Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-30 / 13. szám

1929' március 30. rOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Fábián Sándor tolnamegyei rtidláttaküzlete . nagy (ralik ^(^000 Telefon 139 mellett "^3 ! Rendkívül olcsó tavaszi rárfióvásár 1 Rádiókészülékeim jóságát rengeteg felszerelt készülékeim bizonyítják Nagy raktári Szakszerű munkai Egy évi garancia! □□CH3POBOBC3CiaOOC3DDOOa I TAVASZI § P — □ és nyári angol szöveteim meg- Q P érkeztek, melyekből mérsékelt árak — p mellett készítek P □ divatöltönyöket és felöltöket. □ D —---------------------------------------------□ □ SHPSZKV HnDOR ° q FÉRFI SZABÓ 31 □ P SZEKSZÁRD, SZENT ISTVÁN-TÉR. □ MM g Hozott anyagok feldolgozását is vállalom, q téré egy vatikáni ősrégi „Alveris Koma in ogni stato“ cimü kézirat a következőket mondja el: „Tibérius, római császár, ki veszedelmesen be­teg volt, értesült, hogy él Paleszti­nában egy Jézus nevű igen erényes férfiú, ki puszta szavával, a távolból is meggyógyít minden betegséget. A beteg császár követeket küldött Jé­zushoz, hogy könyörüljön rajta s gyógyítsa meg őt, azonban mire a követek Jeruzsálembe értek az üdvö­zítő a kereszten kiszenvedett. A kö­vetek hallották, hogy Veronika bir­tokában van egy Jézus képével di szitett kendő, meJy szintén csodákat művel; kértek azért Veronikát, hogy jöjjön a csodálatos kendővel a beteg császárhoz. Veronika a kendővel Ró­mába ment, s a császár a szent arc láttára azonnal meggyógyult irtóza­tos betegségéből. Tibérius császár e csoda hatása alatt Jézus szobrát az istenek szobrai közé akarta helyezni a római pantheonba, de a szenátus vonakodott o>yan embernek ott helyt adni, ki kereszten halt meg.“ E két adat van tehát a Veronika féle Krisztus képről. E kép, melyet az üldözések alatt az első kereszté­nyek gondosan rejtegettek, majd a N»gy Konstantin által emelt szent kereszt templomban, később a római Péter templomban helyeztek el, most is ott van az „ereklyetartó szentély“ ben a (loggiában) a főoltártól jobbra emelkedő s a kupolát tartó „Szent Veronika kápolnaiban. Csak pápai engedéllyel lehet megnézni, azorban évenként február 4-én, Veronika nap­ján, továbbá a nagyheti lamentációk után a loggia emelvényén nyilvános tiszteletre kiteszik, A még mindig ép vászonkendő egy arany és drágaköves foglalatú fekete táblán függ, s a szenvedő Jézust ábrázolja tövis korona nélkül, lehunyt szemekkel, a több sebtől vérző arcról veríték-csöppek hullanak aláj orra megnyúlt, ajkai dagadtak szakálla, baja némely helyen ki van tépve, másutt a reátapadt vértől cso­mós. A baj gesztenyebarna, a szakáll kétágú és rövid. Homloka magas, s arcsziue halvány. A XVII. és XVIII. században voltak irók, kik e kép hitelességét megtámadták, főleg azon az alapon, hogy e képről a régi keresztény irók az első századokban mitsem szólnak és később egyes krónikák némi vál­toztatással mondják el a kép törté netét. Egyházi részéről nem történt nyilatkozat a kép hitelességéről, de a hívők, mint a Krisztusképek leg- régibbjét kegyelettel őrzik. A második archierotipikus kép az „edessai“, melyről Ozséb cezareai püspök és történetíró a IV. század elejéről reánk maradt „Egyháztörté nelemben“, régibb szír adatok alap­ján, a következőket jegyző fel: „Ab- garus Uchomo, Edessa királya, sok időn át bélpoklosságban gyötrődött. Orvosai mindent elkövettek a beteg király egészségének helyreállítására, de minden kísérlet meddő maradt. Egy napon hirt vett Jézusról a beteg király, s elküldötte hozzá Ananiást kamarását, ki egyúttal értett a fes­téshez is, hogy kérje a galileai cso­datevő Jézust, hogy jöjjön el hozzá és gyógyítsa meg őt. Jézus azonban a távolságra való tekintettel kijelen tette, hogy nem mehet, hanem el­küldi egyik tanítványát, ki a hivő királyt meg fogja gyógyitani s leve­let irt Abgarnsnak, ' melyben fönti ígéretét adja elő, dicsérvén a király hitét. Ananiás azon kérését pedig, hogy engedné magát lefesteni, a leg­szívesebben teljesítette. Ananiás hozzá is fogott a festéshez, de Jézus arca minden percben elváltozott, s vakító fényt árasztott. Így Jézus megmosa kodván, egy kendővel megtörölközött s azon rajta h-gyta képmását. Nagy örömmel vitte haza Ananiás kamarás a képet. Később egy Tádé nevű ta nitvány csakugyan Edessába érke­zett s a királyt nemcsak meggyógyí­totta, de népével együtt a keresztény bitre térítette.“ Mózes Chóréne V. századbeli ör­mény történész a fönti sorokat meg­erősíteni látszik történeti munkájában, sőt ő azt állítja, hogy az ő idejében még a kép Edessában volt és látta is. A kép 944-ben Konstantinápolyba, 1207-ben Velencébe, majd Rómába került a Szt. Szilvester templomba. Mások szerint a kép, vagy legalább annak bú mása, 1363 ban Genovába került volna a Szt. Bertalanról neve­zett templomba. Mindkét helyen meg van még ma is a fönt említett kép, s mint Jézus arcának hiteles mását őrzik. Hogy melyik az eredeti, nem dönthető el. A kép egy gyolcskendőn Jézus Krisztus fejét ábrázolja, komoly, szép és méltóságteljes, keleti tipusu férfi- arccal, tágra nyitott szemekkel, ke leti szabású orral, nyílt homlokkal, váltakig leomló, a fejhez simuló s kétfelé fésült gesztenyebarna hajzat­tal, dús kétágú szakáilal. Feje körül dicsfény van, mely három részre oszolva egy-egy sugárkévében csú­csosodik ki. Jézusnak Abgarushoz írott levele kétségtelenül apokrif, hisz ezt 494-ben a római zsinaton Geláz pápa ki is nyilatkoztatta, de mint az előbbi eset­ben, úgy most is, a kép hitelessé­gére nyilatkozat nem történt, s így ennek hitelességét is kétség és ho mály burkolja, de kétségtelen, hogy mint prospográfia, az írott okmá­nyokban föl jegyzett Jézus arcot a a legbivebben adja vissza. E két legrégibb kép, akár Jézus­tól származik, akár pedig Jézus ko­rából merített adatok alspján készült, nagyon hasonló egymáshoz, sőt az arcban teljesen megegyezők. E két ősrégi képsn kívül vannak a római katakombákban érmek éB freskók, melyek Jézust ábrázolják, de ezek már idealizáltak, s részben római, részben bizánci ízlésre enged­nek következtetni. A freskók közül legrégibb a Ca'ix katakombákban őrzött, az érmek közül pedig azok, melyeket az oxfordi múzeumban őriz­nek, b a II.—IV. századokból valók. Az itt felsorolt maradványok azok, melyek a legrégibbek, s amelyeknek számát Garncci olasz műtörténész körülbelül 104-re becsüli. E marad­ványok azok, melyek a Krisztus ké­pek legősibbjeit őrizték meg az utó­kor számára, s amelyek egyúttal ala­pot szolgáltattak a művészeknek a további munkálkodásra. E maradványokon kívül Írott ada­tok is vannak. Ez okiratok azonban csak a III. századig vezethetők vissza. így Origines a III. század közepén Celsius ellen írott munká­jában Jézusról a következőket Írja: „Jézus termete magas, megjelenése méltóságos volt.“ A IV. században Aranyszáju Szt. János tesz Jézusról említést, de in­kább CBak lelki szépségeit igyekszik feltüntetni, külső kinézéséről keveset említ, s ezek is olyan adatok, me lyek nem nyújtanak biztos alapot, mivel nagyon tág értelműek; igy szól Szt. Jeromos is, ki aranyszáju Szt. Jánossal egyetértőén Jézust min den ember fölött szebbnek tartja. Ezután a VIII. századig alig talá­lunk adatot Jézus külsejére, s csakis a VIII. században akadunk damasz- kusi Szt. János leírására, ki többek közt a következőket említi: „A mi Urunk magas termetű volt, szép sze­meit sürü, kissé összenőtt szemö'dö- kök ámyékolvák. Orra kifejlett, haja göndör, szakálla kétfelé fésült, s fe­kete volt* Arcának színe piros-barna volt, olyan mint az érett buzaszemé, hasonlított édes anyjához, a názárethi Mariához, feje kissé előre hajolt, ujjai hosszúkásak valának.“ Esekuél még teljesebb az a leírás, melyet caoterbury-i Anzelm őrzött meg, s amely a XI. század­ból való. Az okirat Publius Lentn- lus Judea kormányzójának levele a római szenátushoz, melyben Jézust dicsőítve, termetéről igy ir: „ ... Termete magas, karcsú, tekintélyes $ arca oly tiszteletre méltó, hogy aki reá néz, szereti is, fél is tőle egy­szerre. Haja fényes, göndör, középen elválasztva, mint a názárethiekó, s oly hosszú, hogy vállait verdesi, hom­loka sima, derült arcán, me'yet mér sékelt pir önt el, semmi ránc, semmi makula. Orra, szája teljesen szabá lyos, szakálla éppúgy, mint haja, vöröses, kissé barnás, de nem hosszú, két ágra oszlik.“ E leírással sokat foglalkozott a • kritika s ma már bizonyos, hogy a I leirás apokrif, mert Publius Lentulus l Szabó Gyula kftmOvuntilar Szekszárd B«zeréd|-utca 36* siAm TERVEZ ÉPlf •X® TATAROZ nevű kormányzója Judeának soha sem volt. De bár apokrif is a leirás, mégis nagyon egybehangzó az előb­biekkel, sőt a hagyomány által meg­őrzött adatok és relikviákkal is. íme a hagyomány által megőrzött, s Jézus Krisztus emberi alakjára vonatkozó adatok. Ezek állottak ren­delkezésére azon legkiválóbb festők­nek és szobrászoknak, kik Jézust tizenkilenc századon át ábrázolták, kik az istenembert az őt megismerni vágyók elé varázsolták, kik az evan­géliumban leirt nemes és főnséges jellemet és lelket megtestesítették. Beato Angelico, Guido Reni, Michel­angelo komoly, méltóságteljes szelíd­séggel ábrázoló „Krisztus arcai*, Leonardo da Vinci és Beato Ange­lico „Utolsó vacsorája“, Ebbinghaus „Jó pásztora“, Veronese „Kánai mennyegzője“ hány lelket emelt föl, mennyi könnyet sajtolt ki Guido Reni „Ecce homo“-ja, Tiziano „Tö­vis koronázása“, Rafael Santi, avagy Giorgoue „Keresztutca“, Albrecht Dürer „Krisztus az Olajfák hegyén“ Rembrandt, RubenB, Jenny, Man­tegna „Krisztus a kereszten“ vagy a nagy mester Munkácsynak „Krisz­tus trilógiája“ ? E művek mindegyikéről a régi adatok nyoma leolvasható, megtalál­ható rajtok az „edessai“ és „Vero­nika“-féle képek arca, s bármennyire is igyekeztek önálló munkát alkotni, mégis egy közös alap képezi kiindu­lási pontjukat. S hogy mennyire be­lopódzott a hagyományos Krisztus­arc, az igazi Krisztus típus, a festők és szobrászok leikébe, legyen elég azt egyetlen példával megvilágítanom. Leonardo da Vinci, a nagy olasz mester előbb szakáll nélkül, szétbon­tott hajjal akarta ábrázolni Jézust, amidőn már kész volt a rajz, mely az utókorra is megmaradt, nem fes­tette ki, hanem az „edessai“ Krisz­tus arcot elevenítette föl emlékében, s megrajzolta és kifestette azt a Krisztus arcot, melyet mint Kánont azután az őt követő festők és szob­rászok reprodukáltak. De nemcsak az olasz mesterekre, hanem a többi nemzetek művészeire is hatással volt a két említett prospográfia, s a ne­vezetesebb szobrászok és festők egész légiója nem tudott megválni az em­lített tipikus Krisztus-arctól, melynek igazságát a temp'omokban és szobá­inkban őrzött Krisztus képek bizo­nyítják. íme röviden, nagy vonásokban Jézus Krisztusnak, a nagy Istenem­bernek ábrázolására vonatkozó kuta­tások eredménye. Hogy az adatok a további kutatások folyamán nem fog­nak-e bővülni, nem tudhatjuk, de a tipikus Krisztus-arc nem fog meg­változni soha. ■ Erzsébet Királyné Szálló I Budapest, IV, Egyetem-utca 5 (A Belváros központjában) 60 éve a fővárosi és vidéki úri középosztály találkozó helye. I 100.modern kényelmes szoba. Az Étterem és Kávéházban cigányzene. I Az Erzsébetpince a főváros legszebb sörözője. Egy pincér rendszer POLGÁRI ARAK. Mt. sz. SZABÓ IMRE tulajdon o». |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom