Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-08 / 23. szám

8 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 junius 8. i Vasat j Vasárul legolcsóbban SInser Viktor vaskereskedőnél szerezhet be. tálya rcBzt vett. Itt a kormányzót Reich Oszkár főszolgabíró éltette, a püspököt az evangélikus egyház ré­széről annak egyik presbitere, dr. Illgenn Aurél ügyvéd, a ref. egy­ház részéről Huszár Sándor lelkész üdvözölte, Székely János reálgimná­ziumi igazgató az egyházmegyei el­nökséget, Mühl Sándor lelkész a vendégeket köszöntötte. Végül dr. Orbán Márton ügyvéd a nemzet bol­dogulására üríti poharát. A püspök mindenkinek megragadó beszéddel válaszolt, melyben a felekezeti bé­kességet, együttérzést, összetartást s az abban rejlő hatalmas erőt emelte ki, — A Magyar Vörös Kereszt Egye­sület kiküldöttje Szekszárdon. Mint értesülünk, a legközelebbi napokban városunkba fog érkezni a Magyar Vörös Kereszt Egysület országos központjának képviseletében Lukács Sarolta, az egyesület alelnöknője azon célból, hogy egyrészt megállapítsa a múlt év folyamán Tolna vármegye területén rendezett egészségügyi pro­paganda-előadások eredményét, más­részt pedig, hogy megbeszéléseket folytasson a jövő" programmjára nézve Szévald Oszkár alispánnal a vármegyei népművelési bizottság cipőkével és dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelővel, valamint dr. Kramolin Gyula vm. tiszti főorvossal, mint a tolnamegyei népművelés vezető tényezőivel. — A Győr—Veszprém—Dombóvári h. é. vasút közgyűlésé. A h. é. vasút részvénytársaság f. hó 6-án tartotta Budapesten folyó évi rendes köz­gyűlését, melyen Kádár Vilmos ke- resk. miniszteri tanácsos elnökölt s azon résztvettek az érdekelt Győr, Veszprém és Tolnavármegyék alis­pánjai, köztük Szévald Oszkár, vár megyénk alispánja is, azonkívül az érdekelt városok polgármesterei, az engedélyes részvénytársaság képvise­lői, köztük Jekelfalussy Zoltán volt, fiumei kormányzó és Ugrón Gábor volt belügyminiszter is. Napirend előtt az elnök kegyeletes szavakkal em lékezett meg Baracs Károly udvari tanácsos, h. vezérigazgató váratlan elhunytéról. Majd pedig az 1928. évi mérleg állapíttatott meg s a felment­vény az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak megadatott. Az igazga­tóságba az elhunyt Bibó Károly vesz prémmegyei alispán helyébe utóda, dr. Horváth Lajos alispán választa­tott be. A felügyelő bizottságba az eddigi tagok újból beválasztattak. — Uj emlékmű Mohácson. A gyá­szos emlékezetű mohácsi ütközetben, 1526-ban a magyar vitézek oldalán Gójniczky Livhard kapitány vezetése alatt egy kis lengyel segédcsapat is részt vett a török hatalom ellen való véres küzdelemben. Moháős városa elhatározta, hogy a lengyel-magyar testvériség örök dicsőségére és a hősi lengyel csapat vitézségének emléke zetéül ez év aug. 29 én, a mohácsi vész gyászos évfordulója alkalmával emlékoszlopot állít fel, melynek le­leplezése országos ünnepségek közt megy végbe. — Eljegyzés. Virányi Rózsit el­jegyezte vitéz Szekeres Gyula várm. testnevelési felügyelő, Szekszárd. — A nemzet vértanúinak emlék­műve. József főherceg elnöklete alatt Budapesten megalakult a Nemzet vértanúinak országos emlékmű bizott­sága, melynek* feladata az, hogy a gyászos emlékezetű proletárdiktatúra idején a nemzet és a hazafiság dicső eszméiért vértanúhalált szenvedett hősök emlékét méltó módon örökítse meg s e célra a társadalmat önkén­tes adakozásra hívja fel. A bizottság alakuló gyűlésén annak tagjaivá az ország közéleti jeleseit és szereplőit választották meg. — Tolnamegyéből Szévald Oszkár alispán tagja a bi­zottságnak. — Hősök ünnepélye Dombóvárott. Megható módon áldozott Dombóvár hazafiasán gondolkodó közönsége le­folyt vasárnap a hazáért elesett hősök emlékének. Délelőtt 10 órakor vala­mennyi felekezetnél istentisztelet volt, majd a hősök emlékszobra előtt folyt le maga az ünnepély, amelyen az iskolákon, leventéken és a hatóságo kon kívül nagyszámú közönség volt jelen. A kir. kath. reálgimnázium énekkara Vosáhlo Lipót tanár veze­tése alatt három énekszámot adott elő (Szabados: Magyar Hiszekegy, Thurzó N. László: Dal a turulma­dárról, Egressy: Szózat), fegyelme­zettségről, jó hanganyagról és ügyes előadásról nyújtva tanúságot. Az Ün­nepi beszédet dr. Vajda Zsigmond ügyvéd, leventefőoktató mondotta. Rámutatott a világháborúban elesett hősök lángoló hazaszeretetére, amelyet mindenkinek kell követnie. A háború nem a mi javunkra dőlt el; azok, akik a háborúban az utolsók voltak, meg akik gyávaságukról voltak hire sek, jutalomban részesültek. De nincs messze az idő, amidőn újra fog éledni a magyar haza, amit előségit a ma­gyar 'kar hősiessége és népünk lelkes kitartása. Három sikerült szavalat is volt a műsoron. Rajnai Károly reál- gimn. VII. o. tanuló nagy hatással szavalta el Sas Edének: „A nábob fia“ című költeményét, Tar Antal levente Babay Gézának: „A magyar nemzet gyásza“ című lelkes szerze­ményét, végül Pető Lajos levente vitéz Gerő Tibor: „Hallgassatok, harangoznak“ cimü költeményét. — Délután 3 órakor Ujdombóvárott volt ünnepség. — A Gsikóstőttős község ben délelőtt fél 12 órakor tartott ünnepélyen hatásos beszédben emlé­kezett meg a nap jelentőségéről Petheő Gyula segédlelkész. — Szülői értekezlet volt május hó 29 én d. u. 5 órakor a szekszárdi polgári leányiskolában, melyen dr. Kramolin Gyula megyei tiszti fő­orvos, ki a háború alatt a szekszárdi katonai vöröskereszt kórházat is ve­zette, igen érdekes és tanulságos elő­adást tartott a Vöröskereszt uj ősz tályáról, a Magyar Ifjúsági Vörös- kereszt iskolai egyesületről és annak fontos, messzire kiható nevelőhatá­sáról. — Hírek a dombóvári kir. kath. reálgimnáziumból. A dombóvári kir. kath. Esterházy Miklós nádor reál- gimnáziumban a tanítások junius hó 14 én nyernek befejezést. Jun. 10-től 14-ig tartatnak a magánvizsgálatok, jun. 15-én lesz a hittanvizsgálat, jun. 16 án délután 4 órakor tornavizsga, jun. 23 tói 26-ig a rajzkiállitás, jun. 17-én, 19-én, 24. 25. és 26 án a ren­des tárgyakból összefoglaló vizsga. Junius 29 én lesz az ünnepélyes Te Deum és a záróünnepély. A napok­ban délután látogatott szülői érte­kezlet volt, amelyen Bebesi István tanár tanulságosan értekezett az aka- ■ rat neveléséről. * — Ritka kitüntetés. Nem minden- napi kitüntetés érte dr. Vér Tibor, budapesti műegyetemi adjunktust, Vér Vencel, dombóvári kir. kath. főgimnáziumi igazgató nagytehetségü fiát, aki állami ösztöndíjjal jelenleg az északamerikai urbanoi egyetemen folytat tanulmányokat. Tudományos munkásságának elismeréséül az Észak amerikai Egyesült Államok Szak­kutató Társasága egyhangúlag meg­választotta rendes tagjának és május hó 15 én nagy ünnepségek között habilitálta is. A szép és ritka kitün­tetés a derék munka őszinte jutalma. — Kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Uhercsik Ilona oki. óvónőt a tolnai III. sz. községi óvodához rendes óvónővé nevezte ki. — Hírek a dombóvári szt. Orsolya- rendi Zárdából. Cieleszky M. Agnéta, a dombóvári szt. Orsolya-rendi inté­zetek lelkes igazgatója a télen súlyos betegségen ment keresztül. Orvosai tanácsára most üdülésre két hónapi szabadságot nyert, amelyet a tenger­parton I&án fog eltölteni. Távollété- ben Répássy M. Ernesztin nővér helyettesíti. — Két kedves ünnepség folyt le ugyanott a múlt hetekben. Az egyiken a növendékek a hat hétig tartó tánctanfolyamon elsajátí­tott ismeretekről adtak ügyesen szá­mot, ami Hermész József táncmester érdeme, a másik alkalommal pedig a zenevizsgálaton szép eredményről nyújtottak tanúbizonyságot, dicsérve főleg Répássy M. Ernesztin, Horváth M. Ottilia, Korponai M. Olga, Hitter M. Alojzia nővérek, továbbá Marton Kálmán zenetanár, Osztoics Mária és Petheő Karola tanítónők lelkes fára­dozását. — A tanitónőképző intézet növendékei sikerült kirándulást ren deztek Budapestre, Esztergomba, majd a fővárosba visszatérve, innen az Al­földet járták be és Kecskeméten át tértek haza, — ugyanakkor az ipar­iskola növendékei Budapesten szem lélték végig a nevezetesebb iparmű vészeti alkotásokat. — A közeli napok ban a polgári iskola egyik csoportja Abaligetre, a másik csoportja pedig a Balatonra rándul ki. — Tanitói közgyűlések. A Tolna- vármegyei Általános Tanítóegyesület Dombóvári Járási Köre f. évi junius hó 10-én Kocsolán tartja tavaszi köz­gyűlését, amelyen Gábor Béla emlé­kezik Vinekker Jánosról. Mintatanitás a beszéd és értelemgyakorlat anya­gából Máté Mihály, „Irányelvek a testgyakorlás tanításánál“ Schmellás Gyula tart előadást. — A szegedi egyetemi ifjak tanul­mányútja Szekszárdon. Dr. Koguto- wicz Károly, a szegedi Ferenc József Tadomány Egyetem professzorának vezetésével ötvennégy egyetemi hall­gató Szegedről Kalocsán át a Bala­tonra tanulmányutat rendeztek s múlt hó 31-én délután 1 óra 30 perckor személyszállító autóval Szekszárdra érkeztek, ahol megebédeltek. Ebéd után megtekintették a vármegyei múzeumot, a selyemgyárat és délután 3 órakor tanulmányutjukat tovább folytatták. — Bonyhádi reálgimnáziumi tanuló kitüntetése. Köztudomású, hogy a nyáron nyolcszáz magyar cserkész megy ki Angliába, a cserkész világ összejövetelre, hogy eddigi külföldi sikereik után megmutassák a magyar ifjúság élniakarását. A Magyar Cser­készszövetség ebbe a csapatba vár­megyénkből is felvett öt cserkészt: a bonyhádi 179. számú Rákóczi-cser- készcsapat tagjait. Most már megjött a beosztás. Gász István, reálgimná- | ziumi VII. oszt. tanulót a sajtó-Örsbe [ osztották. Gász Istvánnak már régóta | állandóan jelennek meg versei, fordi- i tásai, riportjai és más cikkei a Zász- • detektoros és lámpás készülékek, valamint alkatrészek leg­olcsóbb beszer­zési helye, Akkumulátor töltőállomás. Szerelés és javítás jótállással I árajánlatot! Budai Ferenc rádió- és villamossági vállalata 34 Szekszárd, Széchenyi-utca 12. szám. lónkban, Magyar Cserkészben, Ai Erdőben, Jó Barátban, A Mi Lapunk­ban és több ifjúsági lapban. Ennek a sajtóörsnek lesz feladata a Jamboree ideje alatt a fővárosi nagy lapok tudósítása. Hogy micsoda kitüntetés egy hetedikes gimnázistának ebben benne lenni, arra elég megemlíteni hogy rajta kívül kik vannak benne, Arady Zsolt, dr. Csicseri, Ormós Zsigmond, Fromm Béla, dr. Hegedűs Ádám, Tábori Pál Ezek mind a magyar cserkészirodalom vezető egyé­niségei. — Elmaradt a gyermeknapi gyűj­tés Szekszárdon. Megírtuk, hogy Szekszárd város tanácsának felkéré­sére alakult bizottság e hó 4-én dél­előtt a város területén urna és per- selyes gyűjtés óhajtott tartani az Országos Gyermekvédő Liga javára, E gyűjtés azonban a m. kir. belügy­miniszter leirata értelmében elmaradt. — Tőrük gazdaifjak szekszárdi kisgazdáknál. A Török Köztársaság kormánya azzal a kéréssel fordult a Faluszövetséghez, hogy tegye lehetővé kb. 100 török kisgazda fiának ma­gyarországi kisgazdáknál való elhelye­zését oly célból, bogy azok itt két évig tartózkodhassanak és megtanul­ják a magyar mezőgazdálkodás kü­lönböző ágazatait. A török ifjak, akik 14—21 évesek, C3ak olyan családok­nál nyerhetnek elhelyezést, ahol őket családtagoknak tekintik. A fiuk ru­házkodásáról a török kormány gon­doskodik. Szekszárd város tanácsa is lehetővé kívánja tenni, hogy Szek­szárdon két-három török iiju olyan elsőrendű gazdáknál nyerjen elhelye­zést, akik példát mutathatnak szor­galomban, erkölcsi és vallásos fel­fogásban, hazafias érzésben és akik gazdaságukat jól és rendszeresen ve­zetik. — Kataszteri felmérés Tolnámé gyében. A Szombathelyen székelő Kataszteri helyszinelési felügyelőség hivatalos értesítése szerint még ez év folyamán megkezdik Hőgyész, Döry- patian, Fadd, Nagydorog, Sárszent- lőrinc, Simonmajor, Szemcséd 6a Udvari községeknek részletes katasz­teri felmérését. — Szegényház épül Győnkön. Mint ismeretes, a Gyönki Keresztény Nő­egylet, mely eddig is eltartotta a községi szegényeket, elhatározta, hogy azok kielégítőbb ellátására szegény­házat létesít. Gyönk község képviselő­testülete, méltányolván azt az áldozat­kész jótékony munkásságot, melyet a nőegylet a szegények állandó gon­dozása terén kifejt, legutóbbi köz­gyűlésén kimondotta, bogy a ház vételhez jelenleg 500 P-vel járul hozzá és azonkívül évente 400 P segélyben fogja a nőegyletet, részesíteni. — Névváltoztatás. A belügyminisz­ter engedélye folytán Paul Menyhért bonyhádi rálgimnáziumi tanuló csa­ládi nevét Pál névre változtatta. — Menházvezetőnő választás. A kajdacsi községi, menház óvónőjévé Pámer Ilona oki. óvónőt választották meg. — Vásárok, Tolnanómedi közsóg- [ ben a legközelebbi országos állat- és | kirakodóvásár f. évi junius hó 17-éa I lesz, melyre vészmentes helyről min* ■ denféle állat felhajtható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom