Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-23 / 12. szám

M indenütt kapható! Orsz. Termeli r Magy. Tejszövetkezeti Központ; Budapest, 1.0 Horthy Miklóssal 119/121« as önképzőkör ifjúsági elnöke mon­dott izzó beszédet. Ebben ifjú társai figyelmét ama teendőkre irányította, melyek által elérjük azt a napot, amikor a Vae Victisre visszhangként felhangzik a Vae Victoribusl Malo- nyay Elemér VIII. o. t. Vargha: A kassai harangok cimü költeményében nagy hatással szólaltatta meg a rab magyarság gyászát. A gyászos han­gulatot jótékonyan törte meg a Talpra magyar kemény, férfias ígéretéből fakadó bizalom, melyet nagyban emelt a karnak preciz munkája és helyes interpretálása. Ezután Molnár József és Szedlacsek Jenő IV. oszt. tanulók Boccherini: Menuette-jét adták elő hegedűn, zongorán kisérte őket Ta­más Győző IV. oszt. tanuló. A ked­ves és ügyesen előadott zeneszám után Szabó Lajos VII. oszt. tanuló mély érzéssel és nagy hatással adta elő Szathmáry: Nem, nem, soha! cimü költeményét. A költeményből kiáradó elszántságot hatásosan fokozta a kar által szépen előadott Kárpáti őrszem cimü ének. Majd Tamás Vik­tor igazgató intézett rövid záróbeszé­det az ifjúsághoz. Ebben frappánsan mutatott rá az első Március 15-ének jelentőségére. Nem a politikai ese­mények tették azt nagy jelentőségűvé, hanem az a tény, hogy a márciusi ifjúságnak a lelki tüzében született újjá a nemzet, azon a napon nyert ideálokat, célt az ideáltalan és cél­nélküli magyarság. Ekkor tudta meg, hogy mit is akar. És ezt az ifjúság mondta meg neki. A mai ifjúságnak is ugyanaz a feladata. Az ő lelkében kell a nemzetnek ismét megfiatalod­nia, erőssé, bízóvá, küzdőképessé lennie. Az ifjúságnak meg kell töl­tenie lelkét ideálokkal, célokkal, azo­kat meg kell őriznie arra az időre, amikor az öregek helyét el kell fog­lalnia. A magyar ifjúságnak az a feladata most is, hogy a magyar nemzet életsikját minél emelkedet­tebbé tegye. A mély hatást keltő beszéd után a kar a Himnuszt éne­kelte el. A szekszárdi apácák iskolája. Páratlan siker mellett folyt le az Isteni Megváltó Leányai szekszárdi elemi iskolája növendékeinek március 15-iki ünnepélye. A délután 4 óra­kor kezdődő ünnepélyre a szülők és érdekeltek oly nagy számban jöttek egybe, hogy az intézet díszterme szűknek bizonyult befogadásukra. A 23 pontból álló gazdag műsor egyeB szereplőinek méltatása igen hosszú volna, azért csupán a műsort közöl­jük, mely magában is megmagyarázza azt a rendkívüli hatást, melyet az ünnepély a jelenvoltakra gyakorolt. Örömmel jegyezzük még meg, hogy Fiúin Undor ssu: rddlószoküzlete Szekszárdon ! Rendkívül olcsó tavaszi rádióvásár ! ■ m m m m Rádiókészülékeim jóságát rengeteg felszerelt készülékeim bizonyítják Nagy raktár! Szakszerű munka! Egy évi garancia! m m m 1929 március 23 SZABÓÉK ÖRÖME. Irta : LÁSZLÓ LAJOS. *Elutazik Szabó bácsi 9« — »El bizony Uram I Avatásra t — Főhadnagy lett a Pista fiam U Majd elmondja nagy boldogan, mint lesz ezután . ., Mikor lesz a főhadnagy úr huszárkapitány ... S ha megnősül hány lovat hoz házhoz az assszony És ami fő, háza is lesz a Dunaparton. A telet majd Budán töltik; nálunk a nyarat, Ami pénz meg el nem fogy, az a bankban marad. »Most jönnek csak a szép napok .. . meglátja Uram Tábornok is lesz még egyszer, az én nagy fiam /# Odahaza Szabőnéni süt, főz szaporán, Hogyne, mikor megérkeznek már holnap talán. S este, mikor tele lett, hejh . . . sok tányér és tál, Hálálkodó s kérő hangja az egekbe száll. Hálát rebeg az Istennek a mai napért. . . Hogy megérte, amit szive bízva hitt, remélt. Majd szepegő könnyezésbe halkul el szava, Mintha nem is az ajka,- de lelke szólana . . . »Legyen majd a főhadnagy bár, — tábornok... Uram ! ö csak hadd maradjon nékem —mindig... kis fiam. a karénekek és egynémely szám, mint pl. őrffy Zsuzsika zongorajátéka is, az elemi iskolai nívón magasan felülemelkedett. Az ünnepély műsora a következő volt: Hiszekegy, éne­kelte a kar. Március 15*én, szaval­ták : Tamás Klárika, Répásy Editke, Tessényi Mária. A postás madár, szavalta Szathmáry Erzsiké. Március 15-én, szavalták: Gaál Juditka, Klein Babi. Az ibolya márciusé, énekelte a kar. Magyarnak lenni, szavalta Legény Éviké. Mi leszel kis fiam ? Jelenet, előadták: Gömbös Bandi, Marossy Dezső. Ilyen nagy volt..., szavalta Lévák Erzsiké. Hová, hová, jó vitézek ? Énekes jelenet, előadták: Faiudy Ferike, Lakner Pisti, Tihanyi Pisti, Mutz Bandi, Titte Tibi, Vass Janika, Petz Janika, Berger Misi, Ulrik Aladár, LipovBzky Gyuszika, Molnár Gyuszi és Debulay Imre. Magyar dalok, négykésre játszották: őrffy Zsuzsika és dr. őrffy Lajosné. Volt egy ország, szavalták: Suhajda Ilike, Bolgár Juditka, Boda Gitta. Március ünnepén, szavalták: Háry Ilike, Cs. Papp Erzsiké, Tamás Annus, Kiss Mária. Kossuth Lajos, szaval­ták: Palásty Janika, Dicenty Juci, Seleznik Győző, Molnár Miki, Geb­hardt Róbert. Kárpátokban zokognak a fák, énekelte a kar. Az én hazám, szavalta Laurentsits Lacika. Tavasz elmúlt..., hegedűn játszották: Tóth Jenci és Szedlacsek Jozsó. Az én hazám, szavalták: Schäfer Vilmi, Csapó Juci, Reder Pannika. A kis hős, irredenta jelenet, előadták: Haypál Ilike, Beretzky Évi, Lunova Zsuzsi, Molnár Dénes, Tenczlinger Zoli, Bör- csök Pisti, Horváth Bandi, John Gyuri, Rotkay Gyuszi. Háromszinü lobogómat..., énekelte a kar. Az volt a tavasz, szavalták: Berényi Baba, Villax Margit, Ulrik Márb, Lipovszky Mária, Horváth Janka. Kobzom, ha pengetem, énekelte a kar. Magyar címer, szavalták: Morvay Kató, Ko- vácsics Mária, Tihanyi Bébi. Himnusz, énekelte a kar. Az Iparos Székházban. Este az Iparos Székházban köz­vacsora volt, amelyen a társadalom különböző rétegeiből tekintélyes szám­ban jelentek meg..A beszédek sorát Jankó Ágoston főispán nyitotta meg, aki lendületes szép beszédben Horthy Miklós kormányzóra ürítette poharát. A nagy lelkesedéssel fogadott felkö- szöntő után dr. Kramolin Gyula mon­dotta el ünnepi beszédét. Párhuza­mot vont a 48 iki viszonyok és a mai állapotok között. Megállapította, hogy a szabadságharc bukásának sir­BEI B El El El000B ® B El O El S 0 g ® Valóban művészies portraitokat, gyér- 9 ® irrek-, csoport-, interieur-, architektúra 8 felvételeket készit 6 Inőgebs főhercegi udvari fényképész. 0 Vidéki meghívásokra — kiutazom! S 0 Amateurmunkákat vállalok. B 0 , 8 0 Szekszárd, Széchényi u. 28 ® (Molnár-féle ház) 45 | 0EJ00000000000000SBSS ját a nemzeti egyenetlenség ásta meg. A trianoni sirból is csak úgy támad­hat fel nemzetünk, ha összefogó nagy munkával egymás megbecsülésével és szeretetével ápoljuk a márciusi esz­méket. Az igen szépen megkonstruált beszéd nagy hatást keltett és ezen hangulat alatt emelkedett dr. őrffy Imre szólásra és kifejtette azt, hogy a márciusi események egy nagy ka­tasztrófát előztek meg, amikor két nagy hatalom összefogása döntötte sírjába Világosnál a magyar igazsá­got. Ma egy nagy katasztrófa után a trianoni sírból igyekszünk feltá­madni. Kérdés, hogy ebben a nagy­hatalmak miként lesznek segítsé­günkre. A revíziós gondolat megvaló­sítását a nemzeti egységgel látja biz­tosítottnak és ennek mielőbbi meg­valósulására üríti poharát. Dr. Dulin Jenő szólalt még fel, aki a jelen embereitől azt kéri, hogy a nemzeti megújhodás zálogait: a jövő nemze­déket segítsék és támogassák, hogy azok erős akarattal vissza tudják szerezni mindazt, amit a visszavonás és a nagyhatalmak igazságtalansága elrabolt tőlünk. A szekszárdi Polgári Olvasókör a régi hagyományokhoz hiven, az idén is hazafias lelkesedéssel, halvacsorá­val egybekötve ülte meg saját diBzes nagytermében a magyar szabadság hajnalhasadásának évfordulóját. Hor­váth Ignác olvasóköri elnök tartotta a diszbeszédet, melyben történelmi hűséggel ecsetelte az 1848 március 15-én kivívott szabadságot és az ez­után következett dicső szabadság-, harcunkat, végül poharát emelte nem­zetünk szebb és boldogabb jövőjére. Vitéz Simon Simon igazgató tanító tartalmas beszédben éltette az ifjú nemzedéket, akikre nagy feladatok várnak. A Kereskedelmi Kaszinóban. A Kereskedelmi Kaszinó 17-én délután 5 órakor tartotta a márciusi napok emlékezetét. Müller Albert el­nök megnyitója után Berényi János kiváló technikájú zongorajátéka kö­vetkezett. Az ünnepi beszédet dr. Fleischmann Ottó mondotta, amellyel igen nagy hatást ért el. Kaszás Endre hegedült és zongorán Lakos Zsuzsika kisérte. A szereplőket a hálás hallga­tóság erősen megtapsolta. Benau Té­riké énekelt ezután Debulay Lajos zongorakisérete mellett. A szép ma­gyar nótákban igen jól érvényesült kellemes csengésű, erőteljes és isko­lázott hangja a szereplőnek. Este 8 llllllllllllllllllllllllllllll E lap mélyen tisztelt olvasóinak szives figyelmébe ajánljuk az utolsó oldalon levő szenzációs hirdeté­sünket. 111111111111111111111111111111 Pirnitzer József és Fiai áruháza Szekszárdion

Next

/
Oldalképek
Tartalom