sport Club csapata. Az ötödik hely birtoklása az erős kon­kurenciában nagyon szépnek mond­ható, különösen ha figyelembe vesz- szűk, hogy a bonyhádi footballisták hűsége nem volt mindig állandó. Most azonban úgy látszik összeforrt a közönség és játékosok szeretete az -egyetlen club iránt s igy jövőbeni szereplésüket illetően szép teljesít­ményt várunk a csapattól. Legszebb eredményeik: a Törekvés elleni nagy győzelem és a Bajai Turul elleni sikeres szereplés voltak. A csapat­ban Tóth, Herger és Graf a támadó­erőt, Hauser, Faragó és Serdán ka­pus a védelmet képviselik legsikere­sebben. Őszi eredményeik: B. Posztógyár ellen gyóz 1 :0 Sz. Törekvés ellen győz 3 : 0 Bajai SE ellen veszt 0 : 3 Bajai Turul ellen veszt 3 :4 Bajii MTE ellen győz 1:0 Bácska ellen győz 3 : 0 Bácsalmás SC ellen veszt 0 : 3 Bátaszéki TC ellen győz (j. i.) 0:0 Mohácsi TE ellen győz 4 : 0 Szekszárdi Turul ellen veszt 0 : 2 Simontornyai BTC ellen veszt 1 : 6 Dombóvári VOGE. A többi tolnamegyei csapattól, el- zárva, egyedül küzd a nyugati cso­portban a Dombóvári Vasutasok Or­szágos Gazdasági Egyesületének Sport Egylete. A csapat, dacára kemény ellenfeleinek, derekasan megállta he­lyét és a bajnoki tabella közepén, 11 mérkőzésből 11 pontot megszerezve, °agy nevű és nagy múltú egyesüle­teket szorított maga mögé. Legszebb eredményei a Pécsi AC és a DVAC ellen elért szép győzelmek voltak. A csapat legjobb része a csatársor, mely mögött jó kvalitású fedezetsor dol­gozik. A két hátvéd biztos rugásu, erőteljes szerelésü egyén, mig a ka­put Újvári kapus őrzi becsülettel. Eredményesség dolgában Berta és Csizi, továbbá Korpádi és Encel álla­nak a csapatban első helyen. A csa­pat további szereplése Tabánnak, a Somogy kitűnő játékosának kezébe van letéve, ki tavaszra bizonyára még többet ki fog venni ebből a dereka­san küzdő együttesből. Őszi eredményeik: Pécsi SE ellen döntetlen 0 : 0 Szigetvári AC ellen győz 2 : 1 Pécsi VSK ellen veszt 2 : 4 Nagyatádi Turul ellen veszt 2 : 4 Pécsi AC ellen győz 3:2 Kaposvári Rákóci ellen győz .4:1 Pécsi DVAC ellen győz 3:2 Kaposvári AC ellen veszt 1 : 3 Nagykanizsai TE ellen veszt 0 : 4 Pécsi EAC ellen veszt 2 : 4 Kaposvári Turul ellen győz 2 : 1 Szekszárdi Törekvés. A legnagyobb vérveszteség és a legtöbb sérülés az őszi szezonban tagadhatatlanul a Szekszárdi Törek­vés Sport Egylet csapatát érte. — Egyetlen része nincs a csapatnak, mely az őszi szezonban súlyos krízi­sen keresztül ne ment volna. Kitűnő kapusát Folchot, a Bajai MTE elleni mérkőzés döntötte ki a küzdők sorá­ból, a Herman—Joó hátvédpár is megbomlott Herman vidéken tartóz­kodása miatt, Albert—Gáli—Démann fedezetsorából már csak a kistermetű, de játékban és lelkiismeretességben páratlan kis Albert dolgozik fárad­hatatlanul egyesülete érdekében. — Takács—Martin—Benács—Kovács— Kaszler csatársorából is már csak három ember maradt meg, azok közül Takács súlyos beteg, Benács öregszik, mig Kaszler a nagy váltó zásók miatt minden poszton kény télén játszani, csak helyén, a bal­szélen nem. Ezek a körülmények okozták, hogy a 20 éves Törekvés ezidén letört, pedig az egyesület jobb sorsot érdemel a mostaninál. A csa pat tartalékgárdája bár hatalmas, lényeges javulást azonban csak a tavaszi szezon végére várhatunk, mi­korra a piros-fehérek nagy sebei biztosan be fognak gyógyulni. .. Őszi eredmények: Baja SE ellen győz 2 : 1 Bátaszéki TC ellen győz 2 ; 1 Bonyhádi Cipőgyár ellen veszt 0 : 3 Bajai Turul ellen veszt 2 : 5 Bajai Posztógyár ellen veszt 0 :1 tBácska ellen győz 2 :1 Bácsalmási SC ellen veszt 0 :1 Simontornyai BTC ellen dönteti. 1 :1 Bajai MTE ellen döntetlen 2 ; 2- Szekszárdi Turul ellen veszt 0 : 3 Mohácsi TE ellen veszt 0:2 Bátaszéki TC. Utolsónak maradt beszámolónkban, utolsó a bajnoki tabellán Bátaszék csapata: a BTC. Hogy mi okozta a csapat ily mérvű letörését, ennek különböző okai vannak Startja biz­tató volt: megverte első ellenfelét a Bácskát, de azután elfordult tőlük a fotball szerencse. Tetőzte a bajt, hogy a szezon derekán, a Bácsalmási Sport Clubbal tartott mérkőzés alatt súlyo­sabb természetű incidens történt a bátaszéki pályán s mivel a BTC a szövetség rendelkezéseivel szembe­szállt, három mérkőzésétől megfősz tották a csapatot, a mérkőzés 2—2 pontját pedig ellenfelei javára írták. A pontszerzés tehát megakadt. Pedig a csapat nem olyan rossz, mint azt a táblázat mutatja. Csatársorában a Berg—Horváth—Rótt belső trió na­gyobb csapatban is megállná helyét. A két szélső, Thier és Mihli már kissé gyengébb, Bauer pedig egyelőre pihenőre kényszerült. Fedezetsora Schmidt—Kízi II.—Visy összeállítá­sában, tengelyében a fáradhatatlan Kízivel jó játékerőt képvisel. — A Hradeczky—Schuszter hátvédpárból főleg előbbi erőteljes rúgásai és biz­tos szereplései említendők meg, mig a kaput Mózs és Glosz védték fel­váltva, váltakozó sikerrel. A szebb jövő záloga Bátaszék sportszerető közönségének és Schärer Antal ama­tőr trénernek kezében van letéve. Előbbitől továbbra is fanatikus sze- retetet, de kisebb mérvű felhevülést, utóbbitól pedig a játékosok modorá­nak teljes lehiggasztását és a csa­patban rejlő hatalmas erők kihasz­nálását várjuk. És akkor Bátaszék csapata a tavaszi szezonban nem fog a bajnokság utolsó helyezettjeként szerepelni. őszi eredményeik: Bácska ellen győz 4 : 2 Sz. Törekvés ellen veszt 1 : 2 B. Posztógyár ellen veszt 1 : 2 Bajai MTE ellen veszt 0 : 3 Simontornyai BTC ellen veszt 2 : 6 Bajai SE ellen veszt 0 : 6 Szekszárdi Turul ellen veszt 0 : 1 Bácsalmási SC ellen veszt 0 : 1 Bajai Turul ellenfél jav. írva 0 : 0 B. Cipőgyár » * > 0:0 Mohácsi TE » » > 0:0 S ezek után álljon itt az őszi sze zon bajnoki tabellája: Egyesület neve JAtsuott I 1 fi 8 9 « a s £ \ > G onli £ © TJ m »fett l i | & Bajai Turul SE. L1 10 1 — 40 10 21 Simontor. BTC. 11 6 3 2 38 18 15 Sz. Turul 11 6 2 3 28 17 14 Bácsalmási SC, 11 6 2 3 22 17 14 P. O. C. S. C. 11 6 5 16 18 12 Bajai SE. 11 5 1 5 18 17 11 Bajai MTE. 11 5 1 5 16 22 11 Mohácsi TE 11 5 — 6 19 23 10 Bajai PSK. 11 5 — 6 16 27 10 Sz. Törekvés h 3 2 6 11 21 8 Bácska SE. u 2 — 9 11 29 4 Bátaszéki TC. u 1 — 10 8 23 2 KÖZGAZDASÁG. Duozuk Irtára a szőlőkben. Irta: Hayt Ferenc ny. m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő. A nyári száras abnormis időjárás következtében szokatlan nagy szám­ban szaporodott el ezen évben a da­rázs és vármegyénk egyes borvidé kein a szőlőtermésben tetemes kárt okozott. Szolgálatot óhajtok tenni szőlős­gazdáinknak, ha erről a szőlőbogyó pusztítóról, szaporodásának meggát- lásáról és ellene való védekezésről tanácsot. adok. A közönséges darázs (Vespa vul­garis) a nem igen bolygatott házak, borházak, tanyák, vincellér lakások stb. padlásain, esőtől védett keríté­sek, téglarakások, rőzsekötegek alatt, odvas fák repedéseiben, mesgyék, patakok és földalatti lyukakban telel át csekély számban, mert csak az ősszel megtermékenyitett nőstények húzzák ki a telet dermedt állapot­ban. Ezek tavasszal néhány sejtet építve, vagy a régi fészket kijavítva lerakják petéiket, az ebből kikelő nemzedék gyorsan szaporodik, csak­hamar 4—5 generáció lesz belőlük. A darázsfészek anyaga rágott, kor hadt fa, a rovar nyálával keverve, nagysága a fiasitás számától függ, — kisebb családok alma nagyságú, mig a lódarázs (Vespa crabo) néha 50—70 cm nagyságú szokott lenni a föld; alatti üregben. Ha korán tavaszodik és úgy a nyár, mint az ősz száraz és hosszú, el­szaporodásuk igen gyors, mert álcáik fejlődésére kedvező az időjárás. A gyors szaporodást azonban nem vess- szűk észre, mert fészkeik nem fel­tűnő helyeken vannak s a szőlő és gyümölcs még éretlen, de ha már a szőlőfürtök érni kezdenek, rögtön rá­kapnak a termésre, erős rágószerveik* kel a legérettebb bogyókat kezdik ki és egy-két nap alatt annyira el­bánnak vele, hogy a héj, a csutka, vagy a kocsány marad csak meg. Ha aztán a kikezdett fürtöket az eső is éri, — rothadás áll be, igy kiszámíthatatlan lehet az a kár, ame­lyet a darazsak nagy számukkal és falánBágukkal okoznak a gazdáknak. Irtásukat már tulajdonképen télen kell megkezdeni, vagyis a kitelelő megtermékenyitett nőstényeket kell pusztítani, mely abból áll, hogy a már említett helyeken levő fészke­ket összeszedjük és elégetjük, tégla- és rőzserakásokat átkutatjuk, az ott talált telelőhelyeiket elpusztítjuk. A fészkek leggondosabb összessé- désénél is azonban elmaradhat néhány, amely kikerülte az irtó ssemét, hogy igy aztán az ezek után szaporodó darazsakat is megsemmisítsük — igen jó eljárás, ha tavasszal, amikor még érő gyümölcs nincs a házak körül, gyümölcsfák ágaira, szőlőtőkék ka­róira, több helyre bőnyaku (befőttés) félliteres Üvegeket aggatunk ki, ame­lyeket egyharmadnyira vízzel töltünk meg, félkanálnyi mézet (barackiz, vagy málnaszörpöt) adunk hozzá, ezután az üveg száját erősebb papírral beköt­jük s közepén tizfilléres nagyságú lyukat vágunk ki, amelyen át a da­razsak kényelmesen bejuthatnak. Az édes illatos folyadékot az eleség után kutató darazsak hamarosan megtalál­ják, üvegbejutva a vízbe fúlnak. Ha a darazsak nyáron földben vagy odvaef fában tanyáznak, ilyen­kor az esti órákban, amikor mind együtt vannak és nem oly harciasak, mint nappal, — bejáró nyílásaikat, egynek kivételével, be kell jól tömni és a nyitott lyukba benzint vagy szénkéneget öntünk és azután ezen nyílást is légmentesen elzárjuk. Az 1929. évi XVII. törvénycikk 3600. földmiv. miniszteri számú ren­deleté alapján megalakítandó hegy­községek sok hasznos teendői közé fog tartozni a darazsak irtása is. A szőlőpásztoroknak, hegyőröknek köte­lességévé kell tenni a hegyközségek vezetősége részéről a darazsak téli irtását, akik meghatározott időben tanyáról tanyára járva a darázslepte helyeken talált fészkeket összeszedik és megsemmisítik, mert a kártevők ellen védekezési munkánk csak úgy vezet eredményre, ha az irtást lelki- ismeretesen, kitartással, egyöntetű eljárással végezzük, igy remélhetjük, hogy szőlő- és gyümölcstermésünk­ben darázs által okozott károk nem lesznek. \ Kiadó a »Tolnanegyei Újságé hírlapkiadó rt. SzcrKesztBl üzenetek. Az „Őszi dal“ inkább az érettségi előtti boldog időszak tavaszi rügyezése; a „Kisérti éj“ az ifjúság serdülése, halálgondolatának ártatlan bárányhimlője; az „Esti dal“, a „Vándor“, a „Bánat erdejében“ pedig hangu­latokra vallanak, melyekből (idővel) még nyomdaképes dalok fakadhatnak I Egyelőre ne csüggedjen, szórja csak a virágot a Múzsa lábai elé és bizonyára fog majd akadni közte olyan is, amit az örömmel fog a keblére fűzni r Ezek most még nem alkalmasok erre. Ha kiadnók, pár év múlva maga szégyenlené és megtagadná azokat s haragudnék reánk hogy félkész áruit, még tapogatódzó kísér­leteit idő előtt a nyilvánosság piacára dob­tuk J Ezért — türelem J —a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom