Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1928-02-25 / 9. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG It A völgységi járás főszolgabirájától. 1083—1928. Pályázati hirdetmény. . A Zomba községben lemondás folytán megüresedett községi imoki állásra pályás atot hirdetek. I As állás javadalmát a 62 000— 1926 B. M. száma körrendelettel megállapított fizetés és lakbér képiéi. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy a pályázati kérvényüket hoz­zám legkésőbb március HÓ 10 éli deli 12 óráig nyújtsák be, mert a később érkezetteket, figyelembe venni nem fogom. A kérvényhez mellékelni kell a kérelmező azü etési bizonyítványát, politikai éB erkölcsi magaviseletét, a kommunizmus éa az esetleges ellen­séges megszállás alatti magatartását és legalább 4 középiskolai képzett­ségét igazoló okmányokat. . Akik közszolgálatban állanak,törzs­könyvi lapjuk hiteles máso atát csa­toljak, akik pedig már teljesítettek eddig valahol közszo'gálatot, úgy erről, illetve ezekről kiállított bizo­nyítványaikat mellékeljék — kórrá gyükhöz. Bonyhád, 1928 február 20. 228 Laki, szolgabiró. 1928 február 25 _______. El adó birtok. Bátaszékhez tar'ozó Dolina ha­tárában fekvő 800 G öles szántó föld, valamint egy 8016 □ öl le gelőjog, házzal együtt, eladó — Címe : Radanovics Mi eva, Béta- szék, Dolina. 227 Tolna vármegye központi járásának főszolgabirájától. 4407—1927. Pályázati hirdetmény. Tolna vármegye központi járásá­hoz tartozó Sió»gárd nagyközségben megüresedett segedjegyzői állásra pályázatot hirdetett. Felhívom mindazokat, akik ezeu állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t. c 6. § ában, illetőleg az 1900. évi XX. t. c. 3. § ában előirt -elméleti képesítésüket, eddigi műkö­désüket az u. n. tanácsköztársaság, Esetleg idegen megszállás alatt tanú aitott magatartásukat igazoló okmá­nyokkal felszerelt kérvényüket hiva­talomnál 1928. évi március hó 7 ig nyújtsák be. Azok a pályázók, akik ezidőszerint is községi alkalmazásban állanak, a fentem itett okmányok helyett törzs­könyvi lapjukat tartoznak hiteles másolatban beszerezni ós csatolni. Az állás javadalma a 62 000/926. B. M száma körrendelettel, illetőleg a 9000—927. M. fi. számú rendelet­tel megállapító it fizetés és a törvé nyes lakp ns. 5 Szék szárd, 1928 február 17. Szongott Edwin 232 főszolgabíró. Paks legforgalmasabb helyén üzemben levő pékség tejesen felszerelve kiadó. — Érdeklődők Steinczhorn fűszereshez forduljanak Pa kara. 180 □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ 3 3 □ □ □ □ □ □ □ □ a □ □ □ □ □ □ □ Cl □ □ 3 3 ü □ □ □ □ □ □ Versenytárgyalási hirdetmény. A Sz<>k szár dón létesítendő tolnamegyei köz kórház tüdőbeteg fer­tőző és gazdasági pavilion épületeinek föld-, kőmiveB-, elhelyező , vas-, vasbeton-, ács-, bádogos és tetőfedő, válaszfal, ugyanezen épületek és a fő- és adminisztrációs pavilion igazgatói lak asztalos, lakatos-, iházotó-, üveges*, műkő , szobrász és az igazgatói épület p.doaati, burkolati, esslingeni vászonredőoy , szobafestő , takarók tűzhely , víz vezeték , csatornázás , fűtés- és villany világítási munkái végrehajtásá­nak biztosítására versenytárgyalást hirdetek. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a szekszárdi közkórház építési munkáira“ felírással ellátott (és pecséttel lezárt b>ntekba helyezett ajánlatiakat 1928 március 22 Ód d. 0. 10 Óráig a Tolnamegye alispánjához közvetlenül, vagy posta utj*n nyújtsák be. Az ajánlat az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés fel­használásával teendő. Ajánlatba és az ajánlati költségvetésbe az egy­ségárakat és a végösszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be k-U írni és az ajánlathoz a versenytárgyalási feltételek is aláírva csatolandók. Az ajánlathoz az az ajánlati végösszeg 2°/o*át kitevő bánatpénz nek va’atnely adóhivatalnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített máso'ata csatolandó. Amennyiben a biztosíték (bánatpénz) készpénzből áll, Tolna vármegye 55220. számú csekk­számládra fizetendő be és a befizetési lap az ajánlathoz csatolandó. Aaon ajánlattevő, aki a munkálatot elnyeri, tartozik a 2°/s bánatpénzt a szerződéskötéskor 5°/o ra kiegészíteni. Azok az ajánlattevők, akik az építési munkálatokra törvényes képesítéssel, illetőleg jogosítvánnyal nem birnak, kötelesek ajánlatuk­ban képesít ssel bíró megbízottat megnevezni. Azok az ajánlattevők, akik a m. kir. népjóléti minisztérium, vagy illetőleg a szekszárdi m. kir. államopitészeti hivatal felügyelete alatt még építési munkákat nem végeztek és előtte ismeretlenek tartoznak az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával és esetleg egyéb bizonyítvánnyal megbízhatóságukat igazolni. Az építtető fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlott arakra, szabadon választ hasson, vagy hogy a benyújtott ajánlatokat egészen, vagy részben mellőzze. Az építési munkák a szerződés megkötése ntán azonnal meg­kezdet) dók lesznek és oly erővel folytatandók, hogy a meghirdetett épületek 150 munkanap alatt tető alá hozassanak. Az ajánlatok Tolnamegye székházának kistermében 1928. évi márc'us hó 22 én délelőtt 11 órakor fogaak felbontatni, ahol ajánlat tevők vagy megbízottjuk jelen lehetnek. A tervek és az építési művelet a szekszárdi m. kir. államépité- Bzeti hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők ős ugyanott az ajánlati minta, versenytárgyalási feltételek és a költségvetési ürUp önköltségi árban megszerezhetők, ahol a szükséges felvilágosítások megadatnak. Az ajánlattevők ajánlataikkal 40 napig maradnak kötelezettségben. Szeksxárd, 1928. évi február hó 20 áu. 217 Szévald s. k., alispán, mint a szekszárdi közkórház bizottság elnöke. □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ O □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ ö □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a 501—'1928. kb. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága. Hirdetmény. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur 67138—1928 K- M. I. számú rendeletével, a bonyhád—teveli törvényhatósági ut 8 705—10.01. km. szakaszának kiépítéséhez szükséges ingatlanok megszerzésére, a ki sajátitási jogot Tolna vármegye közönsége részére engedélyezte a azok igénybevételére az előterjesztett kisajátítási terv és összeírás szerint a kisajátítási eljárást elrendelte. Ennélfogva a vármegye közigazgatási bizottsága az 1881. évi XLI. t. c. 33. § a alapján, az eljárás foganatosítására dr. Hagymassy Zoltán vármegyei főjegyző elnöklésével, Dóry László közig, bizottsági tag és dr. Kurz István völgységi járási főszolgabíró, törvényhatósági bizottsági tag, valamint dr. Horváth Árpád vármegyei aljegyző, mint jegyző k> küldésével bizottságot alakit és a helyszíni tárgyalás hitárid-j^Ül 1928 évi március hó 12. napjának délelőtti 9 óráját, összejöveteli helyül Kis- dörög község községházát állapítja meg és a tárgyalásra az összes érde­kelteket meghivja. A kiküldött bizottság hatáskörébe tartozik: határozni mindazon igények és észrevételek felett, melyeket a felek az 1881. évi XLI. t. c. I. fejezete alapján emelhetnek. A kisajátítási tervrajz éa összeírás f. évi február hó 26. napjától március hó 11. napjáig Ktsdorog község községházánál közszemlére lesz kitéve, melyekre vonatkozó észrevételeiket az érdekeltek, a község elől járóságánál megtehetik, avagy a halyssini tárgyalás alkalmával a kikül­dött bizottságnál előterjeszthetik, A bizottság a kisajátítási tervezet megállapítása fs'ől akkor is ér­demileg határoz, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik meg. Szekszárd, 1928 február 21. Jankó Ágoston 224 főispán, elnök. Házeladás. A Rákócn-utca 46. sz.t néhai Schm'deg Mór-féle ház f. évi március hó 5-én, délelőtt 9 órakor, a tkvi hatóság 8. s ámu helyiségében önkéntes birói árverésen el fog adatni. A részletes feltételek dr. Horvát Jenó ügyvédi irodájában megtudhatók. 152 Nemes f oju syQmDlcsfa, gyümölcscserje, díszfa, díszcserje, cserép-s és évelő virágokat ssállit s érdeklődőknek árjegyzéket és felvilágosítást készséggel kfl'd Harcsa Esterházy Vár kertészete, Es-terháza, Sopron megye, (sut Vht. 42 1927. Pk. 429/2—927, Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó ezennel köz* hírré teszem, hogy a gyönki kir. járásbíró­ságnak Pk 349/2 _927. számú végzése foly­tán dr. Keck László gyönki ügyvéd által képviselt Gyönki Takarékpénztár és csatla­kozott társai végrehajtatók javára, végrehaj­tást szenvedetek ellen 1178 pengő tőke­követelés és járulékai erejéig elrende l ki­elégítési végrehajtás folytán alperestől le­foglalt és 1454 p'ngőre becsü't ingóságokra a végrehajtató szóbeli jelentkezése folytál az á verést elrendeltem, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyer­tek volm, alperes lakásán Gyönkön Grosclt*. udvarban leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó >0 napjának délelőtt 10 óráját határidőül kitűzöm, amikor a bi- róilag lefoglalt házi bútorok s egyéb ingó­ságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, szükség esetén becsáron alól is el f"gom adatai. Minthogy ugyanezen igóságok Rolhaiser Illés gyönki ügyvéd által képviselt Gyönki Önsegélyző Egylet végrehajtató javára 240 tőkekövetelés s jár. erejé g; 2 Dr. Györgyei Jenő budapesti ügyvéd által képviselt Lukács Sándor végrehajtató javá a 144 pengő tőkekövetelés és járulékai erejéig; 3 Dr. Katona Sándor esztergomi ügyvéd által képviselt Harangozó Mátyás végrehaj­tató javára 85 pengő 79 fillér tőkekövetelóa s járulékai erejéig; 4. Dr. Keck László gyönki ügyvéd áftal képviselt Gyöok község közönségé javára 352 pengő 24 fillér tőkekövetelés s járulékai erejéig; 5. Rothauser Illés gyönki ügyvéd által kép­viselt Hessz Endre végrehajtató javára 229 pengő 14 fillér tőkekövetelés s jár. erejéig; 6. végül dr. Keck László gyönki ügyvéd által képviselt dr. Sauter Pál végrehajtató javára 204 pengő tőkekövetelés s jár. erejéig szintén felül vannak fogta va, az árverést ezen csatlakozott végrehajtatók javára szintén el­rendeltem. Gyönk, 1928 február 13, Muth fám 209 kir. bir. végrehajtó Száz, esetleg 150 családból álló méhészet különféle képtárakban, teljes fal szereléssel egészben, *v*gy rész etekb»n eladó, — „Földespusztai Gazdaság, u. p, Ptks.,‘ (213) 1 mmniiiii Uradalmi nagyobb méhészet^ kezelésére oly szakképzett j méhész kerestetik i március hó elséji belépésre, ki gyflmölcs- i fakezeléshez is ért, csakis hős, feddhetfen I előéletű, Kifogástalan múltú, szerény i igényű egyének küldjék úgy személyi, mint működésűket igazoló bizonyitvinyai- ' kát „Földespusztai Gazdaság Intéző- sége, u. p. Paks* címre. (US) iBBBBBBBBIBBBB

Next

/
Oldalképek
Tartalom