Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-25 / 21. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 május 25. Rádió Akkumulátor detektoros és lámpás készülékek, valamint alkatrészek leg- olcsóbb beszerzési helye, töltőállomás. Szerelés és javítás jótállással! árajánlatot! Budai Ferenc rádió- és villamossági vállalata 84 Szekszárd, Széchenyi-utca 12. szám. — Anyák napja Dombóváron Igen Bikertllt és benső ünnepséget rendezett folyó hó 12 én, vasárnap a dombóvári kir. kath. reálgimnázium cserkészcsapata az anyák védelmére. Az ünnepségen nagyszámú közönség volt jelen. A „Hiszekegy“ eléneklése után Papp Gyula reálgimn. tanár, cserkészparancsnok Bzép beszédben méltatta az ünnep jelentőségét és rámutatott arra, hogy a jóravaló cserkészeknek az anyát tisztelni, szeretni és megbecsülni, bajában támogatni kell, majd kivette a cserkészektől az anyák védelmére előirt fogadalmat. Három ügyes szavalat is szerepelt a műsoron. 1. Arany: „Mátyás anyja“. Szavalta : Liptovszky Ferenc III. o. t. 2. Gyulai: „Éji látogatás“. Szavalta: Stecker Imre VI. o. t. 3. Váradi: „A tanú“. Szavalta: Sey Pongrác Vl. o. t. A cserkész énekkar több énekkel szerepelt. Az ünnepség végén a cserkészünk kedves ajándékokkal lepték meg jelenlévő anyjukat. — Szórakoztató e8ték. A „Dombó vári Hóm. Kath. Olvasókör“ vigalmi gárdája elhatározta, hogy uj helyiségének kertjében a nyár folyamán több szórakoztató estét rendez. A rendezés munkáját dr. Piukovich Sándor titkár látja el. — Nyilvánossági jog. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter a tamási községi polgári iskolák számára az 1928—29. tanévre a nyilvánossági jogot megadta. — Értekezlet. Szekszárd kereskedői f. hó 26 án d. u. 2 órakor a Kereskedelmi Kaszinóban értekezletre gyűlnek össze, amely alkalommal a kiskereskedői hitel kérdését beszélik meg, továbbá a gemenci-ut kiépité sét és ezzel kapcsolatosan Gemenc- ben létesítendő hajó állomás felállítása ügyében teendő lépéseket beszélik meg. — Az Í8kolánkiv0li népművelési ügyek ellenőrzése. Dr. Nevetős Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos, az iskolánkivüli népművelési ügyek vezetője ellenőrző kőrútján csütörtökön Szekszárdra érkezett és a királyi tanfelügyelőségen értekezletet tartott az illetékes faktorokkal. — A domborl révhez vezető ut kiépítése. A vármegye közönsége tavaszi rendes közgyűlésén kimondotta, hogy a tolna—dombori that. közutból kiágazólag a dombori dunai révhez vezető 150 m. hosszú lejáró utat a törvényhatósági úthálózatba felveszi és annak terméskőburkolattal való ellátását az 1930. év költségvetése terhére előirányozza. Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága a lejáró ut kiépítését azonban ahhoz a feltételhez köti, hogy Pest vármegye törvényhatósága íb építtesse ki a fajszi révhez vezető utat. — Nem szabad káromkodni. Zsödő József szekszárdi lakost az államrendőrség egy napi elzárásra ítélte, mert az utcán többek hallatára káromkodott. Az ítélet jogerős. — Épül Dombóvár. Dombóvár rohamos fejlődését mi sem bizonyítja jobban, mint az épülő házak nagy száma, amelyekhez most több középület is csatlakozott. Már kibonta- J Ohos ember Donco cipőt uesz ü nyárra nagy az érféke és kicsi az ára. TZnre.n védieőcx rá van verve a talpára. Mi erre nem ügitel nctcfix leszen a kára. kozik az uj reálgimnáziumi épület és vele szemben kétoldalt egy-egy templom épül, még pedig a Jókai utón a református templom, amelynek alapkövét a múlt hetekben helyez ték el, a Bezerédy uccában pedig az ág. hitv. ev. templom. Reméljük, hogy a számbelileg hatalmas túlsúlyban levő róm. kath. hívők jelenlegi kicsiny és szűk temploma helyébe is hamarosan egy hatalmas, monumentális épület kerül. Amint halljuk, a kezdeményező lépések már megtörténtek és a terv hamarosan valóra fog válni. — „Anyák napja“ a tolnai állami elemi iskolában. Megható ünnepély keretében tartotta a tolnai áll. elemi iskola ifj. vöröskereszt csoportja az „Anyák napját“. Az iskola udvarán nagyszámú érdeklődő előtt folyt le az ünnepély. Az ünnepi beszédet Pittesszer Antal s. lelkész, a tanulók hitoktatója mondotta. Olyan megható módon szólt az anyai szeretetről, hogy nemcsak az anyák és gyermekek, hanem az apák könnyei is hullottak. A gyermekek fogadalmat tettek, hogy édes anyjukat minden körülmények között szeretni fogják, mely fogadalmukat virágcsokor át- nyujtásával és kézcsókkal meg is pecsételték. Az ünnepély után kivonultak a temetőbe és virágokkal halmozták el három árva társuk édes anyja sírját s egyben imádkoz tak érettük. A szép ünnepély Kő Bzeginé H. Ilona áll. tanitónő, ifj. csoportvezető ügybuzgalmát dicséri. — Irredenta előadás. Kiváló mű élvezetet nyújtottak folyó hó 15 én a dombóvári ifjúságnak Pintér Imre, a Népszínház volt művésze, és kiváló baritonistája és neje Parlagi Kornélia szubretiprimadonna. Szavalatok, énekszámok, tréfák tarkították a műsort, amelynek minden száma zajos tetszést váltott ki. Amint halljuk, a művészek másutt is megismétlik az előadást, amelyet mindenkinek a legmelegebb jóindulatába ajánlunk. — Nagy lakodalom. A mesék vilá ;ába illő lakodalom folyt le folyó hó L4 én Nagykónyi községben. Pajor lózsef, ottani tekintélyes gazda adta 'érjhez leányát, Teruskát Péter József párosnak. Az esketési szertartást a menyasszony unokafivére, Tolnai Ferenc attalai segédlelkész végezte, aki i fiatal párt szép szavakban áldotta neg. Majd az örömapa házában há- om hatalmas szoba telt meg vendégekkel, akiknek mindent hatalmas nennyiségben nyújtott a gondos házigazda. A lakoma alatt dr. Piukovich iándor mondott üdvözlő beszédet. — Megölte a gyermekét. Szakály lária nagydorogi leány egynapos secsemőjót megfojtotta és a gyermek tuliáját egy szalmakazalba rejtette. . L szerencsétlen gyilkos anyát le- j artóztatták és beszállították a szék- | zárdi fogházba. — Adomány. A bécsi „Liliom-vászon“ vállalat a paksi Goldstein Lipót fia cég utján 5 tucat saját gyártmányú csecsemőkelengyét adományozott az Országos StefániaBzövetség paksi vódőintézetének. A bécsi vállalat megalapítója paksi származású ember volt és az alapító intencióit követi, amikor a paksiakra gondol. — Vigalmi adó leszállítást kér a szekszárdi Világ Filmszínház. Mint közöltük, annakidején a székesfővárosi és vidéki filmszínházak kérelmet terjesztettek elő hatóságaikhoz, hogy a mai súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel közterheiken könnyítsenek főképen azáltal, hogy vigalmi adójukat lényegesen mérsékeljék. Hasonló kérelmet terjesztett elő a városi tanácshoz a szekszárdi Világ Filmszínház vezetősége is. A kérelmet — mint értesülünk — a képviselőtestület legközelebb tárgyalni fogja és hisszük, hogy a város a súlyos terhekkel küzdő mozgóképszínház méltányos kérelmének teljesítése elől nem fog elzárkózni és lehetővé fogja tenni a vigalmi adó csökkentésével, hogy a vállalat városunk közönségének kulturszükségletét előnyösen elégíthesse ki. — Tolnavármegye közegészség! állapota az elmúlt hó folyamán általában véve kedvező volt. Hevenyfertőző betegségek csak 27 községben (66 beteggel és köztül 4 halálesettel) fordult elő és helyenként a légzőszervi hurutos megbetegedések is tömegesebben mutatkoztak. Az élve- születések száma április hónapban 384 volt, a halálozásoké 350, a születési többlet tehát 34 főre rúgott. Hét éven aluli gyermek 67, hetven éven felüli egyén pedig 119 halt el.. A halálokok közül az aggkori vég- elgyöngülés vezet 101 esettel, a tu berkulózis 60, a különféle tüdőbajok 47, szívbaj 42, rákosodás 20 áldozatot követeltek. Előfordult ezenkívül 9 öngyilkosság és 4 halállal végződő baleset. — Műkedvelő előadás- A tamásii róm. kath. elemi népiskola kis növendékei úgy erkölcsileg, mint anyagilag igen jól sikerült műkedvelő előadást tartottak e hó 18, 19 és 20-án. Az iskola tornatermét mindhárom előadáson teljesen megtöltötték az érdeklődő szülők s a tanügy barátai. Előadásra került „Az udvari fényképek“ című tréfás jelenet. Utána „Mikes Rodostóban“ cimü szép meló drámáját szavalta ügyesen egy kis leány. Majd Mocsári László „Hungária“ cimü gyönyörű irredenta darabjában jelenünk keserveit szólaltatták meg a kis növendékek. Dr. Bohdaneczky Aladár „Pilleország“ cimü tátványos, egyben tanulságos mesejátéka következett szebbnél-szebb lepkekosztümökben, sok szép énekkel, tánccal. Volt még sok szép ének, szavalat. A betanítás nehéz munkáját Mayer Józsefné tanitónő, Mayer kiadÓMágban, ízben éó oícóéáágban “OETKER# VANILlINCUmmLÉRmETm Kérje minden fiiszerkereskedésben a most megjelent 148 receptet tartalmazó, színes képekkel illusztrált dr.Oetker-féle receptkönyvet Ára 80 fillér. Ha a fűszeresnél nincs, forduljon közvetlen hozzánk: di«. OETKER A. gyárhoz Budapest, VIII., Conti ticca 25 555 József igazgató és Paulen Ferenc tanitó végezték, kiknek fáradozása minden dicséretet megérdemel. A szép, színes lepkekosztümöket Simo- nyiné Szili Leona iparmű vésznő készítette. A tiszta jövedelmet tanítói jóléti intézményeknek juttatták. — Legjobb kerékpárok jótállással, gummik és alkatrészek gyári áron kaphatók Sommer mechanikusnál Szekszárdon. Telefon: 51. — Nyolc évi fegyházta Ítélt pálfai polgár. Az 1927. évi szeptember hó 25 én este Barkóczi József pálfai főldmives az ottani Róth korcsmában együtt kártyázott Horváth Ferenccel, akivel összeszólalkozott afölött, hogy ki fizesse a nyereség tárgyát képező söröket. Az összeszólalkozás után Bsrkóczy hazament és körülbelül 15 perc múlva visszatérve belekötött Horváth Ferencbe, akinek Árpád és Gyula nevű fivérei ugyanott kártyáztak. Mikor Horváth Gyula és Árpád látták, hogy a verekedés tettlegességgá fajul, megragadták Barkóczit és dulakodni kezdtek vele. A földre íb estek és amikor ott hemperegtek, Barkóczi elővette a Frommer pisztolyát. Horváth Árpád, aki a kötekedő Barkóczit a földre dobta, a pisztoly láttára felugrott és kiszaladt a korcsmából, Barkóczi azonban utána futott és belelőtt. A pisztoly golyója Horváth koponyájába fúródott és rögtön halálát okozta. A szekszárdi királyi törvényszék ezért Barkóczit 10 évi fegyházra ítélte és ezt az ítéletet a pécsi kir. ítélőtábla is megerősítette. A királyi kúria azonban az ítéletet megváltoztatta és a vádlottat 8 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte. A büntetésbe a vizsgálati fogságot beszámította. — Megbüntették, mert munkát vállalt Hihetetlenül hangzik és mégis megtörtént, hogy az államrendőrség szekszárdi kapitánysága Szauer Bert- hold román állampolgárt egy napi elzárásra Ítélte, mert a városban enge dély nélkül munkát vállalt. Ugyanis az érvényben levő miniszteri rende- letek értelmében külföldi honosok csak abban az esetben vállalhatnak az ország területén munkát, ha a belügyminisztertől előzetesen munka- vállalási engedélyt kapnak. Ez a magyarázata, hogy a rendőrség nem csak a munkakerülőket, de a dolgozni akarót is kénytelen néha megbüntetni.