Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-02 / 44. szám

1929 november 2. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Legkiválóbb minőségű V I 1 á $ h 1 r 0 Kötött-szó vö ti HBIty- és lányka „ITH" nyulszórkalapok LicMman cipók 1 Pulóverek Mellények Harisnyák TÉLI KABÁTOK PlRNITZER JÓZSEF ÉS FIAI ÁRUHÁZÁBAN, SZEKSZARDON tott hiteleket jól használják fel. Nagy célok szolgálatába állította be életét és munkásságát. Kultúrpolitikáját so­kan támadják, de hiszi, hogy a tör­ténelem őt fogja igazolni. A magy&r kultúra életet adó, de életet ki nem oltó fegyverei törik össze a Trianonban kovácsolt bilincseket. Emelt fővel vi­seli kultúrpolitikájáért a felelőssé get és állja a közéleti harcot. A sötét, keserűséggel télitett órákban a közélet férfiainak erőforrásokra van szüksége, ilyen erőforrás lesz részére Dombóvár községének diszpolgársága is. A miniszter hatalmas lendületű beszéde óriási lelkesedést váltott ki és percekig tüntettek Dombóvár pol- gárai díszpolgáruk mellett. * A miniszter a díszközgyűlés után a szent Orsolya-rendi zárdában kül­döttségeket fogadott. A minisztert, a megyéspüspököt és kíséretüket ebédre Magyar Béla tb. pápai kama rás, .plébános látta vendégül. A reálgimnázium a felavatás alkal­mával igen ízlésesen volt díszítve, amely a miniszternek is feltűnt. Ezt a diszitési munkát Papp Gyula tanár végezte ügyes cserkészeivel. Dr. Halmos Andor luMleama. Tolna vármegye tanügyének mun­kásai november hó 4 én összegyűl­nek, hogy dr. Halmos Andor kir. tan- felügyelőnek 25 éves közszolgálati évfordulóját megünnepeljék. Talán felmerülhet a kérdés, hogy indor kolt-e ez az ünnepség Tolna vár megyében, ahol a tanfelügyelő még alig 2 év óta működik. Az elfogulat­lan felelet erre részünkről, akik élénk figyelemmel kisérjük dr. Halmos Andor hivatali és közéleti munkáját ez aránylag rövid idő alatt, hogy az ünneplés jogos, mert dr. Halmos Andor e rövid idő alatt oly hatal más hivatali munkásságot fejtett ki, amely messze túlhaladja a köteles­ségeknek egyszerű teljesítését és köz életi szereplése is oly eredményes, hogy egy pillanatig sem csodálkozunk azon, hogy munkatársai nem a fel- sőbbség iránti kötelességérzetből, de a vezető munkásságának megbecsü­léséből, tiszteletéből és szeretetéből fakadó érzésből ünnepre gyűlnek össze. Azokat az embereket, akik a köz­pályán vezető, irányító szerepet töl­tenek be és akiknek közszereplése éles kritikának van kitéve, akik a cél érdekében való intézkedéseikkel egyesek neheztelését is kihivják ma­guk ellen, az élet küzdelmében két tábor veszi körül. Az egyik táborban találjuk azokat, akik minden törek­vést, a köznapiasságból való kiemel­kedést síréberségnek minősítenek és irigykedve arra törekszenek, hogy gáncsot vessenek, vagy lekicsinyeljék a lelkesedéssel végzett munkát és így kedvét szegjék annak, aki képes­ségeit, munkaerejét jobban és tökéle­tesebben állítja a munkasorba, mint ők. Ebből a sajátságos emberi gyenge­ségből fakad, hogy a szürke, minden- | napi emberek a maguk egyszerű és Szép holdas est. Szép holdas est. Országúton megyek. Oly fényesek távol toronyhegyek. Ott fenn talán tündérek játszanak. Rád gondolok, míg járok álmatag. A hold sugára, mint ezüstfa lombja, most ráhajol ragyogva ablakodra. S mig lelked édes álmokon pihen: Ó, vársz-e rám a távolon híven ? Csend. Ballagok az úton egyedül. A jegenyéken halk szél hegedül: Zenéje fájó és meséje vén. Egy felhő most a hold elébe mén. S a holdfény úgy hull a világra, mint hervadt szomorúfüz ága. Ssantolányi Gyula. A kődis. Erzsók asszony a konyhába forgo­lódik. A «spór»-ban vígan pattog a rőzse. A tengeriszár, rőzse s efféle nyári tüzelő, aminek lángjától az est­ebéd megpuhul. Están gazda a gádorban üldögél, makrapipáját szutyakolja. Szipákol, tömködi, csiholja a masinát; nem akar szelelni! Nem hát. Mert a birka- tokány szaga izgatja őkelme ormá­nyát. Türelmetlenül fészkelődik a háromlábú fapadon. — No mi lesz már Erzsók! Lesz-e vacsora ?! — Várjon keed sorára! Hallatszik ki a konyhából Erzsók asszony eré­lyes hangja. — Hisz még a jószág sincs ellátva. Eszti még lenn van az akolnál! Az öreg mordul, fordul, indulna lefelé a tornácról, de egy pöttöm kis emberke a lábába kapaszkodik. — Ópapa, ópapa, a burkus meg­fogta a csálét! Gyere ópapa, gyere, segíts az anyónak! — Kicsi ostorá­val suhintott egyet, mire az öreg szájából kiesett a makra. Mit tehetett mást az öregapa, felkapta kicsi uno­káját és napbarnitotta, életegész­ségtől duzzadó pofijára egy hatalmas csókot cuppantott A toronyban megcsendült az est­hajnali harangszó. A kondás, a tehe- nes, csordáikat hazaterelve, elcsende­sedett a falu, elült a porfelleg. A jó öreg hold, megelégedett, széles ábrá- zattal mosolygott a tiszta, csillagos kék égboltról. Szabó bátya ölbe kapva kis uno­káját, beballagott a belső házba, ahol már terítve várta az Ízletes estebéd. Erzsók asszony, élte párja, zsémbe- lődött, hogy Eszti még nincs idefenn. Ezalatt már kétannyi jószágot is el­látott volna! Előkerült ő is. — Fiatal, szép, telt idomú, barnapiros, szomorú me­nyecske. Elébe tolták a tálat, kellet­lenül nyúlt a merőkéhez. Kicsi fiának minden iránybani alázatosságukkal mindig népszerűbbek, mint ások, akik az élet harcába képességük, akaraterejük éa munkaszeretetükkel a tucatemberek sorából kiválnak. A másik sorban azokat találjuk, akik meg tudják érteni a köz ügyében folytatott és kiemelkedő munkát, az emberi képességek és akaraterők megnyilatkozását és egy nagy, nemes cél érdekében való lelkes munka előtt nem a hizelgő szolgalelküség, de a nemesen érző és gondolkozó ember tiszta lelkületével és érzésével hajol­nak meg. Ez a két tábor látszólag nem ütközik össze, de ott találjuk a közélet és közpálya harcosai körül őket, azért, hogy az egyik akadá­lyozza, töviseket dobáljon utjukba, a másik, hogy bekötözze a méltatlanul kapott sebeket, szeretetével, ragasz­kodásával buzditójuk, lelkesítőjük legyen és ne engedje őket elcsüggedni. Dr. Halmos Andor 25 évet töltött el a magyar kultúra göröngyös föld­jén. Amerre járt, mindenhol mélyen eresztette be az ekét a munka tala­jába. Izzó magyar leikével megérezte Nagymagyarország boldog idejében már, hogy a magyar népet ki kell emelni az elmaradottság állapotából, mert a szláv, germán és latin fajok közé ideékeit magyarság minden segítség nélkül csak úgy tudja fenn­tartani magát a jövő ezredévben, ha Nyugat kultúrájával egyenlő magas­ságra tud emelkedni és Keletet messze j felül tudja múlni. Hogy miként telje- i sitette 23 éven keresztül e hivatását, | nem vagyunk hivatottak elbírálni, mert. Megsimogatta nyilt, széles hom­lokát és könnybe lábbadozó szemmel kínálta — egyél, kis árvám! Az öreg felhördült. — Mi beszéd ez, Eszter! ? Ki az oka, hogy az apja, ez a te hires, szerelmetes urad, itt hagyott ?! Az a kódis 1 Nem vót* neki jó a Szabó portán. Tán’ nem vót’ neki mit enni? Tán annak is én vagyok az oka, hogy minden este az árendásnál muzsikáltatja magát a füstösökkel? — Kigyelmetek akarták igyl Ki- gyelmed űzte el, mert szegény volt. Mert nem ragaszthatott még száz holdat a vagyonához! A becsülete, a munkája, a szeretete, az maguknál nem számitott. ő csak a kódis vót! Az én hűséges, jó emberem! . . . Zokogásba, keserves zokogásba csuk- lőtt el a menyecske hangja. — Hát mért ment el a cudar? S öklével olyat ütött az asztalra az öreg, hogy a tányérok csak úgy csöröm­pöltek belé. — Mert maguk úgy akarták! — felelt most már nem könnyező, de villogó szemmel a menyecske. — És kicsi fiát karjára kapva, egy halk «jóccakát» köszönéssel elindult az alsóház felé, pihenőre. Pihenőre, egy hosszú, álmatlan éjszaka elébe ........ Már h ajnalodott... Gábor Andris, mintha kijózanodott volna, vagy még ittasabb lett: «gyertek, füstösök!» S megindult három szál cigánnyal az apósa háza felé. Óvatosan nyitja de abból a körülményből, hogy mit tett nálunk s hogy az ezt elismerő tanügyi férfiak ünnepségéből ki akar­ják venni azok is részüket, akik testileg bár elváltak tőle, de akiket a szeretet, a nagyrabecsülés lelkileg még mindig összefűz vele, azt a jogos következtetést vonhatjuk le, hogy a 23 évvel ezelőtti időkben is úgy teljesítette kötelességét, mint azt teljesíteni egy becsületes, hazafiasán gondolkodó, a nép érdekeit tekintő tanférfinak kötelessége. A 25 évi munka —- ha az szívből fakadó és lelkesedéssel megvalósított, — egy ember életében egy hatalmas határkő. Indokolt, hogy ily határ­kőnél megálljunk. Megálljának első­sorban azok, akik közvetlenül élve­zik, érzik a munkának szépségét, nemes intencióit és eredményeit. Csak az önző ember nem akar meghajolni mások érdeme előtt. A helyes gon- dolkozásu meghajol és e meghajlásra Bohasem lehet ráfogni, hogy azolgaias, hogy hizelgő. Tolna vármegye tan- férfi ainak megmozdulása előtt tiszte­lettel és helyesléssel hajolunk meg és hisszük, hogy velünk van ez ün­nepségben egy tekintélyes része azok­nak az embereknek is, akik a tan- felügyelő hatáskörén kívül állanak, de megbecsüléssel és tisztelettel látták itt megyénkben két év alatt azt az ener­gikus, lelkes, tüzes munkát, amelyet dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelő nemcsak a szorosan vett iskolai ok­tatással, de a kultúra terjesztésére • alkalmas minden eszköz megragadá- I sával közelebb igyekezett vinni e ki a kisajtót. A házőrző kuvasz egy- kettőt vakkant. — Bodri, te! Bodri farkcsóválva, barátságosan, bizalma­san közeleg, sompolyog a látogató­hoz. Lassan lépdel az udvaron végig, mintha lopni járna. A cigány a nyo­mába. Megáll az alsó háznál. Lassan, csendben. Mintha nem is ivott volna. De a szive, csordultig volt... A cigány elkezdte csendben, lassan, az ő nótáját. — Az ő — nótáját... Mire a nóta véget ért, nem kezdhet­tek bele már egy másikba. Kinyílott a pitvarajtó, halkan, csendben... A füstösök sietve osontak ki az udvar­ból .... A jó öreg hold boldogan, mosolyogva pislogott le két egybe­fonódó, egymásért epedő lélek ölel­kezésére és titokzatosan tűnt el a láthatárról... Reggel az öreg már messziről mo­rog, az istálló felé közeledve: Az a kódis, már megint muzsikáltatta ma­gát az éjjel... Majd hányát vágó­dik meglepetésében, mikor vele szem^ ben, a vejét látja az akolból kijönni. — Dehogy muzsikáltattam maga­mat édes apám ! Az éjjel már a Pista gyereket dajkáltam! Ószt most már elláttam a jószágot.. . — No, ideje is, hogy megjöjjön az eszed! — S dolmánya belső zse­béből egy kis flaskát vesz elő, kós­told meg fiam, kisüstön főtt, mig oda vótál’, de vigyázz, hogy az asz- szonyok meg ne lássák, — meg ne érezzék... Schmidt Jenő a

Next

/
Oldalképek
Tartalom