Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-09 / 45. szám

1929 november 9. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Legkiválóbb minőségű V I 1 á 9 h i p 0 Kőtől t-sző völl Hölgy- és lányka | „ITH" nyulszőrkalapok Uddnioo cipők Pulóverek Mellények HarisnyákI TÉLI I KABÁTOK PIRNITZER JÓZSEF é^fia^áruhAzábari, SZEKSZÁRDON Pirnitzer Edénét hallottak ezután. Stockinger Maca ügyesen alkalmaz­kodó zongorakisórete mellett énekelte Köbért: Eljött a párom című. dalát, Leoncavallo Bajazzó operájából a madárdalt, majd zenekari kísérettel Grieg Sol véig dalát. Minden számá­val frenetikus hatást ért el a mű­vésznő, aki első dalával hangjának lyrai lágyságát, a madárdalban pedig orgánumának széles skáláját, drámai modulábilitását és tökéletes énektech­nikáját ragyogtatta. A zenekar pom­pásan festette alá a Solveig dalát, amelyben Pirnitzerné csodásán szár­nyaló éneke diadalmasan juttatta ér­vényre Grieg melódiáinak szépségeit. A szűnni nem akaró ’tapsvihar után a Késő ősz van cimü, igen szépen előadott magyar müdallal kedveske­dett, amelyet zongorán ismét Stockin­ger Maca kisért diszkrét művészettel. Az elmúlt évszázad felejthetetlenül drága hangulata elevenedett meg a teremben, amikor a zenekar Strauss- nak a Kék Duna keringőjét kezdte játszani. A kedves dallamu és valaha Európaszerte oly diadalmas walzer felelevenítette a régi emlékeket. A pompás muzsika egy kis időre so­kunknak boldog fiatalságát varázsolta vissza és ugyancsak a régibb jó idő két juttatta eszünkbe a Tatárjárás gyönyörűen előadott indulója is. A közönség a minden kritikát le- biró zenekari számok után lelkesen ünnepelte a zenekar tagjait és Be- rényi karmestert, akiknek ideális lel­kesedése felejthetetlenül kedves estét szerzett a zenekedvelőknek. Heuer kamorós ünneplése Tolnán. Ünnepi hangulat üli meg a lelke­ket a magas kitüntetés hirére. Meg­mozdul az ősi Tolna s hívek, bará­tok, ismerősök, testületek és magá­nyosok sietve kopogtattak ajtaján, hogy szivük örömérzelmeit kifejezésre hozhassák. A kát. tantestület, az ál­lami iskolai tanerők, községi elöl­járóság, polgári iskolai tanári kar, férfiliga és mások testületileg üdvö­zölték. A Levente Egyesület zene- kisérettel, lampionos menetben vonult a plébánia elé, hol Szeodeff karnagy mesteri vezetése mellett szebbnél- szehb darabot játszottak. Niederland vezető-főoktató hatásos meleg szavak kai köszöntötte az egyesület szeretett elnökét. Az ünnepelt, szeretettől át­itatott, lelkesedéstől izzó, szónoki lendülettel köszönte meg ezt a baj társias együttérzést. A vármegye, egyházmegye, sőt az ország legkü­lönbözőbb helyei csak úgy ontják a táviratokat és üdvözlő leveleket, fé­nyes bizonyságául annak a határtalan szeretetnek és nagyrabecsülésnek, mellyel értékes személyét körülveszik. Bárhol megfordult, bárhol működött, mindenütt szerették. Az elemi isko­lától kezdve — polgári iskolákon, gimnáziumokon, katonai középisko­lákon s kereskedelmi iskolán át — a legmagasabb katonai iskolán is tanított. Növendékei rajongásig sze­retik még ma is. Tanártársai becsül­ték, kedvelték. A háború alatt is vitézségével, kötelességtudásával tűnt ki és nyerte el a legszebb kitünte­téseket. Mint tábori püspöki titkár, tábori alesperes, őrnagyi ranggal hagyta el a katonai szolgálatot s tért vissza az egyházmegye kötelékébe. Kardon, mint plébános rövid ottléte alatt művészi érzékével, szinte hihe­tetlenül ragyogó-széppé varázsolja a templomot és a plébániát. Uj állomás­helyén Tolnán is csak az ő szemé­lyének köszönhető az az áldozatos szeretet, mellyel hívei a plébániát, E hó 3-án volt Tolna vármegye választott törvényhatósági bizottsági tagjainak választása, amely az egész vármegyében igen nagy érdeklődés­sel folyt le és pár csekély kivétellel a hivatalos lista fényes győzelmét eredményezte. Az ügyvédi kar folyó hó 4 én választotta meg kiküldötteit. Dr. Albers Rezső, dr. Marxreiter Alajos Szekszárdról és dr. Grosch József Paksról képviselik az ügyvé­deket a törvényhatóságban. Az or­vosok e hó 8 án, a mérnökök 9-én, ugyanakkor a mezőgazdasági bizott­ságok és 10 én a kereskedők és ipa­rosok választják meg delegáltjaikat. Az összes választók közül kerületen­ként a következők választattak be a megyebizottságba: 1. Szekszárdi választókerületben Dr. őrffy Imre, Budapest Horváth Károly, Szekszárd Főglein József Steiner, Szekszárd Vesztergombi József Bóvári, Szek­szárd Prajmayer József Pollermann, Szek­szárd Tóth Lajos, Szekszárd 2. Dombóvári választókerületben Takács József, Dombóvár Havas Béla, Dombóvár Hollósy Andor, Ujdombóvár Dr. Éri Márton, Budapest Enczel István, Dombóvár Farkas Ferenc, Dombóvár 3. Dőbröközi választókerületben Kaufmann János, Mucsi Müller János, Döbrököz Tóth János, Coibrák Klambauer Ádám, Kurd Vida István, Döbröböz Horváth János, Kurd 4. Szakcsi választókerületben Gulyás György, Szakos Suri János, L^pafő Bekő József, Varong Pretz József, Kocsola templomot és templomkertet rendbe­hozatták s teljesen uj művészi orgo­nát állítottak be a templomba. Egy­házi és világi elöljárói szeretettel emlegetik s a legmagasabb katonai körökből ma is számos barátja keresi föl. Emez — oly keveseknek kijutó — általános szeretetnek oka nemcsak mélységes, alapos, tudományos felké­szültsége, nemcsak hatalmas szónoki ereje, rátermettsége, ügybuzgósága, kötelességtudása, hanem az az akarat­erős, fegyelmezett, férfias, kedves modor, mely minden szavából, tetté­ből kiérzik. Ezzel lebilincsel s ma­gához vonz mindenkit. Az ünneplők közös érzése, óhaja s üdvözlésük rafrainje: Legyen ez az első lépés : | kiindulás a továbbiakhoz. Kremzer József, Szakos Szíjártó László, Szakos 5. Dunaföldvárl választókerületben Kovács József Gulyás, Dunaföldvár Béres Miklós, Bölcske Huber Ferenc, Dunaföldvár Kun János, Dunaföldvár Ssalai István, Bölcske Gallai József, Dunaföldvár Sipos Ernő, Dunaföldvár Fábián Gyula, Dunaföldvár Vida István, Dunaföldvár Dr. Korniss István, Szekszárd 6. Faddi választókerületben Takács Gyula, Dunaszentgyörgy P. Dömötör Sándor, Dunaszentgyörgy Gutay János, Fadd Fehér János, Fadd 7. Nagydorogi választókerületben Gründwald Mátyás, Bikács Sterczer János, Györköny Tórmeg János, Nagydorog Borbély János, Nagydorog Bozóti István, Nagydorog Bierwarth Fülöp, Györköny Tar József, Kajdacs Koch Mihály, Györköny 8. Paksi választókerületben Feil Ferenc Treszl, Paks Kindli János, Paks Molnár János, Paks Resch Gyula, Paks Tarisznyás Gerő, Paks Girszt Mihály, Paks Keller József, Dunakömlőd Földesi Ferenc, Madocsa 9. Alsónyék! választókerületben Turbán Henrik, Alsónána Theuerle Henrik, Alsónána Papp János, Alsónyék Korsós István, Sárpilis 10. Bátaszék! választókerületben I Zinner Ferenc, Bátaszék Galli Kilián, Bátaszék | Reinauer Jakab, Bátaszék I id Bakó Simon, Bátaszék 11. Decsi választókerületben Mozolai István, Decs Dani János, Decs , Takács Sándor, Decs Szőke, János, Decs 12. Gindllc8aládl választókerületben Szungl Henrik, Gindlicsalád Pintér András, Gindlicsalád 13. Sióagárdi választókerületben Müller Imre, Szekszárd Kilián JánoB, Sióagárd 14. Tolnai választókerületben dr. Szily Gésa, Tolna Tunkl Gottfried, Tolna Guszter Ferenc, Tolna Ézer József, Tolna 15. Gyönkl választókerületben Lang János, Varsád Becker János, Kölesd Schmidt János, Gyönk Rack János, Gyönk Fábián Imre, Sárszentlőrinc Szabó József, Sárszentlőrinc dr. Illgen Aurél, Gyönk Hesz Lajos, Kölesd 16. Hőgyészi választókerületben Ochsz János, Kalaznó Reich Oszkár, Gyönk Binder Konrád, Kistormás Fein Péter, Felsőnána Müller Róbert, Felsőnána Grelinger József, Hőgyész 17. Simontornyai választókerületben Fodor Ferenc, Simontornya Hecskó Tamás, Simontornya Reinhardt Henrik, Nagyszékely Szencsi István, Simontornya vitéz Takács János, Simontornya Ritter Péter, Keszőhidegkut id. Tefner János, Kisszékely Horváth Ferenc, MiBzla Berkes József, Nagyszékely Németh István, Miszla 18. Felsőiregi választókerületben vitéz Máj József, Értény Paska Ádám, Magyarkér Gróf József, Kánya Ribianszky József, Felsőireg Szalay Ferenc, Tengőd Bile ez Ferenc, Koppány szán tó Kocsis György, Felsőireg Dravecz István, Értény 19. Pincehelyi választókerületben: Hanák Mihály, Pincehely Cs. Horváth Rudolf, Pincehely Orbán M. István, Magyarkeszi Orbán Pál Stinakovics, Magyarkeszi Egyed József, Felsőnyék vitéz Szabó János, Ozora Gulyás István, Ozora Niedermayer Gyula, Pincehely 20. Tamási választókerületben: Szántó István, Majsamiklósvár Kurucz István, Tamási Brunner András, Pári dr. Dencz A*os, Budapest Fekete Imre, Majsamiklósvár Tóth A. Sándor, Nagykónyi Választott a vármegye közönsége. PALPUSZTASAJT VILÁGMÁRKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom